7.

Bolond tükör

Folyton uj dolgok történnek, s te most már
kivül vagy rajtuk. Borotválkozom,
s eszembe jutsz: könny csordul arcomon
és megállok: céljaim fele voltál
és fele szabad tetteimnek, óh, bár
több lettél volna! Élek, folytatom
a munkás napot, s minden utamon
együtt kisér a dús emlék s a sóvár
hiány… De minden könnyem és utam
mit ér? mit, édes társam, társtalan?
A valóság, a jelen, oda van!
Csak tükröd őriz, tükröd, én, a lélek,
tükör, melyből kirepűltek a képek,
bolond tükör, mely azt hiszi, hogy éltet!
[ Digitális Irodalmi Akadémia ]