322.

Légiriadó

Ágyú, tűz, vér, fekete robajok
helyett fehér durúzsolás? Dohog
a kazán, kék-zöld tündöklés a táj,
a fedélzetre parti lepke száll
és ahogy hanyatt dőlök a padon,
nem a folyón, a felhők közt uszom:
vágytalan ringás, szent semmittevés
gyógyít, unalom édessége és
egyformaság: keringő szigetek
s a sík part szépsége, fűz-ligetek…
Ugató tankok, kormos vonatok
helyett a fehér hajó: hol vagyok?
Háborúban? A mában? Huszonöt
év minden tűnt öröme összefut
e hihetetlen napba a Dunán,
és csak sóhajtok, mikor délután
légiriadóra bődűl a gép…
Végezz itt, ha kell, Rettenetes Év!
[ Digitális Irodalmi Akadémia ]