Jób
| Sebeimet vakarom. Cserepek, |
| ti is úntok már? Megöregedett |
| bennem és némúl a tiltakozás, |
| hogy: „Nem igaz! nem!”? Be sok kín aláz, |
| be sok tol a sír felé!… Micsoda |
| rémképek ezek? Hess, hess! Hisz ha a |
| magas Isten maga jő is elém, |
| Jób jobban tudja, ki volt és szegény |
| feje mit gondolt, mit hogyan csinált. |
| Hogy így sujtasz, nem ismerek reád, |
| Örökkévaló: magad vétkezel |
| magad ellen! Vagy próbára teszel, |
| s annál dicsőbb lesz a feltámadás; |
| vagy legalább is…? Lám, a lázadás |
| csak kifelé csukta le ajkait, |
| bent ezer sebe méltatlankodik: |
| ezer seb és láng és sikoly vagyok, |
| de csak vakarózom, és hallgatok. |
|
|