278.

Különbéke

Ördögöt angyal, a gonoszokat
gyűlöltem előbb, a gazdagokat;
aztán mindenkit. Megútáltam és
megvetettem az embert, az egész
földi förtelmet, s álmot, hiteket,
igazságot, a hiú képzelet
szépelgéseit, a bérenc agyat,
a bölcs s buta magyarázatokat,
tömeget, egyént. Aztán az idő
és a közöny, a fertőtlenitő,
lefojtotta öngyilkos lázamat:
harminchárom évnyi tapasztalat
után mint vigasztalan harcteret
jártam a mocskos, leprás életet:
Különbékém, keserű remete,
vállat vont és dolgozott: semmi se
vonzotta már, csak a kivételek
és – mint végső remény – a gyermekek.
[ Digitális Irodalmi Akadémia ]