136.

Kató

Nagy fejem volt, búsúltam, mint a ló. –
Hogy mást szeretett Dienes Kató,
azzal eleve számoltam, hiszen
menyasszony volt, mikor az életem
az övéhez kanyarodott. Komoly,
feketehajú, bubis nő, mikor
ötödikben, már rendes tanuló,
beült közénk a padba, ámuló
szemmel néztük, nem is őt, csak a lányt,
a modern lányt (én a szoknyás talányt),
aki fiúk közé merészkedik.
Szintén jeles diák volt, egy kicsit
már ez is összehozott, az esze;
s ha mulasztott, úgy rémlik, többnyire
engem kért, hogy referáljak neki.
Igy náluk is jártam, a fasori
sarok-villában… Köbgyök! Ciceró!…
Lógott a fejem, búsúlt, mint a ló.
[ Digitális Irodalmi Akadémia ]