65.

A magas millió

Húszig már számoltam. Egy nap apám
elővett, és mialatt a divány
hosszában hevertünk, megtanitott
a titokra, tízesek, százasok
hogy nőnek föl egymáson ezerig.
„De a millió! Ezek még kicsik!”,
mondta; aztán – igérve, újra, hogy,
ha majd a millióig eljutok,
megkapom a biciklit, (azt, amit
annyit kértem, a háromkerekűt!) –
ment, fát vágni. Hogy történt, mint, ma se
tudom, de a számok épülete,
ahogy tovább tűnődtem, hirtelen
csak elém állt, tisztán, értelmesen,
elém, szépen tagolva, az egész,
tündérek élő üvegvára, és
tetejéről a magas Millió
leszállt értem, mint egy nagy léghajó.
[ Digitális Irodalmi Akadémia ]