57.

Etelka néni

Látom Etelka nénit. Hallom. A
hangja mint üvegharang. Nagy haja
ábrándosan koszorúzta fejét.
Még lány volt, s talán a költőiség
az apai családban. Szeretett,
mosolyogva sírt, sírva nevetett,
s hogy egyszer Gyarmatra látogatott,
négy könyvből, mit ajándékba hozott,
sokat olvasott, verset, régi, szép
történeteket – úgy mondta: regét.
Később szemem maga betűzte ki,
hogy bömbölnek a Mohos tulkai,
s nagyon tetszett a nyári kút, ahogy
a vize jéghideggé borzadott
(Negyven év multán, most, ezt írva, csak
most vettem elő a hanvai pap
idilli könyvét, – avúl, de bizony
itt-ott oly szép, mint a nagy Tennyson.)
[ Digitális Irodalmi Akadémia ]