37.

Az asztal táncolt

Az asztal táncolt, reccsent, kopogott,
néha a szobán is körbe futott,
lábai közt áttetsző kezeket
láttam, tolongó kísérteteket,
amint mozgatják: mind erőlködik,
hogy, barátilag, mondjon valamit,
intést, biztatást… Néha-néha rossz
szellem jött a hivásra és gonosz
zűrzavar támadt… Egyszer, hogy van-e
csakugyan Isten, az asztal dühe,
a kérdésre a válasz, szörnyü volt:
toporzékolt, ugrált, földig hajolt
és elhallgatott… Aznap sok imát
mondtunk és nem szellemeztünk tovább…
De általában nem volt félni mit,
az ember hallhatta halottjait,
rokonait: ők, sok jóakaróm,
voltak éjszaka párnám s takaróm.
[ Digitális Irodalmi Akadémia ]