Tavasz előtt

– 1941 –
Esett, az ég most is borús,
de a madarak hangosak,
pitty-pitty zeng az eresz alatt
és vi-vi és csirip-csarap
s száz más, ugráló, csivogó,
érthetetlen kínai szó,
melyet ma mégis minden ért.
Éjjel a tavasz ideért! –
s most ablakhoz csal… Az elébb
a pocsolyában a veréb
lubickolt, aztán a rigó:
első fürdeje az idén:
lent hagyja lába nyomait
s már ujra fent tollászkodik
a kerítésünk tetején.
Minden hogy hízik és dagad!
Kinyitom az ablakomat
s könnyű mámorral öblit a
langyos levegő: már csupa
fűszer! ez, igen, ez a kezdet!
Légy sütkérezik a falon,
a gyér fű ágaskodva reszket
s úgy issza, issza a napot.
A másik ablakhoz futok:
ott is fény! fény! Ni, mennyi lom
a bokrok alján, rossz fazék,
seprűnyél, téglák… S szinte vad
robbanásként áttör a nap:
kék s fehér úszó szigetek
tolják szét s össze az eget,
lent tűzpiros giliszta von
csíkot a sárga homokon,
feketén tündöklik a vén
fák törzse, aranyfeketén,
s a szürke háttérből, ahol
bozót ködlik, mint zöld gomoly
borzong elő bókolva szűz
galyaival a kerti fűz:
rajtuk már pattogzik a rügy!
Élet, uj élet mindenütt,
csak én gyötrődöm… Istenem,
hogy tengek-lengek, betegen,
hitetlenűl!… Csirip-csarap,
pitty-pitty… Mit mondtok, madarak?
Vi-vi-vi… Ugy-e, jobb, ha nektek
hiszek, a ti hireiteknek?
Itt a tavasz!… Kis madarak,
s titeket, ujjongó szavak,
mindenki jól ért, bárhogy ért…
Imádkozzunk az emberért!
[ Digitális Irodalmi Akadémia ]