Az első döntés
| Minden házban ott ült, mint a napi gondok, |
| minden szívben-agyban ott sajgott, szorongott, |
| minden percet úgy betöltött már a roppant |
| várakozás, mintha minden pillanatban |
| fölcsaphatna a láng, az akna a mélyből |
| s bomba rakna jövőt tűzből, vasból, vérből: |
|
| hat héten át mérte napra-nap a végzet |
| csikorgó mérlegén ujra ezt a népet, |
| ég s föld között himbált a remény s a kétség, |
| s mint apa szive a gyermek születését, |
| úgy vártuk a jövőt, az élet parancsát. |
| Most vagy soha! Tudtuk: fegyver vagy igazság! |
|
| S mint az északi fény az éj nagy gyászában, |
| felragyogott a hír… És utána: láttam, |
| utána: hallottam, utána: éreztem: |
| a hazát éreztem zsiborgó testemben, |
| azt az uj tizedrészt, mely, mint levágott tag, |
| a zsongó sebekbe lassan visszaforradt: |
|
| a hazát, ahogy még soha, a szent földet, |
| erdőket, folyókat, amint visszajöttek, |
| hegyek csontját, mezők meleg hús-ruháját, |
| s mire a városok lélegzete átjárt, |
| véremben vérükkel már úgy csókolóztam, |
| ahogy a halállal fogok csak a porban, |
|
| s kint az utcán minden tizedik emberre |
| úgy bámultam, mint egy drága ujszülöttre, |
| apára, fiúra, akit sose láttam, |
| édes testvéremre, akit megtaláltam: |
| hogy kilombosodott egyszerre a család! |
| Megnőttünk az őszben, mint tavasszal a fák. |
|
| Mit hoz még a tavasz, ha az ősz ily gazdag! |
| …Félve, súgva mondom: hozzon igazabbat, |
| hozzon jobb világot… Mint a síri Lázár, |
| káprázik a lélek a feltámadásnál… |
| Káprázik… De így is forrón süt felétek |
| s mindazt várja, ami még jog és igéret! |
|
|
|