Falusi lányok

Hang szól: „Bözsike!” s mint egy őzike
vagy apáca, jön ő. Jön Bözsike.
A hegyi szállón végigsüt a nap
s ő jön, előtte, glóriás alak.
Arcát nem látni, csak a termetét.
Fehéren lobog, karcsú, csodaszép.
Hát még a lába! S mily frissen szedi!
Szivem dobog, vajon ki ismeri?
Arany keretben karcsú őzike,
csak a nevét tudom, hogy Bözsike.
A miniszter lánya lesz! Este már
mondták, hogy megjött. Vagy a mozisztár?
Hódolat tölt el, vágy és tisztelet
s a káprázat mind közelebb lebeg.
Nem, ez nem sztár. Csak lesz! Nyer, aki mer,
ily büszke szépség biztos karrier!
Ily nemes szépség! egészség! erő!
Csak nézni is boldogság ez a nő!
Hadd nézem hát… S mert közben elhalad,
fordulok, és már nem vakít a nap,
s egyszerre megoldódik a talány:
Bözsike csak egy paraszt szobalány.
Arany keretben szegény őzike,
szerencse kell mindenhez, Bözsike!
Szerencse nélkül épp az sikkad el,
aki sztároknál többet érdemel.
Hisz tegnap, lent, a falusi misén,
egy másik épp ily szép nőt láttam én,
egy szép, beteg nőt… Itt szolgált az is.
Bözsike nénje. A férje kocsis.
Mint Bözsike, olyan volt valaha.
Jövőre elviszi a hektika.
[ Digitális Irodalmi Akadémia ]