Werthert fordítva és mindig

 
„Még egyszer kimerészkedsz, könnyes árnyék,
A napvilágra?”
(Goethe)
 
Hat héten át tested börtönében
mentem veled a halál felé,
„szörnyű sorsod” percről-percre éltem,
úgy megkínzott, mint a magamé,
s mikor aztán dördült a revolver
s eltemettek és „pap nem kisért”,
félig már én is a túlvilágról
sírtam tovább érted s magamért.
Hat hét alatt összekeveredtünk,
tudtam, mi lesz, s tudtam, hogy miért.
Minden szó, amelyből porcikáid
összeraktam, előbb bennem élt;
árnyad vérét, mint egykor magából,
most belőlem adta alkotód
és sok mindent elmondott, amit nem
mert vagy tudott volna az utód.
Vasárnap volt, hogy nekem meghaltál
egy kávéház márványasztalán,
zuhogott az ablak négyszögén át,
zúgott be az arany délután,
az arany ég… Úgy szerettem volna
csavarogni és felejteni!
De csak ültem tehetetlenűl, mint
aki egy halottját őrizi.
Akkor kezdtem írni ezt a verset,
meg is írtam a legelejét…
…Azt folytatom most, a töredéket,
mert hiába telt el négy-öt év,
ma is érzem és látom a romlást,
a gyors csapdát s a lassú hinárt,
a nyomort, a szenvedélyt, szorongást
s a gonosz megváltót, a halált.
De nehéz, de rettenetes élni!
Pénz, erő, hit, minden ingovány!
Szörnyű példák kísértenek újra,
közelibbek, mint te, régi árny:
most végzett magával egy barátom,
mozdonynak futott a második,
négy dörrenés tegnap… Iszonyodva
nézek körül: ki következik?
És magamba: ott, bent, gyülekeznek,
egész sereg öngyilkos barát,
és mintha én volnék valamennyi,
úgy köröz a vérem rajtuk át,
saját vérem, kínom, napok, évek
emléke táplálja létüket:
folyton csalogatnak és szavukban
az én gyöngeségem fenyeget.
Nem, nem! Engem valami titok véd!
Haltam én már egy nap száz halált!
Vagyok olyan fáradt, mint ti vagytok
s tudom, mi a kiirtott család,
vagyok olyan őrült… De egyéb is,
de egyéb is… Isten tudja, mi…
Ki a poklot megjárta, csak annak
lehettek ti a barátai!
Csak az őriz titeket úgy, mint én!
…Ahogy téged építettelek,
te legelső, szívem melegével
itatom a testvéreidet:
őrizzetek ti is!… Jőjjetek, mind!
Vezesd őket, Werther „könnyes árnya”!
Halottaim, merészkedjetek föl
rokonotokhoz a napvilágra!
[ Digitális Irodalmi Akadémia ]