Esőben

Harmadik hete esik az eső,
unottan, szürkén… halott szerető
érintése ilyen hideg… a kő
nyálkásan ing a cuppogó cipő
alatt… holnap egy őrült szerelő
uszonyt rak a náthásan prüszkölő
autók hasára, a bot evező,
csónakház az iroda, csepegő
börtön a dagadt szivacs-ég, de ő
csak esik, esik, esik: az eső.
Harmadik hete esik az eső,
vízibeteg a város, a tüdő
poshad és szörcsög, csorgó lepedő
csavar körül, a lucskos levegő,
meghízik ruha, gallér, kézelő,
mint itatós a vízben, háztető
olvad, az utca ringó lápmező
s émelyg a fül, mert az öklendező
kanálisokkal, süket rímelő,
egyhangú versenyt csörög az eső.
Harmadik hete esik az eső.
Halálverejték!… Idegen erő
szüremkedett már lelkem ernyedő
repedéseibe… – Óh, únt eső,
nyomorúság esője, mondd, ha jő
valaha derű és a napfényt
meglátom egyszer: foghat még talajt
lelkem reszkető gyökereivel,
vagy már késő lesz s ott rothadok el
kilugozott, szomorú magként?
[ Digitális Irodalmi Akadémia ]