Kis Klára csodálkozik

Jött a kis Klára: – Apu, adj pénzt!
– Majd holnap. – Most! irkára kell! –
Megnéztem mégegyszer a tárcám:
– Sajnos, nincs. – Ő nem hitte el:
– Nincs egy pengőd? ugyan, ne viccelj! –
és hangosan fölnevetett:
– Irkára kell, hát hogyne volna!
– Kéne, de ha nincs, hol vegyek?
– No, majd anyu retikülében! –
villant fel ekkor a szeme.
De a retikülben se volt pénz:
– Ilyet még nem láttam sose, –
szólt méltatlankodva a kislány
s ahol valaha pénz akadt,
eredménytelen huzogatta
sorra mind a fiókokat.
– Csakugyan nincs, – suttogta végül,
aztán kitört keservesen:
– Egy rendes házban legalább száz
pengő mindig kell hogy legyen!
– Úgy… száz pengő… – mondtam, mulatva
és ő folytatta: – Úgy bizony,
hiszen mi nem vagyunk szegények! –
Ezt hajtogatta makacson,
majd, elhallgatott, gyanakodva,
hogy mégse rendes ez a ház
s szemében a szomoruságnál
nagyobb volt a csodálkozás.
[ Digitális Irodalmi Akadémia ]