Kortársak

Még húsz év, tíz, talán harminc, esetleg ötven,
 
de tán csak egy, vagy annyi se,
mindegy, végez velünk a betegség, az undor
 
vagy a véletlen fegyvere.
Még húsz év, tíz, talán harminc, esetleg ötven,
és megbékélve mind együtt leszünk a földben.
Irígység s szeretet küzködött sírva bennünk;
 
s gyötörtük egymást szomorú
testvérharcban, (amely sokszor ma is olyan már,
 
mint egy szinpadi háború)
irígység s szeretet küzködött sírva bennünk
s kapocs volt még az is, hogy ellenség lehettünk.
De hozzád mi közünk, titokzatos jövendő?
 
Ami különbség most akad
ember s ember között, sohsem oly kegyetlen,
 
amilyen idegen te vagy!
A sírból mi közünk hozzád, örök jövendő?
Teneked, ami volt, mind semmi és egyenlő.
Az igazi haza az Időé, nem a Földé.
 
Az Időből halunk ki mind,
az Időből, amely hazánk fölött hazánk lett
 
uj s nagyobb közösség szerint.
Az igazi haza az Időé, nem a Földé:
meghal az Egy Idő, de a Föld él örökké
s akár egy idegen planéta is lehetne,
 
ahogy tovább forog s viszi
hátán uj népeit, mig minket összerágnak
 
puha fekete fogai;
akár egy más világ csillaga is lehetne,
ugy száll majd, temetőnk, a tilos végtelenbe.
Még húsz év, tíz, talán harminc, esetleg ötven;
 
s tetszik, nem tetszik, látni kell:
ellenségünkkel is közösebb sors köt össze,
 
mint azután majd bárkivel.
Még húsz év, tíz, talán harminc, esetleg ötven;
– Béke, mért vagy csak a halottaké a földben!
[ Digitális Irodalmi Akadémia ]