Csillagok közt

Törvényszék? Én is az vagyok! S jogomat bár vitassa minden, ha itt és most és én tekintem: így forognak a csillagok! Csillagaim, hová zuhantok? Hová zuhanok nektek én? Az irány már csak tünemény s mérlegeink ingó kalandok. Függvény lett minden, ami volt; a titok egyre veti fátylát, a szem mégis mind több csodát lát, mert minden törvény elromolt: egymást bénítják s tologatják rugalmas terek rácsai és ezer idő hirdeti, hogy túlkevés az Egy Igazság. S ti, vak szabályok, kész igék, parancsai a látszat Egynek, szívek, kik sohse sejtitek meg a szerkezet szerkezetét, Emberek, ti ítélni mertek? Tudhatjátok (azt hiszitek?) mért volt mindaz s mi lehetett, amit más tett vagy sohasem tett? Törvényszék? Én is az vagyok! Nézek magamba, csillagokba, és ítélek és szánakozva felmentlek titeket, Vakok.