Repülőgép az Alföldön

A vén magyar Alföld az istenek barátja,
sár, délibáb, tenyészet, ősi hit;
a vén magyar Alföld a meséket imádja
s nem szereti az ész fürkésző álmait;
a vén magyar Alföldnek semmi se kell,
így is nagy, gazdag, ő a legnagyobb,
és nyugalmában testet ölt az íge,
az első, az állandó, a Vagyok.
A vén magyar Alföld lomha hatalom –
elheverész a napon, nézdegélve,
a dombhajlás mögűl a fellegek
fehér csordája hogy ballag az égre;
pusztúlhat rajta nép: ő gondtalan
öltözködik télbe-nyárba
s embertelen-egykedvüen
bámul bele az időtlen határba.
A vén magyar Alföld volt sírja nemzeteknek
s vér, inség, bőség nem számit neki,
maga kedvéért, nem az emberért van,
a föld nem gróf és nem bolseviki.
A föld: harc és idill. Mit bánja, hogy
hátán ki kinek szánt, vet és arat!
Akit befogad, az, mint ő, olyan lesz,
annak törvényt az ő vén lelke szab.
S az ő vén lelke megrendíthetetlen.
Ázsia él benne, itt, nyugaton.
A gyorsvonat meg se karcolja bőrét:
futrinka nyoma, benövi a gyom!
Hallotta, van sok uj csoda, kohó, gyár
s hogy sok testvére már megváltozott:
nem hiszi! – – Nála nincs hatalmasabb,
csak az ősök őse: a nap! s a csillagok!
De a vén magyar Alföld, az istenek barátja,
néha felfigyel: Valami – fenyegető –!
Konokabb, mint a meteor s a villám,
jön, száll! föl a fénybe! egyre nő:
aeroplán! – – Győzelmes motorok!
Üveg, érc, tűz! Mennydörgő terek!
Fürkész agyak, uj, kovácsolt világok!
Föld alól égbeszállt emberek!
Uj zene! döng! technika! szétfutó
sinei a végtelennek, országokon át! –
A vén magyar Alföld meghökken, szivébe
sejtelmek ezer idegen nyila vág:
most megtaposták… Gondolkozni próbál:
„Uj rendje támad majd az isteneknek…”
– A vén magyar Alföld néz a gép után
s érezni kezdi, hogy ő még csak gyermek.
[ Digitális Irodalmi Akadémia ]