Azután

Pár évtized: jut ez s az: élünk:
vesztünk egyet-mást és elérünk,
nyüzsgünk a bolyban, visz a sodra,
s vége: visszafekszünk a porba. –
De mi lesz azután?
Én tudom, mi lesz azután.
– Millió, millió gyönyörü lány,
a Sok arra, ami most Kevés,
a kóstolóra beteljesedés:
az lesz az Azután!
Én tudom, mi az Azután.
A sikkasztóm, a szökő zsivány,
az örökké tilos Amerika,
a zsugori sors diadala,
mely már nem fizet azután.
Nékem az Azután kellene –
Óh, jövendők szent végtelene!
Óh, halott zseni, királyként ragyogó
kisértet: minden kis csirkefogó
több lesz már nálad azután!
Nékem az Azután kellene,
a több, a mind: az Idő kellene:
az örök alkotó, a mennyei fény,
mely hódolva térdelne elém,
ha lennék azután!
Ha lennék! – Óh be kicsik vagyunk!
Menekülés minden utunk,
vágyaink szárnyas motort megelőznek,
s csattan egy perc, – és összetörnek,
és csönd lesz azután.
Ez a legszörnyűbb: a semmibe hullni,
minden érzékből kihűlni, kihalni,
s tudni előre, és tűrni bután –
Óh be közeli küszöbön őrködöl,
tűzkardos Azután!
[ Digitális Irodalmi Akadémia ]