Vesztett sugár

Itt vagy, – de bennem fekete zápor
döng, rekedt dühök tülke rikácsol,
zsibvásár zúg, rémek, undorok,
és teszem, amit nem akarok,
idegen parancs dobál össze-vissza,
életem gond s gyász ragacsa-piszka,
lelkem rommálőtt büszkeség, –
Óh, perc, perc, porló törmelék!
Itt vagy, de csókod alig érzem.
Mi lehetnél ebben a kétségbeesésben?
Megváltásnak ma már kevés,
a legszebb, a legforróbb ölelés:
a boldog óra alatt is, amit
kinálsz, itt zúgna, döngene, itt
üvöltene agyamban a zűrzavar –
Szárnyas fény, kioltson a bús vihar?
Menj! Menj! Most már lemondani több lesz.
Repülj! A tékozlás, az még tán öröm lesz.
Hagyj el, kis lepkém, drága szerelem,
igy fény maradsz vakult egemen:
egy kis fény, tavasz, kék lobogás,
édes tündérhegedűzokogás –
vesztett sugár, de végre égi jel,
hisz magam engedtelek el!
[ Digitális Irodalmi Akadémia ]