Utazás háború után

Iramodó sinekkel iramodom,
a vonat reszket, szinte lángol,
csábitva csattog a kerekekben
az örök igéret, a távol.
Te voltál, kedves, az első,
akitől bucsuzni fáj;
de mennem kell, az élet minden
kincse és titka vár.
Mindent akarok – Óh, a tenger
a Kárpátokon, Alpokon túl!
Siessünk! Sín, nyargalj velem;
aki vak volt, most látni indúl!
Aki rab volt, érzi: szárnya nőtt.
Bőgj, mozdony, sors kereke, lángolj!
Ezer életet akarok – van! van! – és
mit kaptam én még a világból?
Rab voltam. Szemeim jussa a Föld,
csak ellopta valaki tőlem –
Most vége: sineim kifutottak
s leborulnak a hidak előttem.
[ Digitális Irodalmi Akadémia ]