A szörnyeteg városa

A nagy bérház, ahol lakunk,
 
nem palota;
álmomban láttam: ez a ház
 
nagy kőkoponya.
Koponya, egy gonosz óriásé,
 
halott üreg;
az teszi benne temetővé
 
a lelketeket.
Ez a ház fej volt valaha:
 
az óriás
meghalt, de a feje itt maradt
 
és ránk vigyáz.
A vénség egyre töri-nyúzza
 
a rossz koponyát,
s mi benne élünk, mint a dögben
 
a paraziták.
A nagy bérház, ahol lakunk,
 
nem palota.
Mint a halott szörny szeme, villog
 
mindenik ablaka.
A kapu a száj, a fekete száj,
 
ahogy megmerevedett;
a régi száj eszi-köpi
 
az embereket;
s bent, mint a régi sok tekervény,
 
futnak a folyosók,
és azt is láttam, hogy születik
 
örökké újra a csók,
a halottban, halottak helyén
 
új élet hogy születik:
láttam magunkat, a régiek
 
kisérteteit!
És elborzadtam: nem csoda, hogy
 
e nagy labirint
annyi bűnt présel össze, annyi
 
emberi kínt,
hisz féregként nyüzsgünk a multban
 
s éljük mind, ami volt,
s folytatjuk a rablást, szégyeneket,
 
üzletet, alkoholt,
gyilkos kést, járványt, pénzek és
 
párzások piszkait,
a kihasznált nyomort, amely
 
mindent lealjasít:
újra éljük a szörnyeteget,
 
az óriás időt,
s amit csak kitalált, az egész
 
pokoli agyvelőt.
Szörnyű álom volt látni, milyen
 
ez a nagy rovartanya
és végig az utcákon a többi
 
vigyorgó csontpalota,
és sorra nyíltak az óriás
 
koponyák üregei,
s egy hang szólt: – „Átkozd meg a várost
 
s menekülj a szabadba, ki,
menekülj a hegyekbe, mezőkre s ott
 
a tiszta ég alatt
mindent előlről kezdve építsd
 
új városodat:
építs új várost és idézd
 
az új istent, aki
jön és vihara csákányaival
 
a multat szétveri!”
[ Digitális Irodalmi Akadémia ]