A barbár tanítvány
| Komoly szavaid oly tisztán világitottak, |
| mint Kalchedon topáza ujjadon. Azóta |
| mégis elcsábitott valami. Túlvilágod, |
| a csodálatos filozófia – (be szépen |
| csalogattál!) – gyöngébbnek bizonyult a földi |
| eszeveszett csiráknál. És a föld csirái |
| kikeltek bennem: új mámorral ős kalandok |
| sűrűje hív haza, meztelen tölgyek izma |
| feszül karomban, hangomat a parti visszhang |
| Attika hegyein ujrázva messzebőgi. |
| Nem maradok veled. Patás kentaurokhoz |
| indulok a vadonba s a mezei nők közt |
| este sörényes cimboráimmal a tűznél |
| leheveredve telt tömlők és duda mellett |
| telekurjongatom az állatszagu erdőt. |
|
|