A kis Wachottné

A kis Wachottné, bár maga is írt verseket, valahogy úgy jutott az irodalmi köztudatba, mint a credóba Pilátus: egy világnagyság kapcsán. Ez a tenger időn át is lenyűgöző kedvességgel sugárzó teremtés boldogabb kultúrpolitikai lehetőségek közt napjainkban bizonyos, hogy színdarab vagy televíziósjáték ihletője lenne, csak nem bolygatja személyét senki, nincs pénzünk, maga az oktatásügy is egyre kevesebb teret juttat a számon kérendő ismereteknek, azt gyanítom, nemigen fog a magyartanár fiataljainknak a kis Wachottnéról beszélni. Milyen kár, mennyire érdekelné és meglepné gyermekeinket, ha megtudnák, a hajdani gigászok körül egy raj maguk korú fiatal fontoskodott vagy viháncolt, hogy volt valaha egy késő reformkori Újhold-féle tömörülés, és ahogy Nemes Nagy Ágnes nemzedékének Babits, Radnóti, József Attila, az ő számukra Vörösmarty, Bajza, Petőfi volt a sztár, s természetesen a szabadságharc előkészítői, Kossuth, Deák, Széchenyi. A kis Wachottné, ameddig tehette, varázsos pilletáncot járt, úgy érezte, ő a János vitéz Iluskájának modellje, őt vette feleségül a legadoniszibb arcú ifjú költő, Wachott, aztán a szabadságharc elveszett, a boldog fiatal nőből élőhalott özvegye vált, családfenntartó: Világos sötétjében nemcsak a gigászok buktak térdre, de szellemi udvartartásuk is porba taposódott. A kis Wachottné Petőfiék csillagporos útján tanú volt, aki amire emlékezett, lejegyezte. Nagy kár, hogy időhiány miatt magyarórákon kénytelenek vagyunk barokk hősöket ábrázoló olajfestményekkel érzékeltetni a múltat, s a tanulók szeme elé nem kerül miniatűr. A kis Wachottné családostul egy biedermeier miniatűr, ha festő volnék, már festeném is a Csapó testvéreket, mert Csapó lány volt a kis Wachottné, Máriának keresztelték, fivére, Pál mellett húga is volt, a família szeme fénye, Petőfi „szőke fürtök kedves gyermeke”, a Cipruslombokban versciklusban elsiratott Csapó Etelka. Ezek a fiatalok a köröttük udvarló ifjú költőnemzedékkel együtt bácsi-néni szinten érintkeztek a későbbi halhatatlanokkal, körülbelül úgy, ahogy a Karinthy és Kosztolányi család fiai, a kis Wachottnénak például komoly szerepe van Vörösmarty házasságának létrejöttében, ő Csajághy Laura mellett a confidente, a bizalmas barát, s ugyanakkor Bajzáék irodalmi családpolitikájának gyanútlan szócsöve: mindent elkövet, hogy a Csajághy lány elfogadja Vörösmarty megtisztelő ajánlatát: „Még ha személyes boldogságoddal fizetnél is érte, Lórikám.” A kis Wachottnétól nemcsak saját adoniszi férje szerelmének igaz voltáról értesülünk, de első kézből kapjuk Petőfi életének Etelka-epizódját, micsoda film lehetne ebből a majdnem belehaltam-szerelemből, amely révén a hős, Petőfi, voltaképpen egy szituációba, egy színpadi-színpadiasan látványos, tragikus képbe és egy egyetlen pillanat alatt kialudt élet pátoszába szédül bele, mi meg nézzük az érzés keltette babonás szépségű képet, amelyet a sorok festenek: fiatal lány a ravatalon, tél leterítette, későig a kertben felejtett rózsaszál. Ki hinné el, hogy következik rájuk még ennél is nagyobb tragédia, az adoniszi szépségű Wachott a Neugebäude épületében politikai fogolyként töltött idő elteltével éppúgy megőrül, mint Bajza bácsi, a szabadságharc bukása után Vörösmarty bácsi vén cigányként marad a porondon, s hány az ép elméjét elvesztett író és kritikus, Sárosi Gyula, akit halálra ítéltek, de nem végeztek ki, bujdosása idején kezd el komolyan inni. A kis Wachottné pilletánca véget ér, kenyérkereső lesz, lapot szerkeszt, kínlódik, nincs többé Fóton szüret, és Deák bácsi sem lengeti zsebkendőjét. Hol már a feleségek feleségének emberi-asszonyi hitele, Úristen, miket mondhatott Szendrey Júliáról Garayné, mit mondhatott mindenki, hogy egy opera-előadás után a kis Wachottné hősi cselekedetnek érzi, mikor felkeresi, s a látogatás után nem óhajt többé találkozni vele. Micsoda sérüléssorozatot takarhatott a nemzet özvegye sajátságos ruhája alatt, amelyet teljes részletességgel megörökít a kis Wachottné, Júlia lakása falán a költőt ábrázoló festmény, az özvegyen, aki gyöngyvirágillatú cigarettát szív, szoknyája felett térdig érő, nyitott, bő ujjú kaftán, kurtára nyírt haján hosszú bojtos piros szerb sapka. A kis Wachottné csak áll a küszöbön, mint akibe mennykő csapott, ez az a pillanat, mikor végképp megmerevszik a biedermeier hajdani tinédzserek figurasora, mert az életek mellékszereplőinek is van történetük.

Megint elmúlt egy március tizenötödikénk, s most se kérdezte meg senki Wachottnét, végül is hogyan fogták el éppen az ő házukban az Arany Trombita szerzőjét, s hogyan lehetséges, hogy a feladója magyar volt. Megint nem rögzítettük a valamikort, ami napjaink alapját képezi. Mit tudna itt az író adni az országnak, ha engednék nyomorult anyagi helyzetünk kötelékei, mi volna itt feltámasztható, a halhatatlanok és köröttük a szintén a politika és a végzet martalékai: a mikrovilág. A reformkor utójának, a szabadságharc idejének dohány-, rózsalevél- és vérillata van, mindenki életére cseppent belőle, csak a halottak villognak problémamentes ragyogásban. Áll a kis Wachottné is, csepp kezében a rögzített magyar múlt egyik legfontosabb szelete. Ugyan nyúl-e utána, érte valaki?

[ Digitális Irodalmi Akadémia ]