Jegyzőkönyvelt kálvária

Az alábbi jegyzőkönyv és hátterének vázlata csak egy a sok közül, melyeket az abszurd dráma műfajának változataiként olvastam számtalan erdélyi faluban és városban, ahol létéért küzd a magyarság. Miről van szó? Adott székelyföldi helységben viszonylag jó körülmények között működik óvoda, elemi iskola a helyi lakosság nyelvén, tehát magyarul. Telnek az évek, az oktatást nem zavarja semmilyen konfliktus, ám egy napon megyei és fővárosi tanfelügyelők jelennek meg, „tarthatatlan helyzetről” kezdenek füstöt okádni, s a régi rend fölborul, a község tanügyi közössége fenyegetések riadalmában kényszerül arra, hogy „segítsen” a sovén hivatalnak – az anyanyelvi oktatás csonkításában.

Az abszurd dráma kezdetét veszi. Háttere homályos, bár a mikóújfalusiak tudni vélik, hogy „valaki” a legfelsőbb szerveknél jelentette föl a „községet”, elpanaszolván, miszerint „nemzeti sérelem ténye forog fenn”; a magyar mellett nem működik román iskola is. De miért nem működik? Mert – miként egy jegyzőkönyvből is kiderül – nincs hozzá elegendő román tanuló. De hányan lehetnek mégis? A tanfelügyelők megjelenésével elkezdődött mikóújfalusi kálváriát rögzítő jegyzőkönyv egyetlenegy román gyermekről tesz említést. Még szó van benne egy ortodox papról és feleségéről. Mindketten aktív részesei a község életét felkavaró eseményeknek.

Lássuk, mit mond a krónika, amelyet tárgyszerű tisztességgel a mikóújfalusi tanügyi munkaközösség tagjai jegyeztek föl, és írtak alá.

1972. szeptember 15-én tartottuk a Kovászna megyei Mikóújfalu általános iskolájában az új tanév ünnepélyes megnyitását. Ez alkalommal a Megyei Főtanfelügyelőséget Szabó Gavril elvtárs, a pionírszervezetek megyei tanácsának elnöke képviselte. Ő hozta s nyújtotta át nekünk azt az okmányt, amely szerint 27 mikóújfalusi gyermek szülei kérik helyben román tanítási nyelvű osztályok létrehozatalát. Erről az óhajukról a tanévnyitás napjáig nem volt tudomásunk. Mint később megtudtuk, a kérvényt a helyi ortodox pap kezdeményezte, és bizonyos Pietraru nevezetű híve útján íratta alá a szülőkkel. Kinek kértek román osztályokat? 11 tanulónak az I–IV. osztályból, 1 tanulónak a VII. osztályból, 2 tanulónak a VIII.-ból, valamint 13 még nem iskolaköteles gyermek számára. (Köztük szerepelt 2 egyéves gyermek is.)

A tanévnyitó ünnepség befejeztével egybehívtuk a kérvényt aláíró szülők egy részét, és föltettük nekik a kérdést: valóban ragaszkodnak-e ahhoz, hogy gyermekeik számára román tanítási nyelvű osztályokat létesítsenek? A tíz megjelent szülőből egyetlenegy sem ismételte meg a kérvényben megfogalmazott óhajt; mindannyian azt mondták, hogy ragaszkodnak gyermekeik magyar anyanyelvi oktatásához. Erről jegyzőkönyvet készítettünk és átadtuk Szabó Gavril elvtársnak, a Megyei Főtanfelügyelőség képviselőjének.

1972. szeptember 22-én a Megyei Főtanfelügyelőség részéről Ion Bejan és Dávid Attila elvtárs kereste föl iskolánkat, Páll Sámuel iskolaigazgató társaságában. Listát nyújtottak át nekünk, amely 45 gyermek nevét tartalmazta; azokét, akik a nevük fölé írott szöveg szerint román nyelven óhajtják végezni tanulmányaikat. Ez alkalommal is jegyzőkönyvet készítettünk.

MÁSOLAT

Jegyzőkönyv, mely fölvétetett a mai napon, 1972. szept. 22-én, a mikóújfalusi általános iskolában, a román tagozat létrehozatalának kérdésében. A Megyei Főtanfelügyelőség részéről jelen vannak: Ion Bejan és Dávid Attila tanfelügyelő elvtársak, Páll Sámuel elvtárs, összekötő igazgató, valamint Jurián Lajos helyi iskolaigazgató. Jelen vannak továbbá azon személyek, akik I–IV. oszt. gyermekeik számára román osztályok létesítését kérték. Meghívásuk a mikóújfalusi iskola igazgatóságára azzal a céllal történt, hogy fenti óhajukat írásban is kifejezzék. Tizenkét meghívott szülőből 11-en vannak jelen, akiknek írásos nyilatkozata után megállapítottuk, hogy:

– 1, azaz egy szülő azt kérte, hogy gyermekét román osztályba írathassa,

– 10, azaz tíz szülő azt kérte, hogy gyermeke magyar tanítási nyelvű osztályban tanulhasson.

Mellékeljük a szülők által írásban leadott 11 nyilatkozatot.

K. m. f.

A föntebb említettek aláírása

A jegyzőkönyvet eljuttattuk a Megyei Főtanfelügyelőséghez.

1972 novemberében iskolánkat meglátogatta Rizescu elvtárs Bukarestből. Többek között azt kérdezte: mi lehet annak oka, hogy még mindig nem sikerült létrehozni Mikóújfaluban az iskola román osztályait? Elmondta, miszerint ő úgy értesült, hogy ilyen irányú óhajukról a helyi tanügyi káderek beszélték le a szülőket. Ez a felfogás azután elterjedt az egész megyében, ami ránk nézve igen kellemetlen.

1973 februárjában a Megyei Főtanfelügyelőség részéről azt a feladatot kaptuk, hogy március elsejével kezdődőleg hozzuk létre az óvoda román csoportját. Tekintettel arra, hogy kezdetben nem állt rendelkezésünkre megfelelő terem, továbbá, hogy a csoport összeverbuválásában nehézségeink voltak, az óvoda román részlege csak 1973. március 10-én kezdett el működni. Ide Cucu Dorinát, az ortodox pap feleségét nevezték ki óvónőnek, holott semmilyen pedagógiai képzettsége nincsen.

Az 1972–73-as iskolai év végén újból feladatul kaptuk, hogy a következő iskolai évre román tanítási nyelvű osztályt létesítsünk, amely 1973 szeptemberével kezdi el működését.

A nyári szünidő alkalmával, az iskolaköteles gyermekek összeírásakor a tanügyi káderek minden szülőt megkérdeztek afelől, hogy gyermekét román vagy magyar osztályba óhajtja-e beíratni? Az eredmény a következő volt: két gyermek számára kérték a román osztály létesítését, ezek az alábbiak:

1. Barbu Ioana II. osztályos,

2. András Piroska I. osztályos.

1973. szeptember elsejével az óvodai román csoporthoz Bokor Klára tanítónőt nevezték ki óvónőnek. Így ebbe a csoportba az iskolai év kezdetén 30 gyermeket írattak be a szülők.

1973 szeptemberében területi tanfelügyelőként Antal Rozália látogatta meg iskolánkat, és azt az utasítást közölte velünk, hogy azonnal létre kell hozni a román tanítási nyelvű részleget. Akkor újból összehívták a szülőket, és fáradságos meggyőző munkával – hogy pl. a román nyelv elsajátítása szempontjából mennyivel előnyösebb, ha gyermekeiket román osztályba íratják – a községi pártbizottság titkára: Bán Mihály jelenlétében két első osztályos gyermeket sikerült átíratni román osztályba.

Másnap megjelent iskolánkban Ion Titica elvtárs a tanügyminisztériumból, valamint Popa és Ion Bejan elvtárs a Megyei Főtanfelügyelőség részéről. Az elvtársak határozottan elítélték a román részleg létrehozatalában tapasztalt eredménytelenséget.

Titica elvtárs a munkamódszereinket bírálva azt az utasítást adta, hogy látogassunk meg minden egyes családot, személyes beszélgetést folytassunk mindazokkal a szülőkkel, akik korábban román részleg létrehozatalát kérték. Mi így cselekedtünk, de újabb eredményt nem értünk el.

1973 szeptemberében iskolánkban megkezdte működését a román tanítási nyelvű osztály 4 (négy) tanulóval. Tanítónőként Cucu Dorinát nevezték ki, de mivel képzett oktató káderre volt szükség, rövid idő múlva Bokor Klárát nevezték ki helyébe, őt pedig áthelyezték az óvodába, hogy a román csoporttal foglalkozzék. Amikor megkérdeztük Titica elvtársat, miért ragaszkodnak mindenáron ahhoz, hogy Cucu Dorina minden képesítés nélkül a tanügyben működjék, ezt felelte: Vannak utasítások, amelyeket ellenvetés nélkül végre kell hajtani.

Elkezdődött a gyermekek visszaszivárgása az óvoda magyar csoportjába. A kezdetben 30 taggal működő román csoportokban okt. 15-ig csak 19-en maradtak. Indoklásként a szülők azt hozták föl, hogy Cucu Dorina nem képes a rábízott nevelői munka elvégzésére. Azok a szülők, akik előzetesen román osztályok létesítését kérték, arra a kérdésünkre, hogy óhajukat miért nem tartják fenn, ilyen válaszokat adtak:

– A körözött listát a nagymama írta alá, mi nem is voltunk otthon.

– Miután a kérdést egymás között megtárgyaltuk a családban, úgy döntöttünk, hogy ragaszkodunk az anyanyelvi oktatáshoz.

– A listát aláírató személy azt mondotta: írjuk csak alá, utána pedig gyermekünk nyugodtan folytathatja tanulását a magyar osztályban.

(1974)

A tanügyi személyzet képviselőinek aláírása

Utóirat. A mikóújfalusi jegyzőkönyvelt kálvária nem volt elszigetelt eset. Hasonló példák százait jegyezték föl bátor krónikások. Igen, ehhez is bátorság, sőt vakmerőség kellett! A följegyzés: történelmi tanúskodás, amit pedig állati félelemmel próbált mindenütt megsemmisíteni a hatalom.

Ami Mikóújfaluban történt: jellemző mozzanata a helyi, nacionalista érdek és a legfelsőbb hatalmi erők együttműködésének. Az abszurd dráma középpontjában egy román gyermek áll, akinek anyanyelvi oktatása teljességgel jogosult igény bárhol az országban.

De miként próbálják ezt a jogot érvényesíteni, és miként fonódik ez össze a legocsmányabb személyi becsvággyal? Erről jegyeztek föl már-már hihetetlen történetet a krónikások, a jegyzőkönyv aláírói. Nevüket ma sem tanácsos közzétenni.

Sok minden változott 89 decembere óta, de nem annyira, hogy a hatalom tegnapi bitorlói ne gyakorolhatnák napjainkban is az üldözést, a bosszúállást.

Az abszurd játék első felvonásában kiderül, hogy az egyetlen szál román gyerek mellé a helyi „panaszos”, a megyei (sepsiszentgyörgyi) tanfelügyelőség, a tanügyminisztérium együttesen próbál egy egész osztályra való magyar gyermeket összeverbuválni. Ebben „meggyőző munkára” kényszerítik a magyar pedagógusok egy részét is.

A második felvonásban az erőszakkal, fenyegetéssel, kecsegtetéssel, hazudozással, okmányhamisítással létrehozott, létrekínozott, hivatalosan románnak nevezett iskolai osztály nevelését egy ortodox pap teljesen képzetlen feleségére, Cucu Dorinára bízzák. Arra tehát, akiért – egyetlen ártatlan gyermek ürügyén – az egész községet fölzaklató és fölháborító rágalomhadjárat indult. Az ortodox pap feleségének kinevezése érdekes módon nem kelt aggodalmat ateista pártkörökben sem. Akik a templombajárás, a klerikális ténykedés puszta szándékát is fegyelmivel büntetik, tiltják: ezúttal hallgatnak.

Miért? Mert jól tudják, mi következik a harmadik felvonásban.

Mikor maga a legfőbb atyaisten, Nicolae Ceauşescu lép közbe.

Mikor a „magyar nacionalisták által” magyar iskolába kényszerített gyerekek ügyében ő szólal meg, oroszláni hangon bömbölve új elnöki dekrétumot, a 278/1973-as végzést, melynek értelmében egyetlenegy román nemzetiségű gyermek esetén is kötelező román tanítási nyelvű osztály létrehozatala.

A megfélemlített, emberi méltóságukban megalázott, szégyenteljes „meggyőző munkára” kényszerített magyar tanítók, tanárok drámája pedig nem viseli el az abszurd műfaját. Ez már a tragédia területére tartozik.