Advent a Hargitán

KIRÁLY

JÓZSEF

KIRÁLYSZOLGA

MÁRIA

ÉNEK

Együtt éneklik, a verssorok között a Pásztorok kolompolnak.

ANGYAL

Első rész

BÓDI

Hóna alatt karácsonyfának kivágott fenyő, jobb kezében balta. Azért ezt az egyet nehezen hiszem el, Dániel. Legyen bár a neved Csudalátó, akkor is azt mondom: erősen hozzálódítottál.

DÁNIEL

Jobb kezében balta. Becsületatyaúristenemre!

BÓDI

Pssszt! Halkabban!

DÁNIEL

Ha nem hiszed el nekem, aki a halálból föltámadtam, kérdezd meg Antalt…

BÓDI

Szent Antalt?

DÁNIEL

Stég Antalt. Becsületatya…

BÓDI

Psszt! Halkabban, az istenedet! Másodjára is meg akarsz halni? Itt a Nagy Romlás a fejed fölött, és kiabálsz.

DÁNIEL

Régebben lehetett. Csak lövöldözni nem lehetett.

BÓDI

Most már egyiket sem lehet.

DÁNIEL

Hát akkor mit lehet?

BÓDI

Mindent azon kívül, amit nem lehet.

DÁNIEL

Keresztet vetve. Omlástól és kísértéstől ments meg, Uram, minket.

BÓDI

Nem mondtad, hogy a kiabálás kísértésétől.

DÁNIEL

Tudja ő, minek a jogát vette el tőlünk.

BÓDI

Akkor ahhoz tartsd magad! Látván, hogy Dániel köhögni akar. A sapkádba. A sapkádba!

DÁNIEL

Beleköhög a sapkájába, miközben távolról farkasvonítás hallik. Hát nekik szabad?

BÓDI

Farkasok. Nekik nincs sapkájuk. S aztán hogy volt?

DÁNIEL

Hát amikor a lány, ez a Réka, madárrá változott, ahelyett hogy Stég Antalnak a vállára vagy a kalapjára szállott volna, gyalogosan folytatta a legény oldalán az útját. Úgy beszélt föl hozzá a hóból. Az, Mózesként a hegyről, le-leszólt neki, de messzecske voltam, nem értettem a szavukat.

BÓDI

Milyen madár volt?

DÁNIEL

Nem volt nagyobb a menyecskemadárnál. Mint az ott, né!

BÓDI

Halkabban, a jó istenedet! Nem azt kérdem: mekkora volt. Hanem, hogy milyen volt?

DÁNIEL

Ügyes, eleven mozgású. Később a nyomát is megnéztem ennek a vadőrnek, a Stég Antalnak a vasalt bakancsának a nyoma mellett. Kicsi, nyakbavaló fehér kereszt volt a lába nyoma. Tip-tip-tip, a másiké meg supp-supp.

BÓDI

Tip-tip-tip-supp. A színét mondd, ember!

DÁNIEL

Ahogy kivehettem a szikrázó fehérségben: kékes volt. Azúrkék, zöld fuvintással, a feje pedig, ahogy oldalról láttam: piros, kék és fehér.

BÓDI

A csőre?

DÁNIEL

Nagyocska. Úgy tetszett: nem énekre, inkább kapásra termett.

BÓDI

Milyen kapásra?

DÁNIEL

Mindenre, ami kedve szerint való.

BÓDI

És a feje is nagyobb volt, mint a menyecskemadáré. Csíkos kendő lehetett a kontyán.

DÁNIEL

Eltaláltad.

BÓDI

Jégmadár volt. Rékából jégmadár lett. Csakhogy itt van, ami a hozzálódítás.

DÁNIEL

És az mi lenne?

BÓDI

Hogyan mehettek ők gyalogosan egymás mellett?

DÁNIEL

Úgy, hogy Antal folyvást lassított, Réka, vagyis a jégmadár, szaporán aprított mellette. Úgy beszélgettek. Ebből csak annyit hallottam, a madárnak egy gyönge kiáltását: hová viszel engem, Antal? Hová viszel engem?

BÓDI

Hová vihette?

DÁNIEL

Ez az, amit egyelőre nem lehet tudni.

BÓDI

Mert hihetetlen, amit mondasz. Hogy ők gyalogosan mentek volna egymás mellett. A madár a nagy hóban nem szeret gyalogolni, és kiváltképpen a jégmadár. Annak mindenképpen föl kellett volna szállnia a Stég Antal vállára vagy a kalapjára. Réka nem az a természet, hogy ne repülne, ha egyszer szárnya van.

DÁNIEL

Nem repült.

BÓDI

Beszélsz bele a világba.

DÁNIEL

És itt van rá a bizonyíték. Látod ezt a nyomot?

BÓDI

Abbiza.

DÁNIEL

Supp, supp! Ez a Stég Antalé. És ez a kicsi nyakbavaló, fehér keresztecske, tip-tip-tip, ez a jégmadáré.

BÓDI

Ha nem egyéb: igazad van.

DÁNIEL

De lássuk, hová vezet? Vencel komám! A házad felé vezet.

BÓDI

Az én házam felé? Nem gondoltam volna. Nézzük csak.

DÁNIEL

Itt a vége. Nézd, a madár nyoma megszakadt. Itt történt a tragédia. Stég Antal megcsúszott, a madár szökdécselt néhányat, és aztán vége.

BÓDI

Elrepült volna?

DÁNIEL

Megfogták.

BÓDI

Vajon?

DÁNIEL

Megfogták és bevitték a házba.

BÓDI

Melyik házba?

DÁNIEL

Melyik házba. Kétórányi járásra vagyunk a falutól, közöttünk csak az Isten és a Nagy Romlás, köröttünk csupa vadon és farkasordítás, ő meg azt kérdi: melyik házba. Isten házába kellett volna. Tisztességes ember oda viszi a mátkáját, Réka pedig gyűrűs menyasszonya volt Stég Antalnak. De nem oda vitte, Vencel! Hanem ide, a te házadba! És már nem először, Vencel! És ha lehetséges: ne viselkedj fehérnép módra.

BÓDI

Én. Fehérnép módra. Én, aki azzal az egy szál kicsi fejszével hét medvét megöltem. Fehérnép módra. Ezt mondd még egyszer.

DÁNIEL

Pssszt! Ne bomolj, ember! Nem a bátorságodat vontam kétségbe. Azt mondtam, hogy akár a fehérnépek: csak arra emlékezel te, amire akarsz. A többit elfelejted.

BÓDI

Mit felejtettem én el?

DÁNIEL

Azt, hogy Stég Antal a jégmadarat ide bevitte a te házadba.

BÓDI

Az nincs elfelejtve. Csakhogy nem vitte.

DÁNIEL

Hát?

BÓDI

Hanem hozta. Puliszkát kavartam éppen, amikor Stég Antal bekopogtatott. Rékát hozta az ölében. De több kérdésed ne legyen. Ami ezután történt: kettejük dolga.

DÁNIEL

Hangosan. A kettejüké?

BÓDI

Ki másé lenne még?

DÁNIEL

Jól tudod, Vencel. A fiamé. Gábor fiamé.

BÓDI

Ő már kiesett ebből a bölcsőből.

DÁNIEL

Tudod, ugye, hogy gyermekkoruk óta szeretik egymást?

BÓDI

A gyermekkori szerelem olyan, mint a cigánypurdé, mint a májusi tél. Az csak jön és megy.

DÁNIEL

Ez nem olyan volt. Tudod, Vencel, hogy az én Gábor fiam egyszer már meghalt volt emiatt a… jégmadár miatt?

BÓDI

Tudom.

DÁNIEL

Tizenöt esztendős volt akkor. Utolsó pillanatban vágtam el az akasztókötelet. Úristen, hogy elvertem akkor azt a szegény gyermeket, úgy meghintettem, hogy a földig esett. Tudtad ezt?

BÓDI

Hogyne tudtam volna. De miért vallatsz te most engem?

DÁNIEL

Amiért ezt a jégmadár-nyomot is. A való helyzetnek megismerése végett. Mert a fiam se nem lát, se nem hall. Az most egy dürgő vadpáva. Csak énekel, énekel és rázza a szárnyait. De mi lesz ebből, Vencel, ha Gábor megtudja, hogy Stég Antal a jégmadarat ide megint bevitte? Azt csak én tudom, aki egyszer már ugyancsak meghaltam.

BÓDI

De szerencsére másodnapra feltámadtál.

DÁNIEL

Harmadnapra.

BÓDI

Másodnapra.

DÁNIEL

Harmadnapra.

BÓDI

Megint hozzálódítasz. Másodnapra.

DÁNIEL

Harmadnapra. Csak harmadnapon hallottam a szút percegni.

BÓDI

Hol percegni?

DÁNIEL

A koporsódeckában. A fene a bélüket. Hát ilyen deckát adtak.

BÓDI

Tudom, szereted a halálod napjait szaporítani. De másodnapra te már feltámadtál.

DÁNIEL

Az Isten, aki teveled vitatkozik. Mindenki tudja a magáét. Te a tiedet a tengerre menekült lányoddal, én az enyémet az egy szál fiammal, aki most újra Réka kezét fogja és látván őket, megfagy bennem a vér, mert a Nagy Romlás peremén sétálnak. De mondom: én a szúpercegést csak harmadnapon észleltem a rettentő nagy csendben.

BÓDI

Mesebeszéd. Én jobban tudom. Január hetedikén, csütörtökön jött a híre, hogy téged megütött a nagy fa. Másnap, nyolcadikán, pénteken mentem be a faluba sót vásárolni. Pontosan déli tizenkettőkor. Hát akkor ültél fel, néztél körül, s kiáltottál a gyászolókra: ti miért nem sírtok? Mert kifogytak már a nagy sírásból.

DÁNIEL

Ha épp akkor vásároltad a sót: úgy legyen. De én azt kérdem tőled: miért adtál szállást Stég Antalnak és a jégmadárnak?

BÓDI

Mert kötelességem. Aki ide bekéredzkedik, azt nem zavarhatom ki a farkasok közé. Így van-e?

DÁNIEL

Így van. De nem jól van. Nem kellett volna. Mária lányodra gondolhattál volna. Így vitték el őt is a tengerre. Mi lesz ebből, ha megtudja Gábor, hogy Stég Antal a madarat ide bévitte? Seperjük el a nyomokat.

DÁNIEL

Vannak elseperhetetlen nyomok is, Vencel. Kiáltva. A fiamnak ártottál, Vencel!

A fiamnak ártottál vele. Abból még semmi baj sem lehetett volna, hogy egymás mellett haladt ez a két nyom. Egyik a supp-supp, a Stég Antalé, a másik az én fiam jégmadaráé. De most már, hogy itt vége szakadt a madár nyomának: a bűnhöz bűntársul szegődtél, Vencel. Nem mondanám ezt neked, ha nem lennék újra tele félelemmel. Mint amikor a fejemnél meghallottam a szút percegni. Valami készül. És nem a javunkra, Vencel.

BÓDI

Miből gondolod?

DÁNIEL

Abból, hogy ez a két nyom itten megszakadt. És egyebekből is. Valaki elvitte a kutyámnak a hangját. Este még olyan szépen énekelt a Holdra, Csíksomlyón szebbet nem hallani. Mikor a szél azt a hangot a ház körül meghordozta, vagy elvitte messzire Zeteváraljáig: valami kicsi nyugalmat éreztem.

Ilyen lehetett, hallod.

BÓDI

Jól ismertem a kutyád hangját.

DÁNIEL

És, most valaki ellopta. Mondják, hogy Zeteváralján hallottak ilyen hangot. Én oda egyszer majd elmegyek. De gondold el: nincs a kutyának hangja.

BÓDI

Bizonyos, hogy történik valami. A medvék nem alusznak. Eljött a nagy tél és nem alusznak. Fényes nappal is bejönnek ide az istállóig, szimatolnak csendőrök módjára, nyeríttetik a lovamat. Az álmukat ugyancsak ellopta valaki. Hazafelé menet eszedbe ne jusson énekelni.

DÁNIEL

Azt én már régen elfelejtettem.

BÓDI

A Nagy Romlás aljában az Istennek se válaszolj, ha kérdeznek. Mert ő is csak próbát tesz velünk, melyikünk ahogy kinyitja a száját: ereszti ránk a suvadást. Nem tudom, hogy vele is mi történik.

DÁNIEL

Az Istennel?

BÓDI

Valamiért ő is megzavarodott.

DÁNIEL

Sok baja van a kormányzással.

BÓDI

Mert ő kormányoz egyfele, s a világ megyen másfele.

DÁNIEL

Főhet a feje, annyi bizonyos.

BÓDI

Azért jobban is vigyázhatna ránk. S a lányainkra főleg.

DÁNIEL

Hét Isten legyen, aki rájuk vigyáz. Mindahánynak túljárnak az eszén. Áldott karácsonyt, Vencel.

BÓDI

Neked is, Dániel. Aztán ne haragudj, ha vétettem valamit. Én sose tudhatom itt, kinek vagy minek adok szállást. Nagy hegyi tolvajnak-e vagy tiltott szerelemnek. Ha egyszer a hóförgetegből, farkasüvöltésből kopognak reám: nem zárkózhatom el. Meg aztán mindig azt gondolom: a lányom jött, Mária.

DÁNIEL

Egyszer megjön ő is.

BÓDI

Az már soha.

DÁNIEL

Amíg élünk, remélünk. De ha jégmadarat látsz: el ne hagyjon a gyanakvás. Ez a Réka Szűz Mária álorcájában is megjelenhet. A Stég Antal ölében, de akár az ördögében is, csak kanördög legyen az!

BÓDI

Majd előkészítem a füstölőket.

BÓDI

Látod, ez már a hatodik karácsonyi lámpácska, amit neked készítettem ajándékul, te Mária. Nem enyhülhetsz azóta sem a szívedben. Pedig nekem fájt az jobban, apádnak, aki fölnevelt. Fölnevelt. De azért vajon, hogy a Hargitát fölcseréld a tengerrel és a tengerészeddel? Hogy elkótyavetyéld az anyád szavait? Szép tollait a hegyi madár elhullassa? Szemétre juttassa?

MÁRIA

Útra készülőben ölti magára bekecsét, téli kendőjét. Kezében batyu. De én aztán megyek, édesapám! Ha egyszer tengerész: a tenger is hozzá tartozik. Az óceán is! Nem tud vele szót érteni? Az én uram lesz, nem kiedé! Én élek majd vele!

BÓDI

És csak te vajon? Egyedül, titokban és éjszakai sötétségben, denevérmódra? A szerelem – ha már úgy elkapott téged – nem él emberek között?

MÁRIA

Nem, nem, nem!

BÓDI

Hanem hol az istenlovában?

MÁRIA

Abban az egyetlen szívben, amelyik magának társat választott. S kész!

BÓDI

Kész! Utcára nem jár ki, rokonsága nincsen, atyafisága nem számít! A szót-értés nem számít! A nagyobb család arculata már nem számít!

MÁRIA

Így választottam, édesapám! Én választottam! Magamnak választottam!

BÓDI

Jó tudom, tudom! De ne feledd: az efféle választásban nemcsak magánjoga van ám az embernek, hanem csöppnyi kötelessége is…

MÁRIA

Kötelesség! Na hát ilyet én még nem hallottam.

BÓDI

Megtanulhattad volna!

MÁRIA

Hát ki tanított engem ilyesmire?

BÓDI

A példa taníthatott volna! Apád, anyád, nagyanyád és az ükanyád példája! Amit nem kell magyarázni! A példát élni és éltetni kell, nem magyarázni. Hogy ma te mégy el, holnap a másik s a harmadik… és hogy üres csigaház lesz, ami az életünk volt… kinek kell ezt magyarázni? Erre mondod te, hogy magad dolga? Nem szégyenled magad, taknyos békája?

MÁRIA

Ezt már eleget hallottam. Most azt teszem, amit édesapám parancsolt.

BÓDI

Mit parancsoltam én?

MÁRIA

Hogy többet a házában ne lásson. Ezt parancsolta, ehhez tartom magam.

BÓDI

Állj meg, gyermek! Azt mondtam: ha a szekered felborul, sírni, panaszkodni vissza ne gyere. Házamban akkor ne lássalak. És mikor az a tengerész a szavaidat a szádból a fogaddal együtt kiveri, nagy bajoddal se hozzám, se Istenhez ne fordulj, hanem oda vesd magad térdre, az első vonat elé! Megállj!

MÁRIA

Ilyen szavak között nem maradhatok! Isten áldja, édesapám!

BÓDI

Engedélyem nélkül innen sehova se mész! Tudom, hogy lent a faluban vár az a hogyishívják… Itt maradsz! Megértetted?

MÁRIA

Ne tiltson! Ne tiltson! Elmegyek!

BÓDI

Itt maradsz! Arcul üti.

MÁRIA

Hosszú döbbenettel nézi az apját, majd ráborul. Édesapám, engem sohasem ütött meg!

BÓDI

Nem ütöttelek, kislányom. Az édesanyád dolga lett volna, és anya nélkül nőttél fel. Nem ütöttelek. Nem is foglak többet. Bocsásd meg nekem. S a félelemnek, amely elborított engem, és amelyet te még nem ismersz. De majd megismered…

MÁRIA

Csak attól féltem, hogy egyszer igazságtalan és kegyetlen lesz énvelem. De most már semmitől sem félek. Kilép a házból. Isten áldja. Ne féltsen engem. A Nagy Romlás alatt szép csendben fogok elmenni. Nem fogok sírni. Úgy fogok elmenni, ahogy tanított, édesapám. Szép csendben. Fűszál hegyén, ha lenne még fűszál a jégösvényeken…

BÓDI

Mária! Ó, te gyermek! Tudod vajon, hogy hová mégy? Tudod, hogy mit hagytál itt? Tudod, mit hagytál el? Ha szeret téged az Isten, nem fogod megtudni… Ne adja, hogy megtudd… Látod, ez már a hatodik karácsonyi lámpácska, amit neked készítettem ajándékul. Lehetséges, hogy lenne panaszod, amiben hozzám fordulhatnál és én megvigasztalnálak. De most már büntetsz engem. Még azzal is, hogy nem válthatok szót az unokámmal. Úgy neveled őt, hogy megbosszulja magát énrajtam? Amiért megütöttelek? Nem jól tetted, Mária, hogy örökre elmentél innen, s én nem jól tettem, hogy nagy haragomban s félelmemben megütöttelek, amit annak előtte még egy vesszőcskével se tettem. Hát azóta sem enyhülsz apád iránt? Hiszen a madár is megverdesi szárnyával a fiókáját, ha úgy forgolódik az, hogy rendre kiesik a fészekből. Még a madár is, te Mária!

BÓDI

Oda is, te Mária, csak itthon maradtál volna…

Mária! Kerülj beljebb, Mária. Biztonságba. Halkabban, odakint omlásveszély van. Halkabban! Ha Isten akarja, úgyis meghallja! Hányan vagytok! Bizonyára hárman vagytok, de csak magad énekelsz. Nem baj, majd az unokámat is megtanítjuk a gyermek születése napján örvendezni.

RÉKA

A lányok vele kántálnak.

Vencel bácsi! Hát ilyen elképedten kell a kántálót fogadni? Boldog szentestét! Boldog ünnepeket! Eljöttem, Vencel bácsi! Karácsony estéjén bár ne legyen egyedül. Csak néz, csak néz, mintha sose látott volna! Hát én vagyok egészen s újból! Réka vagyok! De nem az, aki legutóbb itt járt azzal a… ki se mondom többet a nevét… azzal a mordályos emberrel. Másik Réka vagyok, nézze! Gyűrű sincs már az ujjamon! Átalugrottam a tűzön, újjászülettem és itt vagyok. Örömhírt hoztam Betlehemből, s a szívemből, Vencel bácsi. Hadd simítsam el a borongós homlokát. Istenem! Akár a Nagy Romlás!

BÓDI

Azt gondoltam, hogy a lányom énekel, Mária.

RÉKA

Hatodik esztendeje, hogy nem jön s nem énekel. Lánya helyett lánya leszek ma este is, Vencel bácsi. És egy személyben az unokája is. Ne szomorkodjék, nagytata. Körhintája leszek és vigasztalója. Örömhírt hoztam, nagytata!

Isten éltesse, nagytata! Gyermek születék a csillag alatt. Isten éltesse, Vencel bácsi!

BÓDI

Téged is, Réka. Boldog karácsonyt, de ha jól látom rajtad: te nem a betlehemi örömhírt hozod.

RÉKA

Vajon?

BÓDI

A magadét hoztad. A te külön kicsi eged alatt egy külön kis karácsonyt.

RÉKA

Ó, nagytata! Az én betlehemes örömöm bánattal van ma este kirakva! Ha el tudnám én azt mondani magának! Csillagszóró szeretnék lenni mégis. Ha nem hányná-vetné magát bennem a félelem.

BÓDI

Azt már megszokhattad volna.

RÉKA

Mire megbarátkoznék az egyik félelemmel: körülfon a másik.

BÓDI

Sokan vannak. Többségbe kerültek.

RÉKA

Akár a táncban a legények: karból karba adnak engem, Vencel bácsi. Apámra nézek: apám halott. Ma is félek tőle. A koporsóban nem mertem megérinteni. Anyámra tekintek: végigfut rajtam a hideg borzongás. Minden pillantásával a titkaimat kutatja. Meglátom azt a mordályos embert: temetési éneket hallok máris. Azt ígérte: megöl, ha elhagyom. Aztán Gáborral találkozom: elborít tetőtől talpig a bűntudat. Félek a hozzám való ragaszkodásától és attól is, hogy nem felejti a gyermekkorunkat. Amikor vele lakodalmast játszottunk a porban. A fa tetején volt a nászágyunk. Madarak voltunk. De ma szenteste van, nagytata! Altassunk el magunkban mindent, amitől nem bírunk aludni! Ne darvadozzék a kedve, nagytata! Aludj, aludj, Mária gondja…

BÓDI

Ne mondd tovább. Hat esztendeje, hogy elment.

RÉKA

Hunyd le kicsi szemed, nagytatának unoka gondja.

BÓDI

A hatodik színes lámpát készítem neki…

RÉKA

Aludj, aludj Réka gondja! Nem akarok, nem akarok a Nagy Romlás szakadékába ugrani.

BÓDI

Nem akartam én Máriát megütni…

RÉKA

Lennie kell még bocsánatnak ezen a világon. Aludjatok, ti vércsekarmú gondok.

BÓDI

Ne mondd tovább.

RÉKA

Nem.

BÓDI

Betlehemből ne menjünk a Golgota hegyére.

RÉKA

Ne menjünk.

BÓDI

Azt mondd inkább: hogy jöttél te föl egyedül a Nagy Romlás peremén?

RÉKA

Nagy bátran, de telve minden pillanatban ijedelemmel.

BÓDI

Föl is repülhettél volna.

RÉKA

Jégmadárként?

BÓDI

Ahogy szoktad.

RÉKA

Bódi számára érthetetlen örömmel. Hát Vencel bácsi is tudja már? Tudja, hogy jégmadár vagyok? Ez a kettőnk titka volt eddig. Az enyém s a Gáboré. Ő találta meg, tudja, nagytata? Ő találta meg a nevemet. A kettőnk titka volt.

BÓDI

Csak volt.

RÉKA

Hát nem baj. Tudja meg az egész világ, hogy jégmadár vagyok. Valakinek a piros fejű, kék madara. Őt várom most ide, nagytata. De ne tessék elkottyintani, hogy itt jártam azzal a mordályossal. Ugye, nem szól neki? Kedves, szomorúságos, magányos nagytata! Itt jártam valóban. De csak jégmadárként. Amikor beléptünk az ajtón: én már jégmadár voltam.

BÓDI

Pedig éppen, hogy fordítva történt. Réka voltál te már akkor.

RÉKA

Nem voltam! Nem voltam! Én akkor már egy fagyott madár voltam!

BÓDI

Psszt! Megindul a szél.

RÉKA

Ő az!

GÁBOR

Ha én tudtam volna,

Hogy te vagy Mária…

RÉKA

Aranyból ezüstből

Szállást adtam volna…

GÁBOR ÉS RÉKA EGYÜTT

Én pedig a hideg földre…

GÁBOR

Lefeküdtem volna. Jégmadaram. Kicsi jégmadaram.

RÉKA

Piros fejű, kék madarad. Régóta várlak. A kicsi Jézus már kinőtt a jászolbölcsőből, olyan régen várlak.

GÁBOR

Piros fejű, kék madaram. De ha megrebbenti a szárnyát: zöldet is látok.

RÉKA

Isten őrizzen meg attól téged. Ha megrebbentem a szárnyam: mind zöldet fogsz látni. Nevet. Csak nem ijedtél meg, gyermek! Gáborka!

GÁBOR

Fejét rázza, hogy nem ijedt meg. Egyedül és gyalogosan jöttél?

RÉKA

Veled jöttem.

GÁBOR

Velem? Ó, igen! Most hat esztendeje.

RÉKA

Éllel. Nem hat esztendeje! Hatvan esztendeje! Nem az őskorban, hanem a mai szentestén. Gondolatban veled jöttem és csitítottalak. Lépted ne döndüljön a Nagy Romlás alatt és szíved meg ne konduljon az örömtől, hogy várlak. Úgy jöttem bizony a… jobb oldaladon.

GÁBOR

Szokásod ellenére a hóban gyalogoltál? Most repülj legalább!

RÉKA

A nyakába penderül. Csak zöldet ne láss aztán! A szemed ne káprázzék!

GÁBOR

Forog a lánnyal. Bódi három pohárba tölt.

RÉKA

Forogjunk, forogjunk! Ne faggassuk egymást!

GÁBOR

Koppant a bottal. Gyalogoshoz mért álltál?

BÓDI

S én őrzöm itt a poharakat!

RÉKA

Bocsásson meg, Vencel bácsi! Bódi nagytata! Tudod, Gábor, hogy ma estére lányos unokája lettem Vencel bácsinak? Én pótolom, amit a tenger elvitt a házból, egyedül hagyván a drága magányos nagytatámat. A tenger engem is elvitt volna, de nem hagytam magam. Bocsásson meg, Vencel bácsi. Úgy van az, tudja, hogy ha Gáborral ketten vagyunk, mindenről megfeledkezünk, akkor már senki, semmi sincsen a világon.

BÓDI

Bárcsak úgy lenne, lányom. Te is azt mondod, Gábor?

GÁBOR

Réka elmond mindent helyettem is. Poharat ragadva. Isten éltesse, Vencel bácsi! Köszönjük, hogy befogadott minket.

BÓDI

A kántálókat fogadni kell.

GÁBOR

A kántálók csak jönnek és mennek, de mi hoztuk a szurkot is magunkkal és ideragadtunk. Akárcsak hat esztendővel ezelőtt. Emlékszik, Vencel bácsi? Réka tizenhat éves volt akkor…

RÉKA

És te tizenöt, jól tudja nagytata, ne kínozd őt is az elmúltakkal. Igyunk!

GÁBOR

Akkor is ideragadtunk mi ketten…

RÉKA

Ahogyan te ragadsz meg folyton a gyermekkor szakadékában, akár a Nagy Romlás aljában. Azt kívánjuk, Vencel bácsi, hogy jövő karácsonyán Mária is itt legyen, az unoka is az ölében, és fogadjon bennünket ma este szeretettel, megértéssel. Karácsony este van, a miénk az éjszaka. De mi ketten már nem viszünk innen sehova örömhírt. Egyezkedni valónk van Gáborral. Isten éltesse.

BÓDI

Koccint a fiatalokkal. Hát csak egyezkedjetek, de a szavaitokra vigyázzatok! Ne szikráztassátok! Még tűzkár is lehet belőle. Eltörli és elrakja a poharakat. Tartsátok magatokat az én házam törvényeihez. Már annak idején úgy egyeztünk volt meg a szegény megboldogult feleségemmel, hogyha sírnivalónk van: csak befele sírunk. Messzehalló kacagásunkat is megtartjuk magunknak. Értsétek meg egymást, ha lehetséges.

RÉKA

Ha énekelünk: szépen szállunk egymás mellett.

BÓDI

Akkor énekelve beszélgessetek. És ablakot ne nyissatok. Elindul a hátsó szoba felé, visszafordul. Majd elfelejtettem. Erősen ne szeressétek egymást.

RÉKA

Pedig úgy lesz.

BÓDI

A mai nap nem a szerelemé. Hanem annál több: a szereteté.

GÁBOR

A szerelemre csak emlékezni fogunk, Vencel bácsi.

RÉKA

Még csak az hiányzik.

BÓDI

Az se jó. Mert akkor az már csak sajogás. Egymás szívét ne sajogtassátok. Kimegy. Hosszú csönd.

RÉKA

Hát ez meg van mondva!

GÁBOR

Hát ez meg!

RÉKA

Egymás szívét ne sajogtassátok! Hallod, Gábor? Leülteti. Hallod, Réka? Réka hallja.

GÁBOR

Hát lehetséges az?

RÉKA

De mennyire! Gábor ölébe ül, az átkarolja, csókolóznak. Csönd. Nézik egymást.

GÁBOR

Most már valóban végleg szakítottál?

RÉKA

Kivel?

GÁBOR

Még kérded is?

RÉKA

Persze, hogy kérdem. Mert akire célozol, azt már régen elfelejtettem. De te az emlékeimet is kisajátítod. Én nem emlékszem rá – neked meg nyüzsög-bozsog a memóriád tőle. Tartsuk meg inkább a főpróbát. Jó? Kelléket is hoztam. Kibontja a magával hozott összebogozott fekete kendőt. Én leszek az édesanyám, te leszel a kérő, de vigyázz aztán, hogy viselkedel, mert jól tudod: anyám kényes a szavakra. Úgy szereti, hogy egyik a másikkal találjon, kattanjon.

GÁBOR

Igényes már a ceremóniára. Mert hogy annyi kérőd volt ugyebár.

RÉKA

Hogyne lett volna! Szép voltam. Kapós voltam…

GÁBOR

És most már nem vagy szép?

RÉKA

Te tudod.

GÁBOR

Feláll. Szebb vagy, mint voltál.

RÉKA

Félig dúdolva.

S ó, Istenem, én már huszonkettő leszek!

GÁBOR

Nem kell neked kék szalag. Kék madár vagy.

RÉKA

Azért nem vettél észre, amikor ma este felkísértelek a havas ösvényen.

GÁBOR

Mintha láttam volna a nyomodat. Nyakbavaló kicsi fehér keresztecske. Tip-tip-tip… supp!

RÉKA

A supp! – az micsoda?

GÁBOR

Hát… az az én nyomom, tudod? A csizmámé.

RÉKA

Tip-tip-tip, supp! Hát akkor supp, supp! És indulj kérőbe. Lassan átrendezik a szobát.

GÁBOR

Indulok, indulok! De szokásod szerint aztán el ne tűnj otthonról, te… te, ki tudja hol és merre röpködő jégmadár. Azúrkék, zöld fuvintással. De szebb zöld persze, mint amit én láttam.

RÉKA

Mikor?

GÁBOR

Amikor apám olyan rettenetesen elvert volt.

RÉKA

Te minden szavaddal szörnyűséges emlékekbe botlasz.

GÁBOR

Ó, te gyehenna! Cinkosoddá teszed az Istent is. Mit tegyek, mit tehetek én ellened?

RÉKA

Indulj azonnal kérőbe!

GÁBOR

Indulok azonnal kérőbe! Csak elébb belépek a kocsmába is egy kis bátorságot venni. Tölt, iszik.

RÉKA

Anyám az iszákosokat nem szereti. Aztán ne felejtsd, hogy Réka itt ül majd az asztalnál. Leakaszt egy lámpát. Ez leszek én, ez a kis színes lámpácska, de vigyázz, hogy beszélsz. Az első hamis szavadra kialszom. Kialszom! Értetted?

GÁBOR

Hamar a másikat, mert ez öl meg! Gábor újra tölt magának. Ó, egek! Hogy mennyi itt a veszedelem! Tőled búcsúzni is kész veszedelem.

RÉKA

De miért búcsúzol te?

GÁBOR

A rókának hagyom.

RÉKA

Az egyetlen jó édesanyámat, aki megszült engem teneked? Játékosan. Mert kitépem a hajad!

GÁBOR

Megszült énnekem?

RÉKA

Éjszaka font, nappal mosott… Kikaparom a szemed is!

GÁBOR

Ó jaj, a szemem világa!

RÉKA

S jaj, de keservesen tartott!… Letépem a füled!

GÁBOR

Jaj! Akkor inkább berámáztatom.

RÉKA

Berámáztatod és gyónni fogsz neki.

GÁBOR

Gyónni én!

RÉKA

Te anyaszomorító! Anyóskáromló pogány…

GÁBOR

Még mindig a játék vidámságával. Hát éppen én vagyok az, akinek gyónnivalója van?

RÉKA

Éppen te vagy az! Te vagy az! Meggyónod majd nekem azt a dongalábút!

GÁBOR

Már azt is!

RÉKA

Azt a félcsípejűt, akinek kaput faragtál és májusfát állítottál… Csélcsap!

GÁBOR

Csöppet se komolyan. Te gyűrűztetted meg magad, s én vagyok a csélcsap!

RÉKA

Én éppen tévelyegtem, de neked nem kellett volna!

GÁBOR

Hát nekem nem szabad?

RÉKA

Nem szabad! Nem szabad! Te még kicsi vagy! Nem szabad!

GÁBOR

Hirtelen elkomorodva. Pedig ha egyetlen lánynak van a világon gyónnivalója: az csak te lehetsz, Réka.

RÉKA

Döbbenten. Én? Ilyennek látsz te engem? Olyannak látsz?

GÁBOR

Bocsáss meg. Csak úgy mondtam. Játékból.

RÉKA

Játékból? Esküdj meg, hogy csak játékból…

GÁBOR

Kivágtam az eperfánkat. Ne haragudj meg rám ezért. Mikor lakodalmast játszódtunk, elsőnek te röppentél föl rá, s mondtad: édös uram, gyere föl. A fa alatt kóré-muzsikával zenéltek a purdék, csujogattak a nyoszolyólányok. Azt akarom, azt akarom! – rikoltottad. Az a gerlefészek legyen a nászágyunk. Hát alig fértünk el benne. És amikor leszálltunk a fáról, kicsi kerek kalácsot rejtettél a kötényed alá és mondtad: nő a hasam, gyerekünk lesz, Gábor! Fiú legyen-e vagy leány? Te dirigálsz, mondtam, az legyen, amit te akarsz.

RÉKA

Ne mondd tovább! Nőj már föl, szállj le arról a kivágott eperfáról. Kicsi Gáborka, nőj már föl, tedd le a katonaságot, siess, Gáborka, nem győzlek várni!

GÁBOR

Egy szikrát üldögélek még azon az eperfán.

RÉKA

Kivágtad! Kivágtad, te bosszúálló! Hát megbűnhődsz! Indulj azonnal és gyere kérőbe. Itt találod édesanyámat, amott engemet. No, eridj, nagyon várom a jöttödet.

GÁBOR

Nagyon várod?

RÉKA

Ahogy ezt a mai estét vártam. Eridj! Aztán vigyázz, a kutyát ne feledd. Az ugatást ne feledd, mert itt benn attól keletkezik a nagy izgalom. Ki jő vajon? Ki jöhet? És miért? De vigyázz aztán! Akármit mond anyám, bármi kifogása támadna ellened, te csak arról beszélj, hogy mennyire szeretsz. De ne régi dolgokat emlegess! Ne azt, hogy gyermekkorodban mennyire szerettél. A jelent mondd, te merengő, múltittas gyermek! És öltöztesd fel szépen a holnappal is. Házunk lesz, eléje virágmintás kaput faragsz, szebbet, mint annak a dongalábúnak. A kapu sarkába eperfát ültetünk, gerlefészkestül. Az visszahozza majd a játékainkat. Így mondd, s jó lesz.

GÁBOR

Nem jó helyt kezdted meg. Anyádnak nem a jövőt kell felöltöztetni, hanem épp a mai napot. Legalább akkora állami fizetéssel, mint a…

RÉKA

Mint a?

GÁBOR

Meg a letett katonasággal, mert ez annyira fontos neki, mintha ő lenne a hadügyminiszterné, s még talán egy bajusszal is, mert azt mondja különben: tejfelesszájú!

RÉKA

Legyen bajuszod is. Állami fizetésed is.

GÁBOR

Bajusz még akadna. De honnan az állami fizetés?

RÉKA

Megrendelt nálad az állam egy hatalmas díszkaput.

GÁBOR

S azt minek?

RÉKA

Hogy vonuljon alatta.

GÁBOR

Hová vonuljon?

RÉKA

Az anyja kínjába! Hát ez a fontos? Nem, hogy megkapd a kezemet? Gábor tölt és iszik. Ne igyál. Kikapja Gábor kezéből a poharat és elissza előle a maradékot. Mindketten nevetnek.

GÁBOR

Gyűjtöm a bátorságot.

RÉKA

Jól teszed, bizony! Nagy szükséged lesz rá. Mert ha egyszer én kézhez veszlek… Istennek angyalai őrizzék a rövidnadrágos fiúcskát, úgyis… úgyis…

GÁBOR

Én? Rövidnadrágos?

RÉKA

Lelki rövidnadrágos. Azt elfenekelem, összecsombolyítom…

GÁBOR

Csombolyítod…

RÉKA

A Küküllő vizében addig mosom, sulykolom…

GÁBOR

Sulykoló kis kezem…

RÉKA

Napra terítem, kifehérítem… Jaj, nem fehérítem. Színesre festem. Színes kelmét készítek belőled és elborítom a hegyeket…

GÁBOR

Hogy mindenütt a lábad alatt legyek…

RÉKA

Nem kívánom én azt. Hanem a felejtés végett.

GÁBOR

Téged felejtselek?

RÉKA

Magadat… ott, a gyermekkor szakadékában… És engem is – egy röpke kis esztendőre… Míg másfelé jártam…

GÁBOR

Amíg mással jártál…

RÉKA

Ha nem tanulsz meg felejteni…

GÁBOR

Te már megtanultál?

RÉKA

Most már komolyan. Attól kezdve, hogy elszakadtam tőled: az egész csak rossz álom volt. A szívem is meghasadt volna, ha nem tudom már álmomban, hogy most, most, most jön az ébredés. Ijedten költögettem magam. Ráborultam egy kapufélfára, hát a tied volt az! Ráfolyt a könnyem egy faragott madaradra és megállapodott annak a szemében. Istenem, mondom, hát ez a madár is engem sirat… Így volt, míg fel nem ébredtem. S most itt vagyunk, itt vagyunk! Itt vagyunk! Te pedig elindulsz azonnal és jössz vissza menten kérőbe! Mert ha nem: ejtem el a szárnyam.

GÁBOR

Aztán vigyázz, hogy anyád hogy beszél velem. Nekem ne mismásoljon és a személyemet ne kifogásolja, mert rakom a tüzet helyben alája! Ideje lenne már egy boszorkányégetésnek.

RÉKA

Kérőbe indulsz, nem anyósgyújtogatóba! A szíved szelíd legyen és minden szavad tejbe aprított! A kutyát ne felejtsd! Tükör előtt kezdi idősebb asszonynak maszkírozni magát. Hol a fekete kendőd, anyám? Ó, Istenem! Be nagy várakozásban vagyok! Zuhog rám az öröm, mégis ejtem el a szárnyam! Ilyen lennél, anyám? Innen a szájad sarkából az özvegyi ránc hiányzik. Meghúzza. Ezt még fölveszem, ezt a konok ráncot. Ezzel martad el a háztól Gábort. Ezzel adtál volna engem egy mordályos állami fizetéshez. Átkozott légy! Megretten. Ó, mit mondtam! Bocsásd meg, anyám! Bocsásd meg, Istenem! Csak ti ketten össze ne dugjátok a fejetek – ellenem. Akkor a mi sorsunk meg van pecsételve. Egyezkedjünk inkább, anyám. A félelem hálójában vergődöm, magával az ördöggel is alkura kész vagyok. Csak ott lássam már magam egy tisztáson és tisztázottan ezzel a gyermekkel. De te ne mondd, hogy éretlen. Ha kopjafát és kaput farag, s amikor a tiszafában a gímszarvast meglátja: egy aggastyán komolysága borong a szemében. Ezt lásd, ilyenkor nézd, anyám! Amikor egy esztendő helyett kettőt öregszik az álomkergetésben, mert könnyebb a futó gímszarvast elfogni, mint a tiszafából kicsalogatni. Gábor kint ugat. Ne mondd, ne mondd, anyám, hogy idősebb vagyok nálánál. Fuvintásnyi esztendőcske! Mi az, mikor az egész életünk: egy homlokráncolás. Hű, de szigorú vagy! Az eszed van megint uralmon. A szíveddel szólj inkább, anyám, ha már énnekem sem szívem, sem eszem nem volt a helyén, amikor… Gábor kint ugat. Amikor… Gábor kint ugat. Csitt! Jön valaki. Kapd össze már a lelked, jön valaki!

BÓDI

Ágyából kelve, be. Kezében Biblia és szemüveg. Miazisten? Nekem nincs kutyám. Hogy került ez ide? Leakasztja a vadászpuskát a falról. És teveled mi van, Réka? Tisztára anyád vagy.

RÉKA

Ha úgy van, akkor jól van!

BÓDI

Karácsonykor nem farsangolunk. Gábor kint ugat. Hát ez megkerült volna?

RÉKA

Micsoda?

BÓDI

Csudalátó Dániel kutyájának elveszett a hangja. Ide került volna?

RÉKA

Gábor van odakint.

BÓDI

És ő ugat?

RÉKA

Személyesen.

BÓDI

Hát most már ugat, vagy udvarol?

RÉKA

Meg akarja kérni a kezemet.

BÓDI

S éppen ilyenformán?

RÉKA

Ez hozzátartozik.

BÓDI

Az igényeidhez?

RÉKA

A főpróbához. Holnap este lesz a rendes előadás. Édesanyám színe előtt.

BÓDI

Ugatással egybekötve? És akkor te kotkodácsolni fogsz?

RÉKA

Én csak odaadom, amit kérnek.

BÓDI

És mit kérnek? Ja, igen! A kezedet.

RÉKA

A lányom kezét. Orrára teszi Bódi szemüvegét.

BÓDI

A lányodét. Persze, persze. Te most nem vagy Réka, hanem izé…

RÉKA

Özvegy izéné, Árvai Borbála. Gábor kint ugat.

BÓDI

Borbála! És ha Borbála vagy, miért nem vigyázol a lányodra?

RÉKA

Miért? Mit követett el a lányom?

BÓDI

Nézz utána…

RÉKA

Követelem! Mondja a szemembe, mit követett el a lányom? Gábor az ajtó előtt botjával kopog. Jaj! szédülök. Rosszul vagyok. Forog velem a ház. Gábor ismét kopog. S éppen most. Most kellett ennek jönni!

BÓDI

Mi van veled, te leánka?

RÉKA

Vizet! Csak megszédültem. S éppen most. Egy kis vizet kérek. Bódi vizet hoz, Réka iszik. Semmiség.

BÓDI

Megártott neked a játék, te leánka.

RÉKA

Mintha faltól falig taszigálna valami engem… S éppen most. Gábor türelmetlenül kopog. Éppen most. Szabad! Szabad! Tessék bejönni!

BÓDI

Ülj le cseppet, gyermek! Most nem lehet.

GÁBOR

Belép. Szép jó estét s boldog ünnepeket!

RÉKA

Magának is boldog ünnepeket, Gábor. Már ne haragudjon, hogy magázom, de mióta olyan híres kapufaragó lett, másként már nem merem… Foglaljon helyet nálunk. Kötényével széket porol. Jaj, Istenem, de szédülök!

BÓDI

Ezt a kis vizet még.

RÉKA

Most nem lehet.

GÁBOR

Csak nincs rosszul, Borbála néni?

RÉKA

Elmúlik, fiam. Minden elmúlik. Csak a lányom lenne jobban.

GÁBOR

Hát mi baja a lányának?

RÉKA

Isten legyen, aki azt el tudja mondani.

BÓDI

Bolond likból bolond szél fúj. No de egyszerre kettőből! Kimegy.

GÁBOR

Hát mi baja van a lányának?

RÉKA

Hol tűzmadár, hol jégmadár. Csak tudnám, miért hányja veti magát benne a forróság és a hideglelés. Sejtem csupán. Akármerre szalasztom itthonról ezt-amazt intézni, hát úgy térül-fordul, hogy a maga kapuja előtt lopva megállhasson. Fonálgombolyításba kezd. Mondják, akik látják: rajta felejti a szemét az égbe szökellő gímszarvasokon, mintha Isten őrizz, valami vadászleánka lenne. Múlik már a szédülésem.

GÁBOR

S aztán mit csinál még?

RÉKA

Mondja, hogy álmában is nekidőlt egy kapufélfának, hullatta, hullatta reá a könnyét, míg azok a faragott madarak mindahányan sírni kezdtek. Képzeld. Képzelje, Gábor.

GÁBOR

Ezt ő nekem nem így mondta, hallja. Csak egy madár kezdett el sírni. S én tudom is, hogy melyik volt az.

RÉKA

Hát nem mindegy az?

GÁBOR

Nem bizony. Mert akármelyik madárnak nincsen sírnivalója.

RÉKA

De én azt a kapufélfát tűzre rakom, Gábor fiam! Tűzre bizony!

GÁBOR

Kit bántott az?

RÉKA

Tűzre vetem, ha sokáig kell még a lányomnak álmában reá omolnia. Te most ne halld, amit mondok, Réka. Kicsi kék lámpácskám, röstelli a keserves álmait, alig-alig pislákol itt egymagában. Húzza csak feljebb, Gábor, a lángját.

GÁBOR

Lelket fuvintok belé, Borbála néni. Fújdogálva. Világolj, szépen világolj, fehér gyertyaszálam. Fényesedjél, hogy énekeljek neked.

RÉKA

De hiszen látod! Ott jár el! Mindig ott jár el! Hát nem tudod, te mamlasz…? Megijed, mert kiesett a játékból.

GÁBOR

Tudom én, tudom! Csak egyszer már megjártam vele.

RÉKA

Mert hogy ez már veszélyes terület. Tán csak nem! Bort tölt, azon igyekezne, hogy minél kevesebb csorduljon a pohárba, miközben Gábor az asztalt emelgeti, hogy minél több kerüljön bele. Azonkívül, hogy ünnepek vannak, mi járatban mifelénk, Gábor?

GÁBOR

Gondoltam, megkérdem: hogy vannak?

RÉKA

Hát… lassan telik, gyorsan múlik az életünk. De olyan sebesen, maholnap csak nézhetünk utána. Szélkapta kéményfüstnek.

GÁBOR

Ha korán kél az ember: az a baj. Ha későn indul: úgy se jó.

RÉKA

Mert ez is veszélyes terület. Nem tudom, hogy ezt mire értsem, Gábor. S aztán mégis: hogy jutottunk magának eszébe?

GÁBOR

Erre jártam, gondoltam, benézek.

RÉKA

A játékból kilépve kendőjét levetve. Nem jó.

GÁBOR

Miért nem jó?

RÉKA

Mert nem jó az egész. Egyedül a lámpaköltögetés volt jó. Szépen világolj, fehér gyertyaszálom. Fényesedjél, hogy énekeljek neked. De miféle beszéd az, hogy erre jártam, gondoltam, benézek. Ilyen tétovasággal célba jutni nem lehet.

GÁBOR

Tétova lettem volna?

RÉKA

Mint aki kölcsönt kér, nem leányt.

GÁBOR

Nem akartam ajtóstul-tokostul a dolognak nekirontani.

RÉKA

Pedig úgy kell! Ajtóstul-tokostul.

GÁBOR

Mert mások így szokták?

RÉKA

Ijedten. Nekünk semmi közünk ahhoz, hogy mások hogy szokták! Ez a mi dolgunk! A kettőnk dolga! De a kérdéseiddel ezt is elrontod…

GÁBOR

Ezzel a semmi kis kérdéssel, hogy mások így szokták?

RÉKA

Mert te nem csak kérdezel: válaszolsz is menten magadnak, s én semmitől sem félek, csak attól, amit te válaszolsz magadban magadnak a saját kérdéseidre.

GÁBOR

Akkor mégis jobb, ha te válaszolsz.

RÉKA

Felcsattanva. Mire válaszoljak?

GÁBOR

Semmire. Most már semmire. Nem kérdezek semmit. Iszik.

RÉKA

Ne igyál. Neked más dolgod van.

GÁBOR

Hogy ne kérdezősködjem. Az a dolgom.

RÉKA

Ne haragudj. Olyan szépen fuvogattad a kicsi kék lámpácskát. Víg voltam én, víg azelőtt, míg babám járt kapum előtt. Hiszen ott jár el most is. Minden nap. És ha nem szólnák meg: minden órában és minden percben… te… te… kicsi tétova…

GÁBOR

Elkapott a tétovaság és valami kis szomorúság. Te Réka! Miért tartotta anyád fontosnak elmondani nekem, hogy síró madarak s egyebek? Mintha rá akarná tukmálni a lányát valakire. Vagyis énreám.

RÉKA

Arra pedig nincsen szükség. Ugye nincs?

GÁBOR

Már hogy lenne!

RÉKA

Akkor ne vedd figyelembe. Ő is rosszul játszott.

GÁBOR

De miért mondta el? Miért?

RÉKA

Kitérvén a komoly beszéd elől. Ezért megkapja tőlem a magáét! Merje csak még egyszer dobra verni az én álmaimat!

GÁBOR

De mi oka volt rá, hogy dobra verje?

RÉKA

Mert nem tudja, hogy dobbal verebet se, vőt se lehet fogni. Kezdjük elölről.

GÁBOR

Elölről, de nem ugatok többet.

RÉKA

Pedig az fontos, mert ahogy meghallom, figyelmeztetem anyámat: csitt, jön valaki. És az te leszel.

GÁBOR

Én leszek, de nem ugatok!

RÉKA

Hozzátartozik a bejöveteledhez.

GÁBOR

Az elmenetelemhez fog hozzátartozni, ha ragaszkodol hozzá.

RÉKA

Hát mibe kerül az neked?

GÁBOR

Semmibe. Azaz hogy: nem is tudom… Dühösen kiált. Nem ugatok!

RÉKA

Szeretem, amikor ilyen dühös vagy! Kiáltsad még egyszer!

GÁBOR

Miért ragaszkodol ahhoz, hogy ugassak neked?

RÉKA

Nem tudom. Így teljes ez. Nem jöhetsz úgy be hozzám, hogy a kutya ne vegyen észre.

GÁBOR

Engem ne ugasson! Nem vagyok idegen. Én nem vagyok itt állami mordályos ember! Én nem vagyok… És a mi kutyánknak például ellopták a hangját.

RÉKA

A döbbenet szomorúságával. Igazad van, Gábor. Nem vagy idegen. Nem vagy állami mordályos ember. Nem vagy Stég Antal.

GÁBOR

Ne halljam ezt a nevet!

RÉKA

Ne halld, ugye?! Amit folyton ki akarsz mondani! Kimondtam helyetted, enyhüljön a görcs a torkodban. És menj, csináld, ahogy akarod. Kutyával, kutya nélkül, szív nélkül…

GÁBOR

Ne haragudj, Réka. Nem akartalak megbántani.

RÉKA

Minden bántást megérdemlek. Menj, menj.

GÁBOR

Isten oltalmazza meg tőlem azt, aki téged bántani merészel.

RÉKA

Csak tudnád, mit beszélsz. Ó, csak tudnád. Hogy úgy legyen. S mindig úgy legyen.

GÁBOR

Úgy lesz! A kutyaságos úristenit!

RÉKA

Szenteste van! Ne káromkodj! Mi van veled?

GÁBOR

Milyen öreg most az arcod.

RÉKA

Megütődve. Az enyém vagy az édesanyámé?

GÁBOR

Most már nem tudom. Az, amit látok.

RÉKA

Hát nem azt játsszuk, hogy öreg vagyok? Nem vagyok Borbála néni? Réka-lámpácska ott van az asztalon. Ideges kacagással. Hát persze. Fölvettem az özvegyi ráncot. Meg az állam alá csokrozott fekete kendőt…

GÁBOR

Hiszen a kendő nincs is a fejeden.

RÉKA

Valóban! És miket beszélek. Látod, miket beszélek? Nincs rajtam a kendő, mégis azt mondom, hogy rajtam a kendő.

GÁBOR

Pedig nincs rajtad a kendő. Kacagnak.

RÉKA

Hát nem tudtad, hogy anyámmal beszélsz?

GÁBOR

Mikor nem tudtam?

RÉKA

Mikor engem öregnek láttál.

GÁBOR

Ó, hogyne tudtam volna. Csak egy pillanatra elfelejtettem.

RÉKA

A járásomat is öregre fogtam. Hogy jobban hasonlítsak.

GÁBOR

Azért tévesztettelek össze. Tisztára anyád voltál.

RÉKA

Letörli arcáról a ráncokat. És most is? Megpördül. És most is?

GÁBOR

Már csak egy cseppet. A hárászkendő miatt.

RÉKA

Elhajítja hárászkendőjét és újra megpördül. Így is öreg vagyok?

Járd velem, ha tudod.

GÁBOR

Táncol, de csak csetlik-botlik. Majd hozzád fiatalodom.

RÉKA

Így is öreg vagyok? Aggastyán leszel te mindjárt mellettem. Így is öreg vagyok?

GÁBOR

Így szoktad ezt a tengeren?

RÉKA

Igen! A tengeren! Még mindig öreg vagyok?

GÁBOR

Stég Antallal is így szoktad?

RÉKA

Igen! Stég Antallal! Ha mindenképpen hallani akarod! Ha nem fáj a füled tőle! Ha nem fáj a szíved! Stég Antallal!

HANG

Szabad-e kántálni?

GÁBOR

Szabad!

RÉKA

Nem szabad.

Nincs karácsony! Nincs szenteste! Minden meg van már mérgezve!

Lányok! Öreg vagyok? Mondjátok meg ennek a kölyöknek: öreg vagyok?

GÁBOR

Elég legyen, Réka!

RÉKA

Ne legyen elég! Ha már mérgezünk, ne legyen elég! Jöjjön ide Stég Antal is!

LÁNYOK

Stég Antal! Stég Antal! Eksztatikus táncba kezdenek.

BÓDI

Be, az ágyból kelve, hosszúgatyásan. Szent Úristen! Szent Szűz Mária! Szodoma! Szodoma! Reátok suvad az egész Hargita!

RÉKA

Vencel bácsi! Én voltam itt, ugye, a Stég Antallal?

BÓDI

Ne hazudj, és öltözz fel azonnal!

RÉKA

Öreg vagyok! Nincs erőm hozzá! Mert itt jártam a Stég Antallal!

BÓDI

Nem jártál itt! Az egy jégmadár volt.

RÉKA

Stég Antal és a jégmadár. Mondja csak maga is! Mondja! Mérgezzünk!

BÓDI

Ne mérgezzétek a szentestét!

RÉKA

Mérgezzük és tépjük fel a sebeinket! Tépjük fel a sebeinket és hintsük be sóval! Stég Antal! Tengerpart! Jégmadár!

LÁNYOK

Stég Antal! Tengerpart! Jégmadár!

BÓDI

Csendesülj, Réka! Csendesebben, az Isten szerelmére.

RÉKA

Már ezután csak hangosabb leszek! Már ezután így élem világom!

BÓDI

Elment az eszed. Mindenkinek elment az esze. S épp szentestén. Hol az az Isten, aki mindezt megbocsátja nektek? Kis Jézus a betlehemi jászolban! Én ennek nem voltam tanúja! Gábor, fiam! Szereld le valahogy őket! Hozzuk a vízipuskát! Ördögök ezek, nem ájtatos népek! Mondd nekik, hogy odakint háromkirályok járnak a csillaggal, és szelíd pásztorok adnak hálát az égnek! Ne tűrd ezt a pogánykodást. Szodomát csináltatok a házamból.

S nézzünk oda, én is gatyában szamárkodom itten. Gyorsan el.

RÉKA

Jöjjön vissza, Vencel bácsi! Jöjjön vissza és mondja el mindenkinek!

Öreg vagyok, bűnös vagyok, tengerparti kurva vagyok!

GÁBOR

Ordítva. Elég legyen! Menjetek haza!

Menjetek haza, lányok!

Réka! Réka! A kendő felé indul, majd fölveszi, mintha madár ülne a karján. Jégmadaram. Mindenki elment és te itt maradtál egymagadban.

Jégmadár! Piros fejű, kék madár! Ha szárnyad volt, gyalogoshoz mért álltál? Szaporán ver a szíved, nem jó helyt vagy ugye? Stég Antalhoz kívánkozol, a tengerre áhítozol. Hát repülj! Szállj, kedved szerint. A madarat – a kendőt – kiröppenti az ablakon.

RÉKA

Kidobtál az ablakon, visszajöttem az ajtón. Miért tetted ezt velem, Gábor?

GÁBOR

Bocsáss meg. Meddig szálltál?

RÉKA

Láthattad. Csak a bolondulás széléig. Az őrület pereméig. Tudom, hogy ott fulladozol a gyermekkorban és öregnek nézel engem.

GÁBOR

Nem! Nem! Nem! Én vagyok az öregebb, hiszen látod: már táncolni sem tudok. Réges-rég a gyermektáncban, emlékszel, hogy neveztük? A serketáncban milyen veszettül ugrabugráltam?

RÉKA

Ne játsszunk többet, Gábor. Ne menj ki, ne ugass, ne kérd meg játékból a kezem. Ne legyek többé játékból sem öreg.

GÁBOR

Kezdettől fogva te ragaszkodtál ehhez a játékhoz.

RÉKA

Mert ahogy kidugom a fejem a játékból: szemembe vág a zimankós idő. És most nem tudom, hol keressem a helyem. Mit csináljunk, Gábor?

GÁBOR

Felfüggesztjük a játékot.

RÉKA

Már megint a játék bódulatában. De valami tisztázatlan maradt a végén.

GÁBOR

Micsoda?

RÉKA

Mit akartál még mondani édesanyámnak?

GÁBOR

Hát… Hogy ha eladó a házban a lány, én a madarat menten meg is gyűrűzném. Kendőt vesz elő a zsebéből, kibontja, karikagyűrűket húz le róla. A kendőt a földre teszi, oltárként, a gyűrűket ráhelyezi. Igaz, még pelyhes fióka volt, mikor az ujját cérnával megmértem, de remélem, a gyűrű talál reá, mert beleszámítottam a növekedést is.

RÉKA

Ó, Istenem! És most nincsenek tanúk! Tanúk nélkül húzzuk föl?

GÁBOR

Egy személyben plébános is leszek. Atyámfiai! Zetelaki Gábor és Árvai Réka ez mái betlehemes napon eljegyezték egymást, miáltal is a házasság szakramentumát kívánják bétölteni. Legyetek tanúi magatok is az én tanúságomnak: aki keresi, megtalálja a másikat, még ha befújták is régi ösvényeit a Nagy Romlás porkahavai. A kendő elé térdelnek. Zetelaki Gábor és Árvai Réka, minekutána jelenlétünkben egymásnak fogadalmat tettek, esküvéssel tanúsítják, hogy egymáshoz tartoznak. Így van, s így legyen, mindörökké ámen.

RÉKA

A kezdeti ragyogásból rémületbe esve. Ez már nem játék? Plébános úr, ez már nem játék. Plébános úr, nekem gyónnivalóm van.

GÁBOR

Azt majd az esküvő előtt.

RÉKA

Most, most! Mert az én bűnöm minden pillanatban csak növekszik és terhe lehúz engem a földig maholnap. De gyónnivalómat egyedül az Istennek mondhatom.

GÁBOR

Akkor mondd! Tekints engem Istenednek és mondd!

RÉKA

Félek az Istentől is.

GÁBOR

Ha nem féltél, amikor elkövetted, legyen bátorságod legalább most szembenézni vele!

RÉKA

Nincs pillanatom, hogy ne néznék szembe vele. Csak veled nem merek már szembenézni.

GÁBOR

Mondd! Vagy akkorát kiáltok, hogy betemet mindkettőnket a Nagy Romlás. Ne futkosson a lelked faltól falig! Minden bűnnek neve van! A nevét mondd!

RÉKA

A gyermek.

GÁBOR

A gyermeketek.

HANG

Réka! Jégmadaram! Réka!

GÁBOR

Mindent elárultál. A jégmadarunkat is elárultad neki. Neki ajánlottad föl, amit én találtam. Leakasztja a puskát a falról, megtöri. Töltve van. Meglövöm. És utána téged is! Indul.

RÉKA

Utánaszalad. Gábor! Egy gyermeknek az apja! Gábor! Megbosszulja magát rajtad az árvák istene!

GÁBOR

Sajnálod is. Hát akkor szeresd. Hát akkor szeresd. Szeresd, míg élsz, és bírja a lelkiismereted. Gábor eltűnik a szakadék felé vezető ösvényen.

RÉKA

Szavai a hegyek közt verődnek. Gábor! Gábor! Téged szeretlek! Egyedül téged szeretlek! Szeretlek, Gábor!

GÁBOR

Távoli hangja visszhangzik. Réka! Réka! Jégmadaram!

BÓDI

Immár felöltözötten szalad ki a házból. Mit tettetek?

RÉKA

Gábor… Oda lett. Megöltem, Vencel bácsi. Az igazamat kiáltottam utána, s megöltem. Megöltem!

BÓDI

Mindörökre, lányom.

RÉKA

Nem! Gábort, míg élek, keresni fogom. Jöjjön, Vencel bácsi! Jöjjön!

BÓDI

Nincs annyi tavasz, hogy azt a havat el tudná hordani.

RÉKA

Lesz énnekem annyi leheletem! Gábor! Gábor!…

Második rész

BÓDI

Jer, te huszonharmadik s negyedik. Sokan vagytok… sokasodtok… nem férek már a házban tőletek. A várakozástól már nem fér az ember a házában. Hol vagy, te huszonötödik? Kicsire sikerültél. Annál nagyobb, látom, a lángod… Ne pörölj velem. Tíz esztendeig bántam, te Mária, hogy megütöttelek és kizavartam házamból a tengerészedet. Az utána következő tizenhat esztendő telepedjék a lelkiismeretedre. Vegyen téged körül a tenger és minden cseppje Hargitát kiáltson reggeltől estig a füledbe. Ne verjen téged semmivel az Isten, csak várakozással, mint engem. Hát te meg hol vagy, huszonhatodik? Merre vagy? Észreveszi. Na né! Te vagy az utolsó. Mivel gyújtsalak meg? Mivel tudjalak én téged meggyújtani?

Isten, aki jelt küldesz az égből! Mit mondasz? Mit mondasz? Ó, be gyarló már a szívünk, a lelkünk és az értelmünk is! Mindenre, amit érteni kellene, már csak megzavarodunk és csak lótás-futás támad a szívünkben! Mit mondasz? Képzelt kopogtatásra. Te vagy, Mária? Kirohan a házból. Te vagy, Mária? Szavai visszhangzanak. Mintha mindenütt te lennél és nem vagy sehol sem, csak e mécseslobogásban. Miért ilyen későn üzensz? Nem élek én már. Nem maradt belőlem már semmi, csak a várakozás. Visszamegy a házba. Kétnyelvű láng! Dániel közeledik a hegyek között. Az unokámat is mutatod. De csak annyit, hogy él és lobog. Egyebet semmit sem láthatok belőle. Csak te tudod, Mária, hogy hol ért véget a hargitai Bódi család. Nyoma szakadt, akár annak a jégmadárnak. Jégmadarakká lesztek mindannyian.

Jöttél újból, hogy megölj engem, Dániel?

DÁNIEL

Húsz esztendeje minden karácsony estén megtenném. Ezen a napon küldtétek halálba az egyetlen fiamat.

BÓDI

Száz esztendeig magyarázhatom neked: Réka kiáltotta rá a Nagy Romlás hótornyait. Figyelmeztettem pedig mindkettőjüket, hogy ne szikráztassák a szavaikat. Tudod, hogy magától gyúlt ki?

DÁNIEL

Mi gyúlt ki magától? Odaül Bódi mellé fát díszíteni.

BÓDI

A lámpám. A huszonhatodik lámpám.

DÁNIEL

Képzelődöl.

BÓDI

Itt voltam és egyszer csak kigyúlt. Kettős lánggal.

DÁNIEL

Vigasztaló jeleket már az Isten sem küld.

BÓDI

A kutyádnak a hangját visszaadta.

DÁNIEL

Azt sem ő csinálta. A kutyámnak a hangjáért én mentem el Zeteváraljára.

BÓDI

A lámpa magától gyulladt ki. Lehet, hogy több jelt nem is kapok már a lányomtól és az unokámtól. Megölhetsz engem nyugodtan, Dániel.

DÁNIEL

Öljön meg ezután téged a várakozás.

BÓDI

Kiszikkadt a lelked végleg, ha még mindig engem vádolsz.

DÁNIEL

Be szépen kértelek: ne nyiss ajtót annak a hazug jégmadárnak. Halálba kiáltotta, látod, a fiamat. Szállást adtál neki. A bűnhöz másodszor is bűntársul szegődtél.

BÓDI

Hányszor mondjam? A lányom karácsonyi hangjával jött.

DÁNIEL

Figyelmeztettelek, hogy Szűz Mária álorcájában is képes megjelenni! Bitangos, meganyahodott képmutató!

BÓDI

Ne gyalázd! Ember emberrel büntetlenül nem találkozik! Ha nem ide jönnek azon az estén, akkor az erdő mélyén, a fák hegyén, a föld alatt is találkoznak! Állítsd meg a vizeket, hogy ne lefelé rohanjanak! Térítsd meg útjukról a vándormadarakat!

DÁNIEL

Rontó kéz nélkül nem boldogul a romlás.

BÓDI

És a vezeklés? Annak az asszonynak a vezeklése csak potomság? Te Csíkország után megjártad a halál országát is. Odalent a vezeklők között láttál-e oly keserveset, mint az Árvai Rékáé? Jó, tudom, a te kezed is véres a sok kereséstől, de Réka náladnál is több havat mozgatott meg húsz év alatt a Nagy Romlás aljában! Mint a kimert kút, olyan már, Isten tudja csak, honnan bugyognak még a tartalékai.

DÁNIEL

Aki bűnös: vezekeljen.

BÓDI

Meddig?

DÁNIEL

Míg el nem keveredik maga is a földdel! Míg hóba, jégbe nem költözik! Elkopott a csizmája sarka? El a tíz körme? Kopjon el a szíve végleg a fiam keresésében! Elköltötte kutatásra az anyja vagyonát – fogadjon ezután is erdészhadakat a jégcsákányolásra! Fúrjon alagutakat a hóba, és fusson ezerfelé minden tavaszon az olvadással! Ne legyen néki nyugta sem éjjel, sem nappal és boruljon sírva minden csutakra, mit a szakadékból kiásnak neki, és mászkáljon tovább a véres könyökén, a fiam fagyott arcát kutatva minden jégszilánkban!

BÓDI

Kegyetlen vagy, Dániel, a szeretet ünnepén.

DÁNIEL

A szeretet ünnepe vitte el Gábort is. Mert Isten akkor sem nézett le mireánk! Szeszélyes jégmadár maga az Isten is!

BÓDI

Ha ő nem hallja a káromlásodat, meghallják mindjárt az ő hótornyai.

DÁNIEL

Hallják a tornyok! S omoljanak! Isten nyomában járunk a szeretetünkkel és a templomi zászlainkkal – mindhiába! Nincs ideje törődni vélünk!

BÓDI

Téged visszahozott a halálból.

DÁNIEL

Hogy annál nagyobbat üthessen rajtam! A holtakat már nem lehet sújtani! Életben tart hát bennünket, hogy tanúi lehessünk a saját halálunknak! Elmennek mind a gyermekeink, Vencel.

BÓDI

Kigyúlt a lámpám. Hazajönnek egyszer.

DÁNIEL

Elviszi őket rendre az omlás és a tenger.

BÓDI

Hazajönnek egyszer.

DÁNIEL

Akik maradtunk: üres csigaházakká lettünk.

BÓDI

Nincs üresség, ahol várakozás van. Mindenre válasz jön, ha megtanulunk várni. Ezermesterek vagyunk, tanuljuk meg az ezeregyediket végleges mesterségként. Várni, várni, míg kigyúlnak rendre mind a lámpáink.

DÁNIEL

Kigyúlnak és nem lesz kinek világítaniok, Vencel. Most már mindegy, milyen csodák várnak még mireánk. Eső után köpönyeg.

BÓDI

Ha meghalok, vagy ha mégis megölsz engem, Dániel, a ház kulcsa nálad maradjon. Gyere föl ide minden karácsonyestén, s gyújtsd meg a lámpáimat.

DÁNIEL

Az élő halottaidnak?

BÓDI

Akik hazajönnek egyszer.

DÁNIEL

Puskából kilőtt golyók sohasem.

BÓDI

Én leszek helyetted a csudalátó.

DÁNIEL

Átkozott jégmadár! Szállást ne adj neki! Akinek te szállást adsz: csak rontást hoz mireánk! A magányos kántálónak. Eredj másfelé a ma született megváltóddal! Nem született senki! A fiam halt meg!

BÓDI

Ne rugdosd a betlehemi jászolt!

DÁNIEL

Örömhírt kántál és a szíve tele álnoksággal! Szűz Máriát ne énekeljen a bitangos meganyahodott képmutató! Fekete lelkeket a fehér karácsonyok se moshatnak tisztára!

Feküdj a hóba! Mindegy nektek, hol és kivel feküsztök le!

BÓDI

Ne rugdosd a betlehemi jászlat!

DÁNIEL

A háromkirályok csillagait is szétrúgom!

BÓDI

Nekem hozzák az örömhírt! És te bemocskolod. Nincs helye házamban a szentségtörésnek.

DÁNIEL

Medvét öltél már. Ölj meg engem is. Örömhír és szentségtörés. Hát van még örömhír ezen a világon? És van még szentség, mit álnok fehérnépek össze ne törtek volna? Hát van még parancsolat, amit nem szegnek meg minden pillanatban gondolkodás nélkül? Tiszteld atyádat és anyádat, hogy hosszú életű légy e földön. Nem tiporta szét a lányod egy tengerész miatt? Nem zsugorította várakozó sündisznóvá a lelkedet huszonhat esztendőn által? Hazugságaival az a másik nem kötélre és aztán jég alá juttatta végleg az egyetlen fiamat? Hát ismert az valaha csipetnyi szentséget?

BÓDI

Réka fölnevelte tisztességben a gyermekét!

DÁNIEL

A bitangját!

BÓDI

Az is gyermek! Emberi hajtás!

DÁNIEL

Emberi, vagy ördögi: csak ezután válik el. Nem, Isten a szentségeket nem az asszonyoknak találta ki. A mindentudó atyaúristen ilyen tudatlan nem lehet.

BÓDI

Kettő kell mindig a bűnhöz.

DÁNIEL

Egy némber és egy ártatlan rajongó, amilyen a fiam is volt.

BÓDI

Egyik tizenkilenc, a másik egy híján húsz a rajongásban.

DÁNIEL

A kapud elé rendelte – ugatni! Tíz körömmel vércseként vetette rá magát a madárfiúra!

BÓDI

És a madárfiú juharfába faragta minden kapun a képét, hadd zarándokoljon most az az asszony portáról portára – a fiad vallomásait siratni. Hát ő vajon miért kötötte gúzsba Rékának a lelkét? Az efféle faragott vallomás: nem a másikra kivetett háló?

DÁNIEL

És ki került jég alá a hálószövögetésben?

BÓDI

Szeretlek, Gábor! Azt kiáltotta.

DÁNIEL

Átkozta volna meg inkább! Isten csak az ártatlanok átkát hallja – hallaná, ha nem lenne süket az asszonypárti. Különben rég kiirtotta volna őket…

BÓDI

Ne káromold az anyádat! Téged nem asszony szült? Nem asszony virrasztott feletted? Eredj haza! Ittas arkangyal vagy! Lázadó féreg vagy!

DÁNIEL

Neked ma este csodát mutatott az Isten. Csipetnyi reményt lopott megint a szívedbe. Lefizetett téged megint az Isten. Engem nem tud. Egy újabb feltámadással sem. Belelátok immár a kártyáiba.

BÓDI

Felcsattan. Nem kártyás az Úr! Nem kocsmatöltelék! Hósuvadás. Hát ingereld csak! Ha szótalanul mész el a Nagy Romlás alatt, akkor is betemet téged a hólavina.

DÁNIEL

Azt se bánom, csak a fiamat vetné felszínre.

BÓDI

Mert üvöltő farkascsorda minden gondolatod. Hol tudsz te most hazamenni? Isten haragja vár téged minden irányból.

DÁNIEL

Majd eligazodom én, Vencel. A reménytelenségem után, Vencel. Elmegy.

KISRÉKA

Réka hasonmása: hangja és minden mozdulata az anyjáé.

BÓDI

Gyere be, lányom!

KISRÉKA

Vencel bácsi! Hát ilyen borostás hangulatban kell a kántálót fogadni? Boldog szentestét! Boldog ünnepeket! Eljöttem én is, Vencel bácsi. Karácsony estéjén bár ne legyen egyedül. Csak néz, csak néz, mintha sose látott volna. Hát én vagyok egészen és újból: Kisréka vagyok! Örömhírt hoztam Betlehemből és a szívemből. Hadd simítsam el a borongós homlokát. Istenem! Akár a Nagy Romlás. Vár, várakozik, mohásodik.

BÓDI

Az ember vár, vár, mohásodik.

KISRÉKA

Lánya helyett lánya leszek, Vencel bácsi! És egy személyben az unokája is. Fiú-e vagy lány az unokája?

BÓDI

Csak annyit tudok, hogy unoka.

KISRÉKA

Mondjuk, hogy lány. Kedvesebb, simulékonyabb, cicásabb és eljátszik minden gomolyaggal. Ne szomorkodjék, nagytata! Körhintája leszek és vigasztalója. Örömhírt hoztam, nagytata! Tölt a poharakba. Nincsen asszony, nincsen lány a háznál… tölteni kell. Isten éltesse, nagytata! Gyermek születék a csillag alatt! Még tán egy újabb unoka is.

BÓDI

A tengernek. A sivatagnak. Ki tudja, hová hullatott székely mákszemnek a szétszórtságunkban.

KISRÉKA

A kesergés felfüggesztetik.

BÓDI

Koccintanak. Isten éltessen, Kisréka, boldog karácsonyt.

KISRÉKA

Ahol várakozás van, oda jelt küld az Isten. Vigasztalót.

BÓDI

Honnan tudod, hogy jelt kaptam?

KISRÉKA

Onnan, hogy én is…

BÓDI

Csak nem estél te is várakozásba?

KISRÉKA

Ó, már régóta. Tudom, hogy valahol elindult valaki, aki mindig is hozzám készülődött. Jön, jön, hegyen-völgyön által jön, koptatja értem a vascsizmát, de még nem lát engem, csak én látom őt.

BÓDI

És milyen?

KISRÉKA

Hát olyan… kedvemre való. Minden porcikámnak való. Tudja milyen? Mintha reám szabták volna. Testemnek, lelkemnek való, és alig várom már, hogy a csőröm ügyébe kerüljön. Hamm! Bekapom a pisztrángocskát!

BÓDI

Ó! Igen! Kisréka, jártál te ma délután itt, a Nagy Romlás közelében?

KISRÉKA

Miért kérdi, Vencel bácsi?

BÓDI

Jégmadárnak a nyomát láttam arrafelé. Anyád lehetett volna?

KISRÉKA

Anyám jégmadárként húsz éve nem mutatkozott.

BÓDI

Akkor te voltál, ugye?

KISRÉKA

Ühüm.

BÓDI

Akkor te is kezded.

KISRÉKA

De semmi rosszban nem sántikáltam, Vencel bácsi. Bizony Isten, nem. Én a rosszat nem ismerem. Én csak azt tudom, hogy valakit várok, és egyebet semmit. Álmomban egyszer-egyszer olyan bűnös vagyok, húz le a földig a bűn, és anyám szeme előtt ejtem el a szárnyam, de fölébredve már szállok megint súlytalanul. Akkor egy vagyok megint a kedvemmel. Mitől van ez, Vencel bácsi?

BÓDI

Attól, hogy messze van még tőled. Minden, amire vársz: messze van még tőled.

KISRÉKA

Közel kerüljön! A karomba repüljön! A markomba kerüljön! Azt akarom.

BÓDI

Jön rendre minden, ha nem akarod is.

KISRÉKA

Vencel bácsi! Úgy érzem: közeleg már. Azért kell még sok helyen kántálnom.

Viszem az örömhírt minden ablak alá és tudom, hogy cserébe azt az egyet, amelyikre várok: egyszer visszakapom. Megyek már, nagytata! A Nagy Romlás miatt ne aggódjék értem. Nem alatta megyek: fölötte szállok el. Édesanyám is eljő bizonyosan. Ne hagyja búsulni. Tavaly is ott találtuk a Nagy Romlás aljában. Szinte jégbálvánnyá fagyott. Csodát ne emlegessen neki. Az ő fiatal élete már elmúlt. Jöjjön a megnyugvás. Arra van szüksége.

Most elmegyek. Sokáig nem fog engem látni. Messzire küld anyám. Valamiért nem akarja, hogy itt legyek. Elmegy, a kántálók kísérik.

BÓDI

Jöjjön a megnyugvás. A belenyugovás? A csodajelet mutató lámpájához. Te is ezt mondod, Mária? Ilyen legyen a mi megnyugvásunk? A beletörődés? Adjunk hálát tán a Nagy Romlásnak. Tarvágást mívelt rajtunk az idő hóhérló keze, makkfának valót se hagy meg belőlünk, de csak mondjuk hálatelt szívvel: megnyugvás, belenyugovás. De hiszen ez már a halál, te Mária. Nem akarok meghalni, míg nem látlak benneteket. Boldog idők! Amikor egymáshoz tartozók egymás szeme láttára halhattunk meg. Csak gyászhír kapcsol össze már bennünket. Gyászhír. Örömhír napján mondom ezt? Amikor nekem is üzennem kéne? Gyúljon ki, bárhol vagy is, Mária… lobbanjon föl a szülői ház megvakult lámpája. Sajduljon meg tőle a szíved s a lelked. Csak egy percig érezd azt, amit én viselek miattad. Timiattatok…

RÉKA

Jó estét.

BÓDI

Neked is, Réka. A lelked is zúzmarás.

RÉKA

Zúzmarás. Ha ő jég alatt van, legalább a zúzmarát viseljem.

BÓDI

Nekivágtál megint egyedül a Nagy Romlásnak.

RÉKA

Advent volt. Aztán vége lett. Mindenki várt valakit, s a betlehemi gyermek megérkezett. Mindenki számára vége az adventnek. Egyedül az enyém tart még.

BÓDI

A kettőnké.

RÉKA

A kettőnk adventje. Soha nem lesz vége.

BÓDI

Gyere be, lányom. Hajítsd el azt a jégdarabot. Ráfagy a kezedre.

RÉKA

Fúvogatom. Melengetem. Kiszedek egy-egy darabkát a Nagy Romlásból. Így aztán mindig kisebb lesz. Csak élnék annyit, hogy az egészet megolvasszam. Annyit ugye nem élhetek?

BÓDI

Amíg várni tudunk: élünk, te Réka. Hajítsd el már azt a jeget! Ide vele a vaslábasba. Most az egyszer az olvasztást bízd a füttőre.

RÉKA

Odaülök, Vencel bácsi.

BÓDI

Így.

RÉKA

Hát így. És aztán mit csinálunk?

BÓDI

Várakozunk.

RÉKA

Mindhiába.

BÓDI

Segíteni kell azt, aminek az eljövetelét lessük.

RÉKA

Várakozással?

BÓDI

Hát egyebünk van?

RÉKA

Eddig volt.

BÓDI

A hegyen túl másik hegy.

RÉKA

Kék szalag volt a hajamban. Húsz évvel ezelőtt ott pislákoltam kék lámpácska formájában az asztalnál. S majdnem kioltott engem a félelem, hogy odalett az ifjúságom. Azt énekeltem Gábornak:

Mert én már a huszonkettedik évemben jártam. Hát akkor most mit énekelhetnék neki, Vencel bácsi? Jégmadárrá lettem, ha úgy tetszett nekem. Ezt már csak a lányom, csak a Kisréka gyakorolhatná, de megmondtam neki: kikaparom a két szemét, ha megpróbálja.

BÓDI

Neked is tiltották.

RÉKA

Nagyon öreg vagyok én már, Vencel bácsi?

BÓDI

Az idő embereken lépdel.

RÉKA

Kék szalag volt a hajamban, mégis játszott velem a félelem. Én is játszogattam vele, mint az ártatlan medveboccsal. De most kézhez vett egészen. Keresem, kutatom Gábort, és tele vagyok félelemmel. Már azt sem tudom, mitől: csordultig a szívem félelemmel. Nem tudom, mi történne velem, ha történne valami.

BÓDI

A bocsok megnőnek. Vérmedvékké lesznek. Garázdálkodnak rajtunk, de meg kell szoknunk, hogy nem élet az, amiben élünk. Hanem garázdálkodás.

RÉKA

Felfőtt a víz a kicsi vaslábasban! A füttőhöz szalad, félrehúzza a tányért, nézi a vizet, majd ijedten s örömmel. Jézusom, Szűz Máriám! Vencel bácsi! Vencel bácsi!

BÓDI

Mi a szösz?

RÉKA

Gyűrű a vízben! Karikagyűrű a vaslábasban! Az én gyűrűm! A Gábor gyűrűje! Réka! Réka van belevésve! Gábornak az ujján volt. A jégdarabban benne volt! Vencel bácsi! A jégdarabot itt vettem föl! A Nagy Romlás alatt, a ház végében! Eldobta magától! Akkor ő is ott van! Vencel bácsi! Hé, emberek!

Jöjjön, Vencel bácsi! Menjünk, Vencel bácsi! Gábor itt van a jég alatt! Húsz éve keresem! És itt van a közelben! Uram, adj nekem erőt, hogy meg ne szakadjon a szívem, amikor meglátom! Menjünk, Vencel bácsi! Verjük föl a falut, Vencel bácsi!

BÓDI

Csendesebben, az Isten szerelmére!

RÉKA

Emberek! Jóemberek! Tegyétek le most az örömhírt! A betlehemi megszületett. És jelt küldött máris! Odamenjünk a Nagy Romlás peremére! Ott kell lennie valahol! A jeget mozdítsuk el! A hegyet mozdítsuk el! Véresek már az ujjaim!

BÓDI

A Nagy Romlás peremét kutassátok, emberek! Te, Réka, nem mégy sehová.

RÉKA

Erős vagyok. A szívem nem szakad meg.

BÓDI

Erős vagy. És gyönge is, mint a harmat. Kérjünk segítséget.

RÉKA

Segítenek az emberek.

BÓDI

Az Úrtól kérjünk.

RÉKA

Halottnézőbe bár jönne mégis közibénk.

Uram, aki fent vagy az egekben, tekints le most kegyesen a te szolgálólányodra. Erős próbára tettél engem, ne vess újabb terhet a megkopott szívemre. Tégy velünk csodát, Uram, de erőt is adj az elviselésére. Elszoktattál minket a jótéteményeidtől, örömmel és bánattal tápláltál mindeddig, Uram, felkészületlenek vagyunk a jóra. Tedd újra képessé a szívünket az örömnek elviselésére.

BÓDI

Elviszed, Uram, rendre mind az élőket, és nagy haragodban még tetézed a büntetést. Nem lehetünk immár együtt a halottainkkal sem. Add vissza bár a halottainkat, Uram, és mi helyetted is feltámasztjuk őket a ragaszkodásunkkal. Az élőket messzire viszed, a holtakat ismeretlenségben tartod, hogy növeld ezzel is a mi magányunkat. Erdeidben, lám, meghagyod a fákat egymás mellett, és a csillagaidat sem szórod szét az égen, hogy ne lássák egymást. Mért éppen a mi gyermekeinket juttatod a szélfútta bogáncsok sorsára? És ha már így jársz el velünk, miért vetted el tőlünk a kiáltás jogát? A kiáltás hangján kellene szólnunk az elveszettekhez, Te pedig a hallgatás parancsával sújtasz bennünket. Fölibénk emelted a Nagy Romlás hótornyait, hogy alatta még a földön kúszó suttogásunk is félelmet keltsen a szívünkben. Azt mondod, Uram: lám, én is egyedül vagyok, mégis be szépen hallgatok. Igen Uram, csakhogy néked a hallgatás hatalom. Miért téveszted azt össze a mi kényszerűségünkkel? Add vissza nekünk, Uram, a kiáltás jogát, és vedd el tőlünk, Uram, a hallgatás kényszerét. Szelídítsd meg, Uram, a hótornyaidat, hogy felemelt hangon szólhassunk az elveszettekhez.

RÉKA

Megtaláltam! Megtaláltam!

Megtaláltam őt, Istenem! Gábor! Gábor! Emberek! Vigyük ki a nagy télből, emberek!

Alszik. Csak alszik. Fel kell ébresztenem. A leheletemmel. Csak ne lennék oly gyönge egymagamban. Segítsetek, emberek! Tegyük össze a lelkünket. Csöppnyi szívmeleget kérek tőletek kölcsönbe. Az első boldog pillanatomból visszaadom nektek. Egy melengető lehelettel sem maradok adósa senkinek. Segítsetek! Segítsetek!

Gábor! Itt vannak mind a tieid. Ha még mindig gyűlölsz engem, őrájuk légy tekintettel. Egy kökénytövisért nem kell az erdőre haragudni. Itt vannak mind a tieid, Gábor. Kapuállítójuk voltál – várnak téged a faragott madaraiddal. Ébredj föl, Gábor! Nincs már gyónnivalóm. Letettem azt a te kezedbe és nem bírtad elviselni. Húszesztendei vezeklésre ítéltél engem és én elfogadtam azt, mert hinni szeretném, hogy aki keresi, megtalálja a másikat, még ha befújták is ösvényeit a Nagy Romlás porkahavai.

EGY NŐ

Ébredj, ébredj, Zetelaki Gábor!

RÉKA

Mivel engeszteljem a szívedet, Gábor?

DÁNIEL

Ó, fiam, fiam! Újból jégmadár csalogat.

RÉKA

Mivel engeszteljem a szívedet?

DÁNIEL

Viselkedtél volna tisztességesen.

MIND

Ébredj, ébredj, Zetelaki Gábor!

RÉKA

Mindent meggyóntam neked, Gábor!

DÁNIEL

Gyónással életet nem lehet visszavásárolni.

RÉKA

Dánielhez. A feltámadását a fiának megspórolhatta volna. Csodalátókból lesznek a hitehagyottak. De minek is jött akkor ide kéd?

DÁNIEL

Hogy megmentsem a fiamat az újabb jégmadár asszonyoktól!

RÉKA

Ébredj, ébredj, Zetelaki Gábor!

DÁNIEL

De gondold meg, hogy mire térsz meg e földi világra.

RÉKA

Enyhüljön a szíved, Gábor. Én ezerszer kérdezem magamtól: ha szárnyad volt, jégmadár, gyalogoshoz mért álltál? Csönd, Réka bűvöl. Jégmadár! Jégmadár!

MIND

Ébredj, ébredj, Zetelaki Gábor!

Ébredj jégálmodból Zetelaki Gábor!

DÁNIEL

Te még mindig itt vagy? Takarodj haza innen!

RÉKA

Bocsásson meg, Dániel bácsi. Hiszen én találtam meg. Csak egy pillantást vethessek rája…

DÁNIEL

Minden hazug jégmadár hazatakarodjék. Az ablakon is kirepülhetsz. Ellöki.

BÓDI

Meg akarsz ölni valamennyiünket?

DÁNIEL

Ha a becsületeddel együtt a szárnyad is odaveszett: gyalogosan is távozhatsz.

RÉKA

Én elmegyek, Dániel bácsi. De jegyezze meg magának: a gyermek, akit egyszer megszeretnek, többé nem az apjáé, elrejtheti a fiát a Hargita gyomrába, a tenger fenekére, én ott is megtalálom, mert én kiáltottam őt a halálba, de én is hoztam vissza magamnak a tíz körmömmel és húsz kereső esztendőmmel. Megértette, vén feltámadott?! Ha csak annyi dolga maradt e világon, hogy kettőnket elválasszon: kár volt az Isten fáradságáért.

DÁNIEL

Itt szakadjon inkább reánk a Nagy Romlás. Akkorát kiáltok, hogy te már fölösleges csapás leszel rajtunk, te némber!

BÓDI

Ne játssz az életünkkel, te megháborodott ember! A magadéval játszhatsz, mert neked kettő van, de nekünk csak egy és az sem a miénk.

Azoknak tettük félre, akiket hazavárunk az idegenségből. Kössétek be jól a száját. A kutyájának a hangja került elé! Ahelyett, hogy az övét lopta volna el az Isten. Menjetek haza emberek! Aztán ha meg akartok halni, énekeljetek!

EGY HANG

Élni szeretnénk pedig! A jogunkkal, hogy gigát adott az Isten a torkunkba. Add vissza, Uram, a kiáltás jogát!

MIND

Add vissza nekünk, Uram, a kiáltás jogát!

RÉKA

Úristen! Gábor! Gábor! Látsz engem? Itt vagyok! Én vagyok! Réka vagyok!

GÁBOR

Fejét fölemeli. Borbála néni.

RÉKA

Réka, Réka, nem Borbála. Isten hozott, Gábor!

GÁBOR

Réka hol van, Borbála néni?

RÉKA

Némi zavar után. Réka? Ő is itt van valahol. Mindjárt jön. Csak nézz előbb körül. Minden a régi. Minden, minden itt van, ami volt. Gábor, mondj már valamit!

GÁBOR

Szép jó estét s boldog ünnepeket, Borbála néni.

RÉKA

Pillanatnyi döbbenet után belemegy a játékba. Magának is boldog ünnepeket, Gábor. Már ne haragudjon, hogy magázom, de mióta olyan híres kapufaragó lett, másként már nem merem… Foglaljon helyet minálunk. Mi járatban mifelénk, Gábor?

GÁBOR

Gondoltam, ha már erre járok, megkérdem, hogy vannak?

RÉKA

Kik hogy vannak? Ó, igen! Borbála nénéd, meg a Réka leánya. Hát… lassan telik, gyorsan múlik az életünk, Gábor. De olyan sebesen, maholnap csak nézhetünk utána. Mutatja a gyűrűt. Nézd, először ezt találtam meg. Elhajítottad nagy haragodban. Nyújtsd a kezed. Felhúzza rá a gyűrűt. Ennek itt a helye.

GÁBOR

A kéklő lámpára. Hát nem ő húzza? Nem Réka?

RÉKA

Senki. Senki más. Csak aki megtalálta. Aki húsz évig kereste. És akiben már alig-alig pislákolt a lélek.

GÁBOR

A kék lámpácskát veszi kézbe. Lelket fuvintok belé, Borbála néni. Világolj, szépen világolj, fehér gyertyaszálam. Fényesedjél, hogy énekeljek neked.

RÉKA

De hiszen látod! Itt áll előtted! Azaz hogy… Ne búsuljon, Gábor. Ha volt valaha szikrányi kétsége felőlem… Réka felől… a lányom százszorosan megszenvedte azt…

Te nem szenvedtél, Gábor fiam! Az orcád legalábbis nem mutatja. Mintha most került volna ki frissen a teremtő kezéből…

GÁBOR

Ezt a lámpácskát ki kéne küldeni.

RÉKA

Miért ugyan bizony?

GÁBOR

Réka jöjjön be helyette.

RÉKA

Réka? Réka jöjjön? Türelmetlen maga, Gábor! A szándékáról nem is nyilatkozott.

GÁBOR

Hogyhogy nem!

RÉKA

Pedig csak magát várta. Csak téged várt, Gábor. S nem ölbe tett kézzel. Húsz éven át kutatott utánad, mióta jég alá kerültél. Ami kicsi fiatalsága volt, mind odadobta utánad a szakadékba, hágcsónak, hogy kikerülj onnan. Ha látni akarod őt, ezt nézd benne, és magaddal ezután már ne vesd össze. Könnyű annak, akit mindig megtalálnak, és nehéz annak, aki keres. Akinek egyetlen keresés lett az élete.

GÁBOR

Jó lenne, ha minden szavát érteném, de egyet sem értem. Rékának bocsánatát fogom kérni. Nem akartam neki szenvedést okozni, Borbála néni.

RÉKA

Félig csak magának. Borbála néni? Istenem. Hát ott kell folytatnunk, ahol abbahagytuk. A lámpához. Mondd meg neki, Réka, a véleményedet! Tudom én, hol jár megint az esze. A gyermekkori mesefán, meselakodalommal. Tudhatná pedig: bölcsőben csak a királyok gyermekeit szokták eljegyezni.

GÁBOR

Azok voltunk. Királyfiú és királyleány.

RÉKA

Mi pedig szegények voltunk. A gyarlóságunk volt csak nagyobb a szegénységünknél.

GÁBOR

Kellett az állami fizetés.

RÉKA

Kellett. Madarakból nem lehet megélni.

GÁBOR

A jelek szerint hűségből sem.

RÉKA

Nekem ezt mondhatja. A lányomnak ne emlegesse. Vedd tudomásul, hogy a világ tele van emberrel. És mindahány elindulhat magának társat keresni. S mindahány harmaton indul. Kapaszkodj ki, fiam, a királyi bölcsődből. Próbáld megérteni, hogy a világ sokszemélyes.

GÁBOR

Az ember szíve pedig: egyszemélyes. Csakhogy Rékánál több volt a hely…

RÉKA

Nézd el a lányomnak, hogy a bölcsőből nem egyenest a te karodba repült.

GÁBOR

Megbocsátom neki. Csak sohase felejtem.

RÉKA

Felcsattan. Felejtés nélkül pedig nem adom a lányom!

GÁBOR

Mert a világ sokszemélyes. Mert a világ tele van emberrel. Stég Antalokkal.

RÉKA

Ha nem felejtesz: kár volt keresni téged! Tíz véres körmével az embert kikaparja a jég alól, és azzal folytatja, amivel elment húsz esztendeje! Száz esztendeje! Ezer esztendeje!

GÁBOR

Magával ilyenformán nincs tárgyalnivalóm! A többit Rékával én elintézem. A kettőnk bánatába ne szóljon bele! Indul ki a házból, Réka utána.

RÉKA

Menjen haza szépen, fiam. Ő is menjen, ha akar! Én nem adom áldásom.

GÁBOR

Adta már egyszer és rossz helyre adta! És attól, hogy megesett a lánya, csendesebben is beszélhet.

RÉKA

Mit mondtál? Mit merészeltél mondani? Arcul üti. Ó, Istenem! Bocsáss meg Gábor! Nem én voltam! Nem a te Rékád volt! Bocsásd meg édesanyámnak. Őt bántottad meg, nem engem. Engem többé nem lehet bántani. Nézz rám, Gábor. Azt sem bánom, ha gyilkosnak nevezel. Egy gyermekkori álmot oltottam ki, de visszatértem hozzá – és hozzád, és nekem nincs már több ösvényem. Nincs utam semerre. Tenélküled az én számomra járhatatlan már a világ. Meg tudsz bocsátani?

GÁBOR

Réka! Ne játsszunk többet, Réka. Nem szabad már minekünk játszani.

RÉKA

Nem szabad.

GÁBOR

Hagyjuk édesanyádat, mondjon, amit akar, üssön is engem, nem bánom. De mi ketten ne játsszunk többet! Vesd le azt a kendőt, amikor megláttalak, megesküdtem volna rá, hogy valóságosan is édesanyádat látom. De elárult mindjárt a hangod. Azzal nem tudtál becsapni.

RÉKA

Semmivel sem tudlak már becsapni.

GÁBOR

Csak a játékos arcoddal. Ráncot játszik, szigorú Borbála-ráncokat.

RÉKA

Ezt fogja játszani most már mindörökre.

GÁBOR

Hagyd ezt a keserves játékot, Réka!

RÉKA

Hagynám. Ó, de nagyon hagynám! De ő nem hagy engem!

GÁBOR

Követelem! Mosd le azonnal a ráncaidat!

RÉKA

A ráncaimat? Sírva. Azokat mosni már nem lehet. Csak felejteni. De te nem tudsz felejteni.

GÁBOR

Mindent, mindent elfelejtek! Csak ezt a játékot hagyd abba. Hol a kék szalagod, a piros-fekete szoknyád, a virágos mellénykéd? Hol van, akit én itthagytam? Mi történt itten?

RÉKA

Kerestelek. Mindössze csak annyi történt. Veled ott… megállt az idő. Hozzám nem volt kegyes.

GÁBOR

Húsz esztendeig? Nem lehetséges!

RÉKA

Úgy nézel, mint az idegent. Mit tudjak most tenni, Gábor? Úristen, ne bámulj rám gyanakodva! Nem hazudok! Nem játszom a ráncaimat! Isten bélyegeként arcomra égett a játék. Nem érted? Nem bírod fölfogni? Veled megállt az idő, de miattad engem kétszeresen is meghajszolt. Úristen! Mit tudjak most már csinálni? Bogozom, közös irányba terelgetem itt a kettőnk útját, amely végleg elválik, ha már csak arra emlékezel, aki voltam. Teljesen hiábavaló az én fáradozásom.

GÁBOR

Nem! Nem hiábavaló! Először is vesd le ezeket a fekete kendőket, ne gyászolj már engem. Előkerültem! Előkerültem és hozzád fogok öregedni.

RÉKA

Csöppet fiatalodva. Ebben szívesen állok rendelkezésedre. Ha melletted maradok, behozzuk gyorsan, amit elmulasztottál. Visszamennek a házba. Egy év alatt hetet foglak öregbíteni. Különben is, hol az a szigorú ránc? Nézz a szemembe, s mondd igaz lelkedre: hol az a ránc?

GÁBOR

Mintha valóban… De hadd simítsam el a másikat is a szemed sarkában.

RÉKA

Az nem ránc! Az ugrani készülő vadmacska figyelme! Huh! Megijedtél! Félj tőlem, rettegjél! A félelem öregbít.

GÁBOR

Tőled mindig is féltem.

RÉKA

Ne lódíts hozzá!

GÁBOR

Féltem az ígéreteidtől. Emlékszel? Akkorákat hazudtál, hogy meg lehetett bújni mellette.

RÉKA

Ha már hazugság, legyen teteje. Kacag.

GÁBOR

Féltem a változásaidtól. Hol pisis leányka, hol már eladó nagy leány. Tűzmadár, jégmadár és ki tudja, micsoda még a nyugtalanságod színjátékában.

RÉKA

Vesd a hátad megé! Olyan egyforma leszek: csak győzd visszasírni a madaras színjátékot.

GÁBOR

Ettől is félek.

RÉKA

Hogy még jobban félj; lásd a mozgásomat is! Táncmozdulatok. Borbála anyám vagyok én tenéked? Nézz meg egy kicsit jobban. Vegyél engem szemügyre kicsit férfiasabban, te mélázó merengés!

GÁBOR

Én? A kerítésedre ugrik mindjárt a kakas!

RÉKA

A nyakába perdül. A kakas! A sarkantyús, a nagy taréjú!

GÁBOR

Atyaságos Isten!

RÉKA

Elbírod még a te jégmadaradat?

GÁBOR

Kinőtt újból a szárnyad.

RÉKA

Megkerült! Megkerült, amit elfelejtettem! Boldog Isten! Növeszti már a szárnyamat!

GÁBOR

Ülj meg egy szikrát a térdemen. Szaporán ver a szíved. Remeg a kezed. Mély árnyék a szemed alatt. Hófúvás a homlokodon. Sokat éjszakáztál.

RÉKA

Csak éretted. Senki másért.

GÁBOR

Hova lett a jégmadár kicsi lábanyoma? A fehér keresztecskék itt vannak, lám, a szemed sarkában. Szegénykém…

RÉKA

Te sajnálsz engem, Gábor! Már csak szánakozás van benned.

GÁBOR

Hóterelő jégmadár. Sokat szenvedtél.

RÉKA

Nem szenvedtem. Ne szánj engem. Magadat szándd, hogy üres már a szíved. Már csak a lelkiismeret szól belőled. Azzal pedig Isten elé készüljön a férfi, nem asszonyhoz.

GÁBOR

Már megint rosszul szóltam!

RÉKA

Hóterelő jégmadár! Csupa szánakozás vagy irántam és egyéb semmi!

GÁBOR

Hát úgy legyen! Nem szenvedtél, nem szánlak, és hírét sem hallottam a lelkiismeretnek! Olyanná lettem, mint te voltál valamikor. Boldogan csácsogó lelkiismeretlenség!

RÉKA

Már megint a voltál! A hajdani! A valamikori! Már megint a múlt! Az elmúlt! A nagy semmi, a nagy szakadékban! De még a semmiben is volt lelkiismeretem.

GÁBOR

Erős és hatalmas, amely mindent kibírt! De téged nem gyötört! Erről ne beszéljünk!

RÉKA

Holnapra hagyod, ugye? És az egész hátralevő életünkre! Ó be szép napok várnak ránk!

GÁBOR

Rajtad az Isten sem bír eligazodni! Ha igazat szólok: én csak sajnálat vagyok! Hazudni merészelnék? Nyílnak a vércsekarmaid! Fölemlegetni neked semmit sem lehet! Rettegsz már az elmúlt fél órától is.

RÉKA

Mert sóbálvánnyá mered az ember mindentől, amire visszanéz!

GÁBOR

Nem tudok így veled menni! Képtelen vagyok!

RÉKA

Jólesik ugye, hogy minden pillanatban sóbálvánnyá meredj! És ilyenkor azt mondd, hogy megesett lány vagyok.

GÁBOR

Képtelen vagyok…

RÉKA

A két szemedben láttam a sóbálványt! Abban a pillanatban is, amikor húsz év után megláttál!

GÁBOR

És akkor én mit tudjak csinálni?

RÉKA

Várj! Várj, madár, várj! Réka most hazaröppen, fölveszi a piros-fekete szoknyáját, a réklit, amit oly nagyon hiányoltál. S ha még van ereje hozzá, szeme sarkából is eltünteti a jégmadár lábanyomát. Így nem indulhatok el veled az utcán. Legyünk egymáshoz illők. Várj, madár, várj! És nemsokára jövök. Csak sóbálvánnyá ne légy aztán, ha meglátsz. Amíg jövök, öregedjél te is valamicskét. Gondolj nyugodtan a múltra, és attól öregszel. Én csak a jövőre gondolok, de ládd, otthon felejtettem a fiatalságomat. Szegény, szánandó asszony, feledékeny is vagyok már. Feledékeny is vagyok már… Csak most az egyszer segíts még rajtam, Istenem. Add vissza a szárnyam.

GÁBOR

Édesapám!

DÁNIEL

Fiam! Menekülj, meneküljünk innen!

GÁBOR

Nem mehetek, édesapám.

DÁNIEL

Becsüld meg Isten csodáját és menekülj a jégmadár asszonyok közeléből! Messze kerüld őket!

GÁBOR

Nélkülük mit sem ér Istennek bármilyen csodája. Maradnom kell, édesapám.

DÁNIEL

Mire mentek ti ketten? A reggel s az alkonyat. Az ő életének fele már elmúlt.

GÁBOR

Én azt is látom, aki volt. Akivel gyermeki menyegzőt tartottunk az ágak hegyén.

DÁNIEL

Most még látod. És mit csinálsz, amikor fényüket vesztik már az emlékeid? A fél élete marad meg neked, s a növekvő homály, amelyben nem látod már az emlékeidet. Csak az marad mindenből, ami szabad szemmel is látható. Ébredj föl végre, fiam!

GÁBOR

Húszesztendei jégálomból nem fölébredtem?

DÁNIEL

Álomból álomba zuhantál. Téged kétszeresen kell fölébreszteni! Józanságra téríteni! Jeges vízzel szemen önteni! Nyisd ki a szemed és válassz más társat magadnak, nagy az Isten kertje, a Hargitán innen, s a Hargitán túl!

GÁBOR

Az ember szíve csak egyszemélyes, édesapám.

DÁNIEL

Ki hirdette meg ezt? Hol tanultad ezt?

GÁBOR

Éppen hogy édesapámtól.

DÁNIEL

Olyan asszony, mint szegény édesanyád, olyan lélek csak egy volt! Általadnám neki most is az életem. Egyedül ő érdemli azt meg.

GÁBOR

Azt mondom én is. Amit Árvai Rékán kívül teremtett az Isten: fölöslegesen csinálta.

DÁNIEL

Isten verése rajtad, hogy amit egyszer megláttál, nem szabadulsz tőle! De még fel is magasztalod a rabságodat! A lépre ment madár a rabságát énekli és dicsőíti! Csapdába esett, gyanútlan farkas a szabadságát üvöltözi!

GÁBOR

Ember embernek csapdája. Nem én rendeltem el!

DÁNIEL

De legyen annyi eszed, hogy elkerüld! Ez az asszony rajtad rémzsineg és kerítőháló, sövényháló, csapóháló, függőháló és fedelesháló, rókafogó lepedő és farkasfogas vascsapda, nem érted te ezt?

GÁBOR

Életemben és halálomban is ő talált meg engem! Legyen farkasfogas vascsapda! Ő talált meg engem!

DÁNIEL

Megtalált. Mint horog a halat. Gyermek voltál, kinőttél a játékmenyegzőkből. Mindent el kell felejteni.

GÁBOR

Semmit sem lehet elfelejteni!

DÁNIEL

Megragadtál a káprázataidnál, mert ötéves korodban már faragóbicskát adtam a kezedbe. Ám a világ kegyetlen, szembe kacagja majd a káprázataidat. Ifjú oldalán a vénséget nem bocsátja meg. Réka fog ezért a legtöbbet szenvedni!

GÁBOR

Az én szavaim nyoma látszik az arcán. Eladósodtam nála. Miféle becsület jár a megszökött adósnak? Ne okítson tovább, édesapám! S ne mondja, hogy a csodákból kifogytunk! Réka fiatalodni ment! Réka mindenre képes…

DÁNIEL

Mert egy ilyen…

GÁBOR

Semmilyen! Ki ne ejtse még egyszer a száján, amit fennen kiabált már itten! Ki ne merje mondani!

DÁNIEL

Verjél agyon. A halálom óráján is csak mentő szavakat dobok feléd. Majd eszedbe jutok még. De már késő lesz. Semmi gyűlölet nincs bennem, csak a sugallat, hogy kimerítettük már Isten csodáit és többé nem bízhatunk senkiben és semmiben, csak önmagunkban. A földre sújtott már valamennyiünket, fel is támasztott időlegesen bennünket, de minden jel arra mutat, hogy a kísérletezést velünk béfejezte. Felügyelőnk folytatólag: a Nagy Romlás. Tégy, amit akarsz. Tégy, amit akarsz…

GÁBOR

Mindketten el vagyunk adósodva. Apám az Istennek – én földi embernek. Ennek az asszonynak. Árvai Rékának. Igen. Árvai Rékának.

DÁNIEL

Elmenőben. Átkozott jégmadár… Átkozott jégmadarak…

GÁBOR

Réka! Ó, Réka! Édesapám! Jöjjön vissza, Árvai Réka megint csodát mívelt!

KISRÉKA

Réka! Honnan tudod, hogy már Réka vagyok? Kisréka voltam eddig…

GÁBOR

Árvai Réka megint csodát mívelt!

KISRÉKA

Csodát mívelt! Megfiatalította magát – énvelem. Ki vagy te? Miért ismerlek én téged? Honnan ismerlek?

GÁBOR

Játsszál, játsszál, jégmadaram! Honnan is ismernél? Zetelaki Gábor vagyok!

KISRÉKA

Mint az a másik? Aki jégbe fagyott?

GÁBOR

Pontosan a másik. Akit megtaláltál. És azután elmentél, megfiatalodni.

KISRÉKA

Nem kellett az énnekem!

GÁBOR

Itt-ott azért kellett.

KISRÉKA

Tréfás vagy, hallod-e? Tudom már, honnan ismerlek.

GÁBOR

A gyermekkori eperfáról!

KISRÉKA

Onnan, hogy vártalak! Te voltál a bűnöm! Álmomban egyszer-egyszer olyan bűnös voltam, fölébredve nem mertem az anyám szemébe nézni. Mert veled helytelenkedtem.

GÁBOR

Mindig csak velem?

KISRÉKA

Soha senki mással!

GÁBOR

Megint hozzálódítasz, de nem bánom: úgy legyen. Soha senki mással! Mindig csak velem.

KISRÉKA

Mindig csak veled. Most már tudom, hogy így látlak élősúlyban is: mindig csak teveled.

GÁBOR

Isten, aki hallod az égben az asszonyi beszédet! Jégmadárként jöttél, ugye?

KISRÉKA

Ühüm. A Nagy Romlás felett.

GÁBOR

Fölvetted a virágos mellénykédet, a piros-fekete szoknyádat.

KISRÉKA

Hát anélkül vártál engem? Isten őrizz, csak nem csórén!

GÁBOR

Úgy is elfogadlak.

KISRÉKA

Úgy tán még jobban!

GÁBOR

A régi kedveddel jöttél!

KISRÉKA

Ismered tán a régi kedvemet is? Hát én is ott járkáltam? Az álmaidban?

GÁBOR

Ó, ha csak annyi lett volna! Csak járkálás. Egyéb is volt.

KISRÉKA

Ugyanaz volt? Jézusom, Szűz Máriám! Ugyanaz?

GÁBOR

Erős a gyanúm.

KISRÉKA

Akkor mehetünk gyónni!

GÁBOR

Te már gyóntál egyszer. És reánk szakadt az ég!

KISRÉKA

Reánk szakadt az ég! Nem észleltem. Hát ilyen könnyen szakad benned az ég? Csöppnyi gyónástól?

GÁBOR

Már nem fog szakadni. Már alája tartom ezután a vállam. Csak ne legyen több. Megcsókolják egymást.

KISRÉKA

Ennyi volt. És a te bűnöd?

GÁBOR

Főleg ez volt.

KISRÉKA

Ismerős bűn.

GÁBOR

Szaporítsuk…

De nem kérdem többé. Soha, soha nem kérdem többé.

KISRÉKA

Ha te vagy a gyalogos, nyugodtan kérdezheted.

RÉKA

Hangja szemből, de ő maga nem látszik. Átkozott légy, Zetelaki Gábor! Átkozott legyek magam is, hogy az életnek visszahoztalak!

GÁBOR

Réka! Réka!

KISRÉKA

Édesanyám! Édesanyám!

GÁBOR

Réka! Réka!

RÉKA

Hangja. Átkozottak legyünk mind a ketten, Zetelaki Gábor!

KISRÉKA

Édesanyám! Édesanyám, drága!

BÓDI

Kislányom! Gyere vissza!

KISRÉKA

Mi történt itt, Vencel bácsi? Mi történt, mondja meg!

BÓDI

Beléptél te is az életbe. Az élet és a halál kézenfogva jár itt. Ez történt.

KISRÉKA

Menjünk, keressük meg őket!

BÓDI

Több csodára már nincsen reményünk. Ha lenne is: a reá való alkalmatlanságunk immár teljességgel megmutatkozott. Elhúzódnak közelünkből a csodák, el a szárnyas hófajdokkal együtt, amelyek nem nyughatnak már az emberi beszédtől. És ettől a miénktől, amit megnyomorított Kicsi Romlás és Nagy Romlás, kiáltásemlék és földön kúszó suttogás: kiváltképpen messzire menekül minden, ami javunkra lehetne. Bugyogtasd a könnyed, gyermek, a bánatunkat engedjük szabadjára. Hangtalanul, befelé, miként a szivárgás. Árvai Rékát, Zetelaki Gábort az Isten nyugtassa.

KISRÉKA

Mi lesz most már velünk, Vencel bácsi?

BÓDI

Keressük egymást az élők között, míg élünk, és majd kutatni fognak bennünket a halottaink. Csak legyen elég mécsesünk a várakozáshoz…

BÓDI, KISRÉKA

MIND