Egy lócsiszár virágvasárnapja
Dráma három felvonásban Heinrich von Kleist krónikája nyomán
KOLHAAS MIHÁLY
LISBETH
NAGELSCHMIDT
HERSE
MÁRIA
TRONKAI VENCEL BÁRÓ
GÜNTHER BÁRÓ
MÜLLER FERENC
KALLHEIM
HINZ
KUNZ
ZAUNER
EIBENMEYER
TISZTTARTÓ
VÁMOS
VÁRNAGY
ANTÓNIA NŐVÉR
LUTHER MÁRTON
HENRIK
MANN
VÁRKATONA
Poroszlók, jobbágyok, polgárok
Történik a XVI. század első felében
| Volt egyszer hol nem volt a baj |
| Fekete lován szállt a baj |
| Kolhaas Mihályra rontott a baj |
|
| Váratlan gyorsan jön a baj |
| Jó ménlován száguld a baj |
| Fekete lován száguld a baj |
|
| Lovon jött gyalog távozik |
|
| Ki nem adta föl a reményt |
| Földnek mélyibe űzi a bajt |
|
| Az igazság napja földerül |
| Ha van ki bátran s emberül |
| Mint Kolhaas Mihály az arkangyal |
|
|
Kolhaas Mihály lakása Kolhaasenbrückben. Ajtó, ablak nyitva, mint amikor egy rossz éjszaka
után jobb napot kezdenek az emberek; vagy ha nehéz tél után kitavaszodott; vagy ha már eltemették
a házból a halottat; vagy ha már – valamilyen oknál fogva – bízni lehet a külvilágban. Lutheránus
istentisztelet hangjai: ének, orgonaszó. Mária, megosztván a házi munkát az istentisztelettel, időnként
maga is átveszi a dallamot; áhítattal s halkan énekel, imádkozik. Kis idő múlva a városka főterén zaj
keletkezik: kutyaugatás, kiáltások: „Fogjátok meg! Megkötözni! Megbotozni! A belét
kitaposni! Günther úr, nem látom!” Föltehetőleg Günther úr hangja: „Szájtáti banda! Ostoba, bugris parasztja!” Ezzel a kiabálók tovarobognak. Mária olyannyira
csak az Istennel társalog, a hangokat meg sem hallotta. Igyekszik a templomi énekhez igazodni. A város
terére nyíló ajtóban ziláltan, futástól kifulladtan megjelenik Nagelschmidt. Egy pillanatig tűnődik,
belépjen-e; Mária háttal áll vagy ül; újabb lábdobajra Nagelschmidt gyors macskaléptekkel beoson,
a mosdófülke függönye mögé rejtőzik. A templomi ének felerősödik, Mária is hangosabban énekel. Az
ajtóban, korbáccsal a kezében, egy zsoldos várkatona áll meg, majd belép; kellő tisztelettel megvárja,
míg Mária befejezi az éneket.
VÁRKATONA
Hol van Nagelschmidt?
VÁRKATONA
Ide kellett beszaladnia.
MÁRIA
Nem láttam. De miért kellett volna ide szaladnia?
VÁRKATONA
Mert a ház urának, jámbor életű gazdádnak már nem szolgája, hanem kebelbarátja.
VÁRKATONA
A vitéz úr tévedhet, gazdája, Günther báró nem. A báró úr megmondta, hogy ez a lótolvaj…
VÁRKATONA
…lótolvaj. Ez a lótolvaj Münzer Tamás embere. Amikor a felkelés volt, két igáslovát lopta el a báró
úrnak. A báró úr jobbágyai tanúsítják…
MÁRIA
Günther úr jobbágyait fölakasztották.
VÁRKATONA
Igen, ott tanúsították az akasztófa alatt: az igáslovakat Nagelschmidt lopta el Münzernek.
MÁRIA
Münzert lefejezték.
VÁRKATONA
Láttam. Magam is ott voltam, amikor Mülhausenben Münzert lefejezték. Ott álltam Günther báró úr
oldalán, egészen közelről láttam, amikor ennek az Ántikrisztusnak a feje porba hullott és elgurult, és
Münzer úgy kapdosott utána, mintha éppenséggel saját koponyáját akarta volna közibénk vagdosni.
Nevet.
MÁRIA
Istenem, miért mondod ezt nekem?
VÁRKATONA
Azért mondom, mert Günther báró úr azt mondja, hogy Nagelschmidt az Ántikrisztusnak volt
pártfogója, ellopta az igáslovainkat, és most egy tisztességes lócsiszárnak a kebelbarátja.
MÁRIA
Gazdám, Kolhaas Mihály úr nem barátkozik lótolvajokkal. Isten és ember előtt tanúsítom, hogy nem
rokonszenvezett a jobbágyfelkelőkkel és Münzer Tamással sem. Kolhaas úr a törvényes rend híve, és
soha senkit másra nem intett, csak türelemre. Nálánál csak Krisztus urunk volt szelídebb és béketűrőbb,
ezt gazdád is jól tudja, hiszen régi vásárlója, akár a tronkai Vencel báró úr. Kolhaas Mihály úr egyedül
doktor Luther Márton főtisztelendő úr szavaira hallgat, és mindig a pártjára állott, valahányszor az a
Münzer kitámadta, és Alamuszi komának, Hájfejűnek, sőt Szamárhúsnak nevezte.
VÁRKATONA
És Nagelschmidt?
MÁRIA
Kérlek, hagyj engem békében. Mindjárt hazaérkezik Kolhaas úr, és amilyen galamblelkületű, még egy
pohár borral is megkínál – a pimaszságodért. Aki megdob téged kővel, dobd vissza kenyérrel, ez az én
jó uram: ha meg akarod ismerni, a Bibliát olvasd. Ha pedig a Bibliát óhajtanád megismerni: Kolhaas
Mihály életére vess egyetlen pillantást. Ő a megtestesült tízparancsolat és annak betartása egy
személyben.
VÁRKATONA
Akkor megyek. Dajka létedre nagyon megokosodtál…
MÁRIA
Csak épp annyira, hogy ostoba rágalmaidat Kolhaas úr házában ne tűrjem.
MÁRIA
Gazdád adjon, akivel a levágott fejekben gyönyörködtök. És most, ha el nem kotródsz – megátkozlak.
VÁRKATONA
Ijedten. Csak nem vagy boszorkány?
MÁRIA
Mennyei Atyám, aki fent vagy az égben…
VÁRKATONA
Mária száját betapasztva. Hallgass! Vagy elhallgattatlak… Könyörgöm…
MÁRIA
Hogy kiszabadítja magát a várkatona szorításából. Csak annyit kérek: a szelídség
és a türelem verjen meg téged…
VÁRKATONA
De csak ennyi… de csak ennyi… Elszalad.
Túl sok volt a bizalomból: ajtót, ablakot becsukni. Mária ezután hátrasiet a konyhába.
Nagelschmidt eléjön a függöny mögül, leül az asztalhoz. Mária bort hoz, elébe teszi. Nagelschmidt
tölteni akar magának.
MÁRIA
Ez a Kolhaas úr pohara. Tulajdonképpen a bort is neki hoztam. Még egy poharat tesz az
asztalra. Nagelschmidt tölt, iszik. Mária nézi. Tehát mégis itt vagy.
NAGELSCHMIDT
Ühüm. Iszik.
MÁRIA
És mi történik veled, ha egyszer az ajtó nem lesz nyitva? Hogy Nagelschmidt az ablakra vet
pillantást. És az ablak sem. Újabb körülnézelődésre. A kémény lika sem.
A kulcs lika sem.
NAGELSCHMIDT
A szíved nyitva marad.
MÁRIA
A szívem. Okosabb lenne, ha tisztáznád Günther báró úrral a vitás ügyeidet.
NAGELSCHMIDT
Nem azt teszem folytonosan? Valahol csak meglát, elordítja magát: fogjátok meg a lótolvajt! Erre én
horpaszon vágom a várnagyot, te pedig…
MÁRIA
…én pedig azt mondom: egész Kolhaasenbrück tudja már, hová szoktál menekülni. Arra sem ügyelsz,
hogy a csizmád ki ne lássék a függöny alól. Arra sem gondolsz, hogy a viselkedéseddel Kolhaas úr jó
hírének ártasz. Gyakran látnak benneteket együtt. Valahol véletlenül összetévesztenek…
NAGELSCHMIDT
Kettőnket? A bűnt és az erényt? A törvénytisztelőt és a törvénytiprót? Messzire bűzlik rólam a
jobbágyindulat, kiabálta múltkor is Günther úr. Pedig már az apám is lócsiszár volt.
MÁRIA
Sajnos, az igazat mondja. Kolhaas úr a közeledben mind lehet virágvasárnap illatú…
NAGELSCHMIDT
Lisbeth tekintetes asszony szavait használod. Ő mondja Mihály természetéről, hogy virágvasárnap
illatú. Annak a tetvesnek is szóról szóra Lisbeth asszonyt visszhangoztad.
MÁRIA
Nem szégyellem, hogy Lisbeth asszonynak lehetek visszhangja. Mert ő viszont a Krisztus urunké…
NAGELSCHMIDT
Amikor azt mondom: a fejedelmek a kardnak, vagyis a közhatalomnak nem urai, hanem szolgái. Nem
szabadna tehát azt tenniök, ami éppen jólesik nekik – amikor ezt mondom: kinek a visszhangja vagyok,
Mária?
MÁRIA
Amikor ezt mondod: saját porba hulló fejednek vagy a visszhangja. A csigolyád hangja a hóhérkötél
hurkában, fiacskám.
NAGELSCHMIDT
És ha nem a magam nevében, hanem Isten parancsolata szerint mondom… Közben belép
Kolhaas Mihály, hóna alatt egy hintalóval. Mosolyogva hallgatja a szónokló Nagelschmidtet. …ha így mondom: a kard hatalma az egész közösségé, nem egyetlen emberé, Dániel hét,
Jelenések könyve hat, és ha nem igazságos valamely ítélet, a keresztények közösségének azt meg kell
tagadnia, Mózes negyedik, per tizenhét… s ha nyúznak és kopasztanak mindent, mi csak él, Mikeás
három…
KOLHAAS
…ha nyúznak és kopasztanak, kérjetek és adatik néktek, keressetek és találtok, zörgessetek és
megnyittatik néktek, Máté hét… kedves barátom, Nagelschmidt.
NAGELSCHMIDT
Isten hozott, Mihály! Összeölelkeznek.
KOLHAAS
Már megint bújtogatsz. Máriát akarod zendülésre bírni?
KOLHAAS
Megvagytok mindannyian egészségben?
MÁRIA
Istennek hála, jól vagyunk, uram. Lisbeth asszony a gyermekkel a templomban, a szolgák a ménesben…
és minden rendben van. És…
MÁRIA
Igen, uram. Az egyetlen fiam…
KOLHAAS
Meg kell érkeznie. Tronka felé irányítottam a két feketével. Tegnap indultak Lipcséből, én meg Drezda
felé jöttem.
NAGELSCHMIDT
A feketéket nem adtad el?
KOLHAAS
Harminc aranyforinton alul nem adhatom őket. Milyen az a két ló, barátom?
NAGELSCHMIDT
Negyvenet is megér…
KOLHAAS
Nem is lovak azok, hanem vattába csomagolt ébenfa szobrok. Lipcsében csodálatos csengőket vettem
a nyakukba.
MÁRIA
Fogadni mernék, uram, hogy a fiam kérésére vetted a csengőket.
KOLHAAS
Kérése nélkül – a régi óhajára. Egy lány után nem sóhajtozik annyit a szerelmese, mint fiad a szép
hangú csengettyűk után.
MÁRIA
Amikor még pápisták voltunk, gyermekkorában sokat ministrált a szentem. Azt mondja: csengős lóval
olyan az utazás, akár az istentisztelet.
NAGELSCHMIDT
Ő meg lovakkal ministrál. Gratias agamus Domino Deo nostro… Nevet.
MÁRIA
Istentelenje! Kolhaashoz. Kegyelmes uram, tégy valamit ennek az embernek az
érdekében. Szemünk, szemed láttára ballag a pokolba vagy legalábbis az akasztófára.
KOLHAAS
Mit tett már megint?
MÁRIA
Nem hallod, mily mosdatlanul szól szentséges dolgokról? A tetteit nem ítélhetem meg, példának okáért
a várnagyot megint kupán verte, de szavainak fültanúja vagyok, hallottad magad is, amikor beléptél.
A fennálló hatalmat hergeli velük – saját maga ellen és ellenünk is, hiszen a házadnak barátja. Ne légy
oly elnéző vele szemben, könyörgöm! Az elnézés bűn… Az elnéző jóság is bűn… Ki.
KOLHAAS
Könnyedén fogod föl. Ide hallgass, Karl: a fölkelés lezajlott, a holtakat Isten nyugosztalja. Áldd a
sorsod, hogy rólad szólva nem kell azt mondanunk: Isten nyugosztalja. Doktor Luther főtisztelendő
úrnak köszönd az életed; hogy velem együtt rá hallgattál és nem Münzer Tamásra.
NAGELSCHMIDT
Az ördögre hallgattam.
KOLHAAS
Ha így nevezed a józan észt, a bajok békés megoldását…
KOLHAAS
Tűzcsóva helyett a tárgyalást, emberölés helyett a szeretet erejét, törvénytiprás helyett az igazság
törvényes érvényesítését, akkor mindez együttvéve legyen az ördög. Az ördögöd mentett meg.
NAGELSCHMIDT
És doktor Luther mindig ezt hirdette? Aprítsátok, fojtsátok, szúrjátok és vágjátok őket, nyíltan és
titokban, ahol csak éritek… mert nincs ártalmasabb és ördögibb valami a lázadó embernél. Agyon kell
mindet verni, mint a veszett kutyát; ha nem ütöd agyon, ő ver főbe téged s egy egész országot. Itt nem
lehet szó sem türelemről, sem irgalomról; a pallosnak és a haragnak idejét éljük, nem a kegyelem
idejét. Aki a felsőbbségért ontja vérét, Isten előtt az az igazi vértanú… aki pedig a parasztok oldalán
pusztul el, örökkön égni fog a fekete pokolban. Ki mondta ezt? Nem doktor Luther mondta?
KOLHAAS
Tudom. Akkor fordultál el tőle. A kétségbeesettség mondatta vele.
NAGELSCHMIDT
Szép kis aggodalom. Üssétek, vágjátok, döfjétek, fojtsátok őket a szeretet parancsa szerint,
tizenharmadik levél a rómabeliekhez, abrakot, málhát és vesszőt a szamárnak, a parasztba zabszalma
való. Mint a veszett kutyákat, fojtsátok meg őket, válogatás nélkül, mert ha ártatlan akadna köztük, azt
Isten, amiként Lóttal, Jeremiással tette volt, amúgy is megmenti. Hát én Lót vagyok és Jeremiás.
Engem megmentett. Mert azon kívül, hogy elloptam Günther úr két lovát a fölkelőknek, egyebet
semmit sem tettem. Csak mérlegeltem és bizonytalankodtam.
KOLHAAS
Kitartasz a rögeszméd mellett, hogy balga módon elszalasztottad az akasztófádat? A kerékbetörésedet?
A tüzes vasat a bordáid közül?
NAGELSCHMIDT
Édes öcsém, nagybátyám a földben. Ha idejében viszem a lovakat, még elmenekülhettek volna.
KOLHAAS
Békében is maradhattak volna. A fölkelést leverték. A fölkelőknek tehát nem volt igazuk.
NAGELSCHMIDT
Az igazság mindig a győzteseké, természetesen.
KOLHAAS
Milyen igazság az, amely saját hordozóit akasztófára juttatja? Felelőtlen! Legalábbis koraszülött.
Miféle józan ész, mifajta bölcsesség az, mely a koraszülött igazságot életre valónak tekinti? Mit szólnál
ahhoz a Természethez, amely a galambot arra bolondítaná, hogy februári hóba rakja tojásait; a
szarvastehenet, hogy csattogó fagyban borjaddzék? Nem azt mondanád, hogy megbolondult a
Természet?
NAGELSCHMIDT
A forradalom nem népszokás, hogy dátumokhoz igazodjék.
KOLHAAS
Saját erejéhez igazodjék. Luther doktor a kilencvenöt pontját hamarabb is kifüggeszthette volna
Wittenbergában. Bűnbocsátó cédulával 1517 előtt is kereskedtek. Wesel a pápát már száz évvel előbb
is bíborba öltözött majomnak titulálta, reformáció mégsem lett a szitkozódásából. A nagy búcsúnak
kellett eljönnie, s Tetzel disznóságainak Szászországban. Az alkalomnak! A lehetőségnek. És nem
bukott el, mert idejében szólott. Aki megőrzi az ő száját, megtartja önmagát; aki felnyitja száját,
romlása az annak. Emlékezz Salamon példabeszédére.
NAGELSCHMIDT
A halogatott reménység beteggé teszi a szívet. Ez is tőle való.
KOLHAAS
Mégis, hogy gondolta Münzer, hogy a világot minden második napon föl lehet forgatni? Vajon nem
arra kellett volna gondolnia, hogy először Luther győzelmét kell megszilárdítani? A parasztokat Luther
sohasem vetette meg; a Bibliát kinek fordította le nemzeti nyelvünkre, ha nem a parasztoknak? Amikor
ellenük fordult is: az érdekeiket védte, a mi reformált hitünket. Ha Luther – Münzerrel szemben – nem
nyeri el a felsőbbség támogatását, a felsőbbség a pápa hadaira kényszerül, s a mi nemzeti ügyünk
végleg elveszett. Akkor te most a pápisták börtönében ülnél.
NAGELSCHMIDT
Azok szabadok, akik börtönben ülnek. Mert megtették, amit meg kellett tenniök. Mi vagyunk rabok,
Mihály: a rossz lelkiismeret rabjai. Amikor öcsémet tüzes fogókkal vallatták, engem emlegetett, hogy
hóhérai megismerik majd az én bosszúmat. Pedig semmire sem vagyok képes. Se pénzem, se fegyveres
hadam; egy-egy úri kopót, várnagyot itt-amott ha szájba verhetek…
KOLHAAS
Meg kell nyugodnod, Karl. Lisbeth!
Lisbeth jön Henrikkel, aki nyolcéves lehet.
KOLHAAS
Kedveseim! Lám, mennyit nőttél, Henrik!
HENRIK
Mit hoztál nekem a vásárból?
KOLHAAS
Mindjárt… Ha behunyod a szemed.
LISBETH
A templomban is folyton azt kérdezte: mit hozott édesapám a vásárból? No, hunyd le a szemed.
KOLHAAS
Behozza az előszobában hagyott falovacskát, Henriket ráülteti. Nyargalás!
LISBETH
Hipp-hopp, nem messze van ide Berlin…
HENRIK
Aprítsátok, fojtsátok, szúrjátok…
LISBETH
Henrik szájára tapasztva kezét. Ezt nem. Nem aprítjuk.
LISBETH
Ez a Nagelschmidt bácsi meséje. Csak nincs lova hozzá…
KOLHAAS
Nincsen lova hozzá…
NAGELSCHMIDT
Nincs. Majd lesz. Indul.
LISBETH
Maradj még, Karl. Ebédelj velünk.
NAGELSCHMIDT
Abból megint csak vita lesz. Máriától már megkaptam a porciómat. Nevet.
LISBETH
Vasárnap lévén, a vitát nem engedélyezem. Ma csöndesek lesztek.
KOLHAAS
Ezt neked hoztam, Lisbeth.
Ezüstláncon függő szelencét akaszt Lisbeth nyakába.
LISBETH
Amulett! Ezüst amulett! Köszönöm. Hogy kell ezt kinyitni? Benne lakik a szerencse. Nem tudom
kinyitni.
KOLHAAS
Várj, megmutatom… De találd ki, mi van benne.
KOLHAAS
Az is. De láthatólag…
LISBETH
Láthatólag mi van benne?
KOLHAAS
Sereg. Az én seregem.
NAGELSCHMIDT
A fegyveres?
KOLHAAS
Az angyali. Kinyitja, nézi. Az én egyszemélyes angyali seregem.
NAGELSCHMIDT
Akkor azzal nem sokra megyünk.
KOLHAAS
Csakis vele megyünk valamire. Tűnődve. Isten után csak ővele. Lisbeth
felé fordítja a szelencét.
Lisbeth szótlanul nézi, miközben a konyhából Mária hangja.
MÁRIA
Nagelschmidt, egy lovas katona!
Nagelschmidt indulatosan lép ki, utána kíváncsian a gyerek.
LISBETH
Hosszú csend után. Ki festett meg engem ilyen szépen?
KOLHAAS
Drezdai mester. Tetszik?
LISBETH
Szép. Szebb nálamnál.
KOLHAAS
Az igazinak csak halvány lenyomata.
LISBETH
Hogy csinálta? Sosem látott engem.
KOLHAAS
Nem elég, ha én látlak?
LISBETH
Nekem igen. A mesternek kevés.
KOLHAAS
Lediktáltam neki a vonásaidat. Tollba… azazhogy ecsetbe mondtam.
LISBETH
Ne hamiskodj. Szőke, huszonhat éves. Általánosságok.
KOLHAAS
Ó, nem azt mondtam. Hanem azt mondtam: Lisbeth… a szemei galambok az ő fátyla mögött…
LISBETH
Nem is hordok fátylat…
KOLHAAS
Az ő szemei, mint a vízfolyás mellett való galambok…
LISBETH
Egész galambdúcra való galamb…
KOLHAAS
Egyéb is, mondtam én. Az ő szemei, mint a hesbonbeli halastók a soknépű kapunál. Haja, mint a
kecskéknek nyája, melyek a Gileádról szállanak alá. Az ő fogai hasonlók a juhoknak nyájához, melyek
feljönnek a fürdőből, és meddő azok között nincsen. A feje, a feje formája pedig a Kármelhez hasonló,
arca úgy láttatik, mint a hajnal, szép, mint a hold, tiszta, mint a nap, csak meg ne szomorodjék; akkor
rettenetes, mint egy zászlós tábor… Nevetnek.
LISBETH
Megjátszott kacérsággal. És tovább? Nyaka, válla, termete?
KOLHAAS
Azután így szóltam: oh, mely szépek az ő lépései a sarukban, oh, fejedelem leánya! A te csípőd hajlásai
olyanok, mint a kösöntyűk…
LISBETH
Mármint a mesteré vagy a Szulamité?
KOLHAAS
A te két kebled, mint két őzike, a vadkecskének kettős fiai… és a te termeted hasonló a pálmafához…
LISBETH
Nagyot ugrottál ám, és valamit kifelejtettél…
KOLHAAS
És a te ínyed, mint a legjobb bor, melyet szerelmesem kedvére szürcsöl, mely szóra nyitja az alvók
ajkait…
LISBETH
A kihagyásokért Salamon király most kérdőre vonna…
KOLHAAS
Mint a karmazsin cérna, a te ajkaid, és a te beszéded kedves, mint a pomagránátnak darabja…
LISBETH
Már megint ugrottál… A te köldököd…
KOLHAAS
A te köldököd, mint a kerekded csésze… a te hasad, mint a gabonaasztag, liliomokkal körülkerítve…
LISBETH
Vigyázz, a folytatás inkább reád illik: a te orrod hasonló a Libánus tornyához, mely néz Damaszkusz
felé… Ezt fogom mondani, ha egyszer rólad én rendelek képet. Az én szerelmesem fehér és piros,
tízezer közül is kitetszik.
LISBETH
…mint a választott, drága, megtisztított arany, fodor haja fekete, mint a hollónak… Az ő orcája
hasonlatos a drága füveknek táblájához, melyek illatos plántákat nevelnek… Hogy van tovább?
KOLHAAS
A mindkettőnknek szóló: tégy engem, mint egy pecsétet a te szívedre, mint egy pecsétet a te karodra;
mert erős a szeretet, mint a halál, kemény, mint a sír, a buzgó szerelem; lángjai tűznek lángjai, az Úrnak
lángjai…
LISBETH
Fuss, én szerelmesem, és légy hasonló a vadkecskéhez vagy a szarvasnak fiához, a drága füveknek
hegyein… fuss, Mihályom, és nézd meg, mi lett Nagelschmidttel.
KOLHAAS
Futok.
Nevetnek sokáig, Kolhaas kibontakozik Lisbeth karjából, s indulna kifelé. E pillanatban éktelen
dörömbölés, kiabálás kezdődik odakint. Verik az ajtót, ablakot. Először Mária rohan be ijedten a
gyerekkel, majd Nagelschmidt valami fustéllyal.
MÁRIA
Jaj, istenem! Kolhaas úr, a poroszlók.
HENRIK
Édesapám, a poroszlók. Üsd, vágd őket…
KOLHAAS
Nem ütjük, nem vágjuk. Mária, vidd ki a gyermeket.
MÁRIA
Gyere, szentem. Gyere, imádkozzunk.
LISBETH
Nyisd ki már. Betörik.
NAGELSCHMIDT
Majd én a disznóormányukat…
KOLHAAS
Mit akarnak ezek? Kinyitja az ajtót.
NAGELSCHMIDT
Mellen ragadva a vámost, aki mögött két fegyveres katona áll. Hogy merészelsz…
Tisztességes ember házába hogy merészelsz így betörni, te lator!
VÁMOS
A tronkai Vencel báró… Vedd le rólam a kezed…
VÁMOS
A tronkai Vencel báró megbízottja vagyok. Vedd a kezed!
NAGELSCHMIDT
A pofazacskóddal együtt, te hörcsögábrázatú!
LISBETH
Karl, csöndesedj.
KOLHAAS
A megbízott úr parancsoljon befáradni.
VÁMOS
Látod, mi a tisztességes hangnem?
NAGELSCHMIDT
És a dörömbölés?
VÁMOS
Lehetséges, hogy én hörcsögábrázatú vagyok?
NAGELSCHMIDT
Határozottan.
VÁMOS
De te afféle Münzer-képűnek látszol, ami nem divatos… A Münzer-pofa… Dózsa-pofa…
NAGELSCHMIDT
Hagyd a holtakat, te pondró!
VÁMOS
…az ilyen viselet nem ajánlatos.
NAGELSCHMIDT
Köszönöm az elismerést. Egy cickánytól…
NAGELSCHMIDT
Befejeztem. Egy görénytől ez igazán szép dolog.
VÁMOS
Kolhaas úrhoz van szerencsém?
KOLHAAS
Állok rendelkezésére.
VÁMOS
Mint mondottam ennek… Nagelschmidt felé bök. a tronkai Vencel báró úrnak
vagyok új vámosa. Bocsásson meg a türelmetlenségért.
VÁMOS
Sürgős a megbízatásom.
NAGELSCHMIDT
Amelyik épp a tenyeremben viszket.
VÁMOS
Kolhaas úr, kérem. Ha neki folyton viszket a tenyere, én nem tudok beszélni.
NAGELSCHMIDT
Nemcsak a tenyerem: a lábam is viszket.
KOLHAAS
A vámos úrnak megbízatása van, hadd teljesítse. Tehát, miféle passzus?
VÁMOS
A lovakra nézve… Bizonyos Herse nevű szolgája van ott az úrnak.
VÁMOS
A tronkai várban. Feltartóztatva. Lipcséből jött két fekete lóval. Csengős lovakkal.
VÁMOS
Vencel báró úr. Ő kapta újabban ezt a földesúri kiváltságot.
Lisbeth közben egy ládikából papírokat keres elé, odanyújtja Kolhaasnak.
KOLHAAS
Erről szó esett már a múlt hónapban is. A drezdai jegyzőség azt mondja: törvényeink alapján
Tronkenburg várura senki fiától, aki becsületes kereskedő, passzust meg nem követelhet.
VÁMOS
Ez valóban így van.
VÁMOS
Szolgálaton kívüli meggyőződésem alapján magam is azt mondom: nem követelhet. Apám is lócsiszár.
NAGELSCHMIDT
Az apja is. Az anyját…
VÁMOS
Sajnos, szolgálatban vagyok. A vélekedésem is szolgálati. Ha nincs passzus: a két fekete a sorompón
túl marad, és lefoglaltatik.
LISBETH
Jogtalanság. Nem tehetik.
KOLHAAS
Csillapodj, drágám. A vámos úr nem tehet róla…
NAGELSCHMIDT
Sajnos. Még sajnál is téged. Csupa sajnálatból töri be az ajtót. Szolgálati meggyőződésből. A könnyező
hóhér istenit! Istenem, mikor akasztod föl már a könnyező hóhérokat! Becsületes hóhérokat küldjél
reánk, Uram…
KOLHAAS
Az Úr nevét hiába fel ne vedd.
NAGELSCHMIDT
Akkor áldj meg, Istenem, a Kolhaas nyugalmával.
VÁMOS
Tetszik látni, milyen hebehurgya? A passzust kérem, tekintetes uram, vagy pedig a megváltását,
készpénz, ötven garas. Különben a lovak ott maradnak. A gyönyörű lovak.
KOLHAAS
De én ezt nem hagyom annyiban…
LISBETH
Itt a pénz. Eresszék szabadon azt a szegény szolgát. Egy hete, hogy úton van.
VÁMOS
Az a baj, asszonyom, hogy a szolga is ilyen Münzer-indulatú. Ököllel rontott neki a fegyveres őrnek.
LISBETH
Csak nem bántalmazták?
KOLHAAS
Siessen, uram, a pénzével! Eresszék el azt a szegény Hersét. Ezt a húsz garast adja oda neki,
kifogyhatott már az élelemből. A lovakat először ide hozza. Látni akarom őket.
VÁMOS
Megmondom, uram. Isten maradjon e házzal.
NAGELSCHMIDT
No, mert veletek megy.
VÁMOS
Tetszik látni? Megint kezdi.
NAGELSCHMIDT
Isten? A csizmám! Az ülepét a nyomorultnak! Ott, ahol a szolgálati meggyőződése székel.
VÁMOS
A rúgás elől ügyesen kiugrik az ajtón. A viszontrúgásra! El.
NAGELSCHMIDT
Lótetű! Nézd, futtában jön meg a bátorsága.
LISBETH
Nyughass, Karl. Manapság nincs mit kezdeni a bátorsággal. Kimegy a konyhába.
KOLHAAS
Hosszú hallgatás után. Valóban. Nincs mit kezdeni a bátorsággal…
NAGELSCHMIDT
A bátorság természete, hogy mindig talál magának pofont érdemlő vámos-ábrázatot. Akármerre fordul
az ember: csupa tenyérbe mászó, pofátlan pofa vigyorog rá. S mindahány a törvényt emlegeti.
KOLHAAS
Ők emlegetik: mi érvényesítjük. A te vérködös pillantásaidban épp a jogaink fordulnak ellenünk.
KOLHAAS
Jogaink! Szavait az a drezdai főjegyző talán az ujjából szopta? A választófejedelem, jól tudod: a
törvényes rend híve. Nem tudod, mert…
NAGELSCHMIDT
…mert egyik kezével törvényt szab, a másik lábával fölrúgja. Fenéken billenti minden nap, minden
órában és minden pillanatban. Az a híres törvényhozó kéz: szolgakéz. A császár érdekeit s a rugdosó
lábakat szolgálja. A tronkai bitangokat.
KOLHAAS
A tronkai Vencel még nem a kormánytanács, nem a birodalmi gyűlés. A választófejedelem a nyugalmat
akarja…
KOLHAAS
Legyen vége már a sok erdőtűznek. Münzer is fölfoghatta volna. Ötvenezer akasztófát vívott ki
magának. Édes öcséd lelke a mennyekben. Kit váltott meg vele?
KOLHAAS
Krisztus váltott meg valamennyiünket.
NAGELSCHMIDT
Nem egyenlő módon.
KOLHAAS
Egyenlőséget kiabáltál. A házadat tették földdel egyenlővé. Persze, most azt akarnád: csatlakozzék
mindenki a sérelmedhez. Önző vagy, Karl, az emberek kifulladtak már a hitvitában, felkelésben, a
halottak eltakarításában. Élni akarnak: dolgozni, gyermeket nevelni, vásárokra járni; annyi csődület
után megszusszanni, fegyver helyett kaput… ablakrácsot kovácsolni. Egyetlen karácsonyt bár békében
megülni. Nézd, alig reformáltuk meg a hitünket, máris újabb reformátorok támadnak, libertinusok és
újrakeresztelkedők, hát mifajta békesség lesz ebből?
NAGELSCHMIDT
Nem azért jöttem, hogy békességet bocsássak e földre, hanem hogy fegyvert…
KOLHAAS
Igen. Krisztus mondotta. De Nagelschmidt ne tévessze össze magát Isten fiával. Tedd helyére
szablyádat; mert akik fegyvert fognak, fegyverrel kell veszniök. Ezt is ő mondotta. Megkérhetlek
valamire? Kíméld meg, ha lehet, a házam becsületét. Oldalba vered a poroszlót: természetes, hogy
hozzánk menekülsz. Félre ne érts: úgy gyere, mint saját otthonodba. De minden szájon vert poroszló
azt mondja a fölöttesének: Kolhaas Mihály barátja tette. Téged üldöznek, s rajtam bosszulják meg
maguk; és a lovaimon. Múltkor a csillagos pejnek a fülét égette meg valamelyik. Günther bárót
fölbosszantottad, az meg Vencelnek barátja.
NAGELSCHMIDT
Tehát a passzuspénzt is miattam fizetted…
NAGELSCHMIDT
Akkor én fizetem a büntetést. Itt az ötven garas.
KOLHAAS
Nem akartalak megbántani.
NAGELSCHMIDT
Nem akartalak megkárosítani.
KOLHAAS
Karl, az Istenre kérlek: ne forgasd ki a szavaim értelmét. A kettőnk érdekében, Lisbeth és a fiam
nyugalmáért szóltam. Miért bántasz engem azzal, hogy a nyomorúságos ötven garasomat féltem?
NAGELSCHMIDT
Az ötvengarasos nyugalmadat félted.
KOLHAAS
Ennyire taksálod az elveimet.
NAGELSCHMIDT
Ennyire taksálták a tronkai…
KOLHAAS
Kitörve. Elég! Most már elég legyen, Karl! Ha másutt nem: a kettőnk viszonyában
vess véget a törvénysértésnek! Vess véget a jogtiprásnak!
NAGELSCHMIDT
Nevetve. Én?! Nagelschmidt, a jogtipró, a törvénysértő.
KOLHAAS
Törvényes jogom, hogy meg ne sérts a becsületemben! Istentől nyert jogom, hogy megóvjam veled
szemben is a családom nyugalmát. Egyedülvalónak tekintesz engem? Azt gondolod: halottak élnek itt
velem? Kísértetek?
NAGELSCHMIDT
Istenem! Meghoztad a hangját!
KOLHAAS
Legyen száz életed, vesd kockára mind a százat minden pillanatban; de vedd tudomásul, Lisbethnek
s annak az ártatlan gyermeknek egyetlen élete van; Isten előtt tartozom érettük felelősséggel. Avagy
rád bízta őket az Úristen?
NAGELSCHMIDT
Arkangyali szózat!
KOLHAAS
Ha neked ez ötvengarasos becsület…
NAGELSCHMIDT
Nyugalmat mondtam!
KOLHAAS
Egyre megy! Ha ötvengarasos: ám legyen. A tied hány garasos? Hány lélek sorsát hordozod? Hány reád
szoruló teremtménynek a bilincsét? A bőrödet mindennap vásárra viheted; szabad vagy – a
felelőtlenségben. A falnak rohanásban!
NAGELSCHMIDT
S még miben?
KOLHAAS
Hogy felkoncoltasd magad! Hogy bitóra húzasd magad! Hogy kerékbe töresd magad! De csak magad!
Ne játssz a mások életével. Az a bitang Münzer-képűnek nevezett. Münzer-indulatú vagy, ez a baj!
Puszta indulattal semmit megnyerni nem lehet.
NAGELSCHMIDT
Imádsággal sem!
KOLHAAS
Imádsággal sem. A bosszúszomjaddal sem. Aprítsátok, szúrjátok, vágjátok! Így mondod másnak is,
akár a fiamnak! A tudatlannak! Aprítsátok, szúrjátok! Így a te Münzered, hadd rohanjon és rohadjon
a nép – vesztébe, a felelőtlen ígéretek paradicsomába. Mert ugye, megveti az ötvengarasos nyugalmat.
Mert ugye, jobb szereti, ha karóba húzzák, és beleit a kerítéseken kiteregeti a túlerő! A túlerő,
Nagelschmidt! A lebecsült ellenfél és az ostobaság. Hozzá ne nyúlj az ellenségedhez, míg nem vagy
biztos benne, hogy fejét veheted! Mikori ez a figyelmeztetés? Kinek szól, ha nem az ostobáknak, a hadi
tudományokban és számtanban megbukott kalandoroknak: a hiszékenység vámszedőinek.
NAGELSCHMIDT
Így szeretlek! Fennebb azt a hangot!
KOLHAAS
Ne gúnyolódj! Árvák és özvegyek tízezrei siratják az elesett hiszékenyeket. Jegyezd meg,
Nagelschmidt: aki felkelést szít és nem viszi azt győzelemre: tömeggyilkos.
NAGELSCHMIDT
Ezúttal ő is magából kikelve. Hazudsz! Lisbeth lép be.
KOLHAAS
Én hazudok? Erre csak karddal válaszolhatok… Ki innen! Ki a házamból!
LISBETH
Mihály! Mi történik? Karl, az Isten szerelmére…
NAGELSCHMIDT
Elment a szépesze.
LISBETH
Sohasem lesz vége már ennek a vitának! Mit vártok a tronkai Vencel bárótól, ha egymást így eszitek?
Mihály, kedvesem, térj magadhoz. Ilyen vérbe borultan még sohasem láttalak. Egy pohár vizet…
Csillapítót… El.
NAGELSCHMIDT
Bocsáss meg, Mihály.
KOLHAAS
Tudod jól, Karl: Münzert bírálom, de nem vádolom. Ámbár sír a lelkem. Hisz magad is láttad, Lipcse
felé menet s még inkább Frankenhausen környékén, a legyilkolt parasztok kisírt szemű maradékait.
Mondják, hogy a csatatéren még manapság is tömegével bolyonganak az asszonyok, a gyermekek…
Lisbeth bejön egy pohár vízzel, szó nélkül Kolhaas elé teszi.
KOLHAAS
…sírva gyűjtögetik az elesettek apró emlékeit… Jól tudod, hiszen öcséd is ott volt. Emlékszel még
Melanchton beszámolójára? A szegény emberek pedig csak álltak ott és énekeltek. Kérünk téged, oh,
Szentlélek! Mintha megőrültek volna, se nem védekeztek, se nem menekültek. A hercegi seregek
nyolcezerből hatezret kaszaboltak le. Münzer azt mondta nekik: csak ne féljenek, ő majd minden golyót
felfog, Isten úgy ígérte. Pedig senkinek az Isten ilyen ígéretet nem tett.
NAGELSCHMIDT
Csak mozdulattal jelzi, hogy Melanchton nem az igazat mondta, majd. S akkor mi
a teendő?
KOLHAAS
A törvény útja, a Törvény Szentsége. Ragaszkodjunk, Karl, a meghirdetett törvényekhez: az is elegendő
kihágásnak.
Távoli kutyaugatás, majd csengő hallatszik: vánszorgó léptek ütemére szól két kis csengő. Kolhaas
és Lisbeth az ablakhoz siet. Nagelschmidt magába roskadtan ülve marad.
LISBETH
Herse! Megérkezett…
KOLHAAS
A vattába csomagolt ébenfa paripáimmal. Megnézzük a lovakat, Karl?
LISBETH
Mária! Itt a fiad, Mária!
Herse belép, félig agyonverten, kezében a lovak csengője.
LISBETH
Szentséges istenem! Mária!
MÁRIA
Berobban. Herse! Hát teveled mi van, fiam? Megnémultál? Megnémultál vagy
berúgtál?
NAGELSCHMIDT
Mind a kettő…
LISBETH
Csupa sár! Csupa kék folt.
KOLHAAS
A lovak hol vannak? Hol hagytad a lovakat?
MÁRIA
Mintha disznók közül keveredtél volna elő… Szólj, mi történt veled? Vessem le rólad a kabátot… Ülj
ide le, te szerencsétlen. Dülingél… Ne tessék rá haragudni, tekintetes uram. Tetszik őt ismerni… Nem
szokott ez ilyesmit művelni… Herse… Herse fiam!
KOLHAAS
Hol vannak a lovak? Reád bíztam a lovakat. Miért szedted le róluk a csengőt?
LISBETH
Egy kis teát igyál, fiam!
MÁRIA
Francot a bélibe. Miért nem válaszolsz a tekintetes úrnak? Hol itattak le, te isten átka? Tekintetes uram,
ne tessék rá haragudni. Tetszik tudni, hogy önszorgalmúlag sohasem iszik. Herse fejét
dörzsöli. Csupa egy kokas az egész feje, tekintetes asszony. Honnan ez a rengeteg kokas a
fejeden, te fiam? Italtól nem lehet. Mondd, leestél a lóról?
KOLHAAS
Nézz ki, Karl. Nincsenek a lovak az udvaron?
NAGELSCHMIDT
Ha le nem csúsztak a torkán, valahol megvannak. El.
LISBETH
Fektessük le. Vizes borogatást reá, Mária.
MÁRIA
No gyere, fiam. Ekkora szégyent az árva fejünkre…
KOLHAAS
A lovakat hol hagytad, Herse?
MÁRIA
Holnap megmondja, tekintetes uram. Nagyon szűkszavú lett. Csak nem süketültél meg? Herse fülébe. Hol hagytad a lovakat? A lovakat! Mi történt? Válaszolj a tekintetes úrnak.
MÁRIA
Elpáholtak. Nem némultál meg. Csak lógatod a fejedet. Arcát paskolja, majd hirtelen
haraggal arcul üti. Térj magadhoz! Boldogságos Szűzanyám! Tekintetes uram… Tekintetes
asszony…Tessék idenézni! Vér folyik a szájából… A tüdejéből… Édes fiam!
KOLHAAS
Hívom az orvost. Lisbeth… vigyázzatok… mozdulatlanul feküdjék…
MÁRIA
Herse fiam… Édes gyermekem…
Függöny
Szín: ugyanaz, mint az első felvonásban. Lisbeth útra készül. Henrik a hintalován. Nyári nap. Az
ajtó nyitva.
HENRIK
Aprítsátok! Aprítsátok!
HENRIK
Fojtsátok! Szúrjátok!
LISBETH
Hányszor mondjam, Henrik? Hagyd abba már a fojtogatást! Szállj ki a nyeregből, eredj uzsonnázni.
HENRIK
Édesanyám! Hová mész?
LISBETH
Elmegyek, de visszajövök nemsokára.
HENRIK
Nemsokára? Honnan?
LISBETH
Csak innen a közelből. Hazahozom édesapádnak a lovait.
HENRIK
Édesapa nem tudja hazahozni?
LISBETH
Neki más dolga van.
LISBETH
Amit kértél. Csengőt a lovad nyakába. Eredj, kicsi fiam, uzsonnázni.
HENRIK
Vigyél engem is, édesanyám…
LISBETH
Hová vigyelek? Hová szeretnél te menni?
HENRIK
Sehová, sehová! Csak magaddal vigyél.
LISBETH
Ó, nem lehetséges. Nagyon száguldoznak ott a lovasok. Mint most is…
Messziről kiabálás, lódobogás, majd Nagelschmidt ugrik be az ajtón s onnan egyenest a
mosdófülke mögé.
VÁRKATONA
Be. Bocsánat, tekintetes asszony…
LISBETH
Semmi bocsánat. Hogy merészelsz így berontani?
LISBETH
Semmi lótolvaj! Nemes ember házában ne keress lótolvajt.
HENRIK
Aprítsátok… Lisbeth befogja a száját.
LISBETH
Ne zavard a beszélgetést.
VÁRKATONA
Aprítsátok… Szóval a gyermek is…
LISBETH
Odakint a szolgák répát aprítanak. Tőlük tanulta.
LISBETH
De ha azt akarod, hogy fejed is a répa közé keveredjék abraknak, várd meg nyugodtan az uramat.
VÁRKATONA
Üdvözletem a tekintetes úrnak. Gyorsan el.
NAGELSCHMIDT
Nevetve jön elé. Ezt jól megijesztette, Lisbeth. Pedig ha tudná, hogy Mihály
kenyérrel dobálta volna meg. Ne haragudjon. Megígértem: többet nem szabok törvényt magamnak. Ez
volt az utolsó felháborodásom.
LISBETH
Mit műveltél megint?
NAGELSCHMIDT
Bizonyos úri személyek, ugye, Herséről leszaggatták az inget, nadrágot. Összeharapták a lábát, a fél
fülét is elfogyasztották. Én pedig megmérgeztem őket.
NAGELSCHMIDT
Nyolc hulla… vagyis csak hét és fél, mivel az egyik elvánszorgott.
NAGELSCHMIDT
Hallgassa csak, milyen csend lett a vár körül. Nincs ugatás, nincs vonítás. A kutyafalka jobblétre
szenderült. Ugye, milyen békességes a hangulat? Kutya vonít.
LISBETH
Kutya helyébe kutyát ád az Isten.
NAGELSCHMIDT
Ez a félig döglött. Ez csak ötvenszázalékos kutya. Engem átkoz. Az utolsó vonítás jogán.
LISBETH
S részemről az utolsó figyelmeztetés, Karl…
NAGELSCHMIDT
Esküszöm, mától kezdve csak a törvény… Amit őszentsége mond, a törvény.
HENRIK
A törvény kicsoda? A törvény hol lakik?
NAGELSCHMIDT
A törvény őszentsége? A törvény bácsi? Megmagyarázom.
LISBETH
Ölbe kapja a gyereket, s kifelé menet. Haramiát nem nevelünk a gyerekből.
NAGELSCHMIDT
Haramiát. Hisz épp a bűnök elkerülése végett jó tudnia: törvény bácsi, az a császár, a
választófejedelem, a tronkai Vencel és a kancellária. Törvény bácsi szabályozza a viselkedést, a
munkát, a szerelmet, Genfben, mint hallottuk, a szoknya hosszát és az erkölcsöket, midőn a parázna
fehérnépeket toronyba záratja; törvény bácsi gondoskodik arról, hogy a böjtös napokat betartsuk,
földesurunknak a bort, búzát, tyúkot, malacot s némelykor a lányainkat beszolgáltassuk; hogy faragott
képet a házunkban milyet tarthatunk; mit álmodjunk, mit olvassunk, miről miként vélekedjünk…
Egyszóval törvény bácsi vágja nekünk az ösvényt, amelyen haladni kell. Azon kerget bottal a
paradicsomba.
LISBETH
Aki ezt az ajtóból hallgatta. Minden szavad kihágás. Ha veled megyek Berlinbe,
a fejedelmi testőrség mindkettőnket letartóztat.
NAGELSCHMIDT
Néma leszek.
LISBETH
A képedre van írva a kutyamérgező szándékod.
NAGELSCHMIDT
Uralkodónk közelében a legszelídebb képemet öltöm fel. A lehető leggyalázatosabban fogok
viselkedni: alázatosan és lelkesedve. Komolyan készülök az útra, Lisbeth. Vívás helyett ma reggel is
a császárhűséget gyakoroltam.
LISBETH
Mint valami díszkaput, önkezeddel faragod az akasztófádat. S a kocsi még nincs előkészítve.
NAGELSCHMIDT
Serényen indul kifelé, dudorászva. Cifra bitófa, zöld az ablaka…
Kolhaas jön Müller Ferenccel.
KOLHAAS
Lisbeth! A megmentőnk, Müller Ferenc úr, Brandenburg legnagyobb törvénytudója…
MÜLLER
No lám. Lisbeth nem sérteget, amiért valamikor megkértem a kezét. Mihály folyton lemülleruramoz.
LISBETH
Bizonyára csak a tisztelet hangján.
KOLHAAS
Hogyisne tisztelném! A fejedelmi kancellária legfőbb tanácsadója, sőt a berlini udvarba is bejáratos…
A kérvényünket ő, tehát: Ferenc fogja megfogalmazni.
MÜLLER
Ferenc fogalmazza, s Müller úr juttatja be Lisbethet az uralkodó elé.
LISBETH
Örökre hálásak leszünk, Ferenc. Helyezze kényelembe magát, és mondjon valamit… istenem… hány
éve, hogy nem is láttuk egymást?
MÜLLER
Pontosan nyolc esztendeje, hogy kedvesen bár és puha szavakkal visszautasított, mert úgymond, ez a
lókötő egy Salamon király…
LISBETH
Ő volt nekem az Énekek Éneke…
MÜLLER
…az Énekek Éneke, Müller úr pedig, haj, Müller úr! A jogi tudományok, a rideg paragrafusok
megszállottja. Végül, mint tudjátok, a törvénykezéssel jegyeztem el magam. Asszony, gyerek nélkül
sivár az életem, de… hogy is mondjam… szabadon ítélem meg mindazt, aminek valamikor rabja voltam.
Engedjétek hozzám jönni a kisdedeket, a bosszút, féltékenységet, a szerelmet, hagyjátok hozzám jönni
a fiatalokat, az aggokat, özvegyeket, a szerelmet és az ellopott szamarakat, a bosszút, a gyászt, a
csirketolvajokat, vajákosokat és hamis prófétákat, az üldözötteket és üldözőket, a csalókat és a
megcsaltakat, az urat és szolgáját, férjet, szeretőt, adóhátralékot és elhanyagolt imádságot, a tévelygő
papot és a kóbor kutyát, mindent, ami él, ami lélegzik, tehát vétkezik. Mert nincs esendőbb lény az
embernél. Mai jogrendszerünk szerint megítélve: ha megszólal, minden századik… százharmadik
szavával a törvénybe ütközik. S van fogalma arról, hogy reggeltől estéig mit fecsegnek össze az
emberek? Hogy mit mutogatnak össze a süketnémák?
LISBETH
És ki figyelte ezt meg? Hogy minden századik… százharmadik?
MÜLLER
Akiknek ez a hivatásuk. Igen.
MÜLLER
Hogyan mentsük föl az embert, ha nem tartjuk számon a vétkeit? A társadalom olyan, mint… a libamáj
a tepsiben! Ha nem figyelik, odaég.
LISBETH
Engedjétek hozzám jönni… Törvény elé. Ugyanezt mondta Nagelschmidt.
LISBETH
Ó, semmi. Csak eszembe jutott valami. De hisz magának rettentő hatalom van a kezében!
MÜLLER
Ugyan! Fölöttem is van valaki, az meg így szól: engedjétek hozzám jönni Müller urat. S még
föntebbről: engedjétek hozzám alázatoskodni Kallheim urat, aki maga is csak meghosszabbítása a
legfelsőbb kéznek. Amelybe, Lisbeth, reméljük, leteheti majd a derék lócsiszár panaszát. Mihály
barátunk elkomorodott.
LISBETH
Mi baj, kedvesem?
KOLHAAS
Csak elgondolkoztam. Összeszámláltam a bűneimet.
LISBETH
A te bűneid… Mondja, Ferenc: amikor a maga számtartói az egész emberiséget vád alá helyezik,
Mihálynak mi lesz a sorsa?
MÜLLER
Természetesen fölmentés. Vele kezdjük újra az édeni napokat. Én pedig Luciferként, Éva szépsége
miatt, továbbra is irigyelni fogom. Nevetnek.
LISBETH
A bókért egy kis innivalót hozok. S küldöm Hersét a kutyás panaszával. El.
MÜLLER
Panaszból lesz az igazság. A panaszok kicsiny tojásaiból kelnek ki az elégtétel verebei. Tehát úgy
kezdődött, hogy szolgádat a két feketével a tronkai Vencel báró feltartóztatta. Írja.
KOLHAAS
Azóta is vért hányik.
MÜLLER
Ezt csak a végén. A drámai csattanót oda kell tartogatni. A nyomorúságot is, akár egy görög drámát,
meg kell szerkeszteni. Különben hatástalan. Tehát a szolgától indokolatlanul passzust követeltek… Bejön Herse. …holott a drezdai főjegyzőség… igen… Mi történt azután?
KOLHAAS
Mondd, Herse, mi történt azután?
MÜLLER
A páholás is a végére marad.
HERSE
Mindjárt az elején megkaptam.
HERSE
Azt kérdi a várnagy: honnan jövök? Mondom: megyek haza.
MÜLLER
Egy ilyen válaszért én is elpáholtalak volna. Azt mondd meg: miután gazdád, Kolhaas úr az ötven
garast a vámosnak kifizette, a lovakat miért vetették fogdába?
HERSE
A lovakat? Fogdába? Istállóba.
MÜLLER
Fogdába. A választófejedelem a lovak szerelmese. Tehát a lovakat kell vele megsajnáltatnunk. Verték
a lovakat?
MÜLLER
Az más. A lovakat bántották?
HERSE
Ellenkezőleg. Oda vágtatott Vencel úrfi meg a barátja, Günther. Mennyit kérek értük? Negyven
aranyat. Hát az sok. Mutassam a passzust. Nincs passzus. A vámos elnyargalt az ötven garasért. Azt
mondja Vencel úrfi: kössem be a lovakat az istállóba. Az istálló tele volt; akkor vigyem őket az ólba.
Márpedig én oda nem vihetem. A disznóól tele van bolhával. De én fogjam be a számat. Én befogom,
de a lovakat meg nem nyomorítjuk. Ezek a fejüket fenn hordják, összetörik magukat a disznóólban. Én
meg az orromat hordom fenn, így a várnagy, és a kardlappal a hátamra húzott néhányat. Én ezt
megsokalltam, föl a nyeregbe, s irány a főkapu. A várnagy füttyentett, a kaput becsukták, engem két
poroszló letaszigált, összerugdosott, egyik a hasamra lépett, előkerültek a kutyák,
összeharaptak-marcangoltak, tessék idenézni, majd azután, hogy meg ne haljak ott az udvarukon,
átvetettek a kerítésen. Elájultam. S most itt vagyok. Ordítva. Tessék idenézni!
MÜLLER
Köszönöm. Elmehetsz.
HERSE
Elfelejtettem mondani, hogy két kutyát én is megfojtottam.
KOLHAAS
A választófejedelem a kutyákat is imádja.
HERSE
Akkor jobb lenne, tekintetes uram, ha magunk is kutyákká keresztelkednénk. El.
MÜLLER
S még ő csodálkozik, hogy elpáholják.
KOLHAAS
Te nem csodálkozol?
MÜLLER
A csodálkozás maga is a kihágás egyik enyhébb formája. Tehát a lovak ottmaradtak.
KOLHAAS
Írásban igazoltam a várúr követelésének alaptalanságát. A pörnek ezt a részét megnyertem. Hat
lovamnak az ára ment rá. Vencel báró úr behívatott, vegyem át a két feketét. A disznóólból.
MÜLLER
Ír sebesen. Ólból…
KOLHAAS
Hat hónap alatt az én két gyönyörű lovam valósággal megsemmisült. Azt a két sáros, csupa csont-bőr
gebét át nem vehetem. Követelésem a pör második szakaszában az volt: azt adják vissza, amit elvettek
tőlem. A drezdai ügyészségen a fellebbezésemet elsikkasztották.
MÜLLER
Nem sikkasztották. Tévesen ítélték meg. A hivatal, kedves barátom, egységes, összetartó család. A
családnak egyetlen tagját sem tanácsos rágalmazni. Tehát…
KOLHAAS
…elsikkasztották!
MÜLLER
…téves besorolás útján…
KOLHAAS
Vencel bárónak két rokona avatkozott az ügyembe. Hinz úr, az uralkodó pohárnoka, Kunz úr pedig az
udvari kamarás. Müller ezt nem írja. Később is: csak amit helyesnek tart. Így
történt, hogy panaszomat a felsőbbség ahhoz küldte vissza elbírálás végett, aki ellen a panaszt emeltem:
a tronkai várúrhoz. A jogtiprásnak ez a formája ma már általános. Következményeként a felperesek
törvényes védelem helyett az alperesek kezére jutnak: az áldozatok újra vissza a tettesek markába.
Igaz-e, hogy megölted ezt az embert? Rágalom, inszinuáció, kiabál a gyilkos, a hullát pedig szájba
verik.
MÜLLER
Messze kalandoztál…
KOLHAAS
Mit állít Vencel úr? A szolgát nem verték meg, hanem szökés közben törte össze magát. Lovaim jó
karban voltak, de akadékos ember lévén, otthagytam őket a várúr abrakjára, így hát ne követelőzzem.
S amidőn ennyi hazugság láttán tartományúri oltalmat kértem Brandenburgban, Kallheim kancellár,
a tronkainak sógora, azt üzente nekem: haszontalan és hamis vádakra alapozott pörösködés helyett
azonnal vegyem át a lovaimat, különben izgágaságért börtönbe csukat. Engem, akinek
törvénytiszteletéről és becsületéről, ha kell, doktor Luther tanúskodik? Kolhaas Mihályt a börtönbe?
Kénytelen vagyok most már, ha életem végéig tart is, a pört újraindítani. Akkor is folytatnám, ha nem
két vagyont érő paripáról, hanem egy koszos macskáról lenne szó.
MÜLLER
Ez maradjon köztünk.
MÜLLER
A macska. Az aranymérleghez hasonló jogérzetnek e túlzott igénye benned. Más szóval: a
cicamica-naivitás.
KOLHAAS
A jogérzet: naivitás?
MÜLLER
Ha úgy gondolod, hogy az igazság kinek-kinek a testére szabatik: föltétlenül. A törvény igazsága
általános és, sajnos, hozzávetőleges. Mint a katonabakancs. Célja nem az egyén igazsága, amit föltárni
amúgy is képtelen, tehát nem az individuális tyúkszemvédelem, hanem az egész test óvása, a Rendé,
a társadalmi nyugalomé. Írja. Rendetlenségre hajlamos, bűnben fogant, gyarló
természetemért bocsánatot esedezve…
KOLHAAS
Nem vagyok hajlamos a rendetlenségre!
MÜLLER
Fölemelt hangod is cáfolja.
KOLHAAS
Nem bocsánatot kérek! Az igazságomat követelem, és mindazok megbüntetését…
MÜLLER
Megállj, megállj! Alázatos kéréssel kezdtük, követeléssel folytatod, büntetéssel tetézed az egész
folyamodványt. A sérelmed: parányi, enyhe karcolás az igazság, a császár igazságának – ezt majd így
fogalmazzuk – tiszta ábrázatán. A követelésed ezzel szemben: túlzás, tehát gyanút keltő. A császári
ügyész helyében én azt kérdezném: vajon mi táplálja Kolhaas Mihály indulatát, mifajta elégedetlenség,
mikor az indok, az ötven garas, két lovának ideiglenes fogvatartása végül is jelentéktelen? Vajon a
jogérzetnek ez a rebellis szenvedélyessége nem takar-e titkos lázongást a fennálló rend ellen?
KOLHAAS
Vádbeszéd? A védelem vádiratát mondod?
MÜLLER
Nem én mondom. Az ügyész fejével gondolkodom.
KOLHAAS
Ha ilyen könnyedén cseréled föl fejedet az ügyészével, máris föladtuk az én védelmemet. Ne
folytassuk. Az ellentétes felfogásokban otthonos elméddel a sérelmet végül is ellenem fordítod.
MÜLLER
Fordíthatná valaki, ha úgy óhajtaná értelmezni.
KOLHAAS
Nincsen már értelme a leírott szónak?
MÜLLER
Csak értelmezése, kedves barátom. A mi szavaink értelme ott van azoknak a fejében, akik azokat
olvassák.
KOLHAAS
Mindegy tehát, hogy mit írunk.
MÜLLER
Ha folyamodványunkból az derül ki, hogy igazságod a fejedelem igazsága, sérelmed az ő sérelme; ha
meggyőzően tárjuk föl, hogy Vencel úr garázdálkodása őfelségére vet rossz fényt, akkor nyert ügyünk
van.
KOLHAAS
Jelentsük tehát őfelségének, hogy két lovát ellopták, ötven garassal büntették, hogy őfelségét
elpáholták, s én, Kolhaas Mihály ennek hírét vettem, tiltakozom…
MÜLLER
Ne gúnyolódj, így nem megyünk semmire.
KOLHAAS
Azzal sem, ha a fejedelem iránti hitemet hízelgésbe fojtom. Meglehet, jobban tudod, melyek azok a
hamis utak, amelyek az igazság felé vezetnek, én csak azt mondhatom: Hinz, Kunz, Kallheim ellenére
hiszek a törvényben, a fejedelem jóságában és pártatlanságában. Müller ír. Ha
indulatos vagyok: ezzel a hitemmel magyarázd. Szükségem van rá, mert nem akarok önmagamnak
önkezűleg törvényt szabni. Elegendő nekünk Münzerék szomorú példája. A gyerekemet, feleségemet
akarom boldognak látni, s minden vágyam, hogy pörösködés helyett a csikóimban gyönyörködjem. A
gyümölcsfáim között és a vásártereken érzem jól magam, és Krisztus urunkkal mondom a
megbántottaknak: kérjetek és megadatik néktek; keressetek és találtok; zörgessetek és megnyittatik
néktek.
MÜLLER
Ennél szebben én sem fogalmazhattam volna meg. Itt az igazságod, Mihály, Jézus szavaiban. Lisbeth jön, borosüveggel, poharakkal. Lisbeth, szép asszony! A férje lepipált engem az
ékesszólásban. Ha bajba kerülnék, őt kérném fel a védőbeszédre.
LISBETH
Ellenfeleit megrémíti a szelídségével.
KOLHAAS
Tölt. Köszönjük Ferencnek az imádságos folyamodványt.
LISBETH
És hogy engem a fejedelem színe elé juttat.
MÜLLER
Berlin főkapuja előtt találkozunk a megbeszélt időben. Mennem kell. Mihálynak egész jogi
ténykedésem mottóját köszönöm: zörgessetek és megnyittatik néktek… Békességben és örömben lássuk
viszont egymást. Zörgessetek. El.
LISBETH
Isten áldja. Később. Mikor kell ott lennem?
KOLHAAS
Szombaton reggel kilenc órakor.
LISBETH
S valóban a fejedelem színe elé?
KOLHAAS
Talán még a császár is ott lesz. Hallgasd csak: ügyünk milyen magas régióba kerül. Olvassa. Károlynak, az Isten kegyelméből választott római császárnak, a birodalom mindenkori
gyarapítójának, Németország, Spanyolország, a két Szicília, Jeruzsálem, Magyarország, Dalmácia,
Horvátország satöbbi királyának, Ausztria főhercegének, Burgundia hercegének, Habsburg, Flandria
és Tirol grófjának… Ijesztő?
LISBETH
Istenem… Ennyi cím, ennyi méltóság szögesdrótjai között elvergődni…
LISBETH
Fölösleges. Müller úr megmondta: téged az Udvarban nem néznek jó szemmel. Egy bánatos,
gyámoltalan asszonyi személy… így mondta Ferenc… a zsarnok szívét is megejti. Vigyázz Henrikre.
LISBETH
Ne bánkódj. Akármi történjék: semmit se cselekedj.
KOLHAAS
Téged várlak. Nagelschmidt esküvel ígérte meg, hogy az indulatát féken tartja. Mégis aggódom érted.
LISBETH
Védőszentem, az amulett is mindenütt velem lesz. Olvassa a szelence hátára vésett szöveget. Immár felkelek és eljárom a várost, a tereket és az utcákat, keresem azt, akit szeret az
én lelkem… A gyermek alszik… Csókold meg helyettem. Már költő módra beszélek, mint Salamon
király. Nevetnek. Miért azt írattad, hogy immár felkelek és eljárom a várost?
KOLHAAS
Emlékszel, akkoriban mindig úton voltam. Drezdában, Lipcsében, Brandenburgban.
LISBETH
De mindig visszatértél. Alig mentem vala el azoktól, mikor megtalálám azt, akit az én lelkem szeret.
Itt ültünk Henrikkel, vártunk minden este. Csak néztük az utat, mint két szobor. Az anyaszobor énekelt
is. A harmadik rész hatodik szakaszát megzenésítettem. Henrik nevetett rajtam. Te a füstöt lesed,
mondta, én édesapámat. Dúdolja. Kicsoda az, aki feljő a pusztából, mint a füstnek
oszlopa? Szép?
KOLHAAS
Doktor Luther bevehetné a templomi énekei közé.
LISBETH
A te szegény Lisbethedre persze nem gondolt az énekes király. Kicsoda az, aki elmegy a pusztából,
mint a füstnek oszlopa?
KOLHAAS
Négy fehér lovam repíti oda és vissza. Nagelschmidt ostora lesz a füstnek oszlopa.
LISBETH
Vajon hol találom a lipcsei útikendőmet? Mert azt is az én uram hozta. Keresém őt, de nem találám,
kiáltám őt, de nem felele nékem!
KOLHAAS
Nékem felele, mert itt van. A kendőt Lisbeth vállára terítve. Meg ne fázz az úton.
LISBETH
Mert íme a tél elmúlt, az eső elmúlt, elment. Lisbeth is elment. S mikor azt mondod magadban:
keresém őt, de nem találám, kiáltám őt, de nem felele nékem! – már itt is leszek a fejedelem
igazságával.
NAGELSCHMIDT
Belép. Vagy a fejével. Kolhaas rosszalló mozdulatára.
Tréfáltam.
KOLHAAS
Lisbeth s az életed.
NAGELSCHMIDT
Isten úgy segéljen!
KOLHAAS
Ha kővel szólnak hozzád, mivel válaszolsz?
NAGELSCHMIDT
Kenyérrel, uram. S kaláccsal.
KOLHAAS
Helyes. Mit fogsz be, ha mind a négy lovadat elkonfiskálják is?
NAGELSCHMIDT
A számat, uram. A pofámat. Mindenkinek ezt ajánlom.
Mindhárman kimennek. A lovak csengője hallik, miközben a színpad elsötétül.
Szín: ugyanaz, egy héttel későbben. Vasárnap. Halk és távoli orgonaszó. Kolhaas az ablaknál ül,
fia, Henrik, az ölében.
HENRIK
Énekeld te is a hazahívó éneket.
HENRIK
Dúdolja. Kicsoda az, aki feljő a pusztából, mint a füstnek oszlopa? Berlin messze
van?
KOLHAAS
Nagyon messze. De már elmúlt egy hét. Jönnie kell édesanyádnak.
KOLHAAS
Büntetést. No, nem kell megijedni. Kettőnknek ez, tudod, ez olyan… ajándékbüntetés. Nekünk öröm,
a tronkai báró úrfinak pedig… koppintás.
KOLHAAS
Az orrára. A fejedelem parancsát hozza édesanyád, amelyben megparancsoltatik: a két fekete lovunkat
a báró úr felhizlalva azonnal visszaszolgáltassa.
HENRIK
Azonnal fel tudja őket hizlalni?
KOLHAAS
Megütődve. Nem azonnal. Csak rendre.
HENRIK
Akkor miért mondtad, hogy azonnal?
KOLHAAS
Megfeledkeztem arról, hogy minden csak rendre jön el.
KOLHAAS
Ládd, újra tévedtem. Nem minden. Mert a baj, az egyszerre jön. Elvették a lovainkat, megverték
Hersét, senki sem akar igazságot tenni. Csak a jó az, ami rendre jön el.
HENRIK
Erősen és nagyon rendre?
HENRIK
Édesapám, a bajt kik hozzák?
HENRIK
Hát a bajkeverőket? Azokat ki hozza?
KOLHAAS
Azokat? A baj. Bogár ment a füledbe?
HENRIK
Csak helyre rázom az eszemet.
KOLHAAS
Nem volt a helyén?
HENRIK
Ahhoz, amit mondtál… nem egészen…
KOLHAAS
Ha nagyobb leszel, megmagyarázom. Addigra minden elcsendesül körülöttünk. Megnőnek a csikók
is, szabadon jövünk-megyünk a nagyvásárokra. A poroszlók nem verik majd az ajtót, valószínűleg
elvonulnak földet művelni. Ha Berlinbe megyünk, panasszal feléje se nézünk a császárnak, hanem csak
sétálunk a folyóparton, csónakázunk a tavakon, lacipecsenyét eszünk, megnézzük a
bűvészmutatványosokat. Hű… mi van ott.
HENRIK
Hm. Jó lenne azonnal megnőni.
KOLHAAS
Jó lenne. De akkor én azonnal megöregednék. Meg édesanyád is. Ezt, ugye, nem szeretnéd?
MÁRIA
Izgatottan rohan be. Tekintetes uram! Nagelschmidt… Egyedül s lóháton… A
mezőn át… nem is a főúton…
KOLHAAS
Fiacskám, eredj ki szépen Máriával… Menjetek…
MÁRIA
Istenem, Jézusom! Mi történhetett?
HENRIK
Édesapám! Ne küldjél el engem! Ne küldjél…
KOLHAAS
Visszajöhetsz azonnal, Henrik.
HENRIK
Azonnal? Nem csak rendre?
KOLHAAS
Azonnal, fiacskám. Menjetek. Mária, Henrik el.
NAGELSCHMIDT
Be. Schwerinbe kell mennünk, Mihály, sürgősen!
KOLHAAS
Schwerinbe? Miért?
NAGELSCHMIDT
Lisbethhez. Müller úr oda szállította.
NAGELSCHMIDT
Párnák közé fektettük, Berlinből orvos kísérte Schwerinig, a szüleihez. Szigorú parancsot adott ugyan,
hogy meg ne álljak vele hazáig, de Potsdamban elaludt. Az orvos azt mondta: ha Schwerin közelebb
van, azonnal oda kell vinni.
NAGELSCHMIDT
A fejedelem egyik testőre lándzsanyéllel mellbe ütötte.
NAGELSCHMIDT
Túlságosan közel férkőzött a választófejedelemhez.
KOLHAAS
Müller úr hol volt?
NAGELSCHMIDT
Néhány lépésnyire tőle. Előző napon megbeszélte a testőrparancsnokkal, hogy Lisbeth iránt a katonák
elnézőek lesznek, hogy kérvényét a fejedelemnek személyesen átnyújthassa. De oly sokan voltak a
kérvényesek, hogy a brandenburgi kapu előtt a testőrök megriadtak, és lándzsával kezdték a tömeget
visszaszorítani. Lisbeth szegény, a megegyezés szerint, egyik kezében a lipcsei kendőjét, másikkal a
folyamodványt lobogtatva gyanútlanul közeledett a fejedelemhez, aki nem vehette őt észre, mivel a
nagy rivalgást kellett viszonoznia. Müller úr szerint a testőrparancsnokot váratlanul másikkal
helyettesítették, aki nem tudott az egyezségről. Ennek az a szokása, hogy ünnepi sokadalom alkalmával
a népség részére semmi mást nem engedélyez, csakis a lelkes rivalgást vagy az éneklést, azt is orcával
ellenkező irányba fordulva, nehogy valaki, valamely boszorkány, szemmel verés útján ártson
őfelségének. Az ütéstől Lisbeth elájult, Müller úrnak köszönhetjük, hogy a tömeg agyon nem taposta.
A folyamodványt egy jószívű lovag vette ki a kezéből. Eljuttatja talán a fejedelemhez.
KOLHAAS
És te hol voltál ez idő alatt?
NAGELSCHMIDT
Lisbeth parancsa szerint a fogadó udvarán, hazaindulásra készen.
KOLHAAS
Az orvos mit mondott?
NAGELSCHMIDT
Hosszadalmas felgyógyulást.
KOLHAAS
Egy hónapot? Egy évet?
NAGELSCHMIDT
Ennyit mondott. Amikor a szekérbe fektettük, magához tért. Felült a párnák között, téged szólított,
majd Henrik felől faggatott engem, hogy miért nem ültettem őt is melléje? Orrán-száján megeredt a
vére, de nem tartott sokáig. Az orvos azt mondta: jót tett neki ez a mozdulat, különben az alvadt vértől
megfulladt volna.
KOLHAAS
Hosszú hallgatás után. Felgyógyulásának napján annak a testőrnek a halálos
ítéletét teszem az asztalára.
NAGELSCHMIDT
Kinek az aláírásával?
KOLHAAS
A fejedelemével. A császáréval. Európa összes ügyvédeit munkába állítom.
NAGELSCHMIDT
Nagy vagyon kell ahhoz.
KOLHAAS
Lesz. Vagyon is lesz. Küldd át Mann tiszttartó urat. Kérd meg nevemben, hogy fáradna átal, ránézve
is fontos ügyben. Fél óra múlva indulunk Schwerinbe. Negyedóra múlva!
NAGELSCHMIDT
Az ajtóban szembetalálkozik Mann úrral. Mann úr!
MANN
Csak azért jöttem, kedves szomszéd, mivel Nagelschmidt urat láttam észveszejtve és egyedül
hazanyargalni. Csak nem történt újra valami… Kérem, akármit mondjon. Csak bajt ne mondjon. Az
Úristen haragja, reméljük, másfelé távozik innen.
KOLHAAS
Az Úristen haragja beköltözött a házamba. Foglaljon helyet, Mann úr. Néhány perc alatt szeretnék
önnel egyezséget kötni. Tollat, kalamárist vet elébe. Írja, számolja: mennyit ér meg
önnek az én Havel-parti majorságom?
MANN
Nem tudom… ilyen hirtelen… ekkora hirtelenséggel…
KOLHAAS
Tavaly mennyit ígért?
MANN
Tavaly? Úgy emlékszem, ötvenet. De kérem, szomszéd úr… mi történt?
KOLHAAS
Majd elmondom. A drezdai házamat mennyiért veszi meg?
MANN
Nem tudom. Fogalmam sincs. Ön teljesen megzavart engem.
KOLHAAS
Százat megér önnek?
MANN
Azt sem tudom, hol fekszik, a városnak melyik pontján. És mekkora, és milyen állapotban…
KOLHAAS
Külváros, hat szoba, telek, gyümölcsös. Ha sokallja, írjon hetvenet. Írja, kérem! Tovább! Negyven pár
lovamból húszat hajlandó-e megvenni? Harminc aranyforintot ér párja, húszért vigye valamennyit,
mennyi az összesen?
MANN
Én így nem bírok számolni! Ne tekintsen engem uzsorásnak. Ha az is lennék, önt egy garassal sem
rövidíteném meg…
KOLHAAS
Tudom. Írja: húsz pár ló – négyszáz. Utolsó ajánlatom: a házam. Az otthonom. Ez a ház. Ne
csodálkozzék, Mann úr! Mennyit ad ezért a házért?
MANN
Az isten szerelmére, szomszéd úr… Meg ne haragudjék… ön nincsen eszénél… sápadt, és reszket a keze…
Mária! Mária, egy pohár vizet Kolhaas úrnak! Hova óhajt ön költözni? Csak nem akar világgá menni!
Mondaná meg legalább, mi történt! Csődbe jutott valamely nagyszabású vállalkozása? Mondja meg,
kérem, kisegítem kölcsönnel.
Mária jön be egy pohár vízzel, leteszi szó nélkül az asztalra, majd ahogy jött, könnyezve kimegy.
KOLHAAS
Kölcsönt nem vehetek föl. Nem biztos, hogy vissza tudom adni. Újabb pört indítok.
MANN
Kit pöröl ön, s miért?
KOLHAAS
Hogy kit? A tronkai Vencelt, a berlini testőrséget, a drezdai bíróságot, Hinz urat, Kunzot,
Szászországot, Brandenburgot, az egész birodalmat. S miért? Akármily sovány elégtételért, Mann úr,
egy csöppnyi bizalomért, amit Szászországnak előlegezhetek; szikrányi hitért, amely visszatart attól,
hogy útonállóvá legyek.
MANN
Nem bírom én ezt ésszel fölfogni.
KOLHAAS
Négyszázért vettem a házat, háromért adom, a szerződést fogalmazza meg utólag, e tiszta lapot önnek
aláírom.
MANN
Ne tessék ilyet művelni, bárki becsaphatja. Üresen aláírt lappal ne szaladjon az emberek markába. Isten
maga sem tenne ilyet, pedig a szívünk mélyére lát, Ábrahámot, hűséges fiát is próbának vetette alá,
Izsák vérét kérte bizonyítékul.
KOLHAAS
Akinek a kezében vagyunk, megengedheti magának a bizalmatlanságot: a fényűzést is, hogy ne
higgyünk benne. Hatalma csak a hatalmán múlik, nem a ragaszkodásunkon. Énnekem semmi hatalmam
nincs; szükségem van arra, hogy az ön becsületében ne kételkedjem. Mennyi az az összeg?
MANN
Ezer arany előlegként, a drezdai bankban. Szerződést nem kötünk, csak ha majd lecsillapodik, Kolhaas
úr.
KOLHAAS
Köszönöm. A bútorokért majd Schwerinből küldök társzekeret. A kertből a kis lucfenyőt elviszem.
Lisbeth ültette, mikor a fiunk megszületett.
MÁRIA
Riadtan. Tekintetes uram… a tronkai vámos két fegyveres poroszlóval…
KOLHAAS
Meg ne lássam itt, mert agyonlövöm! Puskát akaszt le a falról. Agyonlövöm a
bitangot! A fegyvert leteszi.
Az utca felőli ajtón kopogás. Kolhaas fölkapja megint a fegyvert. Mann úr kétségbeesetten ragadja
karon.
MANN
Szomszéd úr, kedves barátom… Csillapodjék! Nem ismerek önre. A keresztényi türelmére.
KOLHAAS
Van még kereszténység? Lehet még türelem?
MANN
Hová lett a régi, szelíd Kolhaas Mihály?
KOLHAAS
Hová lett? Tőlem kérdi? Az újabb kopogásra. Befelé, görények! Én is szabad
vagyok már a cselekvésben.
MANN
Ön nem szabad. Önnek családja van! Becsülete van.
KOLHAAS
Volt. Ha ugyan az volt. Egy golyóval még visszaszerezhetem. Müller lép be.
Müller úr! Ferenc! Mit üzen Lisbeth? Mit mond az orvos? Azonnal hazahozhatjuk-e? Nem szekérrel
a rázós utakon. Hintóval! Szép csendesen… A jó úton… Fedett hintóval, ugye, nem kockázatos?
MÜLLER
Lisbeth azt üzeni…
MÜLLER
…bocsáss meg azoknak, akik ellened vétkeztek.
KOLHAAS
Csak ennyit? Csak ezt a bilincset küldi?
MÜLLER
Ezek voltak az utolsó szavai.
KOLHAAS
Az utolsó szavai?
MÜLLER
S utolsó kívánsága, hogy ezt átadjam.
KOLHAAS
Átveszi a nyakláncos szelencét. Úristen! Mikor?
MÜLLER
Hajnali négy órakor halt meg. A belső vérzést az orvos már nem tudta megszüntetni.
KOLHAAS
Nem tudta… Nem láthatta… Vagy talán nem is volt az orvos. Hanem a testőrök cinkosa. De mit
beszélek… A belépő Nagelschmidthez. Karl… megöltem a feleségemet… Nem lett
volna szabad elengednem. A gyávaságom áldozata lett. Egy szelíd asszony… imádságos kérvénnyel.
Odadobtam őt a bitangoknak könyörgésként.
MÜLLER
Jól tudod: ő ragaszkodott…
KOLHAAS
Mert engem kímélt. S elhitte, hogy a gyöngeséget jobb szemmel nézik. Az áldozati bárányon megesik
a szívük. Izsák vérét az Úristen csak próbaképpen kérte. A Lisbethét tőlem elfogadta. Megfeledkezett
az angyalról, aki a kezemet idejében lefogta volna.
NAGELSCHMIDT
Másnak a bűnét ne vedd magadra, Mihály.
KOLHAAS
Nem akadt számomra mentőangyala. Talán igaza volt. Az Úristen, ha létezik benne szánalom, maga
sem tűrheti, hogy fegyveres férfiak helyett kérvényező asszonyok hadával keressük az igazságunkat,
amelynek végül a látszatával is megelégednénk.
Mária jön Hersével, Mária arcához szorítja, majd megcsókolja a Kolhaas kezében levő szelencét.
Hangos sírásba kezd.
KOLHAAS
Kiestünk, Mária, az Isten kegyelméből. De még a szándékából is. Valahonnan a kertből
Henrik éneke hallatszik: Kicsoda az, aki feljő a pusztából… Kicsoda az, aki feljő a pusztából,
mint a füstnek oszlopa? Kicsoda? Kintről az istentisztelet végét jelző orgonaszó hallik.
Nagelschmidt az ablakhoz lép hirtelen, majd az asztalról a puskát akarja kezébe venni. Kolhaas nem
engedi.
MÁRIA
Ijedten. A poroszlók!
EGY HANG
Kintről. Nagelschmidt!
KOLHAAS
A fegyvert kézbe veszi, kinyitja az ablakot. Majd én válaszolok. Lő. A
poroszló felordít, Kolhaas Nagelschmidthez fordul. Hány lovászunk van itthon?
KOLHAAS
Hét ember, hét puska, hét ló. A temetőből Tronkába indulunk.
Énekes kivonulás: Egyedüli reményünk csak te vagy Úristen…
Függöny
Szín: a tronkai vár, amelynek szemből több nyitott termét látjuk. Középen a nagy ebédlő, jobbról
a várnagy szolgálati helyisége, balról a kis házi kápolna. Amikor a függöny felmegy: a kápolnában
Antónia nővér imádkozik, a nagy ebédlőben az urak mulatnak. Jelen van: Vencel báró, Günther báró,
Hinz, Kunz, Kallheim, Zauner ügyész, Eibenmeyer ügyész. A jobb oldali kisteremben a várnagy a
vámossal kártyázik.
GÜNTHER
Barátaim! Báró urak, ügyész urak, csöndet kérek.
VENCEL
Az asztalfőn. Halljuk Günthert!
GÜNTHER
Barátaim, el kell árulnom a mai vadászatunk, minden vadászatunk titkát, Vencel báró buzgalmának
tulajdonképpeni indítóokát…
TÖBBEN
De hiszen tudjuk. Ismerjük. Nyílt titok. Nem a szarvas, nem a nyúl.
GÜNTHER
Nem a szarvas, nem a nyúl. Hanem az amazon. Láttátok?
TÖBBEN
Ki nem látta? Ki nem csodálta? Ki nem gyönyörködött benne?
GÜNTHER
Persze hogy láttuk. De házigazdánkra ki figyelt? Odapörkölt-e bár egyszer is az elfutó vadnak?
HINZ
Lövést bizony nem hallottunk.
GÜNTHER
Mert csak a szívét szólaltatta meg. Letelepedtek a kies tisztásra, és… mit énekeltek?
KUNZ
Elválni tőle többé nem tudok… Nevetés.
GÜNTHER
S miért? Mert: énekli
| |
|
Megismertem őt, ó, gyönyörű óra… |
MIND
| |
|
testem és lelkem kigyúlt szerelemre, |
| |
|
bármerre megyek, őt látom azóta, |
| |
|
jósága szívemet bilincsbe verte. |
| |
|
Elválni tőle többé nem tudok… |
KUNZ
Elválni tőle többé nem tudok…
VENCEL
Kunz úr ugyanis csak ezt az egy sort tudja. Nevetnek.
KUNZ
Az ismerkedés következményét. A legfontosabbat.
GÜNTHER
De mennyivel szebb lenne, barátaim, ez a kis összejövetel, ha mindannyiunknak kijutna valamicske
az efféle következményekből. Hol vannak, Vencel, a múltkori lányok?
VENCEL
Énekli. Hol vannak a lányok?
VENCEL
Kunz úr már megint csak a lényeget fújja!
KUNZ
Fújja és várja.
Nevetnek, koccintanak a kupákkal, isznak.
VÁRNAGY
Lecsapja a kártyát, föláll, kabátját veszi. Megette a fene a partinkat. Indulhatok
begyűjteni a fehérnépeket.
VÁMOS
Ezúttal hátha megfeledkeznek…
VÁRNAGY
Mintha nem ismernéd őket. Amikor rákezdik, hogy selyem a szoknyájok, már törhetem a fejem,
melyiket honnan szedjem elé a földekről. Ez még semmi. Az ember odafüttyent, jönnek. A szekérig.
De a fölültetésnél úgy sivalkodnak, akár a malacok, némelyik megkutyálja magát, korbács nélkül meg
se moccan, s az apját kiabálja. Akkor jön az apja, bátyja, öccse, a fogát vicsorgatja, áristomba kell
küldeni, s a munka szenvedi. Sok pénzünkbe kerül nekünk ez a nóta.
VENCEL
Hol vannak a lányok, selyem a szoknyájok…
VÁRNAGY
Hányat parancsol, méltóságos uram?
VENCEL
Számoljunk… Günther, Hinz, Kunz, Kallheim, Eibenmeyer…
VÁRNAGY
Úgy tessék számolni, hogy a földeken is maradjon valaki.
VÁRNAGY
Zab nélkül maradunk. Engedtessék megjegyeznem, hogy ez a nóta elviszi minden zabunkat.
VENCEL
Már megint aggodalmaskodol?
VENCEL
Egy szekérderéknyi!
VÁRNAGY
Sürgősen, avagy mosdatás után?
VENCEL
Úgy, ahogy vannak. Anyaföldestül. El.
VÁRNAGY
A kisteremben a vámoshoz. Maradj itt, ha netán eszükbe jutna még valami. Elindul lefelé a hosszú lépcsősoron. A vámos kinyitja az ablakot, majd alvásra készülődik.
GÜNTHER
De addig is: a fél fogunkra való vászoncseléd nincs az egész rezidenciádon?
KUNZ
Hol vannak a lányok? Édes a csók.
VENCEL
Hacsak Antónia nővért meg nem tiszteljük egy gyűszűnyi borral…
Antónia nővér, kit a mulatás eddig is bosszantott, imádkozás közben az ajtónál kezd hallgatózni.
HINZ
A nővérrel este, reggel édes a csók. Nevetnek.
KUNZ
Énekel.
| |
|
Páterka andalgott az éjben |
| |
|
Május volt akkor, ihajla! |
VENCEL
Figyelmeztetőleg. Jézus menyasszonya.
GÜNTHER
Jézus messze van. Mi közelebb vagyunk. Nevetés.
ANTÓNIA
Be, ijedten. Imádkoztam éppen…
VENCEL
Csak egy kortyintásnyit… Gyűszűnyit… Jézus gyönyörűséges menyasszonya. Megsimogatja,
mire a többi ráveti magát. Leszaggatják a ruháját, nyakát, vállát csókolják, száját erőszakkal fölnyitva
itatják, karból karba ráncigálják. Hangok: Jézus menyasszonya! Harmatos teste! Érintetlensége! Bűntelensége! Páterka andalgott az éjben! Apácával kéz a kézben!
ANTÓNIA
Eresszenek! Segítség! Jézusom, segítség!
VENCEL
Hol van Jézus? Messze van!
ANTÓNIA
Segítség! Jézusom, segítség! Luther doktor! Luther doktor! Segítség! Vadállatok! Valamennyien a
pokolba kerülnek. Hangok: Édes lehet Antónia nővérrel a pokol! Mindannyian
a pokolba zuhanunk! Vele és általa!
VENCEL
Látván, hogy a nővér kést ragad. A kést! A kést vegyétek el tőle!
ANTÓNIA
Isten bocsásson meg önöknek! Szíven szúrja magát.
VENCEL
Miután a döbbenetes csendben a halottat letakarják. Luther doktorról meg is
feledkeztem. Holnap kellett volna beiktasson valamennyiünket a reformált vallásba.
KALLHEIM
Megtudják fönt az udvarban.
EIBENMEYER
Felajánlod néhány pápista rokonodat a reformációnak.
ZAUNER
A szolgálatos fülek útján meghallja rögtön a választófejedelem is.
EIBENMEYER
Akkor pedig máris növelni lehet a rokoni felajánlást. A kertben temetjük el.
GÜNTHER
Zauner ügyész úr, reméljük, nem tartozik a szolgálatos fülek közé.
ZAUNER
Remélem, Eibenmeyer ügyész úr sem.
EIBENMEYER
Hogy közöttünk kik a szolgálatos fülek, annak egyedül Isten a megmondhatója. Lehet, épp az, aki
másra mondja. Vagy épp, akinek mondja. Vagy mindkettő. Vagy egyik sem, hanem
a távollevő harmadik. Talán a legjobb vagy annak vélt barátod, ivócimborád. Avagy ő sem, hanem csak
a füle, mely saját gazdájától elidegenedve, önállósulva, annak tudatos beleegyezése nélkül dolgozik,
vagyis hallgatózik. Példát mondok. Müller Ferenc ügyész barátunk, aki ugyebár nincs jelen, miként
előzött meg valamennyiünket, s lett a minapában császári ügyésszé? Még nem tudni: vajon nem a mi
hátunkon vágott magának lépcsőt az emelkedésre? Dárda repül be, és csapódik a gerendába.
Vencel papírtekercset vesz le róla.
VENCEL
Szolgálatos Fülek, figyelem! Fölösleges egymást ijesztgetnünk. Itt olvasható valamennyiünk
megfélemlítése. Olvas. A tronkai bárónak és társainak. Ide hallgass, te istentől
elfajzott, kutyabagzás, szamárüzekedés keverékéből ellett fosztogató! Fölszólítalak, hogy huszonnégy
órán belül az elkobzott két lovamat, a zsebemből kilopott ötven garasomat, Hutten Herse szolgám
eltulajdonított kabátját, kalapját és tarisznyáját, valamint a benne maradt javakat, úgymint: egy, azaz
egy darab cseréppipát, tizenkét garast, kovakövet, taplót és pipaszurkálót nekem visszaszolgáltasd,
ellenkező esetben váradat fölgyújtom, a földdel egyenlővé teszem, téged pedig Günther barátoddal
együtt illendőképpen föltrancsírozva, testi-lelki hozzátartozóiddal, a disznókkal etetlek föl. Kelt
Schwerinben, anno domini, satöbbi, aláírás: Kolhaas Mihály arkangyal.
Döbbent csend. Valahonnan léptek zaja.
KUNZ
Ijedten. Jönnek a lányok.
Günthert görcsös kacagás fogja el. Fokozatosan valamennyien elkezdenek kacagni. Ez idő alatt
Nagelschmidt, majd Herse ugrik be a kisterem ablakán. Megragadják az alvó vámost.
NAGELSCHMIDT
Jelzi, hogy ki fogják dobni az ablakon. Ez most azt fogja álmodni, hogy repül. Ha
menet közben szárnya nő, megmenekül.
Kidobják. Kis idő múlva ordítás.
HERSE
Nem nőtt.
Léptek zaja. Az urak kacagnak. A lépcsőn újabb két fegyveres lovász jön.
VENCEL
Meg a pipaszurkálót is! Nevetnek.
HINZ
A kovakövet! Fulladoznak a kacagásban.
A hátsó ajtóban Kolhaas jelenik meg. Az urakban megfagy a lélek. Egyedül Vencel kacag még,
mivel nem látja Kolhaast. A kisteremből belép Nagelschmidt, Herse és a másik két lovász. Újabb három
lovász Kolhaas mögött.
KOLHAAS
Előbbre jön. Vencel kardot ránt, Kolhaas egyetlen mozdulattal kiüti a kezéből. Az
életére nincs szükségem, uram. A pipaszurkálóhoz inkább ragaszkodom. És fölhizlalt állapotban: a
lovaimhoz.
VENCEL
A lovakat elvitte a sintér.
KOLHAAS
A lovakat elvitte a sintér? Sajnálom, báró úr. A Szent Mihály lován fog utánuk menni.
NAGELSCHMIDT
A sintérek örömére kutyaeledelt kell önből készítenünk. Még csak azt nem tudom, milyen recept szerint
készítsem: kásával-e vagy korpával elkeverten?
KOLHAAS
Nézze el neki, ha kissé mosdatlanul beszél.
VENCEL
A fölszólításod nem különb.
KOLHAAS
Ő segített a fogalmazásban. Sajnos, az ön halálának hírét is vele tétetem közhírré. Választékos stílusra
tehát ne számítson, báró úr.
VENCEL
Kétségbeesetten. Várnagy!
KOLHAAS
Az őrökre se számítson. Alusznak már – odatúl a másvilágon. A várnagy is.
VENCEL
Ne felejtse, Lócsiszár úr, hogy a környék valamennyi földesura kölcsönös segélynyújtási egyezséget
kötött. Fegyveres csapataink vannak…
HINZ
Lützenben ötven főnyi csapatom…
NAGELSCHMIDT
A kastélyával együtt, uram.
KALLHEIM
A tiszttartóm Wittenbergában valahogyan hírét veszi.
KOLHAAS
Wittenbergát megkíméltük. Ami eltűnt: egyedül az ön kastélya, Kallheim ügyész úr.
KOLHAAS
Lipcsében Eibenmeyer ügyész úr háza mutatkozott fölöslegesnek.
EIBENMEYER
És családom? Házam népe?
KOLHAAS
Ahogy az ilyenkor megesik. Kinek milyen volt a szerencséje. Zauner úr nyugodjék meg. Drezdát nem
bántottuk. Valaki óhajt-e még a hogyléte felől érdeklődni?
GÜNTHER
Közönséges jobbágyfölkelőkkel, útonállókkal és gyermekgyilkosokkal nem társalkodunk. Jassenben
fegyverraktáram, zsoldoscsapatom van.
KOLHAAS
Az én szolgálatomban. Jobban fizetek, uram. Mindenemet pénzzé tettem. Amiként Vencel úrfi
mindentől megfosztott engem. Békességes szándékomtól s a gyermekem anyjától.
GÜNTHER
Atyám hírül veszi.
NAGELSCHMIDT
Már csak a mennyekben. Ha ugyan oda kerül.
GÜNTHER
Őt is legyilkoltátok! Kutyák!
Günther nekiront Kolhaasnak, akire hátulról Vencel is rátámad. Általános dulakodás kezdődik.
Az urak szerteszaladnak, a lovászok utánuk. Nagelschmidt leszúrja Günthert, majd Zaunerre veti
magát.
KOLHAAS
Zaunert ne bántsd.
ZAUNER
Köszönöm, Kolhaas úr. Meg fogom hálálni. El.
KOLHAAS
Vencelt mellen ragadva. Kötelet, Karl!
NAGELSCHMIDT
Vasat neki, nem kötelet! Kifelé futtában. Herse. Madzagot a tronkainak!
VENCEL
Majd osztozkodunk rajta. Egyik vége a te nyakadra kerül.
KOLHAAS
Ilyen tisztességben nem lesz részed. Ebet csak kutyával akasztunk. De először szekérre köttetlek, és
meghordoztatlak az emberek előtt; az ügyész urak előtt; a bírósági épületek előtt; az igazságosztó
hatalmasságok előtt; először fölmutatlak a törvénynek – a törvény nevében… Elereszti
Vencelt; az a kápolna bejárata felé hátrál. Benyitna, de az ajtó zárva van.
VENCEL
Amely le fog rád sújtani.
KOLHAAS
Tévedsz, patkányfajzat! Én már törvényen kívüli vagyok. Kívül mindenen, amit valaha kötelezőnek
tartottam, isteni eredetűnek. A halálomon is túl vagyok. Ott lakom, ahol a feleségem: a Semmiben, a
temetőkertben.
VENCEL
A fölkelőket, a templomrablókat és a huszitákat a föld alól is máglyára hurcolták. Ne bízz egyetlen
szerencsés órádban, Kolhaas. Akkora sereged nincs, mint a meisseni hercegnek, a
választófejedelemnek.
KOLHAAS
Nekik sincs akkora gyászuk s veszteségük, mint az enyém. Amivel letepertek engem és
fölfegyvereztek. A veszteség is fegyver, ha nem tudnád… De honnan tudnád. Soha semmit el nem
vettek tőled. Amit összelopkodtál is: a más kezével harácsoltad. Poroszlókéval a lovaimat…
Hazugsággal a törvényes jogomat, közös Istenünk nevében a türelmemet…
VENCEL
Két ló helyett tizenkettőt adok…
KOLHAAS
Alkut kínálsz? Egyezkedés közben veszett el mindenem. A törvények tisztelete közben. A felsőbbség
dicsérete közben. Alázatos kérelmek és reménykedés közben. Most magam veszem kézbe a törvényt,
amelynek vigyáznia kellett volna rám. A jogaimra. Égő fáklyát hajít ki az ablakon.
VENCEL
Egy gyújtogató jogaira?
KOLHAAS
Újabb fáklyát hajít ki. Az otthonomra. Feleségemre. A harmadik fáklya
után. Békés szándékomra.
VENCEL
Amely, lám, hazugság volt.
KOLHAAS
Mert vízre építettem. A hivatal hazugságaira. A hiszékenységemre! Füst csap föl a vár
udvaráról. Ugye, milyen szép tömjénfüst? A kérelmeim füstje. A várakozásoké. A
folyamodványé, amelyet lándzsával ütöttek ki Lisbethem kezéből. Lisbeth! Ki fogja nekem
megbocsátani, hogy odadobtam őt a testőrök lándzsái közé?! És mit kezdenék már a bocsánattal? Mit
kezdek, tronkai? Térdre, bitang! Az utolsó imádat halljam!
VENCEL
Kegyelmezz, Kolhaas! Te is Isten kezében vagy.
KOLHAAS
Voltam. Most már az ő keze vagyok.
A kápolnába menekült asszonyok énekelnek.
NAGELSCHMIDT
Berohan, kezében kötéllel. Égnek a csűrök.
NAGELSCHMIDT
Megkötözzem?
KOLHAAS
Fölösleges. Halálra ítéltem.
VENCEL
Könyörülj rajtam! Jézus a közelben! Jézus a kereszten. Itt a közeledben…
NAGELSCHMIDT
Aljas képmutató!
KOLHAAS
Az ő keresztje puha vánkos az enyémhez képest, amire fölfeszítettél engem, Lisbethem gyilkosa!
NAGELSCHMIDT
Először tán megpörköljük egy kicsit.
KOLHAAS
Csak szenvedek, ha élve látom. Dögöljön minél hamarabb!
NAGELSCHMIDT
Ki innen a kufárokkal!
E pillanatban Luther Márton lép be.
LUTHER
Kolhaas Mihály! Kolhaas! Mire vetemedel? Hogy merészelsz ide fegyverrel betörni? Elvakult ember,
nyisd ki a szemed: kinek a színe előtt állasz?
KOLHAAS
A szívemnek legdrágább személy előtt, akit valaha ismertem. Doktor Luther.
LUTHER
A Názáreti sebeire tekints, ne reám, te végzetesen eltévelyedett szerencsétlen! Miként voltál képes úgy
tüntetni föl magad, hogy az ég haragjának küldötte vagy? Az elvakult szenvedély tébolyában ki adta
kezedbe az igazság pallosát, hogy magad ítélkezz keresztények fölött a magad feje szerint, a bosszú
mámorában? Hogyan keresheted egymagad az igazságodat, mikor magad a csontod velejéig fertőzött
vagy igazságtalansággal?
KOLHAAS
Bánattal, főtisztelendő uram.
LUTHER
Az emberi bánatra vigasztalás ígértetett; az igazságtalanságra kárhozat.
KOLHAAS
Velem történt az igazságtalanság.
LUTHER
Veled? Általad inkább. Békés közösségekre törtél nappal és éjjel, mint a puszták farkasai. Isten
oltalmára bízott ártatlanokat hánytál kardélre egy haszontalan semmiségért indított pörnek az ürügyén.
Hová tartozol te, Kolhaas Mihály? Nem a tartományúr s a választófejedelem alá? Ki vonta meg a
jogodat, hogy törvényes elégtételhez juss a felsőbbség által?
KOLHAAS
Megpróbáltam, főtisztelendő úr…
LUTHER
Tétován és türelmetlenül, eleve bizalmatlanul, hivatalnokot és tartományurat tiszteletlenül
összetévesztve, a panaszodat elsikkasztó törvényszolgákat a fennálló renddel azonosítva. Eszedbe jutott
már, hogy rövidlátásoddal mily hosszú kálváriára indultál ezen a földön és halálodon túl is? A
pörödnek ilyenformán sohasem lesz vége. Hogyan vádolhatod majd a mennyekben a földi felsőbbséget,
mikor az mind a mai napig semmit sem tudott a te potomságos panaszodról? Uram, ezt az embert, a
vértől csöpögő kezével, sohasem láttam, nemhogy bántottam volna. Ezt mondhatja majd Isten trónusa
előtt a Felsőbbség. És igaza lesz. Önkényeskedés helyett miért nem voltál alázatosabb és
szorgalmatosabb a keresésben? És mi köze ügyedhez, lovaidhoz, szolgád tarisznyájához a nyomodba
szegődő jobbágyseregnek, annyi vérontás után az újabb fölkelőknek? Van-e tudomásod arról, hogy
Pleissenburg s Lützen környékén Münzer föltámadását hírelik, hogy éppen te vagy az, aki a felkelést
meghirdetted? Ó kedves urak, mily gyönyörűséggel vág majd az Úr vasdorongjával közétek, vén
cserepek közé! E szavakat Münzer mondta, most íme, neked tulajdonítják.
KOLHAAS
E szavakat nem mondtam, uram.
LUTHER
A tetteid megelőzték őket. A csatározásaid, gyújtogatásaid, a kastélyok falára szegezett kiáltványaid.
Az egész reménytelen vállalkozásod. Legjobb híveim legjobbika, Kolhaas! Miként voltál képes Istentől
így elrugaszkodni?
KOLHAAS
A reménységemet segítettem, főtisztelendő uram, a reménytelenséggel.
LUTHER
Micsoda kifejezés! Reménytelenséggel! Máglyatüzet érdemel a reménytelenséged. Most használod e
pogány szót, amikor felszabadult hitünk végleg megszilárdul?
KOLHAAS
Minden megszilárdul. Csak az én életem omlott össze.
LUTHER
Mert önző vagy, bánatodban elvakult, és megreformált hitünk ellensége. Ha nem tudnád, Róma újabb
támadásra készül, nem a lovad és tarisznyád: mindannyiunk ügye forog kockán, összefogásra, nem
pedig széthúzásra van szükségünk.
KOLHAAS
Úgy kellene lennie.
NAGELSCHMIDT
Főtisztelendő uram! A császárt nem magad nevezted zsarnoknak és a szász herceget drezdai disznónak?
Hogy egyik vámot a másikra, egyik adót a másikra halmozva úgy cselekszenek, hogy az rablóktól és
gazemberektől is sok lenne – ezt nem magad mondtad, tisztelendő uram, a nagy fölkelés előtt?
LUTHER
Mindennek megvan a maga ideje. Aki nem tudja, hogy a történelemben minden órának más-más a
parancsa, és valami mindig fontosabb, mint volt annak előtte, az ne merészeljen a szavamba vágni.
Közös ügyünk a reformáció, közös ellenségünk Róma. Párizsban és Velencében máglyára hurcolják
a hittestvéreinket! A pápisták nem válogatnak földesúr és jobbágy között. Egész nemzetünket az
ellenreformáció pokla fenyegeti, ti pedig a négykézláb járó gondolkodás szintjén azokat öldöklitek
itthon, akik visszatértek a tiszta evangéliumhoz?
KOLHAAS
Az én asszonyom, hites társam is visszatért, uram. Tudod-e, mi történt vele?
LUTHER
Tudom. A tettesek megbüntetését magam kértem a fejedelemtől. Lisbeth halálát én is megsirattam,
Kolhaas Mihály, de könnyeinkkel nem áraszthatjuk el az Ügyet, amelyre életünket és üdvösségünket
tettük föl. Ígérd meg, hittestvérem, Mihály fiam, hogy leteszed a kardot, amely a rablás és a
vérszomjúság fegyvere. Leteszed most, és a haragot Vencel báró is leteszi. Feleséged utolsó
kívánságával az Úr szól tehozzád: bocsáss meg azoknak, akik ellened vétkeztek…
Vencel, Luther intésére, odalép Kolhaas mellé.
KOLHAAS
Nem tehetem, főtisztelendő úr. Üdvösségemnek árán sem.
A vár négy sarkán megszólalnak a kürtök.
LUTHER
A meisseni herceg és a fejedelem közös hadserege. Nem én hoztam rád. Bár azt kellett volna tennem.
Nem nyújtod a kezed, Kolhaas?
KOLHAAS
Sok évvel ezelőtt a wormsi birodalmi gyűlés elé idéztek egy embert, egy lánglelkű férfiút, aki
bátorságával felforgatta a világot. Szigorú és ellenséges bírák elé idézték, hogy a császár előtt a tanait
visszavonja. Egyetlen intésen múlott az élete vagy máglyahalála, mégis azt mondotta: Nem tudok és
nem akarok visszavonni semmit, mert se nem tanácsos, se nem bátorságos bármit is a lelkiismeretünk
ellen cselekedni. Távol álljon tőlem a szándék, hogy azzal a férfiúval, akinek most színe előtt állok,
akit kezdettől szívembe fogadtam, doktor Luther Mártonnal, összehasonlítsam magam. Nekem
nincsenek tanaim; semmit sem adhattam az embereknek, nagyot, értékeset, aminek visszavonását kérné
bárki tőlem. De amily jelentéktelen a személyem: oly iszonyatos és pótolhatatlan a veszteségem. Igazad
lehet: mindez csak porszem a te hatalmas igazságodban. De ki tehet róla, hogy porszemként kaptuk az
életünket is, az egyetlent? Ki rendelte vajon, hogy a porszem igazsága nélkül értelmetlenné válik az
egyetemes jog és igazság is, amelyet nem keresnünk kellene, hajszolni, mint gyermek a szivárványt,
hanem ott kellene lennie mindenütt, ahol meghirdették? A meghirdetett és be nem váltott igazság,
drezdai és brandenburgi alkotmányok, uram, ocsmányabbak a nyílt hazugságnál, mert olyanok, mint
a csalétek; fogát vicsorítja, vagy elmenekül a kutya, ha vasvillát vetek feléje, de gyilkosának kezét
nyalva pusztul el egy darabka mérgezett kenyértől. A hiszékenység s a folyamodványos reménység
vetett véget Lisbeth életének. Lehetséges, hogy az a gyermek, aki Schwerinben vár engem, anyja után
most az apját is elveszti. Semmit sem hagyhatok rá, csak az árvaságot, amely térdeplő reménységből
fölegyenesedett reménytelenséggé fogja nevelni őt. Az a férfiú, valamikori doktor Luther Márton, a
wormsi birodalmi gyűlésen maga is fölegyenesedett, és azt mondta: itt állok, másként nem tehetek,
Isten engem úgy segéljen, ámen.
LUTHER
Szelídebben. A valamikori Luther Márton ma is kész meghalni az Ember Fiának
igazságáért. De az élet parancsa nem a halál, hanem annak elkerülése: nem az öngyilkos
reménytelenség, hanem az okos cselekvés. Az eszes meglátja a bajt, és elrejti magát; a bolondok
nekimennek, és kárát vallják. Mert akárkinek, valaki minden élők közé csatlakozik, van reménysége;
mert jobb az élő eb, hogynem a megholt oroszlán. Elegendő büntetés nekünk a halál tudata. Az élethez
kell tehát a férfibátorság, mert a halottak semmit sem tudnak, és azoknak semmi jutalmuk nincs többé.
KOLHAAS
Régen betelt ez már rajtam.
LUTHER
Az vezet vissza téged az életbe, akinek jóindulatában fegyveresen kételkedtél. Olvassa, báró úr. Papírtekercset nyújt oda Vencelnek.
VENCEL
Mi, Szászország választófejedelme, arra való tekintettel, hogy Luther Márton előttünk érdekében szót
emelt, személyesen vizsgáltuk meg Kolhaas Mihály lókereskedő panaszát, amelyet teljességgel
jogosnak találtunk. Következésképpen: elrendeljük perének újratárgyalását és mindazok megbüntetését,
akik a békés kereskedelem s általános Rendünk törvényeit megszegték. A zavartalan
igazságszolgáltatás végett Kolhaas Mihálynak szabad utat biztosítunk Drezdába, egész csapatát pedig
kegyelemben részesítjük. Feltételünk, hogy nevezett lókereskedő a jelen rendelkezés vételétől számított
három napon belül leteszi és letéteti a fegyvert, továbbá minden hadizsákmányát mint fejedelmi
tulajdont a lützeni bíróságnak beszolgáltatja. Kelt, mint fent… És az én sérelmem? Azzal mi történik,
főtisztelendő úr?
LUTHER
Kérjetek, és adatik… Zörgessetek, és megnyittatik néktek. Kolhaas, tedd le a fegyvert! Kolhaas pallosát a gerendába vágja.
NAGELSCHMIDT
Ordítva. Mihály! Becsaptál engem! Elárultál!
LUTHER
Kérjetek, és adatik… Zörgessetek, és megnyittatik néktek! El.
A szín elsötétül, a zsivaj fokozatosan elcsitul.
Drezda piactere. Ujjongó tömeg, bírósági asztal. A háttérben fehér lepellel borított emelvény.
Bevonul Kolhaas, Nagelschmidt, Herse és velük néhány lovász. Hangok: „Éljen Kolhaas!
Igazságot Kolhaasnak! Büntetést a tronkainak! Tűzbe vele!” Kolhaas és társai az emelvény
előtti padon foglalnak helyet. Vencel jön a tömeg hurrogása közben, Nagelschmidt át akarja adni
helyét neki a padon, de nem fogadja el. Állva marad. A bíróság tagjai fölvonulnak az emelvényre:
Zauner, Eibenmeyer, Müller, oldalt ül: Kallheim, Hinz, Kunz.
EIBENMEYER
Atyámfiai! Csendet, rendet kérek! Nyilvános ítélethirdetésünket a választófejedelem nem a zajongás,
hanem a példastatuálás végett rendelte ide, Drezda piacára. Fegyveres őreink a rendbontókat helyben
letartóztatják. Méltóságos tronkai Vencel báró! Jelen?
EIBENMEYER
Kolhaas Mihály, lókereskedő. Kolhaas föláll. Igen. Tessék állva maradni. A
választófejedelem és a császár ítéletét kell meghallgatnunk. Zauner ügyész úr…
ZAUNER
Íme, Kolhaas Mihály, eljött a nap, amely fényre deríti a te igazságodat. Minekutána Tronkából szabad
elvonulást biztosítottam neked, apránként vettem vizsgálat alá célodat is, amely oda kényszerített.
Megállapítottuk, hogy sem rablási szándék, sem békés társadalmi rendünk felforgatásának
jobbágyindulata nem vezetett, hanem kizárólag saját kicsiny javaidnak, igazságod morzsáinak a
visszaszerzése. Istentől rendelt felsőbbségét, fejedelmét tiszteli meg az, aki annak meghirdetett
igazságaihoz ragaszkodik. Kenyerétől fosztatik meg az, aki annak morzsáit elvesztegeti. Éppen ezért
a mai napon elrendeltük: két fekete lovadat, abban az állapotban, amiként jogosan kívántad –
csengőstől – visszaszolgáltassák. Hasonlóképpen visszaadassék a jogtalanul behajtott ötven garasod
és Hutten Herse nevű szolgád kabátja, kalapja, tarisznyája, a benne talált személyi tárgyakkal
egyetemben, úgymint: cseréppipa, tapló, kovakő, tizenkét garas és egy csontnyelű pipaszurkáló. Kelt
Brandenburgban. Frigyes választófejedelem… Aki kegyességének újabb jeleként személyesen óhajtotta
volna döntését közölni. A fejedelem elnézésedet kéri, Kolhaas Mihály, de császárunkat kell ma
vendégül látnia. A császár is elnézésedet kéri, hogy feleséged, Kolhaas Lisbeth hozzá eljuttatott
folyamodványára különleges elfoglaltsága miatt Müller Ferenc császári ügyész útján kénytelen döntését
közölni. Müller úr…
MÜLLER
Ötödik Károly, isten kegyelméből választott római császárunk, a birodalom mindenkori gyarapítója,
Németország, Spanyolország, a két Szicília, Jeruzsálem, Magyarország, Dalmácia, Horvátország
satöbbi királya, Ausztria főhercege, Habsburg, Flandria és Tirol grófja – a brandenburgi
választófejedelem igazságos keze által tisztázott pörös ügyben az alábbi kiegészítő végzést jegyzi saját
kezűleg: A vessző és dorgálás bölcsességet ád; de a szabadjára hagyott gyermek megszégyeníti az ő
anyját. Amiként a brandenburgi kancellária pártatlanságán ejtett foltot Hinz, Kunz és Kallheim úr: a
mai nappal tisztségükből mindhármukat elbocsátjuk. A tömeg felujjong. S mivel
bármely törvénysértés a Legfelsőbb Törvényhozó Személyét sérti, várúri jogainak túlhágása miatt
tronkai Vencel báró kétesztendei börtönbüntetésre ítéltessék.
Döbbent csend. E pillanatban kürtök szólalnak meg, majd ágyúlövés hallatszik. A tér nem látható
sarkából elvegyül a zajba Kolhaas lovainak csengőszava. Egy törvényszéki szolga átadja Kolhaasnak
Herse kabátját, kalapját, tarisznyáját. A tömeg gyorsan eloszlik. Kiáltások: „Itt a császár!
Gyerünk a császár elébe! Éljen a császár!” Szigorú tartásban néhány fegyveres poroszló
marad csak Kolhaas közelében. Kolhaas lassan tér magához a váratlan győzelem súlya alatt. Az
ágyúlövés irányába zúduló tömeg után bámul.
KOLHAAS
Jóemberek! Most hagytok magamra? Senki sem kíváncsi már a dölyfös tronkaira? Emberek! Éljen a
császár! Elhozta az én virágvasárnapomat… Éljen a császár! Nagelschmidthez, mintegy végső
replikaként minden vitájukra. Éljen a császár! Nagelschmidt rezzenetlen.
Ha későn is… Elhozta az én virágvasárnapomat. Hallod, Karl? Tronkai Vencel kétesztendei
börtönbüntetésre ítéltessék. Mámorosan ízleli a szót. Ítéltessék… Ítéltessék…
Lisbeth küldi sírjából a szikrányi vigaszt: Ítéltessék! Diadalmasan. Ismételd,
Müller, drága barátom, vak malomként forgassa nyelved a szót: ítéltessék.
MÜLLER
Megrendülten és verejtékezve. Ítéltessék.
KOLHAAS
Ó, ha Lisbeth is hallaná, Karl! Átöleli Nagelschmidtet.
NAGELSCHMIDT
Hallja bizonyára.
KOLHAAS
Ő hozta volna nekem… nekünk… ezt az üzenetet. Ember és elégtétel hogy képes ily messzire szakadni
egymástól? Köszönöm, Karl, hogy mellém állottál… Ezt az egyetlen fáklyás szót bár – ítéltessék! –
menedékünknek visszaszerezhettük.
MÜLLER
Nem ért véget, Mihály, a császár szövege. Mert bármily rövid az ember földi élete, és bármily hosszú
és gyötrelmes legyen az igazságnak útja: senkinek sem áll jogában azt önhatalmúlag,
mellékösvényeken keresni.
KOLHAAS
Mint e tronkai disznónak!
MÜLLER
Mert az igazság elfordul attól, aki igazságtalan módon igyekszik hozzá; mert a jogot csak joggal, az
üdvösséget alázattal lehet megszerezni. Visszakaptál mindent, Kolhaas Mihály, mindent, ami
megilletett, de ne felejtsd, hogy az ember, miközben az igazságot hajszolja: el is adósodik.
KOLHAAS
Mindenemet elkótyavetyéltem.
MÜLLER
Rajtad immár a sor a törlesztésben.
NAGELSCHMIDT
Rajta? Talán a tronkai Ántikrisztuson! Kolhaasnak minden elveszített java visszaszolgáltassék!
MÜLLER
Fokozatosan elszigorodva, kiszakítván magát a baráti kapcsolat kínos kötöttségéből. Rajtad immár a sor a törlesztésben.
Kolhaas mindinkább elképedve nézi Müllert.
NAGELSCHMIDT
Nem törlesztünk! Követelünk.
EIBENMEYER
Igaz tanítás a császár tanítása.
MÜLLER
Olvas. Várakat gyújtogattál, emberéletet oltottál ki, jogodért a jogtiprásnak útjára
léptél…
NAGELSCHMIDT
Mi mást tehetett volna? A keresztre feszített igazságot hogyan közelítsük meg, ha Pilátus latrai őrzik
azt – ellenünk? Lepecsételt sírjából a jogot miként lehetne kiszabadítani a farizeusok hadának
szétverése nélkül? Ügyész úr! A mi legfőbb igazságunk, akinek templomokat építettünk, talán békével
és alázatos folyamodványokkal járult Kajafáshoz avagy a júdások elébe? Egyszülött fiát az Isten nem
földindulással és kősziklarepesztéssel szabadította ki s emelte magához? Egyetlen utat jelöl ki nekünk
a császár? Egyetlen járható útként – a járhatatlant?
EIBENMEYER
Nagelschmidt összetéveszti magát és gyújtogató társát a Törvénnyel és…
NAGELSCHMIDT
Ott kezdődik az ember! Amikor összetéveszti magát mindazzal, amitől megfosztották.
EIBENMEYER
Őrség!
Két katona elhallgattatja Nagelschmidtet.
MÜLLER
Kolhaas Mihály kolhaasenbrücki lakos, született 1502. június tizenhetedikén Schwerinben, a mai napon
kötél általi halálra ítéltetik. Kelt mint fent, a császárnak saját kezű aláírása.
NAGELSCHMIDT
Úristen! Becsapták! Becsapták! Latrok, becsaptátok, tőrbe ejtettétek, verembe csaltátok, mért
hallgattunk rátok? Ó, én ostoba, kinél ostobább csak Kolhaas Mihály volt!… Tudhattam volna… minden
szavuk hiénabűzt áraszt, és minden ravasz engedményükkel a végső céljaikat palástolják. Müller úr!
Nyelvedet adtad az ocsmány ítélethez – tépd ki a nyelved. Hangodat adtad hozzá – vágd el a torkod!
MÜLLER
A hang az enyém volt – a döntés a császáré, Mihály. Bocsáss meg nekem.
KOLHAAS
Utolsó kívánságod? Görcsös kacagás. Az ítélethirdetők utolsó kívánsága:
bocsássunk meg nekik. Újabb kacagását Vencel diadalmas-gúnyos kacagása szakítja meg.
A tronkait kifelé kísérik az urak. Kolhaas, utána nézve. Találkozunk még! Müllerhez. De veled már sohasem. Elszámolnivalónk sincs már…
MÜLLER
Tudod jól… Mindent megtettem. A körülmények szerencsétlen kényszere, hogy…
KOLHAAS
Legyen neked könnyű a hatalom. Nyugodj békében.
Müller kimegy. A színen csak az akasztásban érdekeltek maradnak. Fegyveres őr, hóhér, a
kivégzést ellenőrző megbízott stb. Miközben a bitót a helyszínen állítják föl, Nagelschmidt
kétségbeesetten, kiégett tekintettel nézi Mihályt.
KOLHAAS
Henriket ugye fölneveled? Az amulettet Karl nyakába akasztja. A kettőnk vitája
véget ért. A hóhér tesz pontot rá. A kis lucfenyőt a kertünk sarkából költöztesd Schwerinbe. Lisbeth
kívánságára ültettem, gyermekünk születésekor. Vigyázz, meg ne sértsd a gyökereit. Öntözgessétek,
hogy új erőre kapjon. Milyen szelíd most az arcod, Karl. Soha nem láttalak ennyire szelídnek. Mintha
Jézus törülközőjét használtad volna. Amelyiken rajta maradtak a vonásai. Az ő türelmére lett volna
szükségünk – egymás iránt a közös veszedelemben. Nagelschmidt könnyét törli.
Henrik ne lássa majd a könnyedet. Gondolod, hogy megkapaszkodik az a kis fenyő Schwerinben? A
két fekete nyakára kössétek vissza a csengőket. Melyik úton mégy el?
NAGELSCHMIDT
Amelyik Münzer Tamáshoz vezet.
KOLHAAS
Az jó. Az a legrövidebb. A hazavezető.
A hóhér megáll Kolhaas előtt. Dobpergés, majd csönd. Távolról a két fekete ló csengője hallik.
Harangok szólalnak meg a császár tiszteletére. A szín fokozatosan elsötétül.
NAGELSCHMIDT
Hangja.
| |
|
Volt egyszer hol nem volt a baj |
| |
|
Fekete lován szállt a baj |
| |
|
Kolhaas Mihályra rontott a baj |
Függöny
|