Első jajkiáltás

ÁBEL

Káin! Káin! Hallod, bátyám? Térdre borul. Káin! Takard el az arcod! Ó, haragnak Istene! Nagyok és csodálatosak a te műveid, mindenható Úristen! Igazságosak és igazak útjaid, Mennynek és Földnek, talpad alatt e néhány embernek Királya. Félek és reszketek, Uram, ki ne félne téged, és ki ne dicsőítené nevedet! Új lakóhelyünkön új oltárt emeltem, nézd, a kő véres már áldozati bárányaim vérétől, aranycsészét is készítettem neked, mert egyedül te vagy szent, s eljönnek majd mind a teremtett lények és térdre borulnak előtted, mert nyilvánvalókká lettek igazságos ítéleteid. Anyámat, atyámat lángpallosoddal az Édenből kiűzted, régi szálláshelyükön a földet kiszikkasztottad; ez új helyen bár tekints le ránk enyhült pillantással, áldd meg kínlódásainkat…

KÁIN

Jön, letérdel Ábel mellé. Egy darabig hallgatja annak már csak suttogó szavait, majd ő is könyörögni kezd. Ha úgy akarod, belenyugszunk, Isten, minden határozatodba. Miért töröd össze a belenyugvásunk szándékát is, mint a cserépedényt? Miért teszed próbára naponként, óránként, percenként a hűségünket? Avagy nem a szeretet jegyében teremtettél mindeneket? Dörej. Miért vagy hát örökkön haragos?

ÁBEL

A sasnak háromszori jajkiáltását hallottam a reggel.

KÁIN

Eget, földet, óceánokat és csodás lényeket alkottál, mosoly helyett mégis rosszalló pillantást vetsz saját művedre. Megbántad, Uram, amit cselekedtél? Anyánk, apánk bűne miatt a fiakból is kiábrándultál? Narancsligeteimet a földre botoltad, szőlőmet jégesőd pusztítja, búzaföldemre a tengert uszítod, és ha elunod játékaidat, sáskahadat eregetsz ránk az ujjaid közül… Ábel elképed.

ÁBEL

Mit beszélsz?

KÁIN

Az igazságot imádkozom. Szemébe imádkozom a tényeket.

ÁBEL

És azt mondod: játszik velünk?

KÁIN

Nem, ezt nem mondtam, Ábel.

ÁBEL

És ha elunod játékaidat… így mondtad.

KÁIN

Isten játékait emlegettem?

ÁBEL

Játéknak nyilvánítod a bölcsességét? A haragját?

KÁIN

Új dörej hallatán. Valóban ezt mondtam?

ÁBEL

Sáskahadat eregetsz ránk az ujjaid közül. Borzasztó. A dörejre elfödi arcát, Káin kutatólag néz föl az égre.

KÁIN

Bocsáss meg, Uram, a te szolgádnak, mert nem tudja, mit beszél.

ÁBEL

Elment! Elmúltak a veszedelmei. Káin! A bocsánatát kérted és megenyhült! Evoé! Bocsánatkérő szavadat még sohase hallottam. Evoé! Anyánk boldog lesz, ha elmondom neki. Itt az oltárom előtt miattad sírt és imádkozott az éjjel is. Evoé! Elmúltak a titokzatos dörrenések is. Ezeket még sohase hallottam. Biztonságos csend van. Csak az óceán… Ó, bátyám, micsoda ereje van a töredelmes alázatnak!

KÁIN

De hiszen…

ÁBEL

Nem az én félelmem: a te szavad jutott föl hozzá. Bocsáss meg, Uram… Három ritka szó, három fehér galamb az égbe röppentve. Az érkezésüket jelző aranytrombita szavát is hallottam. Evoé! Káin galambszavait hallottam! Csak attól tartok, holnap…

KÁIN

Mi történik holnap?

ÁBEL

A szemébe imádkozol újra valamit.

KÁIN

Nem kellene ujjat húznom Vele. Ezen gondolkoztam a leperzselt földjeim láttán.

ÁBEL

Az Éden ostromáról is le kellene mondanod már.

KÁIN

Arról nem mondok le. Látni akarom, látni fogom az elveszített Paradicsomunkat – belülről.

ÁBEL

Háromszáz őrzőangyal, fegyveresen a hét kapu előtt.

KÁIN

Anyánk látomása. És ha csak egy van?

ÁBEL

Az Úrnak egyetlen kerubja is erősebb valamennyiünknél.

KÁIN

Mert fejedbe sulykoltad a gyöngeség tudatát. De ha egyszer is beleszippantasz az Éden illatába!

ÁBEL

Érezted már?

KÁIN

Azt hiszem, igen. A Hebron völgyében…

ÁBEL

Milyen az az illat?

KÁIN

Nem tudom elmondani. Elborít, kiszűri belőled a félelem érzését.

ÁBEL

Megrészegít! Mint apánkat a cserjepálinka. Azért imádkozol te vádakat! Követeléseket!

KÁIN

Anyánkat, lám, ugyanaz az illat csak elszomorítja. Néz hosszan a Hebron völgye felé, múltkor úgy aludt el az Éden illatemlékeivel. Bevallotta nekem.

ÁBEL

Lassanként őt is belesodrod a betörési szándékaidba.

KÁIN

Csak eligazít az emlékeivel. Az Éden felé vezető utakat egyedül ő ismeri. Apánk elfelejtette már. Velem jössz-e?

ÁBEL

Nem.

KÁIN

A Makpela-barlangig.

ÁBEL

Nem, nem, nem!

KÁIN

A Hebron völgyének végében, a citromerdőn túl, a cédrusliget sarkán balra kanyarodva már különös fények ragyognak éjszaka. Ékszervillogás az ég peremén. Onnan már csak kúszva lehet megközelíteni a Lebia hegyét.

ÁBEL

A Lebia hegyét.

KÁIN

Tüske, bozót, liánháló, kaktuszcsapda, óriási vöröshangyabolyok, sziklarepedésből rád sziszegő kígyók, skorpiók…

ÁBEL

Odáig vergődik el apánk is. Kígyót fojtogatni.

KÁIN

Tegnap a csúcs alatt fogyott el az utolsó csepp erőm is. Szakadékba zuhantam, dárdányi tövisek közé.

ÁBEL

Gyógyfüvet hozok…

KÁIN

Múlik már. S megérte. Onnan, ha jól figyelsz, a szemed előtt földerengenek az Éden falai. A százötven láb magas kristályfa.

ÁBEL

Kristályfa!

KÁIN

S a négy hatalmas szurokfolyam. A Pison, a Gibon, a Tigris, az Eufrátesz. Odabent, az Élet Fájának tövében még tej, méz, bor és olaj folyik bennük. A falakon kívül az áldás átokká válik. Mi okból? Mi céllal?

ÁBEL

Nem tudhatod, ne firtasd. Mit láttál még?

KÁIN

Vastag felhőtakaró borított mindent. De a fülemmel valamit megneszeltem.

ÁBEL

Az aranyhárfák hangját.

KÁIN

Kardsuhogást. Anyánk borzongató álmainak hangját. Mint amikor a semmibe sújt valaki; képzelt fejeket vagdos.

ÁBEL

Én úgy gondolom inkább: ezüstsarjút kaszálhatnak a kerubok.

KÁIN

A bűneinket! Bűneinket? Kacag. Mindazt, amit reggeltől estig rólunk feltételeznek.

ÁBEL

Ó, már megint!

KÁIN

Lekaszálják, begyűjtik, a lába elé hordják, belemarkol, megszagolja, s új haragra gyullad. Ez élteti: a mindennapi fölháborodás.

ÁBEL

Ne vétkezz már megint.

KÁIN

Itt vagyunk négyen, ötödiknek a tekergő Lucifer. Mondd, mit csinálna nélkülünk?

ÁBEL

Szépen kérlek, Káin…

KÁIN

Fejébe vette, hogy gonoszok, buják, restek, alattomosak, apa- és testvérgyilkosok vagyunk, meg kell minket javítani.

ÁBEL

Igen. Javítson, faragjon, alakítson.

KÁIN

Míg nem voltunk, békésen üldögélt, lebegett a vizek fölött, ha ugyan ki nem irtott már előttünk néhány nemzedéket.

ÁBEL

De hiszen jól tudod, mi történt.

KÁIN

Igen. Tiltott gyümölcs. A Tudásé. A kinyílt csipáé, az esetleges beleszólásé valahol valamibe, valamiért, ami nem kedvére való…

ÁBEL

Hallgass!

KÁIN

Tudás, hamis hang ugyebár, az ájtatos angyali kórusban?

ÁBEL

Ó, Istenem!

KÁIN

Minek alkotott oly különös gyümölcsöt, ha nem volt szabad hozzányúlni? S a tiltott almával miért ébresztette föl bennünk a Vágyat, mikor az oly rettentő bűn a szemében?

ÁBEL

Nem tudom, ne kutasd! Hallgass!

KÁIN

Nem tudom, ne kutasd, ne szólj, ne beszélj. Viseld homlokodon a bűntudat bélyegét. Még hagyján, ha ő süti rád. De magad égeted a homlokodra, önszántadból, csupa buzgalomból…

ÁBEL

Szépen kérlek, bátyám, türtőztesd magad. Csend van és kegyelem, vagy annyi bár, hogy másfelé figyel. Számunkra már az is megnyugvás, ha másfelé fordítja a tekintetét. Talán új földrészeket, óceánokat támaszt, és addig nyugodtak lehetünk. A haragját munkába öli. Lássunk munkához magunk is. Begyűjtöd, kicsépeled a búzádat, én megnyírom a juhaimat, sajtot készítek…

KÁIN

Törődjünk magunkkal, mert ha gondjába vesz: újra csak vele kell törődnünk.

ÁBEL

Mert Ő az Engedelmesség, a Volt, a Létező és az Eljövendő.

KÁIN

És én? Én mi vagyok? Te mi vagy?

ÁBEL

Ha abbahagyod a kérdezősködést, mutatok valamit. Besiet a kunyhóba, hat aranycsészével tér vissza, leteszi a hetedik mellé. Titokban, hogy te se tudj róla, nézd, mit készítettem.

KÁIN

Az aranycsészék. Anyánk százszor mesélt története. Ekkor hangos szózatot hallottam, mely így szólt a hét angyalhoz: menjetek, öntsétek ki az Isten haragjával telt hét csészét a földre. Az alattvalókra.

ÁBEL

Azok az Ő haragjának csészéi voltak. Ezek az én hálaadásoméi.

KÁIN

Hála… Így ment el az első angyal, és kiöntötte csészéjét a szárazföldre. Ettől rosszindulatú, gonosz fekély támadt mindazokra…

ÁBEL

Nem, nem!

KÁIN

Majd a második öntötte ki csészéjét a tengerbe, mely vérré változott… Vérré!

ÁBEL

Félek a vértől. Ezek örömre szolgálnak!

KÁIN

A harmadik a Napot öntötte szembe, hogy égessen, perzseljen, és apánk rettentő kínjában a nyelvét rágta idelent.

ÁBEL

Minek ezt fölemlegetni?

KÁIN

És a hatodik az Eufráteszbe öntötte ki csészéjét, hogy kiszáradjon…

ÁBEL

Ezek a békesség csészéi!

KÁIN

Hetedik a levegőégre, mikor is hatalmas szózat hallatszott az égből: igen, így legyen! És villámlott, mennydörgött, a Lebia hegye háromfelé szakadt, és ami élőlény volt, a mélységbe zuhant.

ÁBEL

Így volt! Így akarta! Nem érted? Így akarta!

KÁIN

Miért?

ÁBEL

Miért? Miért? Lucifer ott ül a hasadban, és ordibálja: miért? Istentelen kérdés.

KÁIN

Mert az emberpárnak kinyílott a szeme? Mert ők ketten észrevették egymást? És megcsókolták egymást? És együtt háltak, és te megfogantál, én megfogantam? Ezért?

ÁBEL

Ha folytatod, beverem a szádat. Beverem a szádat, kiütöm a szemed, hallod, Káin?

KÁIN

A harmadik a Napot öntötte szembe, a hetedik az eget, és ami élőlény volt, a szakadékba zuhant. De fölkelt onnan, vigyázz, testvérem!

ÁBEL

Nem szeretem a jégeső-hangodat. A szemedet sem akarom kiverni. Nézd az aranycsészéimet. A narancsligeten túl különös fára bukkantam. Kérgének a füstje oly erős, oly szelíd mégis… kék bárányfelhő. Tudod, minek neveztem el? Tömjén.

KÁIN

Tömjén.

ÁBEL

Tömjén. Az aranycsészéimbe.

KÁIN

És a füstje, a kék bárányfelhő fölszáll? Egyenesen hozzá? Egyenest az orrcimpájába?

ÁBEL

A zsámolya elé. De bánom, hogy megmutattam neked az aranycsészéimet.

KÁIN

Ne haragudj.

ÁBEL

Megalázol minden pillanatban. Sosem fogsz engem megérteni, s énnekem sosem lesz annyi szavam, hogy megértessem magam.

KÁIN

Ne haragudj…

ÁBEL

Mert nemcsak félem és rettegem: szeretem is őt. Miért vádolsz engem gyávasággal? Elítélendő, hogy élni akarok? Akármilyen haragos, ahogy te káromlod: szeszélyes legyen is, annál csodálatosabbat, hogy bennünket életre támasztott, véghez nem vihetett volna. Csak amit a szemünkkel látunk: elegendő a hálához. A füvek, fák, virágok, a csillagos ég, a tenger és a szelek színe. Az északi szél fekete, a nyugati fehér, a déli tarkabarka, a keleti vörös. Bíborvörös. Mindezt nekünk adta. Az övé volt, és nekünk adta. Őrzöm a nyájam, nézelődöm, és nem bírok betelni vele. Azon is elámulok, hogy lélegzem, hogy minden este elalszom, és újraébredek.

KÁIN

Egyetlen gondod, hogy életben maradj.

ÁBEL

Nem tudom neked elmondani, milyen nagyon szeretem azt, hogy élek. Élünk. Az óceán kellős közepében, talpalatnyi korallszigeten, fél lábon állva vulkánkődarabon, töviskosárban összecsombolyítva, étlen, szomjan, bénán és vakon, pálma ágáról fejjel lefelé lógatva, denevérként az ajtóra szögezve, kagylóhéjban, cethal gyomrában, medúzaként a víz alatt, vakondok-állapotban a föld alatt, gyümölcspatkányként a banán belsejében, pondróként egy állati hullában, akárhogyan, akárhol vállalom az életet, csak élhessek. Meg ne haljak. Érted, Káin? Benned nem így él az élet?

KÁIN

Ilyen kétségbeesetten?

ÁBEL

Örömmel inkább. Kétségbeesett örömmel. Nevet.

KÁIN

Aranycsészékkel és tömjénfüsttel, minden reggeli és minden esti áldozattal.

ÁBEL

Ami őt illeti: gondolatban se vitassuk el tőle.

KÁIN

Ez mindig sikerül neked?

ÁBEL

Micsoda?

KÁIN

Hogy gondolatban se vétkezz ellene.

ÁBEL

Hazudnék, ha tagadnám, hogy némelykor irigyellek is.

KÁIN

Miért?

ÁBEL

Nem tudom. A járásodért… A fejtartásodért. Úgy jársz-kelsz, mintha minden a tied lenne. Jó érzés lehet. Tudni, hogy a tied, ami nem a tied.

KÁIN

Addig nehéz csak, míg magaddal elhiteted.

ÁBEL

Néha azt álmodom: olyan vagyok, mint te vagy.

KÁIN

Én meg téged irigyellek.

ÁBEL

Miért?

KÁIN

A nyugodt álmaidért. Sosem látlak a kunyhóból éjszaka kijönni. A csillagos eget kutatni.

ÁBEL

Te nem alszol – de én fel-felriadok álmomból. A legszebb gödölyémet kell most feláldoznom. Elvárja tőlem, de sajnálom tőle. Pedig őt illeti: mégis elvitatom tőle.

KÁIN

Ne, ne, ne vitassuk el. Kötözzük meg, öljük le naponta a kecskét, gödölyét, a szopós bárányt, kiscsikót, mindent, ami a legkedvesebb és legdrágább.

ÁBEL

Igen. Mindent, ami a legkedvesebb és legdrágább. Potomság az életünkhöz képest. Potomság.

KÁIN

Nehogy a rengeteg potomság Mindenné váljék egy napon.

ÁBEL

Amit kaptunk, úgysem tudjuk viszonozni.

KÁIN

Megszomjaztam.

ÁBEL

Apám korsója ott a kő mellett.

KÁIN

Gyanútlanul tölt egy aranycsészébe. Narancssör. Az újabb találmánya.

ÁBEL

Az áldozó csészémből? Megháborodtál? Kiveszi kezéből a csészét.

KÁIN

Másik csészébe tölt. Kit bántok vele?

ÁBEL

Kiragadja kezéből a csészét. Nem hallottad? Neki készítettem!

KÁIN

A harmadikba tölt. S én őt megfertőzöm?

ÁBEL

Neki készítettem!

KÁIN

Attól még az Övé marad.

ÁBEL

Kiveri kezéből a csészét. Istenkáromló szád nyomával a peremén?

KÁIN

A jókívánságommal.

ÁBEL

A leheleteddel fertőzötten?

KÁIN

A neki fölajánlott lélegzetemmel.

ÁBEL

Még csúfolkodol is! Kiveri kezéből a csészét.

KÁIN

Megtisztelem magam. Ötödik csésze. Türtőztesd magad.

ÁBEL

Oltárgyalázó. Kiveri kezéből a csészét.

KÁIN

Próbálkozzunk hát a hatodikkal. De figyelmeztetlek… Kést vesz elő. Inni akar a csészéből. Ábel végtelen szomorúsággal nézi. Káin leteszi a poharat anélkül, hogy megérintené. Csend.

ÁBEL

Amikor összeverekedtünk és megszúrtalak a késsel, a gyógyulásodért imádkoztam és áldoztam mindennap. Nem, nem akartalak megszúrni, mondtam magamban minden pillanatban, és rettenetesen féltem, hogy meghalsz. Mikor oly sok napi eszméletlenség után felgyógyultál, örömömben fogtam e csészék elkészítéséhez. Sokévi munkámat akarod megsemmisíteni.

KÁIN

Nem mondtad akkor.

ÁBEL

Nem mondtam.

KÁIN

Azt sem, hogy imádkoztál értem.

ÁBEL

Azt sem.

KÁIN

Az örömödet is csak Neki vallottad meg.

ÁBEL

A titkaimnak Őt választottam.

KÁIN

Miért nem engem?

ÁBEL

Nem tudom: egyik ember titka jó helyt van-e a másik ember birtokában? A vadat hálóval, csapdával fogják. Az embert a titkával.

KÁIN

Lehetséges. Apánk a példa rá.

ÁBEL

Ugye, jó lenne, ha nem tudna Szamáel bűnéről? Ha anyánk nem vallotta volna be neki.

KÁIN

Akkor hazugságban élne. A kígyós emlék álmában fojtaná meg.

ÁBEL

Csak Őneki vallotta volna meg. Az égre mutat.

KÁIN

Mindent csak Őneki.

ÁBEL

Én Őt választottam.

KÁIN

Választottad? Kiből? Miből? Hány Isten közül? Ki kérdezte meg tőled: akarod-e vagy sem?

ÁBEL

Már megint Lucifer szól veled.

KÁIN

Eljöttél volna hozzám a poharaiddal: Káin testvérem, ne haragudj rám.

ÁBEL

Azt mondtam velük. Hétszeres bocsánatkéréssel. Ne igyál belőle. A bocsánatkérésem és az örömöm, hogy nem haltál meg akkor.

KÁIN

Újra kézbe veszi a poharat. Az örömödön is osztozhattunk volna. Most legalább. Inni akar.

ÁBEL

A poharam! A választásom! Kiüti a kezéből.

KÁIN

Az Úr megharagszik. A sodromból kihozol. A hetedikkel.

ÁBEL

A hetedikkel az agyad is loccsan. Ráveti magát. Káin könnyedén védi ki az ütéseit.

KÁIN

Az Úr megharagszik.

ÁBEL

Már összetéveszted magad az Úrral. Te métely. Lucifer. Állon üti. Ezt az első poharamért.

KÁIN

Erős ütésed van.

ÁBEL

Ezt a másodikért.

KÁIN

Hétig ne merészkedj. Nyolcat kapsz vissza.

ÁBEL

A beszennyezett örömömért. Újabb ütés.

KÁIN

Akkor most hívd az Istent segítségül.

ÁBEL

Az én pártomon áll. Nem te léptél vele szövetségre.

KÁIN

A félelem: nem szövetség.

ÁBEL

A hűség nem félelem.

KÁIN

A rettegés: csupa hűség.

ÁBEL

Az alázat nem félelem.

KÁIN

Az alázat: gyalázat.

ÁBEL

A villámaival sújt le. Megretten, s a földre tepert Káin fölött mozdulatlanul. Az Úr van a közelben.

KÁIN

Kókuszdió.

ÁBEL

Az Úr közeleg.

KÁIN

Kókuszdió.

ÁBEL

Újabb dörrenésre. Haragra gerjedt.

KÁIN

Valakit lerugdosott a környezetéből. Híveinek potyogása hallik.

ÁBEL

Imádkozzunk. Félek és reszketek, Uram, ki ne félne téged, Uram, és ki ne dicsőítené nevedet?

KÁIN

A közelükben földre pottyanó és nagyot pukkanó, gyermekfej nagyságú kókuszdiót fölemelve, harsány kacajjal. Kókuszdió. Másodszor imádkozol a kókuszdió-potyogás tiszteletére.

ÁBEL

Ne csúfolkodj. De látja már, hogy Káinnak igaza volt.

KÁIN

A kókuszdiót kézbe véve. A kókuszdió védőburka. Isten haragja, midőn a földön szétpukkan. Nevet. Levágott gyermekfej. Földre hajigált csecsemőfejek.

ÁBEL

Káin, ne kacagj!

KÁIN

Imádkozzunk, dicsőítsünk!

ÁBEL

Káin, ne kacagj!

KÁIN

Szétpukkanok magam is.

ÁBEL

Ne kacagj.

KÁIN

Nem én… a torkom…

ÁBEL

Ne kacagj!

KÁIN

Minden az Ő műve. A kókuszdió-potyogás is. Kókuszfejünkben a gondolat, sugallat, mozdulatunkban az indulat, a cél, az egyetlen, kenyerünkben a só…

ÁBEL

Elhallgass!

KÁIN

Tenyerünkben a viszketegség, álmunkban az álom, napkelte, napnyugta, mind Ő, mind Ő, mind Ő, a Jó, mi csak a Rossz vagyunk, az Utálatos, amit velünk együtt Ő fog majd kivetni belőlünk, mert egyedül Ő tudja, mire van szükségünk, és ha elegendő a tömjénfüst, ami sosem elegendő, kinyilvánítja majd a boldogságunkat. Kókuszdióboldogságunkat, a kókuszagyúakét… Kacag.

ÁBEL

A véres követ fölkapva. Elég! Elég legyen!

ÉVA

Kintről. Ábel! Ábel! Berohan kettejük közé. Mit művelsz, Ábel? Ábel fiam! Káin fiam, húzódj el a véres kő elől. Ábel! Dobd el! Vagy engem üss agyon vele. Az arcomba sújts vele! Menekülj, Káin, fuss el innen. Dobd el a véres követ, Ábel! Nézd meg az arcod! Ott, a víz tükrében. Most nézd meg az arcod, szomorúság! Uramisten, mit tettél vele? Kicserélted a szívét, az arcát. Másodíziglen is büntetsz. Hetedíziglen is! A fiamból sátán lett. Szemből a nyakába kapaszkodik. Iszonyatos, Ábel, az arcodat látnom. A kő Káin elé zuhan. Mielőtt az még fölkapná, Éva ráborul. Uram, Teremtőm, miért változtattad a fiamat sátánná? Miért raktál a szíve helyére skorpiót? Mérges kígyót, dülledt szemű kobrát. Most teszed ezt velem, hogy belenyugodtam a halálomba? Hogy tudnék meghalni, életem folytatásának e szörnyűsége láttán? Meddig büntetsz, Uram? Bűnben fogantak a gyermekeim, de szeretetté változtattam a bűnt, amelyért elűztél magad elől. Szeretetté. Kinek? Kinek?

KÁIN

Anyám…

ÁBEL

Nem akartam…

ÉVA

Nem akartad. Nézd meg az arcod. Az oltár melletti pangó víz felé rántja. Nézd meg az arcod a víz tükrében. Gyere, nézd meg a sátánt, Szamáelt! Azt gondoltam, sosem fogom látni. Benned kell őt viszontlátnom.

Nézd magad! Lásd magad! Ha bensődbe nem nézel, a víz megmutatja az ábrázatodat.

ÁBEL

Káinhoz. Ha Isten nevének védelmére kényszerítesz, miért imádkoztál akkor velem?

KÁIN

Azt gondoltam, rád való tekintettel engem is észrevesz. Az én füstöm a földön gomolyog.

ÁBEL

Szavaidat azután miért tagadtad meg?

KÁIN

Nem akarok olyan lenni, mint te.

ÉVA

Milyen csönd volt a Paradicsomban. Mint a fény a vízen, olyanok voltunk. Hajnali nyugalom, kint és bent – a szívben. Mi volt s mivé lett? Igazgyöngy a kagylójában, véres kő a testvérek kezében. Ha néha megszólaltunk: madarak tollászkodása volt az is az aranylombok között. Semmit sem bírok nektek átadni belőle. Éjszaka nem bírom lehunyni a szemem; fáj a szemem attól, amit láttam. Attól, amit látok. Mi volt és mi lett a Kezdet, az ifjúság ékszergyümölcse. A tengerzöld berill: fullasztó hínár. Egymás elleni acsarkodásotok sárga mérge: topáz és ónix. A gyönyörűséges jácint, ametiszt: ökölcsapás ibolyaszín foltja testvérek arcán. Naplementekor a cédrus árnyékából kilépve hallgattuk az aranyhárfák hangját, elnéztük az ágakról lecsüngő drágaköveket. Hová lettek? Vörös gránát, rubin, szárdiszi kő: szemed alatt a vércsepp, Káin fiam. Hadd törlöm meg a szemed. Félek a vértől. Nem tudjuk, mi a halál. Ha vért látok: szemem elé a titkából buggyan ki valami. Ne lássam.

KÁIN

Meséljen még, anyám.

ÉVA

A halálról?

KÁIN

Az Édenről.

ÁBEL

Ne meséljen az Édenről.

KÁIN

Arról, ami jogunk, miért ne meséljen?

ÁBEL

Ne gyötörd az emlékeivel. Jobb, ha elfelejti.

KÁIN

A jogainkat ne felejtsük el.

ÁBEL

Az pedig istenkísértés.

KÁIN

Istenség a joggal nem fér meg közös égbolt alatt? A lábbal tiport jognak puszta fölemlegetése: istenkísértés?

ÁBEL

Az Édent elveszítettük.

KÁIN

Elvesztettük. Vörös gránát, rubin, szárdiszi kő: szemünk alatt a vércsepp. Kinek ragyognak hát odabent a drágakövek?

ÁBEL

Neki ragyognak.

ÉVA

Gyermekeim!

KÁIN

Kinek szólnak ott az aranyhárfák?

ÁBEL

Az Ő hatalmának.

ÉVA

Hagyjátok!

KÁIN

S a négy folyó? Pison, Gibon, Tigris, Eufrátesz – a tej, méz, bor és olaj idekint miért változik mocsárrá?

ÉVA

Ne kérdezd, fiam. Minden szavadat hallja, számon tartja.

KÁIN

Az ember fiának kérdéseit számon tartani kell, vagy megválaszolni?

ÉVA

Próbáljunk belenyugodni az akaratába.

ÁBEL

Döntéseinek…

KÁIN

Szeszélyeinek!

ÁBEL

Határozatainak érvényességébe. Lázongó vagy!

ÉVA

Ábel!

KÁIN

Lázongó legyek inkább!

ÉVA

Ne légy! Szájára tapasztja kezét.

ÁBEL

Hogy miattad valamennyiünket újra megbüntessen? Hogy miután kitaszított az Édenből, a föld hátán se tűrjön meg minket? Téged lázongás miatt, bennünket, mert fültanúi voltunk a sátánkodásodnak?

KÁIN

Ez hát szép áldozataidnak magyarázata. Ó, minden dicsőítések és kushadások forrása: félelem! Ha kedves nektek a bőrötök: az Urat dicsérjétek.

ÁBEL

Tán tenéked áldozzunk?

ÉVA

Ábel szájára tapasztja kezét. Ezt sohasem kívánta. Hergelő kérdéseiddel ne hajszold új bűnbe. Jertek, együnk inkább. Rengeteg halat hozott a dagály. Adok nektek mangót, ananászt, narancsot meg szárított édesburgonyát. Káin, gyújts tüzet, Ábel, szaladj el vízért, és ha megérdemlitek, különleges édességet is kaptok. Cukornádat szopogatunk naphasadásig, s akkor jön ám a nagy meglepetés. Tudjátok, mi lesz a nagy meglepetés?

KÁIN

Újabb mangó és ananász.

ÉVA

Apátok érkezik.

ÁBEL

És megint részeg lesz.

ÉVA

Nem.

KÁIN

Hanem csak dühös. A kígyóvá lett Szamáelre.

ÉVA

Nem tudjátok, mi történt.

ÁBEL

Mi történt?

ÉVA

A lávahegy alatt repülőhalakat próbáltunk a hálóval elkapni. Akkor történt.

KÁIN

Mi történt?

ÉVA

Szél kerekedett, napkeleti vörös szél. A fák földig hajoltak, azok a szivárványos halak pedig eltűntek az Óceán fölött a levegőégben. Mint apró sirályok, úgy repültek.

ÁBEL

Elrepültek?

ÉVA

Ámulva néztünk utánuk.

KÁIN

Káprázat volt.

ÉVA

Nem volt káprázat.

ÁBEL

A kegyelemnek módjában áll a halakat égbe röppenteni. Szárnyat növeszthet a teknőcnek is, akármely csúszómászónak.

KÁIN

Akkor azzal kezdte volna.

ÉVA

Mint két hullám, összecsaptok megint a szavaim fölött. Halljátok, mi történt azután. Az Isten…

ÁBEL

Ó!

ÉVA

Ádámot az Éden kapujába rendelte.

KÁIN

Miért?

ÉVA

Üzenetet küld nekünk.

ÁBEL

Hallgattál vele.

ÉVA

Jót remélek, de rossztól is tartok.

KÁIN

Újabb észrevételét küldi nyilván – bűnös mivoltunkról. Már megint valami nem tetszőt míveltünk. Elfelejtettünk neki hálát adni a sáskajárásért.

ÁBEL

Hallgass!

ÉVA

Már megint a pörös szád!

KÁIN

Átalugrottunk valamely árkot, és nem köszöntük meg a segítségét.

ÉVA

Úgy sejtem mégis: jó hírt küld nekünk. Minek örülnénk vajon a legjobban? Már nem tudjuk.

ÁBEL

A bizonyságnak, hogy a szavaink feljutottak hozzá.

KÁIN

A hozsánnáid sorsa felől nyugodt lehetsz. A füstöd egyenes. Panaszt nem hordoz. Nincs terhe.

ÁBEL

Nem panaszkodom. Amiben hiányt szenvedünk, nem a figyelmetlenségén…

KÁIN

De nem ám! Bölcs meggondolásán múlik. Egyedül Ő gondolhatja el a boldogságunkat.

ÉVA

Például megnyitja előttünk az Éden kapuját.

KÁIN

Ó!

ÉVA

Vagy elküldi kettőtöknek a testvéri egyetértést. Vagy pedig…

ÁBEL

Mire vágyol, anyám, hogy azt kérjük tőle?

ÉVA

Nem is merek szólani róla.

KÁIN

Nyugodtan szólhatsz. Megbűnhődtél már mindenért.

ÉVA

Csak azt kívánom: ne hallanám többé sohasem a sasnak háromszori jajkiáltását. És ne látnám örökösen magam előtt a leszakított gyümölcs üres helyét az ághegyen. S a kísértő kígyót, mit oly biztos gyanakvással tudtam elkerülni annak előtte. Fölékszerezve csúszott elibém, akár Szamáel későbben. Utolsó figyelmeztetésként talán az Úrnak hangját hallottam: mert édes a pillanat és keserű lesz az az óra: a számonkérésé. Néztük egymást égető meztelenségben, a titkainktól megfosztottan. Akkor jött az Úr megmondani, hogy a halált fogadtam magamba. Elfeketült a nap, vérben ázott a hold, s az ég csillagai földre hulltak, ahogyan a fügefa hullatja földre a gyümölcsét erős széltől rázva. Kifelé nyílt az Éden kapuja, s meghallottam a sasnak háromszori jajkiáltását. Sohase halljátok meg a sasnak háromszori jajkiáltását.

KÁIN

Ha meghallom is: az édeni zárat leverem egyszer.

ÉVA

Kezdet csak egy van.

KÁIN

Cinkosan. A Lebia-hegynek majdnem a csúcsáig jutottam már.

ÉVA

S láttad a kristályfát?

KÁIN

Csak a távoli fényét.

ÁDÁM

Jön pityókosan.

KÁIN

Ím, az üzenet!

ÁDÁM

Kedveseim, áldozati tüzeket gyújtsatok és örömtáncokat járjatok, az Úr ajándékot küldött.

KÁIN

Cserjepálinkát.

ÁDÁM

Ábel válassza ki a legszebb bárányát, Káin a búzának csak a gyöngyét, a szőlőnek legszebb fürtjét, Őneki, mert üzenetet s ajándékot küldött. Ámen, Ámen, Dicséret, Dicsőség, most és mindörökké. Minden kígyót megfojtok.

ÉVA

Mondd már, hagyd a kígyót!

ÁDÁM

He-he! Az agyamban tekerődzik, Isten legszebb üzenete mellett is. A szivárványos halak az égbe repültek. A kenyérfák letérdepeltek, és elborított újból az Éden illata. Kacag. Örökségetek, fiaim! Ezt hagyom rátok, ezen osztozkodjatok, verekedjetek, marakodjatok, egyebetek sem lesz, és boldog legyen köztetek a náthás, amelyiknek orra nem veszi föl a szimatot és nem szalad az Ígéret után.

ÁBEL

Az üzenetet, apám!

ÁDÁM

Huss! A halak a felhőkben, a kenyérfák a földön, orromban örökségetek: az illat, fülemben az oroszláni hang: hol vagy, Ádám? Itt vagyok, Uram. Én mindig itt vagyok, hallásközelben, ütésközelben, fojtásközelben, Szamáel-közelben, eltávolodhatom én Tőled? Az egérlyukban is megtalálsz. És szólt az oroszláni hang: örömhírt vigyél a te fiaidnak. Örömhírt!

ÁBEL

Örömhírt! Káin, te gyanakvó!

KÁIN

Te is berúgtál, Ábel?

ÉVA

Az üzenetet, Ádám!

KÁIN

Üzenet. Mindent hinni, semmit sem tudni?

ÉVA

Már megint a cserjepálinka hangja.

KÁIN

Kiüti Ábel kezéből a furulyát. Elég!

ÉVA

Káin!

KÁIN

Isten üzent, vagy a cserjepálinka?

ÁDÁM

Most halljátok! És mondá az Úr a kerub szavaival: Éva lányom a tiltott szerelemben az emberi létet választotta, és az ember élete, mit örökkévalónak szántam, immáron véges lett. Egyedüli Istenetek voltam, és ti nem elégedtetek meg velem. Másikat is választottatok: testi szerelmet, ha ugyan nem helyeztétek azt fölibém. Többé nem nyúlok agyaghoz, sokasodjatok magatok. Örökkévalónak tűnik majd a pillanat, mikor egymás szerelmében alámerültök, de kékre fagyott orcával bukkantok majd föl a szenvedélyből, mit Éva lányom szabadított el Ádámmal, és folytatott a zöldszeművel, Szamáel-Kígyóval. Legyen tehát másodistenetek a szerelem, kéz a kézben a halállal, kit általa teremtettem. Küldöm tehát fiaidnak Arabellát a démonok közül – és azé legyen, akit ő választ magának. Arabella!

ÉVA

Saskiáltás. Uramisten!

ÁDÁM

Arabella, hű tolmácsa voltam-e Sámsiel főkerub utasításának?

ARABELLA

Igen, uram.

ÁDÁM

Volt-e kifogásod az Úr parancsa ellen?

ARABELLA

Nem volt, uram.

ÁDÁM

Remegsz-e még a félelemtől?

ARABELLA

Igen, uram.

ÁDÁM

Ne félj.

ARABELLA

Nem, uram.

ÁDÁM

Az ott az én Ábel fiam.

ARABELLA

Igen, uram.

ÁDÁM

Az ő neve azt jelenti: szomorúság. Mondd a nevét.

ARABELLA

Szomorúság.

ÁDÁM

A nevét mondd, ne az értelmét.

ARABELLA

Ábel.

ÁDÁM

Az ott az én Káin fiam.

ARABELLA

Igen, uram. Káin.

ÁDÁM

Búzakalász.

ARABELLA

Igen, uram.

ÁDÁM

Sorstársad az asszonyiságban: Éva.

ARABELLA

Igen, uram.

ÁDÁM

Fiaim közül melyiket választanád magadnak társul?

ARABELLA

Nem tudom, uram.

ÁDÁM

Tetszik neked Ábel?

ARABELLA

Tetszik, uram. Arca szelíd, tekintete, mint a gazelláé.

ÁDÁM

Tetszik neked Káin?

ARABELLA

Igen, uram. Fejtartása az oroszlánkölyöké.

ÁDÁM

Választanod kellene mégis.

ÉVA

Ne! Most még ne válasszon. Az első pillantás a látszatok rabja.

ÁDÁM

Ezt ki tudná jobban Évánál?

ÉVA

Szépségednél, Arabella, csak a bizonytalanságod nagyobb. Nem szabad még választanod. Majd én megmondom, ha eljött a választás ideje.

ARABELLA

Mikor jön el, asszonyom?

ÉVA

Amikor csukott szemmel, befelé nézve és magadba hallgatózva mondod: ez vagy amaz. Honnan jöttél?

ARABELLA

Onnan, egy távoli csillagról hozott Sámsiel az Úr parancsára.

ÉVA

Válladról a csillagport le sem fújta még a földi szél. Nem választhatsz még társat magadnak. Honnan tudnád: miért választod a búzakalászt, miért a szomorúságot?

ARABELLA

Nem ismerem a búzakalászt, asszonyom, nem ismerem a szomorúságot.

ÉVA

A választás értelmét sem. Kegyetlen a választás pillanata, lányom. Ha Szomorúságot választod, Búzakalászt megsebzed, és ha visszatérnél majd Búzakalászhoz, magadat emészted el a kezdet tévedése miatt.

ARABELLA

Nem akarom magam elemészteni a kezdet tévedése miatt.

ÉVA

Isten hozott, jer az én kunyhómba.

ÁBEL

Mit parancsolt a főkerub?

ÁDÁM

Sámsiel azt mondta, mit oroszláni hangján az Úr parancsolt neki.

KÁIN

És oroszláni hangján az Úr mit parancsolt neki?

ÁDÁM

Várj. De hiszen mondtam már.

KÁIN

Dobd el azt a pálinkáskulacsot, és mindjárt eszedbe jut.

ÁDÁM

A kulacsot? Vigasztalómat az Éden után? Ha eldobom a kulacsot, segítesz rajtam? Megsegítesz abban, hogy ne emlékezzem? Torkomról a hiénát elűzöd akkor? Siralmas állapotunkban a gondok elviselhetők, ám a Gond, az az egy, az éjszakával mindig visszatérő hiéna, kulacs nélkül elviselhető-e?

ÁBEL

Az Úr szavát mondd!

ÁDÁM

Az Úr szavát. Megvan. Küldöm tehát fiaidnak Arabellát a démonok közül, és azé legyen, akit ő választ magának.

ÉVA

De nem az első pillantásra.

ÁDÁM

Ezt már nem tudom. Visszamegyek és megkérdem.

ÁBEL

Az Úr nem boroskorsó, hogy rájárjunk.

KÁIN

Az Úr bízzon valamit ránk is a döntés szabadságából.

ÁDÁM

Kosár narancsot helyez Arabella elé. Azé legyen, kinek a legszebb narancsot nyújtja.

ARABELLA

Igen, uram.

ÁDÁM

A szív jogának Dicséret, Dicsőség, Tisztesség, Ámen.

ÁDÁM

Akárcsak nénédet látnám a megkísértés napjaiban: egyik gyümölcs az Ádámé, másik a Szamáelé.

ÉVA

Fiaidat kíméld meg bár a mocsoktól. Egyik sem Szamáel! Egyik sem kígyó.

ÁDÁM

Bocsáss meg. A hiéna. Leül, iszik.

ARABELLA

Még tudatlan vagyok, uram. A szívnek csak jogát ismerem. Kötelessége is lenne?

ÉVA

Csak egyet választhatsz.

ARABELLA

Miért?

ÉVA

Mert ők ketten vannak.

ARABELLA

A kettő nem egy?

ÉVA

Nem.

ÁDÁM

Ők maguk nem számítanak. A szavaik versenyezzenek.

ARABELLA

Igen, uram. A legszebb az volt, amikor engem Sámsiel beszélni tanított.

KÁIN

És honnan tudod, hogy aki szól: azonos-e a szájáról édesen csurranó szavakkal?

ÁBEL

És te honnan tudod…

ÁDÁM

Ábel! Arabella a szép szavaidat várja. Nem dobtad el a narancsot, tiéd az elsőbbség.

ÁBEL

Istenem, de szép vagy!

ARABELLA

Nem tudom, uram, még nem tudom, milyen vagyok. A földre érve egy rohanó patakban pillantottam csak meg az arcomat.

ÁBEL

Hozzám szaladt vele. Álmomban tiszta vizű patakot láttam az arcoddal. Az álmomba ömlött egy csermely az arcoddal.

ARABELLA

Én sohasem láttalak téged.

ÁBEL

Vajon ki vagy te, s miért küldött az Úr? Jókedvében küldött-e vagy haragjában? Áldásnak vagy büntetésnek? Félek, próbának szánt, és csapdába esem. Magasztaló szavaimat Neki gyűjtögettem, abból veszek el számodra, ami csak Őt illeti, de tudnod kell, hogy ragaszkodom hozzád. Ha megfosztasz magadtól: kirabolsz engem. Minden javaim közül a legdrágábbtól, a legkedvesebbtől kellene megválnom. Nélküled csak a nevemmel maradnék: a szomorúsággal. Csak nézlek, nézlek, eltelik a szívem félelemmel: miért küldött az Úr?

ARABELLA

Titkot nem bízott rám. Amikor ott a csillagon maga elé rendelt, ölemet és keblemet megáldva, különös illatokkal hintett meg, és azt mondta: maradj meg titoknak, emberi ésszel föl nem foghatónak, és aki meg akar téged fejteni: az én dolgomba kontárkodik.

ÁBEL

Tőle kell hát mégis megkérdeznem: ki vagy te, hogy miattad Őt fosztom meg a legszebb szavaimtól? Láttodra tolvaj lettem, belopakodom saját szívembe, hogy Isten jogos tulajdonát: a hűségemet neked kilopjam onnan. Kárhozatos szavaimmal, félek, az ő székébe ültetnélek. Tudom, nem szabad, mégis a feledékenység bűnébe esem miattad. Ha csak megérintelek: örökre megfeledkezem Róla. De nem, nem. Kettőtöké a hűségem, bár a félelem gyötör a saját szavaim hallatán.

ARABELLA

Akkor ne szólj, uram. Ha drága neked a félelmed, maradj meg benne. Nem akarlak megfosztani a félelmedtől.

ÁBEL

Engedd, hogy Őt féljem ezután is. Szánj meg engem, Arabella, fogadd el marasztaló szavak helyett a puszta ragaszkodásomat, a Tőle lopottat. Kárhozatra jutok, ha nem az én kunyhómat s ágyamat választod, nélküled elbitangolok Isten ösvényéről.

ARABELLA

És ha megérintesz, nem feledkezel meg Róla? És Őmiatta nem feledkezel meg rólam? Nem vetsz engem tűzre?

ÁBEL

Legyünk inkább ketten együtt az Ő parancsának teljesítői.

ARABELLA

Mi az ő parancsa?

ÁBEL

Maradj velem… A szíved nem ezt mondja?

ARABELLA

A szívem… Hol a szívem?

ÁBEL

Ahol a válaszod.

ARABELLA

Még nem tudom… Nincs válaszom.

ÁBEL

Ahol a szavaim visszhangra találnak benned.

ARABELLA

Nem hallok visszhangot, uram. Hol a szívem?

ÁBEL

Ahol…

KÁIN

Kést ragadva Arabella mellének szögezi. Itt. Itt a szíved.

ÉVA

Káin! Káin!

ÁBEL

Ráveti magát Káinra, aki egyetlen mozdulattal veti őt le magáról, majd a kést Ábel szívének szögezve. Az ő szíve pedig itt van. Látod?

ARABELLA

Nem látom, Uram.

KÁIN

Kiszedjem neked?

ARABELLA

Nem, uram. Félek a késtől.

ÉVA

A szavak versengése! Nem a késeké! Ó, minek kellett idejönnöd, Arabella!

ÁBEL

Meg akarsz ölni?

KÁIN

Nem, nem. Csak segíteni akarok – a szavak magyarázatában. Tudod már, hol a szíved, Arabella?

ARABELLA

Nem tudom, uram.

KÁIN

A kést elhajítva. Amikor fájni fog, megtudod.

ARABELLA

Mikor fog fájni?

KÁIN

Amikor az ő szép szavai füst formájában az égbe szállanak, és te itt maradsz a bizonytalanságod hamujában. Ábelhez. Téged ki hatalmazott föl, hogy gerjedelmedet az Isten nevében erőszakold rá?

ÁBEL

A bizonyosság, hogy nemcsak én akarom őt. Az Isten is nekem küldte.

ÁDÁM

Efelől nem határozott. Rajtad a sor a szólásban.

KÁIN

Rajtam? Kacag. Ezt a némbert öcsém körülnyálazta már az Isten akaratába mártott szép szavak váladékával. Legyünk inkább ketten az Ő parancsának teljesítői. Láttodra tolvaj lettem, belopakodtam saját szívembe… Mákonyos szavaival ki kelne versenyre?

ÁBEL

Szeretlek, Arabella.

KÁIN

Szeresd egymagad – és a magad nevében. Szeressen, ha szeretni fog, tenmagadért, nem Őmagasságának szolgálatában. Avagy Isten nélkül kevésnek érzed magad – a szerelemhez is? Az ágyban is? A nemzésben is?

ÉVA

Káin!

ÁBEL

Tajtékzol, mert engem szeret az Isten. Mindahányunk közül engem szeret legjobban az Isten.

KÁIN

Téged? A lehajtott fejedet szereti. Bárkit szeretni fog, a sátánt is szeretni fogja, csak alázatos legyen az a sátán!

ÉVA

Isten mindannyiunké, s mi valamennyien az övéi vagyunk.

ÁDÁM

Szamáel is.

ÉVA

Hallgass, Ádám. Csillapodj, Káin. Arabella, halaszd el a döntést. Ne siettesd, ami magától is eljön. Ne hajíts tűzcsóvát közibénk.

ÁBEL

Szeretlek, Arabella.

ÁDÁM

Dicséret, dicsőség, tisztesség…

ÉVA

Ábel, ne hajszold most a kívánságodat. Mindjárt feljön a hold, pihentesd a szenvedélyed. Holnapra megnyugszol, Káin is lecsillapodik, a vizek is éjjel tisztulnak, és holnap a választás könnyebb lesz.

ÁBEL

Most válasszon!

KÁIN

Most! Amíg még bizonytalan. Most döntsön, míg nem tudja, mit akar. Most szeressen, míg nincs benne szerelem. Holnap már késő lesz.

ÁBEL

Szeretlek, Arabella.

KÁIN

Ezt én is elóbégathatom a végtelenségig!

ÁBEL

Óbégasd!

KÁIN

Beléndek-szavak! Üresen járó malom zakatolása.

ÉVA

Hagyjátok az acsarkodást. Tiszteljük meg Isten üzenetét. Vacsorázzunk! Mangót, narancsot, édesburgonyát kaptok, és meghalljuk Káin énekét, Ábel furulyaszavát, és megmutatjuk Arabellának a tengert, a szivárványos repülőhalakat, szélcsend van, felültetjük a balsafa tutajra, megmutatjuk neki a holdfényt a vizeken.

ARABELLA

A holdfényt a vizeken.

ÁDÁM

Egy kis cserjepálinkát is iszunk. Dicséret, dicsőség…

ÉVA

Jertek, gyermekeim.

ÁBEL

Gyere velem, Arabella.

ÉVA

Még ne! Ne menjen! Távoli csillagról jött, halandók közé a halhatatlanságból. Ahonnan magunk is indultunk. Őrizzük meg őt, míg lehet, hajnali állapotában. A bűnbeesés napján halandókká lettünk, hadd tanuljon a sorsunkból, maradjon meg közöttünk főnixmadárnak. Azon a napon a kígyó minden állatot és szárnyas lényt megetetett a rontó gyümölccsel, egyedül a főnixmadár utasította el és maradt halhatatlan. Arabella, maradj meg főnixmadárnak.

ARABELLA

Nem ismerem a főnixmadarat. Ábel nagyon szépen beszélt.

ÁBEL

Jer velem.

ÉVA

Még ne menjen. Korai még…

KÁIN

Menjen csak! Tanulja meg, hol a szíve.

ARABELLA

Félek tőled, uram. Indulatos vagy.

KÁIN

Csöndesen. Pedig én az Éden kertjét szerettem volna megmutatni neked. A Hebron völgyén túl, a Lebia-hegy csúcsáról már látni lehet az Éden kristályfényeit.

ARABELLA

Indulatos vagy, uram.

KÁIN

Megrettensz majd az ő szelídségétől. Tekintete, mint a gazelláé. Menj csak vele. Dobd el az én narancsomat.

ARABELLA

Te dobtad el, uram.

KÁIN

A bizonytalanságodban akartalak megsegíteni.

ARABELLA

Ő szeret engem.

KÁIN

Igen. Azt mondta, hogy szeret.

ARABELLA

Te nem mondtad.

KÁIN

Könyörgésben a legutolsó leszek mindig. Az Istennél is, tenálad is. Eredj.

ÁBEL

Szeretlek, Arabella.

ÁDÁM

Dicséret, dicsőség. Elvégeztetett.

ARABELLA

Akkor megyek. Elindul Ábel felé.

ÁBEL

Elindul Arabella felé. Az én Istenem fényes üzenete.

ÉVA

A sasnak háromszori jajkiáltása! Tekints le rájuk, ó, könyörület! Nézz le mireánk, ó, könyörület!

Második jajkiáltás

ARABELLA

Hová megy az oroszlánkölyök?

KÁIN

Messzire.

ARABELLA

Nagyon messzire?

KÁIN

Van valami itt a közelben, ami mégis távoli nagyon.

ARABELLA

Az Édenkert?

KÁIN

Amit meg szerettem volna mutatni neked.

ARABELLA

Már nem akarod?

KÁIN

A mindenség második asszonya: Ábel asszonya.

ARABELLA

És ha csupa tévedésből?

KÁIN

Bizonyos vagy máris a tévedésedben? Egy tavasz és egy nyár elegendő volna?

ARABELLA

Talán egy éjszaka is.

KÁIN

Nem szereted már?

ARABELLA

Azt sem tudom: szerettem-e?

KÁIN

Miért léptél be a kunyhójába?

ARABELLA

Istentől lopott szavakkal engem dicsőített és hozzám könyörgött.

KÁIN

És nem teszi már?

ARABELLA

A tulajdonának tekint.

KÁIN

Felajánlottad magad neki. Mért ne tekintene a tulajdonának?

ARABELLA

Nem, nem ajánlottam föl magam.

KÁIN

Megkötözött? Úgy vetett az ágyba?

ARABELLA

Nem kötözött meg.

KÁIN

Akkor?

ARABELLA

Sorsunkat a szavak rendezik. Elbódított a szép szavaival.

KÁIN

És már nem szépek?

ARABELLA

Ugyanazt hallom az Istennel együtt. Szép vagy, Arabella, nagy vagy te, Isten.

KÁIN

Ez így van.

ARABELLA

Te nem mondod.

KÁIN

Nem mondom.

ARABELLA

Csak gondolod?

KÁIN

Csak gondolom.

ARABELLA

Miért nem mondod?

KÁIN

Meggyűlöltem a szavakat, amelyek a sorsodat rendezték.

ARABELLA

Engem is gyűlölsz?

KÁIN

A bizonytalanságodat gyűlölöm. Akár a víz tükre: azt mutatod mindig, aki fölibéd hajol. A hajad színe is a hozzád intézett szavak szerint változik.

ARABELLA

Te mit mondtál volna, ha Ábellel versenyre kelsz a szavakban?

KÁIN

Ábel után semmit. Síkos volt már körötted a hely a csiganyálkás vallomástól.

ARABELLA

Csak annyit mondtál volna, hogy elvinnél engem az Éden falai alá?

KÁIN

Most is elvinnélek.

ARABELLA

Megyek.

KÁIN

Késő már. Nélküled, egymagam török be a Paradicsomba, s lövöm ezt a nyilat Sámsiel hasába. És ha találkozom vele: számon kérlek az Istentől.

ARABELLA

De hiszen itt vagyok.

KÁIN

Voltál. Ábel ágyában vagy. Én már, ha lehunyom a szemem, csak ott látlak téged. Nyálkás könyörgések szónyoma és keze nyoma a testeden. Millió csiganyom.

ARABELLA

Utálatosnak látsz engem?

KÁIN

Idegennek.

ARABELLA

Te már nem vagy idegen számomra. Sokat néztelek, sokat gondolkoztam azon: mi célod a Lebia-hegy csúcsán? Mire vágyol, hogy minden nappal nő a vakmerőséged? Nem áldozol, nem könyörögsz…

KÁIN

Nem koldulás végett jöttünk e világra. Kegyelemkoldulás, szerelemkoldulás, dicsőítés, hálaadás az Ő morzsái láttán, miket az asztaláról elibénk seper…

ARABELLA

Magányos vagy.

KÁIN

Jó helyt vagyok: a magam társaságában.

ARABELLA

És ha veled volnék? Ha tenálad?

KÁIN

Bujaság és bizonytalanság kosara, te! Két Istent akkor sem szolgálnék. Akkor is kitartanék a magamé mellett.

ARABELLA

Az kicsoda?

KÁIN

Nem tudod?

ARABELLA

Nem tudom.

KÁIN

Nem sejted?

ARABELLA

Nem sejtem.

KÁIN

Nézz körül: ki lehet az az Isten?

ARABELLA

Az óceán tajtékzik. Repülőhalakat látok s a Lebia-hegy fölött egy fekete felleget. Nem látom a te istenedet.

KÁIN

Előtted áll.

ARABELLA

Ne vétkezz.

KÁIN

Én vagyok az.

ARABELLA

Hallgass.

KÁIN

Én vagyok! Én vagyok!

ARABELLA

Az ő hatalmának talpa alatt?

KÁIN

A talpa alatt, a markában, a torkában, emésztőcsatornájának…

ARABELLA

Kezét a szájára tapasztja. Megbüntet, megöl, ne vétkezz!

KÁIN

Én vagyok!

A villámai között is. Az égre kiáltva. A villámaid között is, Uram! Én vagyok!

ARABELLA

Káin! Káinom! Megöl az Isten, és elveszítelek.

KÁIN

Ábel! Ábelem! Így mondd, csak őt veszítenéd el, ha veszendő, esendő lenne az Úr kedvence. Engem elveszíthetsz, mert meg sem találtál.

ARABELLA

Káinom! Oroszlánkölyköm…

KÁIN

Ábelem, nyálas csigám. Ágyatokba, lihegéseitekbe ne keverd el az én nevem. Harapásainak nyoma a nyakadon, válladon, a combodon. Ne mondd, hogy Káinod vagyok. Én csak Káin vagyok, voltam és maradok mindahányatok nélkül: egymagam.

ARABELLA

Újabb dörgés, villámlás közben. A villámaival sújt agyon.

KÁIN

Én vagyok a magam istene!

ARABELLA

Hallgass! Elveszítelek.

KÁIN

Miután már elvesztettelek. És egy szál magamban keresem azt, aki veled együtt lehettem volna… De nélküled is az vagyok…

ARABELLA

Ne mondd!

KÁIN

De mondom!

ARABELLA

Ne mondd!

KÁIN

Mondom!

ARABELLA

Ne mondd!

KÁIN

Én vagyok…

ARABELLA

Száját befogja. Ne, ne!

KÁIN

Ellöki magától.…az Isten.

ARABELLA

Nem hagylak vesztedbe rohanni. Átöleli, száját befogja. Szánj meg engem, Káin, ne káromold az Istent. Elveszítelek. Nem akarlak elveszíteni. Gyalázz engem szíved szerint, nevezz bujának, bizonytalanságnak, csak maradjak melletted, akár idegenként is…

KÁIN

Hosszan nézi. Ennyire féltesz engem…

ARABELLA

A bátrakat félteni kell.

KÁIN

Bárcsak hallgatni tudnék magam is.

ARABELLA

Bárcsak hallgatni tudnék erről boldog némaként! Boldog némaként… Nem villámlik már. Megmenekültünk.

KÁIN

Vagy elvesztünk véglegesen. Én távoli csillagom.

ARABELLA

Oroszlánkölyköm.

KÁIN

Csak ennyit mondtam volna neked akkor is: én messzi csillagom.

ARABELLA

Itt ül a válladon. A szemedben. A szádon. A tenyeredben. Ha nagyon gyűlölöd, akár egy színes kagylót: összetörheted.

KÁIN

Nem gyűlölöm. Csak felejteni tudnék.

ARABELLA

Ha akarod: elfelejted.

KÁIN

Az agyamat kellene kicserélni hozzá. Kiégetni a két szememet is. Nem kellene látnom, ahogy karon fogod Ábelt, és belépsz a kunyhójába.

ARABELLA

Nem tudtam, mit cselekszem.

KÁIN

Talán most tudod?

ARABELLA

Tudom.

KÁIN

Játékosan. Ó, hitegetések boszorkánykosara, bizonytalanság örvénye, tévedések szakadéka, hűséges hűtlenségek átka, meggondolatlanság csapdája, oktalanságok hínárja: asszony a neved. Arabella.

ARABELLA

Ugye, nem veszítelek el? Isten haragját többé nem hívod ki magad ellen.

KÁIN

Elegendő, hogy az áldozati füstöket megvontam tőle.

ARABELLA

Mindennapi táplálékát.

KÁIN

Ábel majd fölhizlalja.

ARABELLA

Magad is a kezében vagy. Életünk, halálunk ott van a homlokráncában.

KÁIN

Ha száz nyilat lőnek is belém: visszatérek a Paradicsomba. Jogos tulajdonunk. Talán a kettőnké. A miénk az, tej- és mézfolyamaival, a tudás fájával együtt.

ARABELLA

A felejtés tava létezik a Paradicsomban?

KÁIN

Talán az is…

ARABELLA

Megfürdünk benne. Mindent elfelejtünk. Ó, te Ábel!

KÁIN

Ábel? Arcul üti. Nincs felejtés vize! Nincs!

ARABELLA

Mit mondtam, Úristen!

KÁIN

Azt mondod, ami benned van. Ábel minden porcikádban. Menj!

ARABELLA

Bocsáss meg, Káin. Nem szívem: a nyelvem botlott. Közeli még, ami közöttünk volt.

KÁIN

És lesz!

ARABELLA

Nem él már bennem. Egy halott nevét ejtettem ki – tévedésből.

KÁIN

Puszta tévedésből. A választásod: tévedésből! Nászágyatok: tévedésből! Szerelmes suttogásodban a neve: tévedésből! Minden csupa tévedésből.

ARABELLA

Szeretlek, Káin.

KÁIN

Tévedésből. Őt szeresd! Kötéllel veri.

ARABELLA

Szeretlek, Káin.

KÁIN

Szeretlek, Ábel. Csupa tévedésből.

ARABELLA

Ne űzz el engem! Vigy magaddal engem!

KÁIN

Minek? Álmatlanságnak? Üszkös sebnek az emlékezetembe?

ARABELLA

Sámsielhez vezess el bár. Ő visszavisz a csillagra.

KÁIN

A démonok is kilöknének maguk közül.

ARABELLA

Szerettek engem.

KÁIN

Szerettek. Míg nem volt emberszagod. Ábel-szagod. Kanbűzöd csupa tévedésből. El.

ARABELLA

Ne hagyj el, Káin! Ne hagyj itt! Bocsáss meg, Káin, ne hagyj itt engem! Ne űzz vissza, Káin, egy halottnak az ágyába! Káin! Sír. Istenem, Atyám, hogy szóljak hozzád? Ne büntess, Uram, az én cselekedetemért. Keblemet, ölemet te áldottad meg, te döntöttél olyképpen, hogy Ábelt megismerjem, és átvegye hatalmát fölöttem a test kívánságainak rőzselángja. Bűnös vagyok-e, ha nem tudtam, mit cselekszem a szép szavak áradatában? Nincs kiút az első tévedésből? Minden visszavezető utat lezártál, Uram? Gyönge voltam és elestem, Uram, de erős vagyok és föl szeretnék egyenesedni. Segíts rajtam, és Káint visszavezetem Tehozzád. A bátrak, a felemelt fejűek miért ne lehetnének ott az oldaladon? Miért csak a lehajtott fejűek? Miért csak az alázatosak?

ÁBEL

Jön. Szomorú az én Üzenetem.

ARABELLA

Egyedül vagyok. Egyedül maradtam, uram.

ÁBEL

Nem uram. Szerelmes szomorúságom. Így szólítottál.

ARABELLA

Így szólítottalak.

ÁBEL

Mi történt veled?

ARABELLA

Semmi sem történt.

ÁBEL

Káin hol van?

ARABELLA

Káin elment.

ÁBEL

Ha miatta szomorkodol, neki ajándékozlak.

ARABELLA

Káinnak?

ÁBEL

Ó, nem, nem! Istennel is szembeszállnék már miattad.

ARABELLA

Istennel is?

ÁBEL

Ne vétkezzünk. Áldozás ideje van már.

ARABELLA

Leölöd a bárányt?

ÁBEL

Szédülök pedig a vér láttán.

ARABELLA

Miért teszed akkor?

ÁBEL

A körülmények hatalmánál fogva.

ARABELLA

Legfőbb körülmény pedig Ő maga? Odafönt? A hatalom körülménye?

ÁBEL

Talán nem is Őmiatta: egyedül magamért teszem. Élni akarok. Ezerszeresen is azóta, hogy megismertelek.

ARABELLA

Te csak élni akarsz?

ÁBEL

Furcsa kérdéseid vannak. Káinnal beszéltél.

ARABELLA

Igen.

ÁBEL

Megölöm, ha téged is megfertőz a rögeszméivel.

ARABELLA

Az ő vérétől nem irtóznál?

ÁBEL

Csupán ostobaságot beszélek. Mert szeretlek. És féltelek.

ARABELLA

Féltesz engem?

ÁBEL

Szeretsz engem?

ARABELLA

Nincs már akaratom. Homokban vergődő halakat láttam az óceán partján. Ádám azt mondta: elment a dagály. Az volt a védelmük. Én is így vagyok már. Azt teszel velem, amit akarsz.

ÁBEL

Az enyém vagy.

ARABELLA

Ha visszamennék a csillagra: kilöknének engem a démonok?

ÁBEL

Miért mennél? Miért löknének vissza?

ARABELLA

Ábel-szagom van.

ÁBEL

Tömjénillatod, kedvesem.

ARABELLA

Az áldozati füstöd illata?

ÁBEL

Ami legkedvesebb az Istennek. A cédrus árnyéka! Gyorsan az aranycsészéket. Nem segítesz? Kirakja gyorsan a csészéket. Sorba szépen a véres kő mellé. Te majd ide térdepelsz mellém.

ARABELLA

Igen, uram.

ÁBEL

Nem szembe. Nap iránt. Ó, Asszony! Isten és az emberfia közé helyezkednél!

ARABELLA

Látni akarlak, ahogy imádkozol.

ÁBEL

A Nap helyére ültél.

ARABELLA

Azt mondtad: kihunyt a nap, mint az áldozati bárány szeme, csak az én arcom világol.

ÁBEL

Az kettőnk beszéde volt. Most Róla van szó.

ARABELLA

Azt mondtad: szándékaid istene vagyok: éden az éden helyében. Az elveszett és visszanyert Paradicsom.

ÁBEL

De most a cédrus árnyéka mutatja: eljött a hálaadás perce.

ARABELLA

Azt mondtad: ne féltsem vágyadtól a reám bízott titkot, mert ketten közös titok leszünk, a gyönyörűség birtokosai. Halhatatlanból halandóvá tettél.

ÁBEL

Az ő parancsa volt: sokasodjatok és töltsétek be a földet, és hajtsátok birodalmatok alá; és uralkodjatok a tenger halain, az ég madarain.

ARABELLA

Azt mondtad: minden szándékod istene vagyok, és uralmad alá hajtottál. Miért nem hagytál meg engem főnixmadárnak?

ÁBEL

Mert szeretlek, és te engem választottál.

ARABELLA

Azt mondtad: hajtsam fejem a párnádra, és megismerem a boldogságot, amit sem a cédrusfák, sem az erdei állatok, madarak, sem a démonok sohasem ismertek.

ÁBEL

Igen. Azt mondtam. Miért emlegeted most?

ARABELLA

Azt mondtad: az Ő haragjával is szembeszállsz miattam. De te nem szálltál szembe miattam. Csak imádkozni tanítasz reggel és este. Káin…

ÁBEL

Nevét ne vedd a szádra!

ARABELLA

Egyedül Káinnak volt mersze…

ÁBEL

Lázongó volt már csecsemőkorában.

ARABELLA

És a nap nem hunyt ki, mint az áldozati bárány szeme, s a csillagkolibrik nem repdesték körül a hajamat.

ÁBEL

Arabella!

ARABELLA

És nem lettem szándékaidnak istene, csak tudatlan eszköze a felvirágozott kunyhódban.

ÁBEL

Uram, ne vedd el az eszét. Mit beszélsz?

ARABELLA

Neked adtam a reám bízott titkot, és ezért Neki adsz hálát. Hozzád költöztem, és te Hozzá könyörögsz…

ÁBEL

Istennek képzeled tán magad?

ARABELLA

És mit kaptam cserébe? Anyád vigaszát, miszerint a kígyó miatt ő is elszenvedte már a gyászba borult napot, a vérző holdat és a gyümölcsét hullató fügefát…

ÁBEL

Most hazudsz, vagy amikor a vállamon sírtál?

ARABELLA

Amikor legyőztél engem. A diadalmas arcod láttán sírtam.

ÁBEL

Eljövendő gyermekünket láttam.

ARABELLA

Nem! Ne büntess engem Éva fájdalmával.

ÉVA

Jön, leteszi a rőzseköteget. Mintegy válaszként Arabellának. Akkor egymásra néztünk, és megrettentünk a meztelenségünktől. Fügefa levelével próbáltuk eltakarni szégyenünket, és alkonyatkor Isten lépteit hallottuk a kertben. Az oroszlán hangján kérdezte: Hol vagy, Ádám? Ádám kitekintett búvóhelyéről, és töredelmesen rebegte: Szavadat hallám a kertben és megfélemedtem, mivelhogy meztelen vagyok és elrejtezém. Ki mondá néked, hogy meztelen vagy? – kérdezte Isten. – Avagy talán ettél a tiltott fa gyümölcséből? Éva adott nekem a gyümölcsből arról a fáról, és megettem. Akkor hozzám fordult az Isten: Mit cselekedtél? A kígyó ámított el engem. A zöld szemű kísértés, aki most a ti sarkotokat mardossa, szegény gyermekeim. És megátkozott engem az Úr: Megsokasítom a te viselősséged fájdalmait, fájdalommal szülsz magzatokat, és epekedel a te férjed után, ő pedig uralkodik rajtad. Megátkozta Ádámot is: Átkozott legyen a föld temiattad. Orcád verítékével egyed a te kenyeredet, míglen visszatérsz a földbe, mert abból vétettél, mert por vagy te s ismét porrá leszesz.

ARABELLA

Nem akarok veletek a földbe visszatérni.

ÉVA

Kései már a tiltakozásod. Hasztalan volt az én megbánásom is, amikor méhemben a két magzatommal az óceán partjain bujdostam.

ARABELLA

Miért kellett elbujdosnod?

ÉVA

Ma is hallom saját hangomat: Jaj, Ádám, vétkeztem. Űzz el engem életed világosságából. Elmegyek Napnyugatra, hogy ott szüljem meg az én gyermekeimet és ott várjam a halált.

ARABELLA

Miért kellett elbujdosnod?

ÉVA

Ágakat gyűjtögettem az Óceán partján és kunyhót építettem. S amikor eljött a vajúdás órája, megiszonyodtam a magánytól, a Napot és a Holdat kértem, mikor kelet felé haladnak, küldjék el hozzám Ádámot. Akkor eljött Ádám, megbocsátott nekem és arcomat simogatta, míg gyermekeimet a világra hoztam.

ARABELLA

Miért kellett elbujdosnod?

ÉVA

Legyetek boldogok, hogy ilyen titok a ti szíveteket nem roncsolja minden emlékező pillanatban. Légy boldog, Arabella, hogy a te férjed mellett az Úr nem küldött rád kígyó-kísértést. Sohase kelljen azt mondanod neki: Ábel, űzz el engem a te életed világosságából. Soha. Bemegy a kunyhóba.

ARABELLA

Megretten. Milyen titokkal sújtasz engem? Nem akarok fájdalmat hordozni!

ÁBEL

A fájdalom: Isten rendelése rajtunk.

ARABELLA

Nem akarok a gyermekemmel elbujdosni!

ÁBEL

Az arcodat fogom simogatni.

ARABELLA

Miért nem hagytál meg engem főnixmadárnak?

ÁBEL

Az Ő rendelése volt.

ARABELLA

Ne háríts mindent Őreá! Miért nem hagytál meg engem főnixmadárnak?

ÁBEL

Mert élek és ragaszkodom hozzád, alávetem magam a parancsainak.

ARABELLA

Parancsainak! Önző mohóságodnak, a kéjvágyadnak!

ÁBEL

Úristen, Arabella! Az engedékenységed helyén már csak gyűlölet van a szemedben.

ARABELLA

Hol vagy, merre vagy, Sámsiel? Vigyél vissza engem… Ábel visszatartja. Eressz!

ÁBEL

Mi történt veled? Milyen titok esett kettőnk közé? Vagy Éva titkától iszonyodtál meg, Arabella? Az ő bűne, az ő bánata, miközöttünk semmi titok nincsen.

ARABELLA

Eressz!

ÁBEL

Ne menj! Hallgass meg engem. Az óceán kellős közepén, talpalatnyi korallszigeten…

ARABELLA

Tudom, és mégis…

ÁBEL

Fél lábon állva vulkánkődarabon, töviskosárban összecsombolyítva…

ARABELLA

Szavak, szavak, ragacsosak!

ÁBEL

Étlen, szomjan, bénán és vakon, pálmaágról fejjel lefelé lógatva, denevérként szemöldökfára szögezve…

ARABELLA

Szavak! Miért nem hagytál meg engem főnixmadárnak?

ÁBEL

Cethal gyomrában, medúzaként a víz alatt…

ARABELLA

Nem akarok veled a föld alá kerülni!

ÁBEL

Gyümölcspatkányként a banán belsejében, pondróként egy állati hullában…

ARABELLA

Az én fájdalmamban és bujdosásomban.

ÁBEL

Akárhogyan, akárhol vállalom ezt az életet – csak veled lehessek.

ARABELLA

Csak meg ne halj! Hogy Te meg ne halj!

ÁBEL

Csak teveled élhessek az életem árán is.

ARABELLA

Életed árán! Pondróként! Ó, te minden megalkuvások és gyávaságok foglalata: Ábel a neved.

ÁBEL

Temiattad, a legdrágábbért a megvetésedet is vállalom.

ARABELLA

Nem a legdrágábbért: magadért vállalod. Éva sorsára juttatsz engem.

ÁBEL

Az Ő parancsa szerint.

ARABELLA

Hazudsz! Nem az Ő parancsa!

ÁBEL

Minden az Ő akaratának alávetettje: a hatalmas csillagok forgása, az emberi szívnek parányi rezzenete is, a Világmindenség, a legnagyobb – s létünk, akaratunk, minden létezők legkisebbike.

ARABELLA

A Világmindenség: a létező dolgok legkisebbike a szív jogaihoz képest.

ÁBEL

Káin szól veled!

ARABELLA

Káin!

ÁBEL

Hol a szívem, uram? Káin a kés hegyével mutatott rá! Hogy máris az Isten akaratának fölébe helyezd? Az Ő hatalmának tagadásaképpen?

ARABELLA

Megtaláltam a szívemet, uram. A Világmindenség befelé nyílik, s ha úgy tetszik, az Ő hatalmának tagadásaképpen.

ÁBEL

Káin-káromlás a szádon, minden szavad gyalázat…

ARABELLA

Nem alázat! Miért nem hagytál meg engem főnixmadárnak?

ÁBEL

Miért nem Káint választottad magadnak?

ARABELLA

Honnan tudod, hogy nem őt választottam?

ÁBEL

Honnan? Kacag. Az ágyból.

ARABELLA

Kést ragad. Megöllek!

ÁBEL

Ide szúrj!

ARABELLA

Az imádságaid kellős közepébe.

ÁBEL

Istentelen démon!

ARABELLA

A gyávaságod fészkébe!

ÁBEL

Ide üsd! Én tudom, hol a szívem. A magadéról nem tudod: nálam-e, Káinnál, mert Isten üzenetéből csapásom lettél. Ide döfd!

ARABELLA

Miért nem hagytál meg engem főnixmadárnak?

ÁBEL

Ide döfd! Eljövendő gyermeked atyjának szívébe.

ARABELLA

A kést elejti. A gyermek. Akivel elbujdosok majd az Óceán partjára…

ÁBEL

Nem. Nem kell elbujdosnod. Nem kell üzenned értem a Nappal és a Holddal, mert bűntelen vagy. Káin csak a szavaival férkőzött hozzád, ebben bizonyos vagyok. Ettől még nem kell elbujdosnod. A szavak ellen lehet védekezni…

ARABELLA

Azért győztél velük.

ÁBEL

Mert betelt rajtunk a rendelés.

ARABELLA

Betelt rajtunk a rendelés.

ÁBEL

Halhatatlan főnixmadaram.

ARABELLA

Betelt rajtunk a rendelés. Bárcsak hallgatni tudnék erről boldog némaként.

ÁBEL

Némaként? Újabb titok a szavaid mögött…

ARABELLA

Nézd, Ádám jön.

ÁDÁM

Jön részegen, megfojtott kígyóval a karján. Dicséret, dicsőség, tisztesség, asszonyi hűség. Éva kijön a kunyhóból. Itt vagy hát? Asszonyi hűség. Újabb megfojtott latrodat hoztam tenéked. Ide gyere! Csókold meg Szamáelt, miként a Paradicsomban.

ÉVA

Részeg vagy.

ÁDÁM

Gyönyörűséges fiaidnak atyját vagy pótatyját hoztam el néked. Csókold meg arkangyalodat.

ÉVA

Megcsókolt már téged a sátán. Részeg vagy.

ÁDÁM

Hűtlenséged romolhatatlan és hervadatlan emlékének áldoztam, egyetlen szerelmem, egy kis cserjepálinkával.

ÉVA

Nem emlék az már: maga Lucifer benned, az összes kölykeivel.

ÁDÁM

Csókold meg az angyalodat.

ÉVA

Gyere, feküdj le.

ÁDÁM

Dicséret, dicsőség a Legelső Asszonynak! Jaj, Ádám, vétkeztem. Űzz el engem a te életed világosságából. Vétkeztem, vétkeztem! Szamáel arkangyal megkísértett és megejtett engem – kígyónak képében. Ő volt, ugye?

ÉVA

Istenem, kire pazaroltam a megbánás szavait! Ádám, feküdj le, Szamáel már nem létezik.

ÁDÁM

Minden létezik. Ami volt, és ami elmúlt: létezik. Semmi sincs, édeni szerelmem, csak ami volt, amit úgy hívnak: a Megtörtént.

ÉVA

Valamikor.

ÁDÁM

Valamikor. Nincs Valamikor. A valamikor is bennünk van, te asszonyi állat, minden valamikorok boldog felejtője. Semmi sem igaz, egyedül ami megtörtént. Dicséret, dicsőség a Megtörténteknek.

ÉVA

A bocsánatod is megtörtént, mégsem igaz, mégis hazugság.

ÁDÁM

Dicsőség a megbocsátásnak. De ki hozza el nekünk a felejtést? A halál, az agyamat felzabáló pondróival. Ím, a csábítód, a boldog Szamáel.

ÉVA

Igen. A csábítóm.

ARABELLA

Iszonyatos.

ÁBEL

Az ő rendelésük is betelt.

ÁDÁM

Mivel csábított el, gyönyörűségem? Mivel hajszolt a Második Bűnbe?

ÉVA

Nincsen annyi csillag az égen, ahányszor megkérdezted már. S ahányszor elmondtam. A sír szélén állunk; még mindig kérdezed.

ÁDÁM

Amikor meghalok is: ez a kérdés fog kinőni a számból. Maréknyi föld lesz a számban, kaktusznövesztő agyag, az égre kiabáló: mivel csábított el?

ÉVA

Mondottam: szavakkal és könyörgéssel.

ARABELLA

Hallod, Ábel?

ÁBEL

Nem, nem akarom hallani. Úristen, miért osztod meg velünk a kettejük titkát!

ÁDÁM

Dicséret, dicsőség, Szamáel tetemét megcsókolod szépen.

ÉVA

Kegyelmezz!

ÁDÁM

Mint régen, az alma után. Az alma másnapján? Vagy épp egyidejűleg? Egyazon harapás közben?

ÉVA

Hazudsz! Képzelődöl.

ÁDÁM

Édenkerti szerelem: Szamáel a neved. Kígyó a neved!

ÉVA

Neve: Káin és Ábel. A mi gyermekeink.

ÁDÁM

Honnan tudod? Miért nem a ti gyermekeitek? Csókold meg! Hajánál fogva ráncigálja Évát a kígyóhoz. Csókold meg! A csábító kígyódat öleld!

ARABELLA

Menjünk! Meneküljünk!

ÁBEL

Nem. Igyuk ki ezt a keserű poharat.

ÉVA

Ádám, könyörülj! Semmi sem igaz már abból, amit nem bírsz elfelejteni. Mert én elfelejtettem.

ÁDÁM

Boldog felejtés!

ÉVA

Elfelejtettem Szamáelt. Ne támaszd föl bennem a halottat, az élőt segítsd, aki te voltál és maradsz mindörökre.

ÁDÁM

Te voltál és maradsz mindörökre. Kacag. Egy halott arkangyal is a csábítód lehet?

ÉVA

Nem én voltam.

ÁDÁM

Hanem ki volt? Maga az Isten volt az elcsábított?

ÉVA

A tudatlanságom, a gyöngeségem. Hát nem elegendő büntetés rajtam a lelkiismeret?

ÁDÁM

Lelkiismeret. Az utólagos. Úristen, szeszélyes Teremtő! Mifajta lelkiismerettel ruháztad föl ezt a némbert? Utólagossal, a tetteinek nyomában kullogó hiénával. Miért nem fáklyával, hogy a lába elé világított volna? Csókold meg a te sátáni elcsábítódat!

ÉVA

Megcsókolom és meghalok. A tengerbe vetem magam.

ÁDÁM

Már elbujdostál egyszer.

ÉVA

Szégyenemben. A gyermekeinkkel. A te gyermekeid a méhemben már verekedtek. Már akkor is verekedtek.

ÁDÁM

Anyjuk szégyentelenségének láttán, bizonyára.

ARABELLA

Segíts rajtuk, Ábel.

ÉVA

Ágakat gyűjtögettem az Óceán partján és kunyhót építettem. Az ifjú Ádám eljött hozzám és megbocsátott nekem…

ÁDÁM

Az ifjú Ádám!

ÉVA

A sír szájában állónak eszét vette már az Isten. Szíve után a szemét is kicserélte. Ne nézz így rám! Hiénatekintet az édeni ragyogás helyén. Úristen! Szólíts ki engem az élő világból. Sír.

ÁDÁM

Magába roskad. Jönne már a megváltó halál.

ÁBEL

Azt gondoltam: velük indult a Kezdet. A kezdetnek pedig ők is csak folytatásai. Honnan jönnek? És mi merre tartunk? Eltemetjük majd őket, és mi leszünk a kezdet. Az újrakezdés.

ARABELLA

Sohasem fog neki megbocsátani?

ÁBEL

Amikor nem fogja szeretni, megbocsát. Ha majd közönyös lesz.

ARABELLA

Az én csillagomon nem ismertem sem örömöt, sem szenvedést. Miért épp engem küldött Isten közibétek? E siralomvölgyébe. Miért?

ÁBEL

Nézd: újra megbékélnek. Újrakezdik a folytathatatlant.

ÉVA

Ugye, többé sohasem nyúlsz hozzá?!

ÁDÁM

Nem.

ÉVA

Rengeteg szivárványos halat hozott a dagály. Adok neked mangót, ananászt, narancsot meg szárított édesburgonyát. No gyere. Hová nézel?

ÁDÁM

Régi szálláshelyünk felé. Emlékszel? Azon a napon nagy csend volt a Paradicsomban. És mi ketten ott… Mint a fény a vízen, olyanok voltunk.

ÉVA

Mint a fény a vízen. Aludnod kell. Enned is kell.

ÁDÁM

Mint a fény a vízen. Aludnom kell. Ennem is kell.

ÉVA

Szárított édesburgonyát.

ÁDÁM

Szárított édesburgonyát.

ARABELLA

Ábel, vigyél engem Sámsielhez.

ÁBEL

Soha.

ARABELLA

Szánj meg engem. Vigyél vissza Sámsielhez.

ÁBEL

Ne félj, Arabella. Nem jutunk az ő sorsukra. Bízzál bennem.

ARABELLA

Magamtól félek.

ÁBEL

Miért félsz magadtól?

ARABELLA

Nem tudom. Nem akarok Éva sorsára jutni.

ÁBEL

Nem jutsz.

ARABELLA

És ha már oda jutottam?

ÁBEL

Én nem vagyok Szamáel! De mit beszélek! Miként lehetnék az én társam kígyócsábítója? Különös dolgokat mondasz, Arabella, megzavarod az eszemet. Miért mondod, hogy Éva sorsára jutottál? Elcsábított valaki téged? Káin! Megölöm! Beszélj! Mit akartál az imént mondani?

ARABELLA

Csak annyit, hogy félek. Hogy másfelé terelje a szót. Onnan a magasból három kicsi kunyhót láttam: a békességnek három zöld szigetét. Talán az Isten sem látja: mi történik itten.

ÁBEL

Mi történik?

ARABELLA

Káin be akar törni az Édenbe.

ÁBEL

Hóbort. Esztelen lázongásának agyalágyultsága.

ARABELLA

Belepusztulhat.

ÁBEL

Imádkozni fogunk érte.

ARABELLA

Nem értem őt. A szándékait sem. Csak azt látom: más, mint te vagy.

ÁBEL

Magányos. Én is az voltam, míg nem jöttél. De én a magányomat nem fordítottam az Ég ellen. Talán ezért kaptalak téged ajándékba. Egyetlen dolgom van már: teéretted hálát adni Neki.

ARABELLA

Téged megajándékozott. De vele mi szándéka lehet?

ÁBEL

És azon töröm a fejem: javaimnak javából válogatom-e a neki szánt áldozatot? A legszebb kosom, bárányom, gödölyém…

ARABELLA

Utána kellene mennünk, nehogy baja essék.

ÁBEL

A fehér csillagos fekete csikómat is neki ajánlottam.

ARABELLA

Fegyveres kerubok őrzik az Éden kapuját.

ÁBEL

Igen. Csak egyenesen szállna változatlanul a füstöm. Éretted, miattad a legkedvesebbet, a legdrágábbat is az oltárára vinném.

ARABELLA

A bukott angyalok sorsára jut vajon?

ÁBEL

Jusson! A magam dolgán gondolkodom. Mit adhatok még neki?

ARABELLA

A legkedvesebbet: az életedet.

ÁBEL

Nem, nem nem! Az életemet nem kérheti. Hisz téged is szeret. Mindannyiunk közül tán a legjobban szeret. Az első emberpár: a legkeserűbb csalódása, Káint a lázadók sorsára juttatja, de veled, velünk: célja van. A nagy kísérlet folytatásaképpen öröme telhetik bennünk.

ARABELLA

Az ő hatalmának legszebb öröme: a földre szegezett pillantás, majdan sok-sok lehajtott fő az egész mindenségben?

ÁBEL

Nem, nem. Céltalanul nem fogadná a füstömet; oktalanul nem sugalmazta volna, hogy engem válassz magadnak társadul. Legelső álma szerint az én ragaszkodásomat láthatta Ádámban, s Évában a te tisztaságodat. Ó, kicsi butaságom, csillag-csacskaságom, hogy jut eszedbe föltételezni, miszerint épp az én életemet kérné áldozatul? Az enyémet kérve: téged semmisít meg. Az nem állhat szándékában. Az nem lehetséges.

ARABELLA

Hallod? Oroszlán…

ÁBEL

Közelünkben járkál az Isten.

ARABELLA

Káin… Káint fogja megsemmisíteni.

ÁBEL

Ha szándékában áll: a kezét ki tudná lefogni? Hallod a lépteit?

ARABELLA

Nem hallom.

ÁBEL

A fényességet látod-e?

ARABELLA

Nem látom.

ÁBEL

A madarak elnémultak. A fák megdermedtek. A víz csobogását sem hallani.

ARABELLA

A madarak énekelnek. A fák hajladoznak a szélben. A víz csobogását is hallom.

ÁBEL

Nem. Ő az. Tudom.

ARABELLA

Mit akar vajon?

ÁBEL

Nem tudom. Tiltott fáihoz nem nyúltunk, az engedelmesség parancsát soha meg nem szegtük…

ARABELLA

Meneküljünk! Rejtőzzünk el!

ÁBEL

A föld gyomrában is megtalál.

ARABELLA

Nem akarom, hogy a szívembe lásson.

ÁBEL

Szégyenlenéd előtte a szerelmedet?

ARABELLA

Rejts el engem, Ábel!

ÁBEL

Bűnösnek érzed magad?

ARABELLA

Nem, nem vagyok bűnös.

ÁBEL

Tisztátalannak? Beszélj, míg nem jön az Isten.

ARABELLA

Nem tudok beszélni. Félek. Tőled is, tőle is. A szívemet bár ha el tudnám rejteni! Az ábráit ő sem értené meg. Isteni ésszel sem foghatná föl, csak ítélkezne. Törvényt ülne, ítélkezne – hímtörvény szerint.

Itt van már!

ÁBEL

Titkod van. Valamit rejtegetsz előlem.

Várj, Uram, ne gyere még, Isten, míg ez asszonyból a titkot ki nem szedem! Beszélj, vagy megfojtalak!

ARABELLA

Ó, nem tudok…

AZ ÚR HANGJA

Hol vagy, Ábel? Kedves fiam, Ábel?

ÁBEL

A színed előtt, Uram.

ARABELLA

Vele beszélsz?

AZ ÚR HANGJA

Leviatán, Ráháb és Behemót lázongásait levertem. A parancsaim és hatalmam ellen acsarkodók nyelvét kicseréltem: szavaikat gonddal átrendezve nem ócsárolnak immár, hanem éjjel és nappal dicsőítenek engem. Álmukban merészelnek csupán Uruk ellen vicsorogni, nem tudják, hogy álomfegyőreimnek számát megsokasítottam.

ÁBEL

Igen, Uram. Álomfegyőreidet megsokasítottad. Az én álmom tiszta és ártatlan. A mi kettőnk álma is az odaadásé…

ARABELLA

Mit beszélsz?

AZ ÚR HANGJA

Kegyes óhajtok lenni az ellenségeimhez. Miután megaláztam őket, fölemelem valamennyit az alázat szintjére, a lehajtott fő magasába, az engedelemébe. A fölvetett fejűeket pedig, a dacosokat és alázatbontókat Káin sorsára juttatom. A porszemet porszemmel keverem el, hogy helyét, rendeltetését az erővel és hatalommal össze ne tévessze többé.

ÁBEL

Sújtó karoddal őt is leütötted, Uram? Az én testvéremet?

ARABELLA

Sújtó karjával őt is leütötte? Káint! Káinom! Elájul.

ÁBEL

Arabella! Letérdel hozzá.

AZ ÚR HANGJA

A földi rendet mégsem erőszakkal, hanem a Jónak példaerejével kívánom általad is fenntartani. Hűséged legszebb igazolását várom holdtöltekor – Ábel füstjét, a számodra legkedvesebb élőlény véráldozatával.

ÁBEL

Kövér bárányaim seregét áldoztam, Uram!

AZ ÚR HANGJA

Kevés!

ÁBEL

Kosokat és gödölyéket öltem…

AZ ÚR HANGJA

Kevés!

ÁBEL

A fehér csillagos fekete csikómat…

AZ ÚR HANGJA

Kevés!

ÁBEL

Káin helyett is áldoztam, Uram, és áldozni fogok: földjének terméséből a legszebbet: tiszta búzát, tengerit, féregtelen gyümölcsöt, a szőlőnek csak a gyöngyszemét.

AZ ÚR HANGJA

Nem elegendő! Azt mondottam: ami néked a legdrágább, a legkedvesebb.

ÁBEL

A legdrágább, a legkedvesebb. De hisz minden kedves nékem, Uram: anyám az üszkös sebeivel, kígyómarta szívével az apám, az éneklő madár és a napfelkelte. Kedves az eső, a cédrusfa árnyéka, minden kicsiség és nagyság, amivel a mindenséget felruháztad. Drága nekem a hajnal és az alkonyat, mikor kirakom néked az aranycsészéimet, és legkedvesebb volt a pillanat, mikor ez az asszony engem társául választott; de már csak bennem él, miként ragadhatnám meg azt a pillanatot, a tovatűnt időt hogyan hozzam vissza néked, Uram? Nem te rendelkeztél az időnek dolgában, Uram? Itt van, ami elmúlt, bennünk és körülöttünk, de csak sajog és megfoghatatlan, valahányszor visszahoznók: a semmibe markolunk. Sok minden, ami legkedvesebb, ott van a Semmiben s mégis a szemünk előtt, a hunyt pilláink alatt, akkor tehát mondd meg, miből válogassak? Te mondd meg!

AZ ÚR HANGJA

A legkedvesebbet mondtam.

ÁBEL

Arabella, segíts! Az ölébe veszi. Az életemet, Uram! De nem sok az, Uram?

AZ ÚR HANGJA

Ha Ábel meghal: nincs Ábel füstje. Ábel füstje nélkül nincs rend a földön.

ÁBEL

Akkor mit tegyek, Uram? Hol találom a legkedvesebbet? Köszönöm, hogy nem kívánod az egyetlen életemet. De hol találom a legkedvesebbet?

AZ ÚR HANGJA

Az öledben tartod.

ÁBEL

Az ölemben. Arabella! Égbe szálló fehér füstcsík az ölemben? Az én karjaimban? Igen, Uram! Legyen meg a te akaratod. Legyen meg. De nem! Őt nem, Uram! Soha! Hallod, Uram? Soha, soha! Az életemet igen! Őt soha! Hallod, Úristen? Ne távozz még, hallgass meg engem. Ez már nem rend, Uram. Szeszély! Az őrültség szeszélye. Vagy a félelemé. A félelmünkkel táplálunk naponta, s nem elég neked? Nem elég? Akkor magad is rettegsz valamitől: a lázadó angyaloktól vagy porszemeid közönyétől? Önmagad megnyugtatása végett követeled hát a legkedvesebbet? A legelsőt és legutolsót, a szerelmünket is? E parányi vigaszt is – a félelem polipkarjai közt? Az életemet igen – és megfullasztalak Ábel testének, csontjának, szívének füstjében, de őt nem, Uram! Nem enyém, nem tiéd: eljövendő gyermekeink anyja. A holnapé. Miként a tegnapot: úgy a holnapot sem kérheted tőlem. Nem követelheted! Elmentél. Nem válaszoltál. Úristen! Mit mondtam? Koporsógöröngyökkel dobálom az eget…

ARABELLA

Ébredezve. Káin! Megint pörölsz az Istennel.

ÁBEL

Nem Káin! Ábel pörölt az Istennel. Ábel az eszeveszett. Káin többé nem tér vissza.

ARABELLA

Az ő parittyakő-szavait hallottam. A fölvetett fejű emberét.

ÁBEL

Az én szavaim voltak.

ARABELLA

Akkor Ábel meghalt – Káin visszatért. A porba kevert porszem visszatért. Nem halt meg, ugye, él még Káin?

ÁBEL

Egymagam leszek most már Káin és Ábel, kapud és kapuőrződ, keresztfád és megfeszítetted, az áldozó és az áldozat – egy személyben, te nékem legkedvesebb: Arabella.

Harmadik jajkiáltás

ÁBEL

Őt siratod? Őt gyászolod?

ARABELLA

Őt.

ÁBEL

Nem magadat? Nem engem?

ARABELLA

Mi élünk. Ő nincs már.

ÁBEL

És vajon mi vagyunk? Élünk ugyan, de élet ez?

ARABELLA

Töviskosárban összecsombolyítva…

ÁBEL

Veled ott is meglennék. Az égre. Nem, nem, Uram! Nem adhatom. Ha neked adom őt, kiköltözöm magamból, és pondró leszek a saját szememben. Nem! Magamra omlasztom inkább a világot. Az oltárköveket kezdi ledönteni.

ARABELLA

Mit művelsz?

ÁBEL

Okot művelek. Indokot az Úristennek, hogy engem is a porba sújtson.

Hallod? Visszajön. Visszajön és mindkettőnket megsemmisít. De nem. Egyedül csak engem. És itt maradsz nélkülem.

Visszajön. Ne jöjjön. Haragoddal ne látogass engem, Uram! Bocsáss meg nekem. Újra vétkeztem ellened. Az eszemet vetted, Uram. Add vissza, tegyél engem újra alázatossá!

ARABELLA

Az vagy.

ÁBEL

Nem, nem vagyok. Nem voltam. De az akarok lenni! Alázat nélkül megöl a félelem. Visszarakom, Uram, a szent köveidet. Segíts, Arabella! A szétomló elme szent köveket temet maga alá. Segíts! Olyan legyen, mint volt. Virágot is hozzál. Tüzet gyújtsunk és áldozzunk. Imádkozzunk. Bocsáss meg, Uram. Minden parancsodat teljesíteni fogom. Arabellát nézve. Mindent? Őt? Nem. Nem lehetséges! A legvégső határon innen kellene maradnod, Uram, a kívánságaiddal. Egy lépéssel bár – innen. De minden túl van immár azon. Vagy mindig is így volt? Így lett volna kezdettől fogva? Csak én voltam süket s érzéketlen, hogy magamat semmire becsültem? Már megint őrültséget szólok. Ha Káin itt lenne bár! Ha Káin élne, a hűségünket nem kellene igazolnunk. Magához térve – ő tenné meg talán. A halálból visszatérve magába szállna és kegyelmet kérne. Gyere, keressük meg. Talán él még. Az élete a kiutam lenne. Az én fölmentésem. Gyere! Káin, jó testvérem, hol vagy? Szólj, ha még élsz, én jó testvérem!

ARABELLA

Káin, Káinom! Szólj, ha még élsz, én jó Káinom!

ÁDÁM

Nem kellett volna elvedd őt, Uram. Leviatán, Ráháb és Behemót, de még Lucifer is a trónodra tört, hatalmadtól akart megfosztani. Az én fiam nem óhajtott a helyedbe ülni. Nem a létedre tört: önmagát akarta csak megőrizni. Saját akaratát, személyes felfogását az ember állapotáról és kötelességéről, Terólad is, aki csak gazdagabb, tán erősebb is lehetnél az ő különvéleményével. Ezzel számolnod kellett volna, ha már kiemeltél bennünket a tudatlan állatok sorából, gondolatot ültettél a fejünkbe, érzést – némelykor viharosat – a szívünkbe. Lázadó, összeesküvő, ellened fölkelő, harsogtad bizonyára, mikor megölted őt. Pedig azt is mondhattad volna bölcsen: Más, mint amilyennek elképzelted. Mindannyian mások lettünk. Hiszen még füveid, madaraid, cédrusfáid is a változatosság szépségét mutatják, hát akkor az ember! Az ember miként fűzhető fel szárított gyümölcsként a Te egyetlen elképzelésed fonalára? Parancskönyved lapjai közé préselten mivé lesz, Uram, az arcunk, amelynek vonásai szerint egymás között eligazodunk, más-más névre hallgatva már a születés pillanatában. Dicséret, dicsőség. Iszik. Káin fiam elunta, meg is gyűlölte bizonyára a füstölést, a térdeplést a véres oltárkő előtt. Ha élne, megfeddeném ezért, de mivel porba sújtottad, mint ellenségedet, bátorkodom Tőled megkérdezni: mire szántad az emberi térdeket? Térdeplésre vajon? Mire szántad az emberi nyelvet? Könyörgésre vajon? Mire szántad a fejünket? Hogy lehajtva hordjuk? Az egyenes tartást a megalázkodás görbedtsége végett? Testünk hajlékonyságát a hajlongás végett? Ne haragudj, ha ilyeneket kérdek, de jól tudod: magam is ettem a tudás fájának mai napig tiltott gyümölcséből. Különös íze volt, a szívemhez kaptam tőle. Úgy elcsöndesült akkor, oly szép egyenletesen dobogott, mintha simogató kézzel nyugtattál volna meg engem. Szinte láttam, hogy kiszökken belőlem valami, egy riadt őzgida tán a félelem szívdobbanásaival. És most, Uram? Reszket valósággal, csordultig tele a Műved újra félelemmel, minden pillanatnyi rettegéssel – Színed előtt, a halál színe előtt, döntéseid előtt, az időnek beláthatatlansága előtt, a lehulló kókuszdió s a fölszálló madár láttán is, Uram. Közülünk az egyik nem ismerte a félelmet, és megölted őt, Káin fiamat, titokban a kedvesebbiket, az én búzakalászomat. Gyűlöletesnek nézted a fölvetett homlokával? Pártütőnek a némelykor összevont szemöldökével? Csak a te szemöldököd rándulhat villámként: a mienk örökké sima legyen és örömtől repdeső? Szamáelt, Éva csábítóját csak száműzted és láncra verted, Káin fiamat összezúztad, porrá omlasztottad, hogy el se temethessem őt, pedig soha teremtett lénynek vérét nem vette, s ha volt benne gyűlölet, azt legelsőbben maga ellen fordította, mivel nem Téged: önmagát utálta meg a hivatásunkká lett megalázkodásban. Avagy megsimogattad őt és érdesnek találtad? Búzakalász volt, Uram, érdes, szálkás az első érintésre, de legbelül: kenyér, amely megtöretett. Miért törted meg, miért vetted el őt, Uram? Hogy ember volta titokban maradjon? Hogy ez a kis fénypont, az alig moccanó emberi eszmélet kilobbanjon a földi éjszakában? Nem tudhatom, de sejtem: az Anyaságon, a Szomorúságon, a Búzakalászon, a porból-vétettségünk értelmén túl van itt valami… Valami, Uram, ami ő volt, köztünk egyedül ő: az én fiam… Káin fiam…

ÉVA

Jön, hosszan nézi Ádámot, aki arcát a búzakévébe rejtve gyászol. Készíts koporsót.

ÁDÁM

Nem találtátok?

ÉVA

Ez a kéve búza, amit eltemethetünk belőle. Az Éden falai alatt a kerubok talpig fegyverben őrködnek és őrjöngenek az ember puszta közeledtére. Így gondolom.

ÁDÁM

Ábel?

ÉVA

A Lebia-hegy szakadékaiban keresi. Jó testvérem, Káin, én jó testvérem, szólj, ha még élsz valahol. Ezt kiáltja reggel óta a sziklákon és a tengerparton.

ÁDÁM

Arabella?

ÉVA

Az árnyéka. Isten látogatása óta szavát nem hallani. Készíts koporsót. Kőből. Kőkalásszal a fedelén.

ÁDÁM

Azt mondta: menjetek, sokasodjatok. Így gondolta? Kőkoporsóban?

ÉVA

Ne vétkezz te is, jó követ válogass.

ÁBEL

A Hebron völgyében a vérnyomot elvesztettük. Ez minden, amit megtaláltunk.

ÁDÁM

A fegyverét fogjuk eltemetni.

ÉVA

Az a kő ott fönn jó lesz koporsónak.

ÁDÁM

Jó lesz.

ÁBEL

A kötél is véres. Eltemetjük.

ARABELLA

Nem. Ezt ne temessük.

ÁBEL

Miért?

ARABELLA

Maradjon meg nekem.

ÁBEL

Miért?

ARABELLA

Emléknek.

ÁBEL

Miért?

ARABELLA

Ezzel…

ÁBEL

Mi történt ezzel?

ARABELLA

Ezzel vert meg engem.

ÁBEL

Megvert?

ARABELLA

Megvert.

ÁBEL

Téged?

ARABELLA

Fejét rázza. Csak azt, akinek gondolt. Szajhának.

ÁBEL

Téged?

ARABELLA

Mikor megcsókoltam.

ÁBEL

Őt?

ARABELLA

Káint.

ÁBEL

Mikor történt?

ARABELLA

Mikor elindult.

ÁBEL

Hová indult?

ARABELLA

Azt mondta: messzire.

ÁBEL

Mi végett?

ARABELLA

Azt mondta: a nyilát belelövi Sámsielbe. És számon kér engem az Istentől.

ÁBEL

Mit mondott még?

ARABELLA

Én távoli csillagom. Azt mondta.

ÁBEL

Én távoli csillagom. Kezdetben nem szerepeltél a céljai között.

ARABELLA

Amiként benned sem láttam a felvetett fejű embert. Végül azt mondtad mégis: egymagam leszek Káin és Ábel, az áldozó és az áldozat, te nékem legkedvesebb…

ÁBEL

Azt mondtam?

ARABELLA

A félelmünkkel táplálunk, hizlalunk naponta, s nem elég neked? Nem elég? Kiabáló szavad a Káiné volt, az arcod, szemed az oroszlánkölyöké.

ÁBEL

Azért szólítottál az ő nevén?

ARABELLA

Bólint. Mit kért akkor tőled az Isten? Valld meg végre.

ÁBEL

Potomságot. A hozzá való hűségem szerint többet is kérhetett volna.

ARABELLA

A potomság mi volt?

ÁBEL

Szóra sem érdemes. Te csókoltad meg őt?

ARABELLA

Én.

ÁBEL

Őt?

ARABELLA

Őt. Az esőben.

ÁBEL

Miért ütött meg?

ARABELLA

Az ő neve helyett a tied jött a számra. Ábelem. Azt mondtam – neki.

ÁBEL

És megütött.

ARABELLA

Arcul vert.

ÁBEL

És azután?

ARABELLA

Ezzel a kötéllel.

ÁBEL

Azért szorongatod? Drága neked?

ARABELLA

Hagyd meg nekem.

ÁBEL

Meghagyom. Bemegy Káin kunyhójába.

ARABELLA

Ó, hitegetések boszorkánykosara, bizonytalanság örvénye, tévedések szakadéka, hűséges hűtlenségek átka, meggondolatlanság csapdája, oktalanságok hínárja. Ez lennék én tenéked – Káin? Miként lehetséges ugyanazon szájjal hideget is, meleget is, szerelmet és megvetést lehelni? Én távoli csillagom. Ha holtodban is gyűlölsz, ott vagyok, ott maradtam a tenyeredben: akár egy színes kagylót, törjél össze engem.

ÁBEL

Kacagása hallik a kunyhóból, majd kitántorogva. Ő lenne hát? Ő lenne hát a legdrágább, a legkedvesebb? De hisz nem a legdrágább. Nem a legkedvesebb. A parancsod nem érvényes, nem lehet érvényes, Uram. A kívánság formájában elhangzott parancsod érvényét vesztette. Értelmét az eső elmosta. Káin csókja elhamvasztotta. Nem a legkedvesebb Arabella! Élni fogsz, élni. Számomra nem vagy már a legkedvesebb. Akkor az voltál! Már nem vagy az, nem lehetsz, élj tőlem – tőlünk – Káin emlékével, a csókjával, kötelével, arcodon az ütéseivel, élj, míg föl nem akaszt a lelkiismeret, el nem emészt a bánat. Hallottad, Uram, mit művelt? Ha nem láttad volna saját szemeddel, ha magad is meg nem iszonyodtál volna a mi porba hulló szerelmünk láttán, most füleddel hallhatod: nem a legkedvesebb. A legelső és tán legutolsó tévedésed, Uram: az asszonyi szív megítélése. Magad sem látsz bele, téged is megtéveszt, téged, ki az óceánok legparányibb ázalagállatkájának moccanásait is számon tartod, még előtted is titok az asszonyi szív, a legzártabb – mert a legnyitottabb a kísértések előtt, mert a legcsalárdabb minden csalárdságok között. Nem figyeltél oda, szórakozott voltál, Uram, mikor megalkottad, és Lucifer ott lehetett valahol a hátad mögött, rákacsintott, vagy az ülepét mutatta meg neki, vagy annak előtte a kaméleont keltetted életre, és elfelejtettél kezet mosni, Uram! Vagy éppenséggel összetévesztetted a kettőt, hogy földi halandóid a kaméleonban keressék a nyíltságot, az őszinte szót, a hűséget és állandóságot? Te tudod, Uram, mi volt a szándékod e kegyetlen tréfával. Nem a legdrágább, nem a legkedvesebb, evoé! evoé! evoé!

ARABELLA

Ábel! Az eszedet veszted.

ÁBEL

Veszejtem, amit elvesztettem. A legdrágábbat, aki megmaradhat ezek után a legolcsóbb és leghitványabb menedéknek – megőrzött lemondásnak a megcsalatásban és kiúttalanságban. Ebben vagyunk hát közösek, Uram: Te is, én is a némberség megtévesztettjei, mert lám, te Mindentudó és mindeneket látó: az asszonyi természet előtt magad is csak hiszékeny ember vagy, a sorsomban osztozó. Hiszékeny? Ostoba! Hisz téged is felszarvaznának a démonok, a legtudatlanabbak is, hát akkor a kerubjaidat kerülgető cédák: Lilith és Nahama s a férfihúst fogyasztó paráznák buja nőstényhada a jobb sorsra érdemes csillagok alatt! És itt van közülük, akit nekem küldtél: a legdrágább, a legkedvesebb. Kacag. Hol az apám cserjepálinkája? Iszik. Dicséret, dicsőség! Ó, szent folyamatosság! Mért ne kövessük egymást, apám, a romlásban? Káin testvérem, jobb a sorsod a halálban, Káin, te képmutató!

ARABELLA

Engem ócsárolhatsz. Az ő nevét ne gyalázd.

ÁBEL

Emlékét le ne szedjem az ajkadról?

ARABELLA

A számról, ha úgy tetszik. A szívemből.

ÁBEL

Mit kell hallanom. Attól, akit szavaimmal a Nap helyére ültettem. És kihunyt a Nap, mint az áldozati bárány szeme, csak az ő arca – az övé! Nézd meg Isten e hazug szövétneket! – az ő arca világol.

ARABELLA

Nem hazudtam.

ÁBEL

Mert halott. Az élővel megosztanád az ágyunkat. Könnyű a halottak emlékét őszinteséggel tisztelni. Az élőkét nehezebb, ha ugyan lehetséges.

ARABELLA

Ha most meg nem gyilkolsz, vezess engem vissza Sámsielhez.

ÁBEL

Káin hiányzik neked?

ARABELLA

A fejtartása. Szikrája bár a bátorságának.

ÁBEL

Amivel testvérének asszonyát újabb Szamáelként elcsábította.

ARABELLA

Amivel megvonta füstjét az Istentől és betört a Paradicsomba.

ÁBEL

Mindnyájunkat veszedelembe sodorva.

ARABELLA

Oszd meg vele a veszedelmet, ha férfiú vagy!

ÁBEL

Osztozkodjunk! Káin esztelenségében! Tudod, mit kért ezért tőlem cserébe az Isten?

ARABELLA

Hűséged bizonyítékául újat és többet mit kérhetett tőled az Isten?

ÁBEL

Potomságot. Most már: potomságot.

ARABELLA

Potomságért nem szegültél volna szembe vele.

ÁBEL

Úgy gondolod: szembeszegültem?

ARABELLA

Egy pillanatig Káinhoz hasonlítottál. Fejeddel együtt a hangodat is fölemelted. Valamit megtagadtál a leghatalmasabbtól.

ÁBEL

Igen. Megtagadtam.

ARABELLA

A belenyugvást tagadtad meg – úgy gondolom – Káin halálába. A hálaadást, a köszönetet azért, hogy őt megsemmisítette. Aki győz, az mindig a jótevő, a hálálkodásra méltó. Itt álltál, a karodban tartottál, és nem remegtél az oroszlánhangon közölt parancs előtt. Látomás lett volna?

ÁBEL

Talán.

ARABELLA

Szemem, fülem csalódása. Titkos óhajom azóta, hogy szép szavaid után az ő hallgatását megismertem.

ÁBEL

Talán olyan is voltam. Amilyennek láttál. Talán az imént is még olyan voltam. Annak a kötélnek a megszólalásáig.

ARABELLA

Röpke látomás volt.

ÁBEL

Mondd rá nyugodtan: buborékbátorság. Mondd, hogy Káin nélküled is, ellenünkre is nekivágott a céljainak, én pedig? Csak miattad lettem volna képes az Ő haragjának elébe állni. Mi több: buboréknyi boldogság után, ím, örvendezek a csalárdságodnak.

ARABELLA

Miért örvendezel?

ÁBEL

A kérdést nem akarja meghallani. Őt a magánya vitte és az oltár, amit saját magának állított föl – büszkeségében. Nekem csak te lehettél volna bátorítóm. Igaza van a szemednek: csak egyetlen kiáltás voltam; néhány visszadobott szó erejéig voltam Káin és Ábel is: a szerelmes Szomorúság, aki szembeszegül érted az Istennel.

ARABELLA

Énérettem?

ÁBEL

Nem, nem. De Káint magad loptad ki belőlem. Amit csak sejtettem, és ami puszta sejtelemnek is iszonyatos volt, megtörtént. Bevallottad. Örökéletűvé tetted. Elmúlhatatlanná. Miért tetted?

ARABELLA

Már nem tudom: azért-e, hogy megölj engem, vagy azért, hogy megbocsáss. Sámsiel soha többé nem jön vissza értem. Káin azt mondta: csillagtársaim kivetnének maguk közül. Emberszagom van. Ábel-szagom.

ÁBEL

Káin-szagod is most már!

ARABELLA

Félelemszagú vagyok magam is. Mi lesz velünk, Ábel?

ÁBEL

A közénk esett halottat próbáljuk az ágyunkból kivetni. Onnan legalább, ha itt bent meg is marad örökre vigyorgó csontváznak.

ARABELLA

Így nem akarok élni.

ÁBEL

Ádám és Éva módján elvonszoljuk magunk a sírig, ha egyikünk bár mindig szolgálatos lesz a felejtésben.

ARABELLA

És ha nem lehetséges?

ÁBEL

A kérdés az én jogom: neked csak szerelmed volt – mellettem. Nekem testvérem is, megrontója is a buborék-boldogságomnak; az én Szamáelem, mehetek kígyót fojtogatni. Egyiket a másik mellett miként őrizzem az emlékezetemben? Egyiket a másik nélkül hogy tudnám kivetni magamból? Anyám azt mondja: már a méhében is verekedtünk. Hát ezután? Ha megtalálom: a maradék csontjaival fogok verekedni.

ARABELLA

Soha nem fogsz megbékélni?

ÁBEL

Ha megbékélek veled, ha elfelejtem őt: megint a legdrágább leszel, minden javaim legkedvesebbike. És akkor – parancsa szerint föláldozlak az Istennek.

ARABELLA

Hosszú, döbbent hallgatás után, szinte közönyösen. Ezt kérte tőled?

ÁBEL

Ezt kéri.

ARABELLA

Ez volt a potomság.

ÁBEL

Miután meghalt bennem a régi Arabella. Aki először nekem dobta a narancsot, és gazellát látott a szememben, és engem választott magának.

ARABELLA

És nem akarsz már feláldozni?

ÁBEL

Ragaszkodom hozzád. És Isten kegyelméhez.

ARABELLA

Számára már nem lennék a te hűséged legszebb igazolása.

ÁBEL

Már nem lehetsz.

ARABELLA

Keserűen. Milyen szép lesz! Kiestünk a fészekből, és úgy teszünk, mintha benne maradtunk volna. Én is megmaradok neked, az Isten bocsánata is, hogy a kívánságát nem teljesítheted. Örvendezzünk tehát. Már nem vagyok Semminek Igazolása.

ÁBEL

Nem.

ARABELLA

Mi leszek akkor?

Mi leszek akkor?

ARABELLA

Mi leszek akkor?

KÁIN

Ami voltál és vagy. Bizonytalanság örvénye, tévedések szakadéka, meggondolatlanság csapdája…

ARABELLA

Káin! Mennyboltcserép a földön! Hozzárohan, ráborul. Bizonytalanság örvénye. Csak voltam. Csak voltam. Ó, Káinom!

ÁBEL

Dárdát ragad, egyet Káinnak hajít oda, aki azt fél kézzel kapja el. Csak voltatok. Mindketten.

ARABELLA

Ne! Értem ne verekedjetek. Ábel! Káin! Ábel! Káin! Öljetek meg engem, és legyetek békességben! Ábel! Káin! Ábel! Halálodba rohansz. Káin! A halálból jöttél… Istenem, visszatértél a halálból! Az én testemet daraboljátok föl, vessétek az erdő vadjainak! Káin! Ábel! Egyazon gyökérnek két hajtása vagytok, Úristen!

ÉVA

Föltűnik a kunyhó melletti szikla peremén. Káin! Ó, Káin fiam! Él! Él! Él és verekszik. Visszaadtad, Mindenható Isten! Visszaadtad. Verekedjenek inkább! Éljenek és verekedjenek! Béke már sosem lesz közöttük. Életre születtek, gyilkolják hát egymást! Béke már sosem lesz közöttük. Sosem volt, sosem lesz! Hogy fogjátok azt a dárdát? A szívébe, Káin! A szíve közepébe, ne mellé! A mellkasába, a bordái közé! Ábel! A máját, veséjét! Ne kíméljétek egymást! Testvérek vagytok, emberek vagytok. A földet sajnáljátok, a föld sír alattatok! Úgy! Úgy! Vért ontsatok! Száraz a föld, itassátok! Gyermekeim, véreim, véretekkel a földet itassátok, a tengert vérrel szaporítsátok! Verekedjetek és egymást megcsonkítsátok! Ne fában rezegjen a dárda, Káin! A szemüregében! Orvul támadj, Ábel! Recsegjen a koponyacsontja!

ARABELLA

Évához. Te is megőrültél! Istenem! Hová meneküljek ez őrült világból? El.

ÉVA

Vért ontsatok! Száraz a föld, itassátok! Könnyeink a szomját nem bírják oltani! Vért neki! Vérrel itassátok, embervérrel szenteljétek, hússal keverjétek, a szívetek, májatok húsával, a roncsolt zsigereitekkel, a szétloccsantott agyatokkal. Agyvelővel trágyázzátok a földet, hogy termékenyüljön, jó búzát, gyümölcsöt teremjen – teremjen, de kinek, te közönyös Úristen, aki mindezt felülről nézed? Biztasd őket, Uram! Egymás torkát harapják át végre, hogy eltemethessem őket. A gyermekeimet. Káint és Ábelt. S velük mindent, hiszen morzsányi reménység sem maradt már bennünk, csöppnyi bizalom sem a jóságból, a megértésből. Milyen csend van. Meghaltatok végre? Hadd temesselek el benneteket! Káin koporsóján búzakalász, Ábel koporsóján szomorúság. De nem lehet még! Ábel fiam koporsóján mivel jelöljem a szomorúságot? Miért nincs kőbe véshető jele a szomorúságnak? Mert bármi rávéshető, mert minden, minden csupa szomorúság? Jeltelenül fogjuk Ábelt eltemetni? Vagy az én arcom kőbe vésett képmásával? A kőbe vésett könnyeimmel? De hisz könnyem sincs már. Hová lettek a könnyeim?

ÁBEL

Élek, anyám!

KÁIN

Élek, anyám!

ÉVA

Honnan küldöd, Uram, e hangokat? Nincsenek már gyermekeim. Két magzatom volt, szemem láttára gyilkolták le egymást.

ÁBEL

Élek, anyám! Káin is él. Visszatért! Nem halt meg! Megtévesztett engem az Isten, nem sújtotta porba. Megöleli Káint. Én jó testvérem! A Hebron völgyét, a Lebia-hegyet végigkutattam érted. A véred nyomán jártam. Kegyes, kegyes, kegyelmes az Isten! Kiáltottalak, nem szóltál. Én jó testvérem, hol vagy? Szólj, ha még élsz! Napokig csak kiáltoztam. Kegyes az Isten.

KÁIN

Bocsáss meg nekem.

ÁBEL

Hogyan tudnék veled haragot tartani? Kegyes az Isten.

KÁIN

Bocsáss meg Arabellának is.

ÁBEL

Arabella. Hol van Arabella?

KÁIN

Hozd vissza. Ha meg tudsz neki bocsátani.

ÁBEL

Ha elfelejtem neked az esőt, a legkedvesebb lesz újra. De nem. Nem tehetem.

KÁIN

Én elmegyek innen. Tovaköltözöm a Hebron völgyébe.

ÁBEL

Igen. Ő is elfelejt majd. Ha nem leszel itt. De élni fogsz. A Hebron völgyében is.

KÁIN

Eredj utána.

ÁBEL

Igen. A vadak összetépik. Látom, téged is… Igen. Megyek. Indul. Arabella! Arabella, te nékem legkedvesebb! El.

ÉVA

Lejön a szikláról. Hol jártál, fiam?

KÁIN

Első napon eljutottam a Makpela-barlangig.

ÉVA

És azután?

KÁIN

A Hebron-völgyön végig, a citromerdőn s a cédrusligeten túl a Lebia-hegy lábáig. Onnan a csúcs kétnapi járóföld. A meredek sziklafal.

ÉVA

Ahová már gyermekkorodban is elmerészkedtél. Merre van az Éden? – kérdezgetted nagy, mesés szemekkel. Arra – mondtam. A fák lombját is arra fújta mindig a szél. És azután?

KÁIN

Felhők borították a csúcsot, várnom kellett, míg az ég kitisztul.

ÉVA

Ott mindig várni kell. Lélekborzongató hely.

KÁIN

Egy reggel azután kék párákban földerengett az Éden.

ÉVA

A hét aranykapujával.

KÁIN

A hét aranykapujával. Előttük a fegyveres őrzőangyalok háromszázan is lehettek.

ÉVA

Háromszázhatvanöten vannak.

KÁIN

Nehéz volt az éberségüket kijátszanom.

ÉVA

Ó, az nagyon nehéz! Amikor elűzött bennünket, megnövelte számukat az Isten. Annakelőtte nem volt fegyveres őr. Ki-be járhattunk, szabadon.

KÁIN

Az Éden kellős közepén, akár egy óriási szökőkút, fénylett, emelkedett és zuhogott valami a legcsodálatosabb színekben.

ÉVA

A százötven láb magas kristályfa volt. Azt nagyon szerettem nézni.

KÁIN

És alatta számtalan kisebb koronájú ékszergyümölcsfa: vörös gránát, rubin, kék jácint, ametiszt…

ÉVA

A tudás fájától pár lépésnyire van a tengerzöld berill és a topáz…

KÁIN

Leültem azután egy ezüstcédrus árnyékába. Hallgattam az aranyhárfák hangját, és belemártottam az ujjam a négy folyam négy forrásába. Emlékszel még? Onnan erednek a tudás fájának tövéből.

ÉVA

A Pison, Gibon, Tigris, Eufrátesz.

KÁIN

Tej, méz, bor és olaj. Szárnyas angyalokat láttam a közelben.

ÉVA

Békében és szeretetben tollászkodtak. Hangjuk, mint az aranyhárfának alig megérintett húrja.

KÁIN

És nem volt vérontás, füstáldozat, földreborulás, szégyen, parancs és megaláztatás, képmutatás, bizonytalankodás, alázatból és rettegésből font erőmagasztalás, dicsőítés, nem láttam sehol az asszonyi hitegetések boszorkánykosarát, a tévedések szakadékát…

ÉVA

Szájára teszi kezét. Ne sorold. Semmi sem volt abból, ami VAN. Valamit, ami rám emlékeztet, láttál-e?

KÁIN

Csak lábad nyomát – azt fölismertem – egy kicsi ösvényen az aranyporban.

ÉVA

Nem taposták még el az évek?

KÁIN

Angyalok őrzik.

ÉVA

Nem őrzik, ne vigasztalj. Szamáelt ugye nem láttad?

KÁIN

Szamáel meghalt.

ÉVA

Holtában se legyen nyugta, csontjait a föld be ne fogadja.

KÁIN

Kezét anyja szájára tapasztva. Felejtsd el. Arra az ösvényre emlékezz inkább, amit angyalok őriznek. Nem hiszed? Ha velem jössz, megmutatom neked.

ÉVA

Elmennék. De nem mehetek.

KÁIN

Mert nehéz az út?

ÉVA

Gyötrelmes.

KÁIN

Pihentető ösvényeken viszlek. Megkerüljük a Makpela-barlangot. Onnan te vezetsz majd – engem.

ÉVA

Én? Téged? Ó, rég jártam én arra. Öreg vagyok már.

KÁIN

Fiatal vagy, anyám. Szép vagy. Ha lemosod arcodról a kígyó árnyékát: Arabellánál is szebb vagy… Tudod? Mint a bujdosó fény.

ÉVA

Oda én már bujdosó fényként sem mehetek vissza. Nem… nem mehetek.

KÁIN

Kétnapi járóföld a sziklacsúcsig, ahonnan lezuhantam.

ÉVA

Jönnek a nagy esők. Mangót, narancsot kell gyűjtenem.

KÁIN

Segítek neked. Rengeteg mangót, narancsot gyűjtünk és azután elmegyünk.

ÉVA

Azután sem.

KÁIN

Félsz?

ÉVA

Félek.

KÁIN

Ne félj. Nem félhetsz, anyám. Aki annyit szenvedett, mint te, annak nem szabad félnie.

ÉVA

Nem mehetek.

KÁIN

Egyre szenvedélyesebben, később indulatosan. Jönnöd kell! Odabent vannak az ösvények, amelyeket egyedül te ismersz. Nem hagyhatsz cserben!

ÉVA

Legyen elég, amit láttál.

KÁIN

Nem elég!

ÉVA

Álmatlanságnak – örökös hiányérzetnek épp elegendő.

KÁIN

Nem elég!

ÉVA

Óvni szeretnélek…

KÁIN

Ne óvjál!

ÉVA

Fölébreszteni…

KÁIN

Ne ébressz föl!

ÉVA

Visszafordítani szépen az arcodat…

KÁIN

A sáska rágta földjeimre? A mindennapi áldozatra? Térdencsúszókra? Arról, amit láttam és látni akarok még, éppen te fordítanád el az arcomat?

ÉVA

Szegény gyermekem! Te csillagjáró, égben gyalogló gyermekem…

KÁIN

Ne fordítsd el az arcomat!

ÉVA

Segíteni akarok…

KÁIN

Ne segíts! A kristályfákon túl mi van? Azt mutasd meg.

ÉVA

Csupa seb vagy már, te álomkaszabolta gyermek, virágot dobálsz az égre, és kövek hullanak vissza rád. Pihenj meg már! Minden, amit rád hagynék magamból: egy csöppnyi nyugalom. Életet adtam neked, és ezt a csöppséget, e gyöngykagylónyi megnyugvást nem adhatom neked. Nincs honnan. De ha szikrányi megértés van benned – önmagad iránt, ha csak addig várnál, míg a sebeid behegednek… a véres szárnyú lazacok is megpihennek a vízesés tövében…

KÁIN

A kristályfákon túl mi van? Azt mutasd meg! Ott voltatok, a tietek volt az Éden! Ne akard velem elfelejtetni! Ne lopjál meg engem! Te sem jössz velem. Apám sem. Irigyek vagytok. Édentolvajok!

ÉVA

Irigyek? Édentolvajok? Szülőgyalázó szavaiddal nem félsz az Istentől? Már engem sem kímélsz? Már engem is taposol? Engem is megvernél, mint az édestestvéredet? Hogy mertél… Hogy mersz engem irigynek, édentolvajnak nevezni? Ó, Káin fiam!

KÁIN

Bocsáss meg, anyám.

ÉVA

Hosszan küszködik a szóval. Te bocsáss meg nekem.

KÁIN

Mit bocsássak meg?

ÉVA

Amit elmondok neked.

KÁIN

Mit akarsz elmondani?

ÉVA

Amit láttál: nincs. Nincs. Nem létezik.

KÁIN

Nincs. Nem létezik. Miután annyit meséltél róla: nem létezik?

ÉVA

Magad is jól tudod. Ne áltasd magad. Ne áltassuk egymást. Megpörgetted ujjad hegyén az én színes gömbjeimet. Jól tudod.

KÁIN

És elindultam újra meg újra napkeletnek.

ÉVA

Az éden kristályfái nem arra vannak.

KÁIN

A te szavaidon indultam el pedig.

ÉVA

Bocsáss meg nekem. Jólesett veled együtt bejárnom az aranyporral behintett ösvényt. A lábam nyomával… Olyan nagyon magamra maradtam.

KÁIN

És engem is véglegesen magamra hagysz.

ÉVA

Nem hagylak.

KÁIN

Akkor mondd meg: hol van, ami nincs? Hol vannak az Éden kristályfái?

ÉVA

Itt. Az Éden kristályfái bennünk vannak.

KÁIN

Bennünk. Miért meséltél akkor nekünk? Miért?

ÉVA

Nem én meséltem.

KÁIN

Te meséltél. Esténként a tűz mellett.

ÉVA

Mit látsz a szememben?

KÁIN

Szomorúságot.

ÉVA

Mosolyogva. S még valamit. Valakit.

KÁIN

Valakit. A fiatal Évát. A kőfalakon túlit.

ÉVA

Az mesélte. A valamikori.

KÁIN

Én miért meséltem? Nevet. Miért akartam túltenni rajtad?

ÉVA

Hát én miért faggattalak? Nevet. Ó, én öreg vándormadár! A csapat élén – szárnyaszegetten… És Arabella miért meséli a távoli csillagot?

KÁIN

Mert a közeli sosem elég fényes. Miért ne ragaszkodna ő is valamihez: ami más. Más, mint ami van. Szépen kérlek, anyám, ne mondd, hogy a kristályfák nem igazak.

ÉVA

Áltassalak?

KÁIN

Csak azt ne mondd, hogy nem igazak.

ÉVA

Ha voltak is…

KÁIN

Ne mondd!

ÉVA

…összetöredeztek bennünk.

KÁIN

Ne mondd. Ne fossz meg tőlük. Egyedül az Istent akarod nekem meghagyni?

ÉVA

Egyedül az Ő hatalma valóságos, amiként a félelem is bennünk.

KÁIN

Az Isten félelme s a félelem istene. De nem! Ne mondd, hogy a kristályfák nem igazak. Ne mondd, hogy nincsenek. Láttam őket, a két szememmel láttam, anyám – és megszédültem az örömtől, akkor zuhantam le a szikláról, az örömtől, hogy nincsen immár szégyen, parancs és megaláztatás, földreborulás, képmutatás, alázatból és rettegésből font repkénykoszorú az égre fölhajítva, míg idelent, ó, mi van, anyám! Szépen kérlek, ne büntess engem a tagadásoddal. Mondj le róluk, ha benned összetörtek; én láttam a kristályfákat, és Arabellát is, amiként csak engem választ és csak felém dobja a narancsot… A többi nem igaz. Ábel virágos kunyhója nem igaz! Az én vereségem nem igaz.

ÉVA

Amikor ezt mondod: nem félsz az emlékezet hiénáitól? Apád nyomdokaiba lépve nem fojtogatod majd a kígyókat?

KÁIN

A többért talán elfelejtem azt, ami kevesebb.

ÉVA

És amit láttál… amiről azt mondod, hogy láttad: több neked?

KÁIN

A keserűségemnél több és talán fontosabb is.

ÉVA

Istenem. Ez is lehetséges.

KÁIN

Nincs más utam. Csak ahol a lehetetlen.

ÉVA

Bárcsak melletted lehetnék az utad végéig. Hogy segítenélek…

KÁIN

Ne hagyj magamra…

ÉVA

Visszamégy még? Oda…

KÁIN

Vissza. Ha százszor letaszítanak is.

ÉVA

Egyszer, mikor eljön a halálom órája, még egyszer elmegyek veled. Elmegyünk ketten – hisz eddig is együtt mentünk, és bejárjuk az Édent. Az aranyporral hintett ösvényeket.

KÁIN

Üzenj majd, anyám, és eljövök érted.

ÉVA

Miért üzenjek? Hová üzenjek?

KÁIN

A Hebron völgyébe költözöm.

ÉVA

Arabella miatt?

KÁIN

Igen.

ÉVA

Felejteni?

KÁIN

Emlékezni.

ÉVA

A vereségedre?

KÁIN

Arra, ahogyan mindennek történnie kellett volna.

ÉVA

Nagyon szereted?

KÁIN

Első pillanattól fogva. Hogy a nevemet kimondta.

ÉVA

Nagyon messzire mész?

KÁIN

Csak annyira, hogy ha visszakívánkozom: térdig lekopjon a lábam és kisebesedjék a szám a szomjúságtól.

ÉVA

Akkor messzebbre menj. Olyan messzire, hogy azt a távolságot csak én bírjam legyűrni. Azt a szomjúságot csak én bírjam elviselni. Különben legyilkoljátok egymást.

KÁIN

Elmegyek még ma éjszaka.

ÉVA

Mangót viszek majd neked, édesburgonyát, és vigasztaló híreket magunkról – ha lehet.

KÁIN

Arabellának csak annyit mondjál: oda mentem, ahol hallgatni tudok boldog némaként. Feláll, megtántorodik. Boldog némaként…

ÉVA

Megfogja. A nagy követ görgető Ádámhoz. Ádám! Segíts!

ÁDÁM

Káin! A követ elengedi, az visszagördül hatalmas döndülésekkel a mélybe. Káin fiam! Dicséret, dicsőség!

ÁBEL

Jön Arabellával. Ide ülj le. A véres kőre ülteti.

ARABELLA

Igen, uram.

ÁBEL

Sötétedik már. Félni fogsz, míg a szerszámaim után nézek?

ARABELLA

Nem, uram.

ÁBEL

Káintól sem? A kötélkorbácsától sem?

ARABELLA

Attól sem, uram.

ÁBEL

Ne nézd a kunyhóját. Halott van ottan. Egy halott, aki visszatért, itt marad közöttünk, velünk eszik, iszik, a szemünk előtt lesz mindig, az agyunkból és az ágyunkból nem dobhatjuk ki. Ne nézz oda.

ARABELLA

Nem nézek, uram.

ÁBEL

Igen, uram, nem, uram. Mint a kezdet kezdetén.

ARABELLA

Minden idegen, mint a kezdet kezdetén volt.

ÁBEL

És ami történt?

ARABELLA

Minden meghalt, ami történt.

ÁBEL

Minden meghal, ami történik velünk. De akár egy lakatlan házban, ki- s bejárnak majd bennünk álmunkban is a megtörténtek, a halottak.

ARABELLA

Én is?

ÁBEL

Te mindig élő maradsz. És a legkedvesebb.

ARABELLA

A legdrágább. Újra?

ÁBEL

Ha Isten visszaadta nekem az én testvéremet, a legcsekélyebb, amivel meghálálhatom neki: hogy megbocsátok nektek. Semmi sem történt. A legkedvesebb vagy nekem. Nem tudod?

ARABELLA

Hiábavaló már akármit is tudnom arról, ami a szívem volt.

ÁBEL

Csak volt? Ott az esőben?

ARABELLA

Amikor a szavaiddal keltél értem versenyre Káinnal.

ÁBEL

Az Istentől megvont legszebb szavaimmal.

ARABELLA

Igen, uram.

ÁBEL

Aranycsészéimmel rakjuk körül az oltárt. Tömjénfüstös csészéim kisded kórusa a legdrágább, a legkedvesebb kíséreteképpen.

ARABELLA

Hallgatni fogom, uram.

ÁBEL

Meddig menekültél volna, ha meg nem talállak?

ARABELLA

Némi gondolkodás után. Sámsielig.

ÁBEL

A távoli csillagodra sohasem kerülhetsz vissza.

ARABELLA

A csillagra? Már lemondtam róla. Ott is megvernének. Arcul ütnének.

ÁBEL

Mert Káin-szagod van.

ARABELLA

Azelőtt is…

ÁBEL

Ott is megütött valaki?

ARABELLA

Nem, nem. Tömjénillatom lesz, ugye?

ÁBEL

Aki végig tesz-vesz az oltár körül. Őneki a legkedvesebb illat.

ARABELLA

Oda föl megyek?

ÁBEL

Istenhez.

ARABELLA

Mikor?

ÁBEL

Hajnalban. A sasnak háromszori jajkiáltása előtt.

ARABELLA

Én leszek a bocsánatkérésed – azért, hogy kissé megrendültél az alázatosságban?

ÁBEL

Az is.

ARABELLA

Hogy egy kiáltás erejéig szembeszegültél az akaratával?

ÁBEL

Akkor eszemet vesztettem.

ARABELLA

Mert a karodban tartottál?

ÁBEL

Nem kellett volna megpillantania téged.

ARABELLA

Nem akartál engem elrejteni.

ÁBEL

Öncsalás lett volna.

ARABELLA

Félek.

ÁBEL

Aki odafönt van, nem ismeri többé a félelmet.

ARABELLA

Te nem akarsz a félelemtől megszabadulni?

ÁBEL

Nem fogadta el a felajánlott életemet. Célja van vele.

ARABELLA

Mi a célja?

ÁBEL

Oltárépítő.

ARABELLA

Az én életemet miért kérte?

ÁBEL

Igazolásképpen.

ARABELLA

Azzal nincs célja?

ÁBEL

Betöltötted már. A legkedvesebb lettél.

ARABELLA

Maréknyi agyag az oltárépítésben? Nem elég az oltár? Ez az egy, amelyiken engem… Nem elég?

ÁBEL

Neki nem elég. Kevés, kevés! Ezt kiáltotta.

ARABELLA

Oltárrá kell alakítani a hegyeket, kunyhókat, az erdőket, mezőket, a tüdőnket, szívünket, szemünket, mindent?

ÁBEL

Mindennel Ő rendelkezik.

ARABELLA

A szívünkkel is?

ÁBEL

Minden gondolatunkkal.

ARABELLA

Káin hol van most?

ÁBEL

Esőre vár bizonyára. Szerelemesőre. Hogy kettőtöket eláztasson.

ARABELLA

Miért nem szólt hozzám?

ÁBEL

Mert nem csókoltad meg, mikor a halálból visszatért.

ARABELLA

Gyűlöl még engem?

ÁBEL

Aki nem szeret: képtelen a gyűlöletre.

ARABELLA

Ugye, nem kötözöl meg?

ÁBEL

Káin kötelének füstjével nem fogadna el téged az Isten.

ARABELLA

A fájdalmat nem fogadja el?

ÁBEL

A bűnös szándékúak szerszámait nem fogadja el.

ARABELLA

Hajnalban Káin is itt lesz?

ÁBEL

Nem lesz itt.

ARABELLA

Többé nem akar engem látni?

ÁBEL

Elegendő bűne, hogy újabb Szamáelként megrontotta az ágyunkat. Az álcázott oroszlánkölyök.

ARABELLA

Elnéztem reggelenként. Valamennyien imádkoztatok, ő szembenézett a Lebia hegyével, ugrásra készen. Haja lobogott a szélben.

ÁBEL

Az ő vétke miatt bennünk a félelem. Baglyok, vijjogó vércsék, utálatos denevérek az álmainkban. Miatta követel téged is az Isten.

ARABELLA

Ha elmúlik a hajnal… és elhangzik a sasnak háromszori jajkiáltása, megszabadulsz a vijjogó vércséktől?

ÁBEL

Nem tudom.

ARABELLA

Annyi vigaszod lenne bár, hogy tudd: a hűséged nem hiábavaló.

ÁBEL

Ha két istenünk lenne bár. Egyiktől a másikhoz menekülhetnék – veled. Kikönyörögném tőle, hogy ne tekintsen téged minden javaim legkedvesebbikének. Csak én tekintselek annak. Ha két isten lenne…

ARABELLA

Csak egy van.

ÁBEL

Bármerre menekülnék: büntető keze utolér. Kicsi a Föld, a Mindenség parányi ablak az ő szeme előtt, függönytelen, éjjel-nappal nyitott ablak. Belát az asztalunkra, tányérunkba, poharunkba, agyunk rejtett zugaiba, az álmunkba. Álomfigyelő kerubjai vannak.

ARABELLA

A szívünkbe nem lát be. Te mondtad.

ÁBEL

Csak terád értettem. Egy újabb esztelen pillanatomban.

ARABELLA

Káin voltál akkor.

ÁBEL

Káin.

ARABELLA

És mindent visszavontál.

ÁBEL

Vissza.

ARABELLA

Ép eszednél vagy már.

ÁBEL

Tudomásul veszem a parancsát. A porba sújt különben.

ARABELLA

Káint is a porba sújtotta, mégis itt van. Hogy menekülhetett meg?

ÁBEL

Nem tudom.

ARABELLA

Én tudom. A menekülésnek egyetlen lehetséges útját választotta: a szembeszegülést.

ÁBEL

Jó és rossz: minden az Ő terve.

ARABELLA

A tűz is, amit meggyújtasz alattam?

ÁBEL

Minden.

ARABELLA

Az én parányi életem a te hűséged végtelenségének igazolása. Nem tévedés, Ábel? Miért ragaszkodik hozzám?

ÁBEL

Talán hogy megszabadítson engem is a tévedésemtől.

ARABELLA

A legkedvesebbtől?

ÁBEL

Mert úgy látszik, ami a legdrágább nekünk: egyben a legnagyobb tévedésünk is. Hajnalodik. Imádkozzunk.

ARABELLA

Igen, uram. Leborul Ábel mellé.

ÁBEL

Hatalmas Isten, egeknek ura, vedd füledbe az én kiáltásom. Fogadd el tőlem őt, minden javaim legkedvesebbikét. Néked ajánlom föl parancsod szerint, ép elmével, töredelmes szívvel. Bocsásd meg, Uram, esztelen indulatomat, minden nyomorúságos fondorlatomat, amivel parancsodat megpróbáltam kijátszani, megkerülni, az érvényességét kétségbe vonni. Gyarló emberi okot is adtál rá, Uram: a szolgálatodhoz méltatlan szerelmet, a test gerjedelmét. Hazudtam, Uram, neked is, magamnak is, azt erősítvén imádságaimban, hogy amit kértél, már nem a legkedvesebb, sőt a legutálatosabb, csak megtarthassam őt magamnak. Álnokságomért büntess kedved szerint, most bevallom újra: minden csalárdságával és asszonyi bűnével a legdrágább nekem…

ÁBEL

Hajnalodik.

ARABELLA

Sötét van még. Félek. Káin! Káin!

ÁBEL

Kést ragadva. Ez immár a kettőnk dolga.

ARABELLA

Káin! Ne, nem! Ne még! Egyetlen szót váltsak Káinnal!

ÁBEL

Isten parancsába gázolsz újra, Káin!

KÁIN

A véres követ fölragadva. Arabella nem lesz Ábel füstje!

ÁBEL

Testvérem, ne ölj meg engem!

KÁIN

Arabella nem lesz Ábel füstje! Lesújt rá a kővel.

ARABELLA

Úristen! Mit tettél, Káin! És én mit műveltem!

ÉVA

Szalad, Ádám a nyomában. Gyermekeim!

ÁDÁM

Ábel, fiam!

ÉVA

Ábel holtteste fölött. Az Istennel kérdem tőled, Káin: miért nem ölt meg téged az Isten? Miért kergetett téged testvérgyilkosságba?

ÁDÁM

Ábel, fiam.

KÁIN

Ábel füstje nem lesz!

ÉVA

Semmi sem lesz, csak a testvéred vére, amely bosszúért kiált az egekre. Bosszúért és kegyelemért.

KÁIN

Ábel füstjének árán semmi se legyen! Csak a fekete Semmi. A megígért minden helyén: a Semmi.

ÁDÁM

Ábel, fiam!

KÁIN

Eszelősen. Ábel füstje nem lesz! Nem lesz! Nem lesz! Én jó testvérem. Nem akartalak sohase megölni. A szándékainkat szerettem volna közös ágba fonni. Azt akartam: együtt pereljük vissza jogos tulajdonunkat, Hebron völgyének illatát, az Éden kristályfáit. Egymásnak létrafokai lehettünk volna a nagy falak alatt. Nem akartalak sohase megölni. Nem akartalak. Miért nem döfted szívembe a dárdát?

ÉVA

Nem akartad. Mégis testvérednek gyilkosa lettél. Ábel életének kioltója s az örök vezeklés Ábel-füstje maradsz mindörökre, minden maradékaidban, az időnek végezetéig.

KÁIN

Ne átkozz meg, anyám! Ne átkozz vissza a porba. Az életemet amúgy is onnan kell kezdenem. Ki mondja meg nekem: miként lehetséges?

ARABELLA

Vissza kellett volna mennem az én csillagomra.

KÁIN

Maradj velem, Arabella, hogy együtt mondhassuk: ne átkozz meg, anyám!

ÉVA

Nem átkozlak. És nem szülök e földnek több gyermeket, Uram. Évának, minden élők anyjának többé ne nevezz engem, hanem csak a fiam nevén szólíts, Uram: Szomorúságnak. Ha gyermekeim arcát így bélyegzed meg már az élet reggelén, a Kezdet hajnalán: szándékaik és szenvedélyeik örvényeiben mit tartogatsz akkor a Végnek? Mit rejtesz? Mit tartogatsz? Mi vár még ránk? Ki mondja meg nekünk: mi vár még ránk?

KÁIN

Nem akartalak sohase megölni. Egymásnak létrafokai lehettünk volna. Magam szakítottam ki e létrafokot az Éden falai alatt; magamat kell ezután megkettőznöm, ha véres ujjakkal a semmibe nyúlkálok is; ha semmi sem igaz abból, amit magamban láttam; legyen bár egyedüli bizonyosság a te halálod, és mindnyájunk halála, akkor is az égre húzom föl e szakadozott kötélhágcsót. Mert ha porból lettünk is: emberként meg nem maradhatunk az alázat porában. Meg nem maradhatunk. Mert a mieink az Éden kristályfái. Hiszem és mondom immár egyedül, testvértelenül, én jó testvérem, aki voltál, és leszel mindörökké, te földnek szomorúsága: Ábel. Arabellát magához vonva. És te messzi csillagok sírása, te Ábel füstjéből szabadult Arabella… A vezeklésben ne hagyj magamra.

ARABELLA

A csillag elment. Itt maradok mindörökre – Tevéled páros magányban. Megosztott egyedülvalóságban. Csak el ne irigyeljen tőled is az Isten.

KÁIN

Nem teheti, mert…

ARABELLA

Ne mondd!

KÁIN

…mert van már…

ARABELLA

Ne mondd! Mert élni kell. Élnünk kell! Élni…

Első felvonás

KLEITOSZ

Jelszó?

ŐRSÉGPARANCSNOK

Kleitosz helytartó úrnak alázatosan jelentem: Pellától Indiáig!

KLEITOSZ

És ha fővezérünk, Alexandrosz megjelenik?

ŐRSÉGPARANCSNOK

Dicsőség Alexandrosznak, éljen minörökké a Hellén Birodalom!

KLEITOSZ

Minörökké? Már megint harapod a görög szót, te perzsa vadszamár. Úgy szereted, meg is ennéd a nyelvünket, mi?

ŐRSÉGPARANCSNOK

Ürühúst ettem, jelentem alássan!

KLEITOSZ

Hol szolgáltál te azelőtt?

ŐRSÉGPARANCSNOK

Ugyanitt, jelentem alássan. Csakhogy…

KLEITOSZ

Miféle csakhogy?

ŐRSÉGPARANCSNOK

Dareiosz királyunk alatt.

KLEITOSZ

És felébredtél már? Tudod, hol vagy?

ŐRSÉGPARANCSNOK

Ugyanott vagyok, Szuzában, jelentem alássan, csakhogy…

KLEITOSZ

Csakhogy?

ŐRSÉGPARANCSNOK

Dicsőség Alexandrosznak, éljen minörökké…

KLEITOSZ

Mindörökké! Az anyád tevetőgyét! Ha lezajlanak itt az események, kétnapi zárka és gyakorlás: mindörökké. Remélem, a többi jobban tudja.

ŐRSÉG

Dicsőség Alexandrosznak, éljen mindörökké a Hellén Birodalom!

KLEITOSZ

Urunk ma betegeskedik. A köszöntést halkabban kérem.

ŐRSÉG

Dicsőség Alexandrosznak, éljen mindörökké a Hellén Birodalom!

KLEITOSZ

Ma kivételesen csak egy személy mondja. Nem te. A másik.

ŐR

Dicsőség…

KLEITOSZ

Éljen. Imára.

ŐRSÉG

Istenek…

KLEITOSZ

Kinek az imáját mondjátok?

ŐRSÉGPARANCSNOK

Most a mienket, jelentem alássan.

KLEITOSZ

De ki mondta először? Barmok. Thalész. És ki volt Thalész? Majd tanultok egy kis görög történelmet is. Imára.

ŐRSÉG

KLEITOSZ

Evoé! Az eszeteket pedig jól összeszedjétek. Nehéz napunk, éjszakánk lesz, ám annál fényesebb és jelentősebb.

I. ŐR

Újabb szabad rablás.

KLEITOSZ

A szabad rablást Alexandrosz betiltotta. A mai nappal az egész perzsa földön, azaz görög-makedón földön és kivált helyben, Szuza városában béke lesz és testvériség. Testvériesülés. Különben harács dolgában, remélem, nincs panaszotok. Halljam, ha lenne.

II. ŐR

Perszepoliszban harácsra és a nőkkel való foglalatosságra hét napot kaptunk.

KLEITOSZ

Ott még nem volt meghirdetve a testvériesülés. Urunk eszméjét véssétek az agyatokba: nem a perzsákat szeretjük kevésbé, hanem a velük való egyesülést jobban. Te is érted, minörökké?

ŐRSÉGPARANCSNOK

Igenis! A perzsákat kevésbé, az egyesülést jobban.

KLEITOSZ

Majd ezt is a zárkában… Eszmét is, a szigorítottban. Te panaszos betörőpofa, mi baj a haráccsal? Ahogy elnézlek, Szuzában sem ültél veszteg. Ékszer?

II. KATONA

Egy feleségre meg három lányra való, jelentem alássan.

KLEITOSZ

Bársony, brokát és egyebek?

II. KATONA

Hatzsáknyi, jelentem alássan.

KLEITOSZ

Fehérnép?

II. KATONA

Csak három, jelentem alássan.

KLEITOSZ

Maradjon az orrodra is. És te?

III. KATONA

Tizenhárom hajadon, jelentem alássan.

KLEITOSZ

Ékszer semmi?

I. KATONA

Türoszbulosz csak szüzekre pályázik, jelentem alássan.

KLEITOSZ

És azokon nincsen ékszer?

III. KATONA

Amelyik föl van ékszerezve, már hiányos, jelentem alássan.

KLEITOSZ

Hol hiányos?

III. KATONA

Ott lennebb, jelentem alássan.

KLEITOSZ

Csak természetes. A nőt, miként a pénzt, mindig a más kezéből kapod, fiam. Nem egyenest a pénzverdéből!

III. KATONA

Igenis! Nőknél a becsület és az ékszer bizonyos csereakció, jelentem alássan.

KLEITOSZ

Epikureus vagy?

III. KATONA

Türoszbulosz, jelentem alássan.

KLEITOSZ

Hát te, birkabánat, hány szüzet…?

IV. KATONA

Semmi, jelentem alássan!

KLEITOSZ

Csak hetérákra pályázol?

IV. KATONA

Nem foglalkozom nőkkel, jelentem alássan.

KLEITOSZ

Rettegsz a feleségedtől? Messze van.

III. KATONA

Nem retteg az, jelentem alássan.

KLEITOSZ

Hanem mit csinál?

ŐRSÉGPARANCSNOK

Ki van herélve, jelentem alássan.

KLEITOSZ

Herélve. Te vagy az, akit a felesége kasztráltatott, hogy meg ne csald valamiképpen?

IV. KATONA

Tiltott időben művelt nemi erőszakért Alexandrosz parancsából történt, jelentem alássan.

KLEITOSZ

Az más. Tanulság? Jegyezzétek meg valamennyien, akik még nem vagytok kasztrálva, netán egy kissé konok fővel megrövidítve: Alexandrosz tudja, mit miért cselekszik. Világos?

ŐRSÉG

Helytartó úrnak jelentjük: világos.

KLEITOSZ

Világos, de halkabban legyen világos, megmondtam. Tehát: fényességes éjszaka lesz. Az emberi nem legnevezetesebb nászéjszakája, természetesen menyegzővel egybekötve. Alexandrosz ma feleségül veszi Dareiosznak, hős ellenfelének asszonyát, a világszép Roxanát. Ennek előtte urunkat Ámon főpapjai istenné szentelik. Alexandrosz fővezérünk Zeusz-Ámon földi fia lesz, tisztelgéskor rá fölnézni e pillanattal megtiltatik. Istenek előtt leszegett fő a köszöntés. Világos? Halkan.

Az esküvőn maga Dareiosz is részt vesz, hadd élvezze a legyőzöttek különleges örömeit. Mert aki leteszi a fegyvert: a győztes kezére adja a feleségét, lányát, lelkét, isteneit. Cserébe kapja viszont a mi isteneinket, az igaziakat, és azt a jogot, hogy a mi nyelvünket beszélje, a mi ősi szokásainkat gyakorolja. Alexandrosz nagylelkűsége, hogy bárki perzsa, szkíta, indus, masszagéta, egyiptomi, makkabeus, bármiféle barbár légyen: e föltételekkel magunkba fogadjuk őket. Sőt a nevünket is fölvehetik. Bitorolják csak: viselőjét a görög név amúgy is saját képmására formálja majd, reméljük, rövid idő alatt. Téged például hogy hívnak, te minörökké?

ŐRSÉGPARANCSNOK

Ali, jelentem alássan.

KLEITOSZ

Ali. Hosszabbra nem tellett, szegények vagytok… Alibulosz… nem hangzik jobban? Kivált őrségparancsnok esetében. Bizalmi ember vagy. Nos?

ŐRSÉGPARANCSNOK

Őseink felfogása szerint, jelentem alássan, aki nevet cserél, lelket cserél, jelentem alássan.

KLEITOSZ

Lelket. Lelked is van? Nos, gondolkozz csak azon, amit mondtam. Dareiosz tehát! Amikor főemberei, a satrapák, Alexandrosz elé bevezetik, sólyomszemetek legyen, sakálszimat és tigrisfül. A király jámbor lelkű, de fővezére, Bétisz, aki mint tudjátok, még nem adta meg magát, orgyilkosokat is bejuttathat a király fedezetével. A testőrség odabent is éber, de részetekről az elnézés tudjátok hova vezet: föl, föl a keresztfára. Világos? A keresztfa világos.

Halljátok? Rengeteg közöttük a perzsa és mindenféle barbár. Köztük orgyilkosjelöltek is. Azok talán a leghangosabbak. Aki tehát a mai jelszót nem ismeri és ide belép, fogdába vele, majd a vallatóba. Világos?

ŐRSÉGPARANCSNOK

Fogda és vallató.

KLEITOSZ

Mert szavaikat fölvirágozzák, a késeiket selyembe göngyölik. Alexandrosznak örülnie kell, ha legyőzötteink érte lelkesednek. Ti ne higgyetek a hűségmutatványok ügetőversenyének. Minden percnyi feladatotok: a gyanakvás. Most pedig oda figyeljetek.

ALEXANDROSZ HANGJA

Hű perzsáim, testvéreim! Boldog vagyok. Letettétek a fegyvert, és fölveszitek azt az én oldalamon. A háború nem volt cél, csak eszköze Kelet fölébresztésének. Meghódolt Kis-Ázsia, Fönícia és Egyiptom. Elesett Phrügia, Lüdia, Tarszosz, Halikarnasszosz, Szuza és Perszepolisz. Dareiosz bujdosik, de várjuk hódolatát. Anyja, felesége, gyermekei hozzám menekültek, a hajuk szála sem fog görbülni. Perzsia nincs többé a régi formájában, de erős karja lesz az egységes birodalomnak. Nyújtsunk egymásnak testvéri kezet, és ha valaki ellenezné a mai nappal kezdődő nagy menyegzőt, nyilvánítsátok közös ellenségünknek. Mert nem a perzsákat szeretjük kevésbé, hanem a velük való egyesülést, a vér szerintit is: jobban. Ma estétől kezdve Roxana, a hajdani királynő: majdani királynőtök is az én oldalamon. Szeretném, ha példámat egész vezérkarom, egész hadseregem minél hamarabb követné. Ne idegenkedjetek tőlük, és boldogok lesztek a Hellén Birodalomban!

KLEITOSZ

Parmenión! Mi történik ottan? Oszolj!

PARMENIÓN

Vezérünk újabb cselfogása. Nem tudtam lebeszélni róla. Perzsa viseletben szónokol – az ellenségeinknek. Azt a méregkeverő Roxanát feleségül veszi… megbolondult.

KLEITOSZ

Te mondhatod. Barátja vagy. Patroklosz és Akhilleusz! Kalliszthenésszel együtt a titkainak is tudója. De hogy megbolondult: nekem nem szabad elhinnem. Nem is hallottam, és ne hallja főleg Démétriosz. Roxanáról pedig a helyedben nem vélekednék. Se jót, se rosszat.

PARMENIÓN

Az ember megfullad a lenyelt vélekedésektől. Ha nem fullad meg: megfekszi a gyomrát, a belső szerveit, nézd köröttünk a beteges kinézésűeket, Kalliszthenészt például. A lenyelt vélekedései sorvasztják.

KLEITOSZ

Ma feldúltabb vagy, mint voltál valaha.

PARMENIÓN

Ha orvos lennék, már nem is azt kérdezném a betegtől: mit evett, hanem hogy mit volt kénytelen megint elhallgatni, lenyelni, megemészteni, ki nem okádni…

KLEITOSZ

Mi történt veled?

PARMENIÓN

Elborozgattunk, kockáztunk, elmondtam ugye Roxanáról, majd azt mondja, birkózzunk, jókedvű volt, egyszer csak eltorzul az arca, elkezd fojtogatni. Soha nem láttam ezt a gyilkos indulatot a szemében. Rá kellett ordítanom, hogy magához térítsem.

KLEITOSZ

Hallottam. És azután?

PARMENIÓN

Mintha lázálomból ébredt volna, nézett, mint akit nem ismer, és nem ordibálva, ahogyan mostanában szokta, hanem suttogva és rettentő szomorúan azt mondta: többé nem akar látni.

KLEITOSZ

Mondta máskor is. Ne vedd a szívedre.

PARMENIÓN

De nem felejtem azt a suttogó szomorúságát. Kétségbeesett volt, Kleitosz, mint aki végleges magányba omlott. Teljesen magára marad… nem tudok többé segíteni neki.

KLEITOSZ

Segíteni akarod, de csak fölháborítod, Roxanával különösen. Erős lehet a barátság, de még erősebb az ágyasság.

PARMENIÓN

És ha megmérgezi?

KLEITOSZ

Nem érdeke. Az asszonyok nem hazafiak. Az ágy a csataterük.

PARMENIÓN

Nem bírom fölfogni: perzsa viseletbe öltözik, az egyiptomi papok istenné szentelik, lesüllyeszti magát a keleti felfogás szintjére… Egész Athén röhögni fogja.

KLEITOSZ

Vagy dicsőíteni. Akár a perzsák.

PARMENIÓN

A perzsák észbe kaptak. Hűséget esküsznek, hogy átvészeljék a vereségüket. Jönnek a deputációk, homlokuk a padlót verdesi, az alázattól nem látszik az arcuk – így a szándékuk sem. Megfigyelőket küldj a tömeg közé.

KLEITOSZ

Aki nem élteti az új rendet: megfigyelés alá vesszük.

PARMENIÓN

S kétszeresen azt, aki perzsa létére legjobban élteti. Akkor inkább Béthiszt becsülöm…

KLEITOSZ

Az őrült ellenállót?

PARMENIÓN

Nem mutat más szándékot, mint ami benne van. Férfi legalább.

KLEITOSZ

Őrség!

ŐRSÉGPARANCSNOK

Futva jön. Parancs!

KLEITOSZ

Kettőzött őrséget a palota bejáratához! Civil megfigyelőket az éljenző tömegbe!

ŐRSÉGPARANCSNOK

Igenis! El, majd vissza. Honnan a civil, jelentem alássan?

KLEITOSZ

Ahonnan máskor is, te barom. A katonák közül.

ŐRSÉGPARANCSNOK

Igenis! El.

PARMENIÓN

A másik méregkeverő. Állj csak meg, Aszklépiosz fattya!

PHILIPPOSZ

Urunk lázas, orvosságot kell neki beadnom.

PARMENIÓN

És mit csinál Roxana?

PHILIPPOSZ

Esküvőjére készül, és az udvarhölgyeit fésülteti. Találgatják, melyik kinek lesz a felesége. Indulna.

PARMENIÓN

Philipposz! Mutasd azt az orvosságot.

PHILIPPOSZ

Ugyanaz, amit tegnap is…

PARMENIÓN

Mutasd!

KLEITOSZ

Mutasd, ha kéri.

PHILIPPOSZ

Kérlek, Parmenión, hagyj föl a személyemet sértő gyanakvással. Kölcsönözz Alexandrosztól némi bizalmat irántam.

PARMENIÓN

Roxana küldi?

PHILIPPOSZ

Állítólag jobb az én kotyvalékaimnál. Tegnap is mérget sejtettél benne, Alexandrosz mégis bevette, téged szemberöhögve. S él és javul. Nem elég neked?

PARMENIÓN

Nem elég. Mutasd.

PHILIPPOSZ

A levegő is beszennyezheti. Nem mutatom.

PARMENIÓN

Roxana küldi, tehát nem mutatod. Őrség!

KLEITOSZ

Philipposz, ne makacskodj. Ma rossz napja van…

PARMENIÓN

Ide azzal a méregzacskóval!

PHILIPPOSZ

Ne nyúljatok hozzá, kolera dühöng, ha megérintitek, nem vállalok érte felelősséget, és különben is, ezt a bizalmatlanságot jelentem Alexandrosznak…

PARMENIÓN

Ide vele, vagy levetkőztetlek!

PHILIPPOSZ

Ám lássátok, de ezt már be nem adom urunknak. És rajtad a felelősség… Tíz éve szolgálok… Szégyen és gyalázat… Tessék!

PARMENIÓN

Azt mondod, lázcsillapító.

PHILIPPOSZ

És fájdalomcsökkentő.

PARMENIÓN

És mennyit szándékoztál lenyeletni vele?

PHILIPPOSZ

Két kanálkával.

PARMENIÓN

Két kanálka. Lássuk hát, miként vélekedik tisztességedről és főleg Roxana asszonyodról ez a két kanálka.

KLEITOSZ

Őrült vagy! Kutya is akad itt…

PARMENIÓN

Jaj lesz Sándornak, ha barátait kutyák helyettesítik. Az a szuka főleg…

PHILIPPOSZ

De hiszen mondtam.

PARMENIÓN

Még ne beszélj! Várakozás. Vagytok persze annyira gyávák, hogy csak rögtön ölő mérget adjatok be neki. Hát ez egyszer talán megmenekültél, Philipposz.

PHILIPPOSZ

A tiszta lelkiismeret nem menekül. El.

KLEITOSZ

Roxana méregkeverői a mieinknél tudósabbak. Philipposzt nem lett volna szabad elengedni. Hogy míg haldokolsz, lásd, miként vetem ki szívét, máját a kutyáknak.

PARMENIÓN

Köszönöm. Nem méreg.

KLEITOSZ

És ha mégis?

PARMENIÓN

Akkor előtte halok meg. Gúnyosan. Csupa illendőségből.

KLEITOSZ

Nem értem én ezt a szeszélyes barátságot… kapcsolatot… Majdnem szerelmeset…

PARMENIÓN

Romlásnak indult szerelem.

KLEITOSZ

De hát csupán Roxana meg az istensége miatt? Ravaszul. Egyébnek is kell ott lennie.

PARMENIÓN

Van persze. Agyaveszettség.

KLEITOSZ

(?)

PARMENIÓN

Mindannyiunkat érintő…

KLEITOSZ

Mindannyiunkat… engem is érintő – agyaveszettség? Mondd, miről van szó?

PARMENIÓN

Te is hozzátartozol.

KLEITOSZ

Mondd, miről van szó?

PARMENIÓN

Szédülök.

KLEITOSZ

Szédülsz. Rosszul vagy? A méreg.

PARMENIÓN

A méreg.

KLEITOSZ

Mondd, Parmenión. Azt az agyaveszettséget…

PARMENIÓN

Későn érdeklődöl. A szemem káprázik.

KLEITOSZ

Színes lepkerajokat látsz? Bíbor pillangófelhőket?

PARMENIÓN

Honnan tudod?

KLEITOSZ

Ilyet készítenek a perzsák. Ilyen mérget. Hogy kellemes legyen az elmúlás. Mondd: mit akar velem?

PARMENIÓN

Veled. És velem? Persze, nem érdekel.

KLEITOSZ

A te sorsod is érdekel, de azt magad is tudod. Az enyémet mondd, ne titkolózz. Most már nincs értelme a titoktartásnak.

PARMENIÓN

Most már? Miért ne lenne?

KLEITOSZ

Mert ostoba fajankó vagy. Túlzásba viszed a hűséget.

PARMENIÓN

Túlzásba…

KLEITOSZ

Az öngyilkosságig. És miért? Hogy kidobjon? Hogy játéka légy a szeszélyeinek. De mindannyian azok vagyunk. Én is.

PARMENIÓN

Te is.

KLEITOSZ

Azért nem kellett volna a mérget bevenned. Ó, te öngyilkos Parmenión. Mondj valamit a velem kapcsolatos terveiről…

PARMENIÓN

Csodálatos…

KLEITOSZ

Csodálatos?

PARMENIÓN

Amit véghezvitt. Egy alvó óriást ébresztett föl. Egész Keletet civilizálni akartuk, és szemem láttára rohan a vesztébe.

KLEITOSZ

Magadért aggódj. És mondd, mit akar velem?

PARMENIÓN

Együtt indultunk Pellából… a szülővárosból… Tíz év alatt eljutottunk Indiáig. Tudod, miért sikerült neki?

KLEITOSZ

Mert bátor és legyőzhetetlen, jól tudom. Ne erről beszélj! Ide nézz! A semmibe bámulsz. Látod már a pillangófelhőket?

PARMENIÓN

Látom. Bíbor lepkerajok…

KLEITOSZ

Nem tudok segíteni rajtad. Philipposz! Csak jönne már! De mondd addig… amit rólam tudsz… A bizonytalan állapotunkról. Egyik napon helytartó vagy, a másikon kutyamosó… Hát semmit sem árulsz el… mielőtt meghalnál?

PARMENIÓN

Ó, de nagyon aggódol értem! Titkot remélsz a halálomtól, ó, drága barátom… szálljatok, szálljatok, színes lepkerajok… Leleményes gyilkosok a perzsa méregkeverők… valóban szép így az elmúlás…

KLEITOSZ

Ne halj meg, Parmenión! Ne halj meg! Beszélj!

PARMENIÓN

Alexandrosz sohasem tévedett, mert tisztelet volt benne. A tények tisztelete.

KLEITOSZ

Ó, már megint félrebeszélsz.

PARMENIÓN

Hogy tudd, azért mondom. Ha meghalok, te mondd tovább neki. A tények tisztelete… Nem az égi isteneké, nem Zeuszé, Apollóné, nem a delphoi, dodonai jósoké… ezt csak a tömeg kedvéért hangoztatta… hanem a Tényisteneké. A népeknek ez a roppant tarkasága Keleten, ez a Bábel az ő Tényistene volt mindmáig…

KLEITOSZ

Tudom, tudom, tudom, de nem ez érdekel.

PARMENIÓN

Maga találta ki, mit sugalljanak, parancsoljanak, jósoljanak neki az istenek. Ő volt az isten és önmagának alattvalója is egyszemélyben. De most…

KLEITOSZ

Fütyülök a filozófiádra! Azt mondd: megmaradok helytartónak? És Démétriosz… Tudod… vagy nem tudod… gyűlöl téged…

PARMENIÓN

Anteusz pedig, a valóságérzéke, mintha kiszökött volna belőle.

KLEITOSZ

Ámon papjai…

PARMENIÓN

Ezek részegítették meg.

KLEITOSZ

Hogy érzed, mennyi időd van még? Hogy tudjak segíteni rajtad?

PARMENIÓN

Mily hatalmas ember volt s be apró isten lesz belőle, e sivatagi sakálok aranyfüstjétől bódultan…

KLEITOSZ

Ne rágalmazd! Mindent visszamondok. Ha nem vallasz nekem… Rólam. Könyörgök, rólam valamit…

PARMENIÓN

Vezérünkre mint a leghatalmasabb földi fényre van szükségünk, hiszen ha már isten lenne, az égben kellene lennie, s mi nélküle maradnánk. S én csak attól félek, hogy nélküle maradunk. Tudod, mi az az istenség, Kleitosz?

KLEITOSZ

Újabb felmagasztalás.

PARMENIÓN

Zsákutca.

KLEITOSZ

Ijedten. Szörnyű dolgokat mondasz. Mert tudod, hogy meghalsz. De halj meg hasznosan, és áruld el, miért bízik jobban Démétrioszban. Megrágalmazott a patkány. Téged is megrágalmazott. Félek…

PARMENIÓN

Bennem a méreg – benned a rettegés. Ó, te bátrak bátra, minden rettegések hőse, te fordított Akhilleusz.

KLEITOSZ

A gaugamelai csatában…

PARMENIÓN

Nem így viselkedtél. Hát érdemes győzni, Kleitosz? Hát ennyire rothaszt a győzelem?

KLEITOSZ

Félrebeszélsz. Hányadszor kérdezem: mi lesz énvelem? Velem, Kleitosz helytartóval! Nem érted? Velem!

PARMENIÓN

Velem, velem, velem, énvelem! Az önzésnek micsoda sivatagvilága. Minden más potomság, semmiség. Mi lesz énvelem, Kleitosz helytartóval… Nem Sándorral, nem a birodalommal, nem a nagy célokkal: énvelem, Kleitosszal… Démétriosszal… Lüszimakhosszal. Ez hát a birodalom fundamentuma.

KLEITOSZ

Ne gúnyolódj! Haldoklók ne gúnyolódjanak. Magad talán nem vagy önző? Nem ragaszkodol kétségbeesetten a barátságához?

PARMENIÓN

A tévedéstől féltem… vizet… Egy kis vizet…

KLEITOSZ

Hé, te leányzó! Vizet ide, gyorsan! Gyorsan! Philipposzért kellene rohannom, de urunknál van, nem zavarhatom.

ÉANNA

Tessék, uram. Parmeniónt itatja.

KLEITOSZ

Ne halj meg, Parmenión!

PARMENIÓN

Ki vagy te?

ÉANNA

Éanna vagyok, uram.

KLEITOSZ

Ne haragudj a kiabálásomért. Meg kell, hogy értsél engem is.

PARMENIÓN

Mit adtál innom?

ÉANNA

Vizet, uram. Tiszta vizet.

PARMENIÓN

Hosszasan nézi Éannát. Tiszta vizet. Élet vizét. Máris jobban vagyok tőle.

ÉANNA

Kívánom, gyógyulj meg, uram. El.

KLEITOSZ

És neked tudnod kell…

PARMENIÓN

Ki ez a lány?

KLEITOSZ

Az én barátságom nem a Démétrioszé. Mert ő gyűlöl, Sándornál a helyedbe szeretne kerülni – bizalmas barátnak.

PARMENIÓN

Tudom. Azt a lányt mintha már láttam volna.

KLEITOSZ

De én – jól tudod – sokra becsüllek.

PARMENIÓN

Sokra becsülöd – a titkaimat. Az életemnél is többre.

KLEITOSZ

Tévedsz. Az életedért aggódom. És valóban azt hittem, hogy szemem láttára halsz meg.

PARMENIÓN

Nem hitted, hanem remélted.

KLEITOSZ

Rágalmazol. És jobban vagy?

PARMENIÓN

Csak komédiáztam.

KLEITOSZ

Miért csináltad?

PARMENIÓN

Mert Kleitosz barátomban – a hullarablót véltem felismerni. Már meghalni sem érdemes, Kleitosz. Az élők a hulla láttán – magukért aggódnak.

KLEITOSZ

Bocsáss meg, ha valamit félreértettél.

PARMENIÓN

Megértettem, hogy szerinted a hűségemben ostoba fajankó vagyok.

KLEITOSZ

Vigyázz, nem így mondtam. A túlzásba vitt hűség… azt mondtam. A zsákutcát viszont te mondtad. Az istenség: zsákutca. Ilyen vakmerőséget csak haldokló mondhat.

PARMENIÓN

Ez tévesztett meg téged. Csak haldoklók mondják az igazat.

KLEITOSZ

Aljas játék, Parmenión. Bár, elismerem, az életeddel játszol. Kiutasított maga mellől, tehát az életeddel játszol.

PARMENIÓN

Mert nélküle nem ér semmit az életem. De szomorú immár a tapasztalatom.

KLEITOSZ

Nem akar többé látni téged.

PARMENIÓN

Körülötte óvatos a hűség. Ám annál nagyobb az önzés: mi lesz énvelem, énvelem!

KLEITOSZ

Ijedten. Nem deklaráltam az óvatos hűséget! A méregpróbádat tartottam túlzásnak. Ostobaságnak. Honnan tudod, hogy nem volt az méreg? Lassan ölő méreg. Nehogy a mostani játékod holnapra elkomolyodjék. A halál játékává, amit az a szép lány már nem fog enyhíteni…

PARMENIÓN

Annál könnyebb lesz hát. A főpróbát már megtartottam.

PHILIPPOSZ

Urunk az orvosságot bevette, s jobban lett. Elmondtam neki a méregpróbádat, és örvendezz: sírva fakadt. Hívat sürgősen. Máskor ne kételkedj bennem.

PARMENIÓN

Máskor jobban megkutatlak. Neked sok zsebed van, Roxanának lassan ölő mérge is van.

PHILIPPOSZ

Akkor figyeld magad. És szólj nekem, ha vörös pillangófelhőket látsz…

ALEXANDROSZ HANGJA

Parmenión! Hol vagy, Parmenión?

PARMENIÓN

Boldogan. Itt vagyok, Sándor. Jövök, Sándor!

KLEITOSZ

Vigyázz, mit beszélsz rólam. A zsákutcát te mondtad.

ALEXANDROSZ HANGJA

„Parmenión, egyetlen barátom!”

PARMENIÓN

Igen, én mondtam. És azt is tudom: ne mondj olyat a barátodnak, amit ne mondanál szemébe magának az istennek is. Gyorsan el.

KLEITOSZ

Hallottad, Démétriosz? Félrebeszél.

DÉMÉTRIOSZ

Urunktól tudom: méregpróbát végzett. Látod, így kell ezt csinálni. Nem a hűség szavai – a hűség tettei…

KLEITOSZ

És ha rövidesen meghal?

DÉMÉTRIOSZ

Nem hal meg. A kotyvalékot Roxana küldte, s akkor – hevítő por. Hümenaiosz lészen, jól tudod. Nem ismered, barátom, az asszonyokat. Majd bolondok lesznek egy fallosszal megrövidíteni az életüket. A Sándoréval pláne… S mit mondott még?

KLEITOSZ

Hogy Alexandrosz istensége zsákutca.

DÉMÉTRIOSZ

Aha. Ez érdekes, bár urunknak is képes a szemébe mondani, s akkor számunkra jelentéktelen a kijelentése.

KLEITOSZ

Legfőbb védelme – a nyíltsága lenne?

DÉMÉTRIOSZ

Valószínű, de ne próbáld követni. Urunknak nem voltál gyermekkori játszótársa.

KLEITOSZ

De még ma sem vagyok ivócimborája. Démétriosz, mondd a titkos tervet, amiből megint kihagytatok, bár egyenrangúak lennénk a helytartóságban.

DÉMÉTRIOSZ

Legközelebb én maradok ki valamiből, te leszel a beavatott. Sorra jár a kocka s a bizalom.

KLEITOSZ

Mire készüljek föl tehát?

DÉMÉTRIOSZ

Hűségpróbára.

KLEITOSZ

Harcolni kell? Bétisz vára alatt megdögleni?

DÉMÉTRIOSZ

Jönnek a perzsák. De nem reguláris hadsereggel. Izgalmas részleteket Kalliszthenésztől… Micsoda krónika!

KLEITOSZ

Démétriosz, már te is fontoskodol.

DÉMÉTRIOSZ

Mindig az a fontoskodó – és az okosabb is –, aki utolsónak jön ki Alexandrosztól. Tehát nem az a fontos, hogy elsőnek menjen be hozzá az ember. Hanem hogy utolsónak jöjjön ki tőle.

KLEITOSZ

Minden szavatok homályos. Ilyenkor remeg a gyomrom. Hűségpróba. Nem néztünk szembe százszor a halállal? Tetézni folyton a próbákat?

DÉMÉTRIOSZ

Ne dühöngj, ne rettegj. Kellemes hűségpróba. Most csak annyit: a harmadik kürtszóra nyittasd meg a főbejáratot a palota keleti szárnyához.

KLEITOSZ

Roxana?

DÉMÉTRIOSZ

Személyesen. Dareiosz tisztes felesége, volt felesége, meg a kísérete, hölgyek, hívek, satrapák. És ezzel újfajta háború kezdődik.

KLEITOSZ

Háború?!

DÉMÉTRIOSZ

Itt vonulnak, nézd, a csataterei. Dimbes-dombos, szőlőfürtös, mézédes hadszíntér.

KLEITOSZ

Hová viszed őket, Kalliszthenész?

KALLISZTHENÉSZ

Szemlére. De mást ne kérdezz, nem válaszolhatok.

DÉMÉTRIOSZ

A két utolsót kissé fenntartjuk. Biztonsági okok… Te szép gránátalma, jer csak. Hogy hívnak?

SZUZIA

Vidáman. Szuzia vagyok, uram, Bésszosz lánya.

DÉMÉTRIOSZ

És hogy érzed magad itt az udvarban?

SZUZIA

Most már jól, uram. Az enyéim élnek, és ide készülnek a menyegzőre.

DÉMÉTRIOSZ

Szeretnéd-e, hogy néked is menyegződ legyen?

SZUZIA

Ó, kicsi vagyok én még, uram.

DÉMÉTRIOSZ

De az ágyból már nem esel ki.

SZUZIA

Ha jól megkapaszkodom…

DÉMÉTRIOSZ

Teszik-e neked a szépet a szép derék hadfiak?

SZUZIA

Ó, nagyon…

DÉMÉTRIOSZ

És tetszenek neked?

SZUZIA

Még nem választottam, uram. Mert én még kicsi vagyok.

DÉMÉTRIOSZ

De ha jól megkapaszkodol… nagyobbacska leszel. És mit mondasz az udvarlóidnak?

SZUZIA

Hát azt mondom:

DÉMÉTRIOSZ

Gyémánt… No nézd a kis pipét. Mit tudsz majd, ha megtollasodol? Lássuk a másikat. Komor vagy, mint méreg a zacskóban… Ez marad, Kalliszthenész. A kicsikét vigyed, nem veszélyes.

KALLISZTHENÉSZ

Hagyhatom, de te számolsz el vele.

DÉMÉTRIOSZ

Menj csak.

DÉMÉTRIOSZ

Hogy hívnak?

ÉANNA

Éanna.

DÉMÉTRIOSZ

Kinek az ágyasa?

ÉANNA

Senkinek, uram.

DÉMÉTRIOSZ

Árva madaram. Hogy lehetséges?

ÉANNA

Az istenek kegyelméből. És egy kicsit a magaméból is.

DÉMÉTRIOSZ

Úgy van. Egy lány őriztetik és megőrzi magát. A szüzesség kettős istensége. És kit vársz magadnak – estére?

ÉANNA

Senkit, uram.

DÉMÉTRIOSZ

Csakhogy vége már a kettős istenségnek. Nemcsak Roxana: az udvarhölgyek is Hümenaiosz karjába kerülnek…

ÉANNA

Jöjjön, akinek jönni kell.

DÉMÉTRIOSZ

És aminek, szép gránátalma. Még nem beszéled jól a mi nyelvünket, de nem fontos. A szerelemben a végtagok beszélnek, igaz, Kleitosz? Sőt, előnyös a szavak hiánya. Nem zavarják a legfontosabbat, aminek eszmecsere nélkül kell megtörténnie.

ÉANNA

Mit akartok velem?

DÉMÉTRIOSZ

Mindenkit nem motozhatunk meg. Csak próbaszúrást végzünk. Mutasd a lábad.

ÉANNA

Nem tiéd az, uram.

KLEITOSZ

Ez kakast még nem látott, ép a bóbitája.

DÉMÉTRIOSZ

Mutasd a kebled.

ÉANNA

Nem tiéd az, uram.

KLEITOSZ

A gyémántos köldöködet lássuk.

ÉANNA

Nem tiéd az, uram.

DÉMÉTRIOSZ

Nem tiéd, nem tiéd! Hiba nélkül tagadsz a nyelvünkön. A legelső pedig, amit meg kell tanulnod: az igen, igen, igen…

KLEITOSZ

Méregfiola nincs a ruhád alatt?

ÉANNA

Nincs! Uram, ne bánts engem.

DÉMÉTRIOSZ

Gránátalmácska, nem bántalak. Mutasd a lábad!

ÉANNA

Alexandrosznál foglak följelenteni.

KLEITOSZ

Hagyd, menjen.

DÉMÉTRIOSZ

Ne adj sípot a szájába. Te pedig ne fenyegess, mert urunk biztonsága végett parancsolom: mutasd a kebled.

KLEITOSZ

Gyilok is lehet… méreg is… Mutasd a lábad, a kebled, a gyémántos köldököd.

ÉANNA

Nem! Nem! Nem! Megharapja.

KLEITOSZ

Ó, te bestia! Kerberosz fogai sem élesebbek.

ÉANNA

A szabadságrablást Alexandrosz betiltotta. Segítség!

KLEITOSZ

Eredj a fenébe!

DÉMÉTRIOSZ

Sehová! Őrség!

DÉMÉTRIOSZ

Orgyilkosgyanús! Alaposan megmotozni!

KLEITOSZ

Helyetted az a hogyhívják jöjjön. A kasztrált. Véle semmis az erőszakföljelentés.

ŐRSÉGPARANCSNOK

Türaszbulosz!

KLEITOSZ

Őrségparancsnokhoz. Te pedig perzsa vagy, tehát elfogulatlan – ez esetben.

DÉMÉTRIOSZ

Megmotozni!

ÉANNA

Gyalázatos rágalom! Hazugság! Nem vagyok orgyilkos. Segítség! Se gyilok, se méreg, semmi sincs nálam! Roxana szolgálója vagyok, apámat megöltétek, de nem vagyok orgyilkos! Ellenségetek, de semmi rossz szándékom, segítség!

DÉMÉTRIOSZ

Elhallgattatni!

KLEITOSZ

Fölveri az egész palotát…

ÉANNA

Hagyjatok! Könyörüljetek! Tinektek is van lánytestvéretek, húgotok, anyátok!

DÉMÉTRIOSZ

De fölöttük és előttük a parancs.

KLEITOSZ

Küldd a fenébe!

ÉANNA

Betiltották a szabadságrablást!

DÉMÉTRIOSZ

Elhallgattatni! Minden rongyát, porcikáját megmotozni!

KLEITOSZ

Nehogy a királynő kedvence legyen!

DÉMÉTRIOSZ

Aki már vérszemet kapott a lánytól. Az őrség is tanú rá: nem rablás ez, nem erőszak. Oda indult, tehát megmotozzuk, kötelességünket teljesítjük. Alexandrosz apját is ilyenek gyilkolták meg. Hogy közben lába, keble napvilágra kerül? Rejtett gyilok rejtett helyen kutatandó. Ide mindent a kezembe!

DÉMÉTRIOSZ

Fátyol, szépen libeg, ha viselőjét az ágyba emeled.

KLEITOSZ

Ha karod nem öreg.

DÉMÉTRIOSZ

De megfojtani vele bárkit – a bódult szerelmest kivált meg lehet.

KLEITOSZ

Téged éppúgy, mint engemet.

DÉMÉTRIOSZ

Nyakék, fejdísz, fésűk, csatok, fejetlenség minden ölelésben, lássuk hát: melyik az urunknak szánt gyilok?

KLEITOSZ

Meg a méreg – az édes rejtekből.

DÉMÉTRIOSZ

Nagy királyunk, Philipposz, lehettél volna éberebb, asszonyok hajsátrából, bugyijából ugrottak szívednek a kések!

KLEITOSZ

A finom kelméből… Ó…

DÉMÉTRIOSZ

Alexandrosz fiadra majd jobban vigyázunk – az ágyába hordott perzsa gyümölcsöt szépen meghámozzuk.

KLEITOSZ

Héja nélkül a finom gránátalma.

DÉMÉTRIOSZ

Részemről, Kleitosz, meg is kóstolnám, de hol a legédesebb, sajna, nem lehet.

KLEITOSZ

Nem tudhatjuk, hogy szól a rendelet!

DÉMÉTRIOSZ

Hé, szunnyatagok, gyorsabban azt a motozást, és beljebb főleg, lennebb, az árnyékos helyeken. Szelet kavaró szoknya, bársony és brokát, Éanna, nagy úrnak lánya vagy! – az alsóneműt ne sajnáljátok – annál értékesebb a nő, minél kevesebb, ami eltakarja. Siessetek!

KLEITOSZ

Siessetek!

DÉMÉTRIOSZ

Kleitosz, rózsaolajillat!

KLEITOSZ

Rózsabokornak is lennie kell tehát.

DÉMÉTRIOSZ

Jól mondod, de még előbb – ott fennebb a két gödölyét, ostobák! Gyöngéden kétfelé hajtani, kebel közül is előkerült ám kés – a nászágyban. De még alábbról is, combok tövéből is, Kleitosz! Most figyelj, s ne nyálad csorogjon, az eszed forogjon és fogja föl urunk bölcsességét.

KLEITOSZ

Hagyjuk felöltözni!

DÉMÉTRIOSZ

Várj! Győztünk, úgy gondolod? Tartományok, városok a lábunk előtt. De nem alattunk!

KLEITOSZ

A motozást abba kéne…

DÉMÉTRIOSZ

Várj! Szuza, Perszepolisz kincse: semmiség, külsőség! Jönnek a meghódoltak, a satrapák, és drága ajándékot hoznak: potomság! Ordibálni fogják: éljen Alexandrosz! Hazugság! Adót fizetnek, és jobban fognak szeretni bennünket, mint mi saját magunkat, a hagyományos gyarlóságainkat. Túltesznek rajtunk a hellenizmusban, s a győzelmünk mégis kétséges.

KLEITOSZ

Kétséges?

DÉMÉTRIOSZ

Ha nem szelídítjük meg az asszonyaikat. Ez a tartós munka.

KLEITOSZ

Esküszöm, okos vagy.

DÉMÉTRIOSZ

Áll még Bétisz vára, lángol a nyílt és titkos ellenállás – de katonát, vért az egyetlen megmaradt váruk bevételére már nem áldozunk.

KLEITOSZ

Hogyne áldoznánk!

DÉMÉTRIOSZ

Perzsa nők Vénusz-dombján fogjuk azt bevenni!

KLEITOSZ

Ez hát az új stratégia! Ruhadarabra. És ez meg micsoda?

DÉMÉTRIOSZ

A kis csoda – micsoda? Ekkora bugrist okos emberben! Simogasd meg te is. Bátrabban! Gyönyörű. Itt van, látod, szavaim értelme: a külsőségek után – Perzsia, Egyiptom, Szíria belsejére van szükségünk.

KLEITOSZ

Természetesen.

DÉMÉTRIOSZ

És tudod, hol a belseje? Ahol a mi nyelvünkön szólva ez a lány hibát ejt. Szabad rablás helyett szabadságrablást mond. Ahol a botlásai világítanak még ösvényt – az övéi felé. Ott kell az új csatákat vívni. Trójába falovat csempésztünk. Ide, barátom, termékenyítő falloszokat. Jó fallosz a legerősebb falanx. Indulót is komponáltam, hallgasd:

Ti ketten is vissza – helyetekre!

KLEITOSZ

Engedd már szabadon.

DÉMÉTRIOSZ

Megbocsáss, É… Éanna. Hivatali volt – bár személyesnek tűnik az érdeklődésünk.

ÉANNA

Istenek, hálaimát rebegek tinéktek…

KLEITOSZ

Áldozatra méltók az isteneid. Nem bántottunk.

ÉANNA

Áll még Bétisz vára…

DÉMÉTRIOSZ

Áll. Mert rég nem ostromoljuk!

ÉANNA

Az édesapám vára. Azt csak ő tarthatja. Te tartod azt, apám! Köszönöm tinektek, sakálok, a gyalázatot: cserében a jó híretekért. Áll még Bétisz vára… legutolsó menedékünk… Apám él, istenek! Ó, istenek, áll még Bétisz vára. Apám, édesapám, Roxana hazudott… Áll még Bétisz vára… Ó, kegyelmes istenek… Sír.

ALEXANDROSZ HANGJA

„Az egyetemes elrendezés elve, a mindent összebékítő szellem nevében kérlek és utasítalak benneteket…”

KLEITOSZ

Ijedten. Lüszimakhosz!

LÜSZIMAKHOSZ

Mit műveltek itt? Mért sír ez a lány?

DÉMÉTRIOSZ

Oda indult, meg kellett motoznunk.

KLEITOSZ

Bétisz lánya.

LÜSZIMAKHOSZ

Őrültek!

DÉMÉTRIOSZ

Ha valakit, Bétisz lányát csak meg kellett motozni. Az Ő érdekében.

LÜSZIMAKHOSZ

Az Ő érdekéről, mikor fogalmad sincs a legújabb tervéről. Bétisz lánya…

KLEITOSZ

Én mondtam…

LÜSZIMAKHOSZ

Fügevirágom, bocsásd meg nekem az ő neveletlenségüket. Apád él. S megbékél.

ÉANNA

Az én apám?

LÜSZIMAKHOSZ

Apád, a fővezér. Megbékél. Mert békejobbot nyújtunk.

ÉANNA

Átkozott, ha elfogadja.

DÉMÉTRIOSZ

Te ne beszélj az ő nevében!

LÜSZIMAKHOSZ

Ceremóniamester! Ezt is felöltöztetni. Ékszerezzétek föl, a kincstár nem sajnálja!

KLEITOSZ

Újabb határozat, s már megint nélkülem!

LÜSZIMAKHOSZ

Általam üzent neked is. Megtudod. Bétisz lánya, hogy is hívnak?

DÉMÉTRIOSZ

Éanna.

LÜSZIMAKHOSZ

Éanna, vigasztalódj. Minden rendbe jön. Apád él s megbékél.

ÉANNA

Soha!

LÜSZIMAKHOSZ

Ceremóniamester, vidd őket s öltöztesd.

DÉMÉTRIOSZ

Dúdolja. Jó fallosz a legjobb falanx… Eddig az én tájékozottságom.

KLEITOSZ

Semmit sem értek a dologból.

LÜSZIMAKHOSZ

Mert urunk agya forog megállás nélkül, ti pedig a motozással… Fallosz… hát szabad asszonyi állatnak ilyet emlegetni? A szívnek óhaját mondd, te faragatlan bakhellén! A szerelem hatalmát és jogát mindenek felett. Határok, nyelvek, szokások és avatag erkölcsök felett. Vénuszt mondd… attól a nők nem ijednek meg. Mert Vénusszal aztán jöhet… Ami kell.

DÉMÉTRIOSZ

Vénuszt mondtam.

KLEITOSZ

A dombját.

LÜSZIMAKHOSZ

De miért a dombját és nem a lényeget? Hogy hatalma minden halandóra kiterjed és örömmel kell azt fogadni. Vénuszt, barátom, aki még a tengernek is parancsol. Szép szóval. Kagylóhéjban utazik, igazgyöngyöt aggat minden vonzalomra. Nem motozni kell, hanem a khariszokat fölidézni, a hórákat, és szép szavakkal – a rábeszélés útján. Hümenaiosz gyönyöreit emlegetni, nem falloszt! Mert a nők szeretik ugyan, de utálják, ha emlegetik. Mert legelsősorban önmagukat szeretik becsapni. Hümenaioszra vágynak, de jobb, ha testi részletezés helyett… poétikusabban csicsergő madarakat mondasz és aranyszekerecskét, amit Aphrodité verebei húznak. Hát ilyesmi, nem a vetkőztetés! Zeusz minden ellenfelének feleségét magáévá tette, de hogyan, barátaim? Minosz király lányát miként termékenyítette meg az ablaktalan toronyban is? Aranyeső formájában. Azonképpen Zeusz fia mostan…

DÉMÉTRIOSZ

A célunkat nézve: aranyesővel megbuktunk máris.

LÜSZIMAKHOSZ

A lágy szavak némelykor kardot, sőt faltörő gépet pótolnak, barátom.

KLEITOSZ

Persze. Mindig az a legokosabb, aki utolsónak jön ki tőle.

LÜSZIMAKHOSZ

A harmadikra fogadjuk Roxanát. Addig vegyük számba magunkat. Kleitosz, Démétriosz, Lüszimakhosz, Parmenión…

KLEITOSZ

Ha ugyan él még.

LÜSZIMAKHOSZ

Él. És itt lesz. A tábornoki kar. Tábornok urak!

KLEITOSZ

Mondd már, mi lesz itt?

LÜSZIMAKHOSZ

Philipposz! Orvos is kell némelykor a Hümenaioszhoz.

LÜSZIMAKHOSZ

Ajzó port – nagy mennyiségben. S ahogy elnézlek, főleg magadnak. Azért ne ijedj meg. Kalliszthenész!

KALLISZTHENÉSZ

Elkészültem, uram.

LÜSZIMAKHOSZ

Ma fürgébbnek mutatkozol a történelmet őrző nehezékeddel.

KALLISZTHENÉSZ

Elkészültem, uram, a legutóbbi hadjáratokkal is.

LÜSZIMAKHOSZ

Tudom. De magad föl vagy-e készülve?

KALLISZTHENÉSZ

A továbbiak megírására? Kevés a papirusz…

LÜSZIMAKHOSZ

Nem papirusz! Más egyéb. Amivel már nem rendelkezel.

KALLISZTHENÉSZ

Hogy én nem rendelkezem? Mivel nem rendelkezem?

LÜSZIMAKHOSZ

Amire nagy szükséged lészen.

KALLISZTHENÉSZ

Nem értem.

LÜSZIMAKHOSZ

Hümen… tudod, mi az.

KALLISZTHENÉSZ

Nem vagyok analfabéta. Olvastam róla.

LÜSZIMAKHOSZ

És a Hümenaiosz?

KALLISZTHENÉSZ

Nászöröm, természetesen.

LÜSZIMAKHOSZ

Föl vagy-e készülve rá?

KALLISZTHENÉSZ

Hogyne. Mindent előkészítettem…

… a megírására. Urunk és Roxana…

LÜSZIMAKHOSZ

A saját nászi örömödről van szó.

KALLISZTHENÉSZ

Saját? Ó, régen volt az, uram.

LÜSZIMAKHOSZ

És ha most újabbra kerülne sor? Ha netán…

KLEITOSZ

Aranyesővel.

KALLISZTHENÉSZ

Hát… nagyon össze kellene szednem az eszemet, hogy felidézzem a tennivalókat. De én – tudtommal – nem szerepelek az eseményekben.

LÜSZIMAKHOSZ

Olvasd az eseményeket! A lakat alatt tartott eseményeidet.

KALLISZTHENÉSZ

Igen. Így szól. Arisztotelész Alexandroszt arra tanította, hogy a görögökkel és makedónokkal úgy bánjon, mint vértestvéreivel, azokat ellenben, akik nem görögök, makedónok, hanem perzsák és másfajta barbárok, úgy kezelje és hasznosítsa, mint az állatokat vagy növényeket. Alexandrosz azonban eltért mesterének tanításától, és birodalmát a változatos népek egyesítésének bölcs gondolatára építette föl. Ökumenia, szinkretizmus – ez lett irányadó gondolata a meghódított népek veszélyes sokféleségének megszüntetése végett.

KLEITOSZ

Ezt tudjuk.

LÜSZIMAKHOSZ

Azt olvasd, ami holnap hajnalban történik.

KALLISZTHENÉSZ

Arisztotelész tanításával szemben, amelyet Thalész filozófiája is meghatározott, Alexandrosz – miután egy napon a griffmadarak az ég magasságába fölvitték – új szellemiséget honosított meg a birodalomban, melyet azután kegyesen kormányzott az emberi kor legvégső határáig – isteni mivoltában pedig évezredek fölött gyakorolta a felügyeletet. Emberi végakarata Zeusz-Ámon fiának láthatatlan erejében munkált változatlan az erős keze között meghúzódó történelemben.

DÉMÉTRIOSZ

Ez szép: az erős keze között meghúzódó történelemben. Szépen írtad.

LÜSZIMAKHOSZ

Öreg, itt kapnak az események, mire fölmondod őket.

KALLISZTHENÉSZ

Szuza fölött lebukott már a fényes nap, amikor Ámon papjaitól fölszentelt fia, a diadalmas ifjú Napisten…

PARMENIÓN

Elvégeztetett. Az ember, aki kézfogásközelben volt: nincs többé. Zeusz-Ámon fiának és a fáraók törvényes utódjának trónja előtt fekete szőnyeg jelzi, hogy színe elé járulva hol kell megállnunk. A láthatatlan szakadék előtt. Nem igaz, hogy a szobrok nem beszélnek. Álltukban éjjel-nappal vélekednek azokról, akik állították őket. Dőltükben azokról, akik ledöntötték őket. Folytassátok. A köpenyt a szobor talapzatára helyezi. Ez még az övé volt. Akit Sándornak szólíthattam. Isten veled, Sándor…

LÜSZIMAKHOSZ

Folytasd, öreg. Mondtam, hogy ittkapnak az események.

KALLISZTHENÉSZ

…a diadalmas ifjú Napisten elé vezették a baktriai Roxanát, a legyőzött Dareiosz gyönyörű hitvesét. Isteni küldetésének tudatában ezután arra törekedett, hogy birodalmának népeit egybeforrassza, a görög nyelvet emelje mindenek fölé, mivel egy uralkodó nyelv közelében minden más nyelv: titok. Mint ilyen, búvóhelye a különvélekedésnek, összeesküvésnek, hamis hang az istenek imádatában, akadály a parancsok végrehajtásában. Bábel példája mutatja: nem lehet az égig emelkedni, ahol összevissza beszéd ütközteti az építő szerszámot, mert akár a vak madarak, csapkodnak az egymás előtt ismeretlen szavak. Zeusz büntetése volt ez hajdan, Zeusz fia vette le népeiről a büntetést. Mert ahol nem egységes a beszéd…

LÜSZIMAKHOSZ

Tudjuk, öreg! Bábelt, az idegen nyelvek kutyaugatását, Thalészt, az ökumeniát, a szinkretizmust, a griffmadarakat, a nemes eszméket. A tényeket mondd: mi történt velünk holnap hajnalban?

KALLISZTHENÉSZ

Mondanám, de ha folyton megszakítasz…

LÜSZIMAKHOSZ

Sokan vagyunk érdekeltek.

KALLISZTHENÉSZ

Ezen igyekezetének egyik állomása volt az a hatalmas méretű menyegző, melyet urunk Szuzában rendezett. Parancsára a helytartók: Kleitosz, Démétriosz, Lüszimakhosz, valamint Parmenión, Philipposz udvari orvos, a tábornoki kar, perzsa főurak lányaival kötöttek házasságot. Példájukat Alexandrosz parancsára ugyanaz nap éjszakáján több mint tízezer görög és makedón katona követte.

KLEITOSZ

Érkeznek a vőlegények!

LÜSZIMAKHOSZ

Én kit vettem el?

KALLISZTHENÉSZ

Lüszimakhosz… Perszephonét, Masszagéta perzsa satrapa lányát…

DÉMÉTRIOSZ

Démétriosz?

KALLISZTHENÉSZ

Szuziát, Bésszosz satrapa lányát.

KLEITOSZ

És Kleitosz?

KALLISZTHENÉSZ

Arianét, Gaumata satrapa lányát. Mindahányat láthattátok be- és kivonulni.

DÉMÉTRIOSZ

És Parmenión, urunk barátja, miután a mérget bevette, gyógyírként kicsodát…?

PARMENIÓN

Megtiltom! Miért érdekel olyan nagyon, Démétriosz?

DÉMÉTRIOSZ

Hát csupán… barátilag… örömből és együttérzésből…

PARMENIÓN

Köszönöm. Akkor tőlem értesülj: Parmenión – a parancsot megtagadva, nem vett el senkit sem.

KLEITOSZ

Akkor azt halljuk legalább, hogy kit nem vett el!

KALLISZTHENÉSZ

Bétisz lányát, Éannát.

KLEITOSZ

Az élet vizét hozta neki.

DÉMÉTRIOSZ

Kérlek, Parmenión, bocsáss meg nekem.

PARMENIÓN

Nincs mit megbocsátanom.

DÉMÉTRIOSZ

A látszat szerint eljövendő feleséged…

PARMENIÓN

Nem eljövendő!

DÉMÉTRIOSZ

Urunktól kijelölt feleséged ellen erőszakosan jártam el, de Kleitosz s a két katona tanúsítja, hogy…

PARMENIÓN

Nem érdekel!

DÉMÉTRIOSZ

…csak kötelező motozás volt, próbaként, urunk érdekében.

KLEITOSZ

Gyanús volt.

PARMENIÓN

Gyanús. Amennyiben?

DÉMÉTRIOSZ

Amennyiben, hogy… a konoksága… gyűlölete már messziről…

PARMENIÓN

Lám azt a konokságot…

DÉMÉTRIOSZ

Éannát kérem!

PARMENIÓN

…és azt a gyűlöletet. Sasszemetek nyilván nem tévedett.

PARMENIÓN

Te vagy hát Bétisz lánya, Éanna.

ÉANNA

Az vagyok, uram. De már megmotoztak egyszer. És tőled csak kegyelmet várok.

LÜSZIMAKHOSZ

Tőle csak szép szavakat remélj. Az urad lesz. Férjed.

PARMENIÓN

Ne félj. Ostoba beszéd. Mit műveltek veled?

ÉANNA

Amit a győztes gyávák szoktak, uram. Megaláztak.

KLEITOSZ, DÉMÉTRIOSZ

Rágalom! Nem igaz!

KLEITOSZ

Tanú is van. Őrségparancsnok!

DÉMÉTRIOSZ

És a másik?

KLEITOSZ

Ali jöjjön!

IV. KATONA

Megszökött, jelentem alássan.

KLEITOSZ

Ali megszökött. És miért?

IV. KATONA

Elkezdett sírni, jelentem alássan, és azután megszökött.

KLEITOSZ

Lovasokat a nyomába, te pedig mondd, te kasztrált: a motozásnál esett-e baja ennek a lánynak?

IV. KATONA

Semmi, jelentem alássan!

ÉANNA

Parmeniónhoz. Minden ruhámat leszaggatták, uram!

IV. KATONA

Parancsot kaptunk, jelentem alássan!

DÉMÉTRIOSZ

Tudod, hogy kasztrált?

PARMENIÓN

Az ő hiányával bizonyítod, hogy neked van – meggondolásod? A katonához. Elmehetsz.

IV. KATONA

Elmehetek, helytartó úr?

PARMENIÓN

Azt mondtam: elmehetsz. Még kérdezősködöl? Nehézfejű vagy. Úgy látszik, amikor kasztráltak, tévedésből téged hajítottak el, és az maradt meg belőled, amit kiheréltek. Takarodj!

KLEITOSZ

Hatásköri sértés, Parmenión!

PARMENIÓN

Nem nagyobb, mint amit e lány ellen elkövettetek.

DÉMÉTRIOSZ

Békülékenyen. Ha nem veszed el, minek állsz pártjára?

PARMENIÓN

Épp azzal akarok a pártjára állni – hogy nem veszem el. Hatalmi kiutalásra élelmet, fegyvert, ruhát vételezek: nem asszonyt! Éannához. Miért nézel rám is gyűlölettel?

ÉANNA

Kincseinket elhordtátok, a földjeinket egymás között felosztottátok, isteneink szobrait ledöntöttétek, arccal a földnek, hogy meg ne szólaljanak. Nem elég nektek? Perzsia méhében akartok megtelepedni?

KLEITOSZ

Ennek a torkát kellett volna megkutatni!

DÉMÉTRIOSZ

Csupa méregfiola és gyilok a torka!

PARMENIÓN

Miért beszélsz így velem?

ÉANNA

Veled nem, uram. Bocsáss meg. Veletek.

DÉMÉTRIOSZ

Az én katonáim kurvájaként majd megszelídül.

PARMENIÓN

Sándor illúziói nemesebbek az ocsmányságodnál!

DÉMÉTRIOSZ

Szavad ne felejtsd!

PARMENIÓN

Éannához. Eredj békével.

ÉANNA

Uram… Parmenión… Ugye, nem hagyod, hogy a katonák…? Tinektek is van lánytestvéretek… Láttam, mit műveltek a katonák szabadrabláskor… Iszonyatos volt… Ne büntessetek! Ha rosszul szóltam, megbocsássatok… Te bocsáss meg, Parmenión. Tenéked csak köszönettel… Megragadja és megcsókolja Parmenión kezét.

PARMENIÓN

Nem vagyok isten. Eredj békével.

KALLISZTHENÉSZ

További figyelmet kérek.

PARMENIÓN

Megvan!

KALLISZTHENÉSZ

A nagy szuzai menyegző pedig a tízezer hellén vőlegény és perzsa menyasszony vigasságával betöltötte a birodalom tereit. Nem volt és nem lészen az emberiségnek ehhez hasonló szinkretikus, boldog pillanata. Thalész imája zengett egységesen a vegyes ajkakon. A táncban és a boroskupa használatában Alexandrosz fáradhatatlan volt, de a vőlegényeknek a rájuk váró nászi feladatokra való tekintettel megtiltotta a lerészegedést, sokan vesztették el mégis a nemzőképességüket. Alexandrosz pedig megbocsátott nékik, és a hajnali szemle alkalmával – mint előzőleg is az ökumenikus menyegzőkön – Ő maga tette asszonnyá a szűzen maradtakat. A természet törvénye szerint azután kellő időben megszülettek az új rend gyermekei, kedves arcukon a hellén szépség jegyeivel, Ízisz és Mithrasz földi tükörcserepei a csodálatos Niké tagadhatatlan vonásaival. Teljes megadásának és Alexandrosz előtti hódolatának jeléül maga Dareiosz is megjelent a királyi menyegzőn, föladván a bujdosásba és ellenállásba vetett reményét. Királyát még aznap, hajnali kakasszóláskor követte Bétisz, aki békére hajló szívvel vette tudomásul Éanna lányának házasságát az oly sok hűségpróbát kiállt Parmeniónnal. És bő gyermekáldásban boldogan éltek…

PARMENIÓN

Boldogan éltek…

KALLISZTHENÉSZ

A krónikának egyelőre vége.

PARMENIÓN

És ha nem így történt mindaz, ami történni fog?

KALLISZTHENÉSZ

Ő tudja, minek kell megtörténnie.

PARMENIÓN

Tudta. Míg kedvébe járt a tényeknek, és ki tudta várni mindennek a kedvező jeleit.

KLEITOSZ, DÉMÉTRIOSZ

És nem tudja már?

PARMENIÓN

Nem tudja. A jövőt írásba diktálja. A lázálmait diktálja Kalliszthenésznek. Ez az istenség: zsákutca. Végül azok gyomrába kerülünk, akiket föl akarunk falni. Mert jóllakottan is éhesek vagyunk.

KLEITOSZ

Alexandrosz bölcsességét kötelességem megvédelmezni!

DÉMÉTRIOSZ

Halljátok valamennyien: e rágalmakat visszautasítom!

PARMENIÓN

Csöndesen. Az aggodalom – mióta rágalom?

DÉMÉTRIOSZ

Zeusz-Ámon fiának oldalán nincs aggodalom, bizonytalankodás, nincs tépelődés, félelem, nincs rémlátás és nem lehetséges az ellenvélemény. Kimondtam ugyan, bár ez a szó nincs, ismeretlen, lemaradt Pellánál, elfelejtettük, mindahányan és örökre. Ellenvélemény? Kést a párnátok alá! Az álmaitokban is szíven szúrjátok!

LÜSZIMAKHOSZ

Barátaim, ne ugorjatok egymás torkának. Mi kétely nélkül fogadjuk urunk minden szavát. Parmeniónt kételyek gyötrik, de vajon – a személyes érdekeiben? Ugyancsak Alexandroszért, bár fölöslegesen, tehát helytelenül. De kérdem: közülünk melyik lett volna képes urunkért – a méregpróbára? És kérdem: nem lehetséges, hogy az az orvosság, amit próbaként bevett, más volt, mint amitől végül is urunk rendbe jött?

PHILIPPOSZ

Tiltakozom! Rágalom!

DÉMÉTRIOSZ

Azt gyanítom mégis, hogy Parmenión ép ésszel ilyet nem mondana.

PARMENIÓN

Kérlek, ne tekints elmeháborodottnak.

LÜSZIMAKHOSZ

Csak fölháborodottnak, bár az sem vall most ép elmére. Ilyenkor botlik a nyelv – nem a hűség persze. Például a perzsákat nem fölfalni akarjuk, hanem nagylelkűen magunkba fogadni. Ez a mi támadásunk: a magunkba fogadás.

PARMENIÓN

Ahol a szív s a lélek titkos kazamata!

LÜSZIMAKHOSZ

Szív és lélek. Hiányolod talán? Nézz ki az ablakon. Ezrével jönnek a lányok – szüleik hozzák őket.

PARMENIÓN

Mert rá vannak szorulva az adókedvezményre.

LÜSZIMAKHOSZ

Urunk legzseniálisabb elgondolása. Vegyes házasság esetén az adókedvezmény.

KLEITOSZ

A szív és lélek ellenállása, a titkos kazamata, nézd, hogy porlik, Parmenión.

PARMENIÓN

Látszólagosan.

KLEITOSZ

Az érdek nyomására.

LÜSZIMAKHOSZ

Mert szív, lélek s érzemény: az anyagi érdeknek, hivatali előléptetésnek, mindenféle kedvezménynek három kicsi szolgálóleánya. Hallod? Énekelnek is.

PARMENIÓN

Nem öröméneket.

DÉMÉTRIOSZ

Egymás között házasulva ugyanezt éneklik. A megjátszott szomorúság a nászéjszaka előtt.

LÜSZIMAKHOSZ

Az ablakban. Parmenión, te poéta lélek! Nézd a perzsa parasztját, hogy röhincsél a görög káplárnak! Mint Arisztophanész megarai embere: eladjalak, lányaim, vagy éheztek tovább? Csak adj el, csak adj el! De hogyan? Mindegy, malacnak álcázva, zsákban, emlékszel, Dikaiopolosz miként tapogatta őket? De nincs farkuk! Lesz majd, süldőkorukban, nagy, vastag és veres, ám tapogasd csak elöl őket – már híznak, szőrösödnek, szép két falat lesz Aphroditének. Nevet. Megarai, baktriai – ha megszorul a lányos apa, erkölcse egyre megy.

PARMENIÓN

Egyre megy.

DÉMÉTRIOSZ

Az ablakból. Már paroláznak. Utána se számol a boldog atya, hogy egyetlen lányát adja, de véle másodnemzedéken szakasznyi katonát. Ha csak hét gyermeket szül, és azok ugyanannyit nemzenek majd a birodalomnak, hétszer hét és annak a szorzata… számolj utána, hány frissen szaporított hellén katona s fiadzó hely? Egy marékba simuló, selymes és forró Vénusz-dombocska. Urunk ezt jól tudja. Te pedig kétségbe vonod.

PARMENIÓN

A monomániádról tudtam, Démétriosz. Az erotomániádat most veszem csak észre.

DÉMÉTRIOSZ

A te narcizmusodnál nyilván egészségesebb! Avagy nem te magad, hanem egy másik férfiú lenne szerelmed tárgya?

ALEXANDROSZ HANGJA

„Parmenión! Parmenión barátomat küldjétek azonnal!”

TEREMŐR

Zeusz-Ámon fia kéreti Parmeniónt!

PARMENIÓN

Folytassátok! A röhögést és a röfögést. Mert úgy észlelem: a vaddisznók szimatjával áldott meg benneteket a törtetés. A csörtetés Sándor körül. Szavaimnak ellenzékiségszaga van, máris szimatot kaptatok – és Őt véditek ellenem. Egy intésébe kerülne valóban, hogy elevenen széttépjetek. Nem az iránta való hűségből – ugye, jól tudjátok mind, akik már nem röhögtök? A szánalmas, ám annál fanatikusabb gyűlölet munkál bennetek a kettőnk barátsága miatt. Mit tehetek én, hogy titeket szeressen jobban? Ne hazudjatok neki. Talán tudja, hogy hazudtok, amikor körülhízelgitek – és talán tudja, hogy akkor ragaszkodom hozzá legjobban, amikor a parancsát megtagadom. Utánam nyúlt százszor, ha elestem – utána nyúlok ezerszer, ha önnön fényességétől a szeme káprázni kezd, és botlást botlásra halmoz. Mert a barátság: két test, egy lélek. De kinek beszélek én?

ALEXANDROSZ HANGJA

„Parmenión!”

PARMENIÓN

Jövök, ne ordibálj! Ha már isten valaki, legalább ne ordibáljon! Gyorsan el.

DÉMÉTRIOSZ

Kutya legyek, ha nem háborodott meg.

KLEITOSZ

Őrség! A keleti kaput megnyitni!

LÜSZIMAKHOSZ

Ceremóniamester, a lányokat!

DÉMÉTRIOSZ

Roxana jön. Őrség, tisztelegj!

ROXANA

Dicsőség Alexandrosznak, a Napisten fiának s a többi. És az új királynő? Avagy Thalész imája engem is kitiltott a tiszteletből? Roxana mától kezdve úrnőtök és parancsolótok, aki Sándornak fiat, törvényes utódot fog szülni, hogy ez az egész tákolmány az Adriától Indiáig…

DÉMÉTRIOSZ

De királynőm…

ROXANA

…megmaradjon! Roxana ne éljen? A birodalom szét fog esni, ha nincs utód, az ő méhéből való. Elhagyom Dareioszt, hogy Sándor hívására megosztozzam a kormányzás gondjában, és tinektek, nyomorult szolgák, egy köszöntő szavatok sincs?

BÉSSZOSZ

Éljen Roxana! Selyemzsákkal a hóna alatt igyekszik előre.

ROXANA

Te is itt vagy, Bésszosz? Hiányoztál.

BÉSSZOSZ

Megkéstem, felség, de itt vagyok…

KLEITOSZ

Elnézést a nagy Dareiosz özvegyétől…

ROXANA

Nem vagyok özvegy, Dareiosz él és békejobbot fog nyújtani Sándornak. Nem ellenségek már, egymást mindig is nagyra becsülték.

LÜSZIMAKHOSZ

Erről magunk is így értesültünk.

KLEITOSZ

Elnézést, felséges úrnőnk: a köszöntésre nézve nem kaptunk semmilyen utasítást. Őrség! Dicsőség a királyasszonynak!

ŐRSÉG HANGJA

Dicsőség Alexandrosznak, éljen mindörökké a Hellén Birodalom!

DÉMÉTRIOSZ

És úrnőnk, Roxana!

ROXANA

Kacag. Papagájok. Az idomítás eleven példái. Hát megtanuljátok majd az új köszöntést is. A párosat. Sömörödött agglegények gyülekezete, megtanuljátok majd, hogy asszony is van e palotában – törvényes neje a világhódító Sándornak. Asszonyt kaptatok ti is valamennyien, csak kitartásotok legyen majd mellettük. Ezek nem sápatag nimfák, uraim, nem szelíden szövögető Pénelopék. A vérük valamivel fűszeresebb, ha nem tudnák, uraim. Nézzétek őket! Lányaim, csak nem szomorkodtok a szuzai menyegző legelső percében!? Perszepoliszi udvaromban még énekes madarak voltatok. Perszephoné, Ariané, Szuzia… és hol van Éanna? Gyere csak, lányom!

Ne légy bánatos. Legyetek szépek, mint Szemirámisz függőkertjei, termékenyek, mint a Nílus völgye, legyetek galambszelídek és okosak, mint a kígyók. Ami rosszat hozott ránk a sors: javunkra fordítjuk. Amit elvesztettek a férfiak fegyverrel: visszanyerjük szerelemmel. Dareiosz nem lesz többé Perzsia királya, de Sándor barátságába fogadta, és megosztja vele a hatalmat. Ugyanígy régi satrapáinkkal is. Bésszosz például, nézd, itt van, Baktriát fogja tovább kormányozni. No, eredj a férjedhez. Hé, Bésszosz! Sándor nagylelkűségéhez képest, amivel hódolatodat jelezni kívánod, az ajándékod kevésnek is mutatkozik. Vagy tán színaranyat hozol a selyemzsákodban?

BÉSSZOSZ

Azzal, amit hoztam, úrnőm, Alexandrosz nem lesz gazdagabb, de álma minden bizonnyal nyugodtabb.

ROXANA

Mint mindig: ravasz a válaszod, Bésszosz. De miért nem jön Sándor? Avagy nekem kell elébe járulnom?

KLEITOSZ

Alexandrosz jön! Őrség!

ŐRSÉG HANGJA

Dicsőség Alexandrosznak!

PARMENIÓN

Felséges asszony, Sándor megbízásából fogadlak. Szerelmes köszöntését küldi és vár – odabent. Egyedül téged. A satrapák hódolatát csak reggel fogadja.

BÉSSZOSZ

Ajándékot hoztunk! Hoztam!

PARMENIÓN

Megbízatásom, hogy átvegyem. Az ajándék előtte jár az ajándékozónak. És bár satrapák hozzák, minden drágagyöngy és akármi légyen: a királynő mátkaajándéka. Oda kérem. Egy asztalra mutat.

Sándor parancsából azt kell mondanom, Roxana: az istenek vezéreltek téged önként vállalt utadon az egyetemes megbékélés nászágya felé. A te méhednek gyümölcsével teljesedjék ki birodalmunkban az általános harmónia. Bár tudnod kell Platóntól, aki Hérakleitoszra hivatkozva mondja: a harmónia egymással ellenkező elemekből keletkezik, akárcsak a ritmus a zenében, de ez most nem érdekel téged. Oly sok nép koldustarkaságából vezess ki minket Sándorral együtt a hellén szellem egységébe. Mondom ezt – az Ő utasítására és meggyőződésem ellenére.

ROXANA

Sándor tehát maga helyett az ellenségemet küldi elibém.

PARMENIÓN

A barátját, asszonyom, akinek mindig megengedte, hogy gondoljon, amit akar, de nyilvánosan s ily esetben mondja, amit kell. Most ilyen eset van, részemről a csekély módosítással: a kettőt együtt mondom. Azt is, amit gondolok, azt is, amit kell.

ROXANA

Jelek szerint lassan ölő méreg szól belőled. Halála előtt az ember leveti álarcát.

PARMENIÓN

Amíg Sándor él, én is élek.

ROXANA

Adják az istenek.

BÉSSZOSZ

Uram! Én az ajándékomat csak személyesen adhatom át – magának Alexandrosznak.

PARMENIÓN

Lehetetlenség.

BÉSSZOSZ

Személyesen és négyszemközt.

PARMENIÓN

Annál is lehetetlenebb.

BÉSSZOSZ

Más kezébe nem adhatom.

PARMENIÓN

Én nem vagyok más keze. És Trója óta tudom: minden ajándék gyanús, legyen az perzsa hűség is.

BÉSSZOSZ

Nem adhatom. Elmegyek inkább. Indulna.

ROXANA

Bésszosz! Minden ajándék: az én ajándékom! Parancsolom, oldd meg azt a zsákot.

BÉSSZOSZ

Nem… Nem tehetem…

ROXANA

Orgyilkos! Mintegy Dareiosz levágott feje elől menekülve. Orgyilkos! Bésszosz, te orgyilkos! Ó, Dareiosz – gyilkosaidat melengetted a hiszékenységedben. Orgyilkosaidat fizetted drága arannyal és a bizodalmaddal! Dareiosz, te minden királyok legostobábbja. Csak az ellenségeidben kellett volna bíznod, azok szándéka mindig világos. Bésszosz, miért csináltad? Miért?

BÉSSZOSZ

Két királyt nem lehet szolgálni.

ROXANA

Nem lehet! Átkozott! Aki egyet szolgál hamisan – kettőt is szolgálhat! Ó, perzsák! Véreim! Nem akad férfiú köztetek, hogy Dareioszért e patkányon bosszút állana? Ti görögök, makedónok! Sándor barátját, nemes ellenfelét… Halálát senki sem torolja meg?

PARMENIÓN

Az ítélkezés joga egyedül Őt illeti meg.

ROXANA

Ó, Sándor! Ne hagyd büntetlenül! Éanna vállára roskad.

ÉANNA

Aki egyet szolgál hamisan – kettőt is szolgálhat. Aki egyet szeret hazugul – kettőt is szerethet. Legyetek szépek, mint Szemirámisz függőkertjei. Ami rosszat hozott ránk a sors – javunkra fordítsuk!

ROXANA

Eszelősen. Éanna, te vagy – Éanna?

ÉANNA

Én vagyok. Éanna.

ROXANA

Különös szavakat mondasz.

ÉANNA

Egy királyasszony mondta. Akinek Perszepoliszban a haját fésültem.

ROXANA

A haját. Perszepoliszban. A cédrusfák alatt vártam Dareioszt. Lement a nap, kedvesem, kelj föl és világíts! Mindig fekete lovon jött. Hová lettek Dareiosz fekete lovai?

PARMENIÓN

Sándor vár, asszonyom.

ROXANA

Hová lettek Dareiosz fekete lovai?

ÉANNA

Bocsáss meg nekem.

PARMENIÓN

Mennünk kell.

ROXANA

Hová kell mennünk?

PARMENIÓN

Urunk vár, Sándor.

ROXANA

Urunk vár, Sándor. Elveszi Parmenióntól a zsákot. Urunk, Alexandrosz. Parmenión karjába kapaszkodva megy a trónterem felé. Urunk, Alexandrosz… Az ajtóban összeesik, úgy vonszolja tovább magát, az ajtók becsukódnak, Parmenión nem lép be, tekintetével Éannát keresi.

DÉMÉTRIOSZ

Kleitosz, Lüszimakhosz! A menyegzői indulókat!

ÉANNA

Legyetek átkozottak! Legyetek átkozottak! Legyetek átkozottak!

PARMENIÓN

Hallgass!

ÉANNA

A szeme közé kiáltja. Legyetek átkozottak!

Második felvonás

ASSZONYI HANG

Bétisz, imádkozzál!

BÉTISZ

Fegyverekre van szükségünk. Vagyis lenne…

ASSZONYI HANG

Bétisz, könyörögj az istenekhez segítségért!

BÉTISZ

Nekik nincs fegyverük.

ASSZONYI HANG

A papjaink elhagytak, Bétisz! Imádkozzál!

BÉTISZ

Nem imádkozom. A papok jól tudják, mikor kell elhallgatni. Mikor már üres az ég. Rablógyilkosok nyomában a kirámolt ház.

FÉRFIHANG

Bétisz, ifjú Bésszosz! Imádkozzatok. Ha van még isten, a vezérek hangjára figyel.

BÉTISZ

Ízisz és Mithrasz arca sárban, mocsokban! Arccal földre lebuktak. Az új istenekhez imádkozzam? Zeuszhoz, Apollónhoz, Nikéhez? Nem tudok görögül. Meg nem is bolondok, hogy minket segítsenek. Nem mi etettük őket.

IFJABB BÉSSZOSZ

Panasz helyett vigaszt várnak tőled az emberek. Igen. Dareiosz végül is egybegyűjti a szétment sereget. Apám is elindult Észak-Baktriából. A makkabeusok fölkeltek már a makedónok ellen, követik őket a szíriaiak, a médek…

BÉTISZ

Messze vannak.

IFJABB BÉSSZOSZ

Biztató jelt közelebb is találsz!

BÉTISZ

Éannát? S a húgodat, Szuziát? Parmeniónné, Démétrioszné? Még mindig nem hiszed el róluk? Tehetik különben. Nincs már istenünk, aki megbüntesse őket. Belülről rohadunk. Ha járni akarunk és akármilyen csekély lehetőséget is megragadni, a végtagjainktól kell megszabadulnunk.

IFJABB BÉSSZOSZ

Fiatal nőstény az időset követi.

BÉTISZ

Ne beszélj így.

IFJABB BÉSSZOSZ

Roxana…

BÉTISZ

Vele még számolunk.

IFJABB BÉSSZOSZ

Leszámolunk. Bízol tehát!

ASSZONYI HANG

Bétisz, imádkozzál!

IFJABB BÉSSZOSZ

Eddig tartottad bennünk a lelket. Nincs jogod most – asszonyi árulás miatt a vigasztalansághoz.

BÉTISZ

Mondjam a vigaszt? Mondjam el a valót? A lemészárolt trogloditákat? A hegyekbe menekültek vakondállapotát? Az anyjuk nyelvétől megfosztott gyermekeinket az új városokban? Az Alexandriákban? Ahol ők a törvényhozók, mi a végrehajtók? Ők a felügyelők, mi a felügyeltek? Ők a fárosztervezők, mi a teherhordók, étekhordók, sírásók és szemételtakarítók? És mondjam a legsiralmasabbat? Hogy adókedvezménnyel a meghódított tartományokban néhány év alatt puhára főzték a valamikori egyenes gerinceket is? A nőkről most nem beszélek. Ők az istenekkel, régiekkel és újakkal cinkosok. Ahol új isten támad, elsőnek a nőket veszi számba.

IFJABB BÉSSZOSZ

Most én mondom: ne beszélj így, bátyám. Ne gyalázd saját várad asszonyait.

BÉTISZ

Bocsánatukat kérem, ha így lenne.

HANGOK

Bétisz, ifjú Bésszosz! Imádkozzatok.

BÉTISZ

Mithrasz ott iszonyodik most a szuzai menyegzőn.

IFJABB BÉSSZOSZ

Segíts neki az iszonyodásban.

BÉTISZ

Csak káromlás feszül a torkomban.

IFJABB BÉSSZOSZ

Vezérünk vagy, míg Dareiosz s apám meg nem érkezik.

BÉTISZ

Mithrasz fölkelt a sárból. Ízisz fölkelt az agyagból. Nikével mulatnak Szuzában. Tán részegek is már… Kiokádják kétezer év imádságát.

HANGOK

Istenkáromló! Istengyalázó!

A FÉRFI

Imádkozzál értünk, vagy végleg elhallgatsz!

BÉTISZ

Magad is tudsz imádkozni.

A FÉRFI

De nem rólam, nyomorult vízhordóról, hanem rólunk van szó!

IFJABB BÉSSZOSZ

A többes szám használatára téged hatalmaztak föl. A szavainkat is rád ruháztuk.

BÉTISZ

A késsel támadó férfihoz. Ti tudjátok, hogy a lányom, Éanna, Roxana nyomába lépett, és mégis?

A FÉRFI

Mégis, uram! Mégis!

IFJABB BÉSSZOSZ

Eggyel több okod, hogy kimondd, ha nem a vigaszt, a bajt legalább. Az is erősít.

HANGOK

Bétisz, imádkozzál!

BÉTISZ

Erősít, ha újra meg újra elmondjuk:

ASSZONYI HANG

Keményszívű, rettenetes, büntető isten!

A TÖMEG

Írd már alá felmentő levelünket!

BÉTISZ

Menjetek, most menjetek, emberek!

ÉANNA

Édesapám…

BÉTISZ

Az imádság hozott? Nem hittem… Nem hiszem… Éanna! Kiszakadó örömmel. Éanna! Ne sírj! Mindenről be kell számolnod. Hogyan szabadultál?

IFJABB BÉSSZOSZ

És apám? És mi van Szuziával?

BÉTISZ

És Dareiosz?

ÉANNA

Ahány kérdésetek, annyi csapás rajtunk.

BÉTISZ

Hogyan szabadultál?

ÉANNA

Parmenión levelével.

BÉTISZ

Parmenión?! Milyen áron?

IFJABB BÉSSZOSZ

Szuzia hol maradt?

BÉTISZ

Egy makedón levelével… Milyen áron?

IFJABB BÉSSZOSZ

És miért egyedül?

BÉTISZ

Milyen áron?

ÉANNA

Nem kellek neki.

BÉTISZ

Nem. Csak rajta múlott?

ÉANNA

Talán rajtam is.

BÉTISZ

Talán. Csak talán?

ÉANNA

Ha firtatod: nem talán. Egész bizonyosan mindkettőnkön.

IFJABB BÉSSZOSZ

Bátyám, ne most firtasd a lányod becsületét. Hol van apám a felmentő sereggel? Hol van Szuzia?

BÉTISZ

Ifjú Bésszosz, jegyezd meg magadnak: a fölmentő sereg s a lányom becsülete nem ellentétes fogalmak.

ÉANNA

Szuzia – Démétriosz felesége. Nincs felmentő sereg, nincs Dareiosz és nincs Bésszosz, bár életben láttam – a király levágott fejével. Selyemzsákban ajándékul vitte Alexandrosznak.

IFJABB BÉSSZOSZ

Kiről beszélsz? Mit beszélsz?

ÉANNA

Így van.

IFJABB BÉSSZOSZ

Apám? Bésszosz? A király fejét selyemzsákban…!

BÉTISZ

Az iszonyból jössz, meg vagy zavarodva, lányom.

IFJABB BÉSSZOSZ

Zavarodva? Lefizetve! Parmenión menlevelével – és mifajta megbízatással? Hogy hazugsággal, rémhírrel megtörd az ellenállásunkat?

BÉTISZ

Ne vádold! Félrevezettek, Éanna.

ÉANNA

Két szememmel láttam!

IFJABB BÉSSZOSZ

Apámat – a király fejével? Megölöm. A királygyilkos apagyilkos után kiált. De nem igaz. A görögök bérenceként jöttél… gyalázatos!

ÉANNA

Apám! Ne tűrd a mocskos szidalmait!

IFJABB BÉSSZOSZ

…üszkös gabonamagvakként…

BÉTISZ

Nem tűröm. De milyen áron jöttél?

ÉANNA

Mondottam!

IFJABB BÉSSZOSZ

…fekete fejű embereket szórt el a mezőkön…

BÉTISZ

Milyen áron jöttél?

IFJABB BÉSSZOSZ

Iszonyatos, amit mondasz. Hazudsz!

BÉTISZ

Milyen áron jöttél? Beszélj!

ÉANNA

Itt van! Beszéljen!

VÁRŐR

Jelentem alássan: ez a makedón azt állítja magáról, hogy Alexandrosznak személyes küldötte!

BÉTISZ

Elmehettek. Az őrök el. Beszélj!

PARMENIÓN

Igen. Parmenión.

BÉTISZ

Nem találkoztunk Athénben? Mi voltunk akkor a győztesek.

PARMENIÓN

Akkor ti égettétek föl az Akropoliszt.

BÉTISZ

Ti pedig most Perszepoliszt.

PARMENIÓN

Mi, bár nem pontos ez a fogalmazás.

ÉANNA

Ő nem.

BÉTISZ

Vannak helyzetek, amikor a névmás egyes számban megszűnik létezni.

PARMENIÓN

Statáriálisan csak a többes első és többes második marad, uram. Mi és ti.

IFJABB BÉSSZOSZ

Ne fecsegjetek! Te makedón! Te is láttad Dareiosz levágott fejét?

PARMENIÓN

Láttam. Bésszoszt is.

IFJABB BÉSSZOSZ

Megölöm, a nevemet is elhajítom, átkozott legyen az országban mindörökre.

BÉTISZ

És hol az ország, fiam?

IFJABB BÉSSZOSZ

Hol van az ország? Arra sincs talpalatnyi hely, ahol az átkunk megfoganjon. Hová menjek, merre bujdossak el egy orgyilkos fiaként? Mondd, Bétisz… Mondd, Éanna!

ÉANNA

A csalódásodra nincs szavam, Bésszosz.

IFJABB BÉSSZOSZ

Csalódás? Nincs szó rá.

BÉTISZ

Nincs. Mindenünk ott van, ahol nincsen szó rá.

IFJABB BÉSSZOSZ

Mit tudjak én most már az égre imádkozni?

Hallgass meg hát engem! Megérdemled, hogy sárba döntöttek! Megérdemled! Közömbös vagy és hitszegő!

BÉTISZ

Bésszosz, fiam.

ÉANNA

Bésszosz, próbálj megnyugodni.

IFJABB BÉSSZOSZ

Ó, már nem is tudom, mit beszélek. Mint akinek két szárnyát vágták le. Apám… Szuzia… Szuzia… Démétrioszné… Ki volt az a lány, aki felnőtt mellettem… Ki volt az az ember, aki felnevelt engem? Hát mondjátok! Mondjatok valamit!

ÉANNA

Gyere! Gyere, Bésszosz…

IFJABB BÉSSZOSZ

Hová? Semmiből semmibe! Egy hazugságból… egy látszatból, ami – hárman voltunk? Éanna kifelé vezeti. Hárman… és mi maradt belőlünk… Mi maradt belőlünk!

BÉTISZ

Miért jöttél hát?

PARMENIÓN

Sándor ajánlatával.

BÉTISZ

Nincs több királyunk, hogy a fejét vihetném. Lányom is csak egy, akit oda kívántok a tömeges nászágyba. Köszönöm neked a lányomat.

PARMENIÓN

Megátkozott. Remélem, nem fog rajtam. De most nem ez a fontos. A várat nem tarthatod már fenn. Tudod bizonyára.

BÉTISZ

Tudom. És mégis…

PARMENIÓN

Sándor… Alexandrosz – most általam harmadszor ajánlja föl neked a békés elvonulást.

BÉTISZ

Hová?

PARMENIÓN

Nem tudom. Nem vagyok idevalósi.

BÉTISZ

De én igen, és tudom, ismerem a békés elvonulás útjának végét. Akik letették a fegyvert, hozzáláttak serényen orcájuk átalakításához. Főuraink, satrapáink. Népünk nevében – mondják a sakálok. És hol a nép? Az akasztófán.

PARMENIÓN

Ne túlozz. A nagy menyegzőn is vannak.

BÉTISZ

Ó, a menyegzőn. Főurak, satrapák lányai és özvegyei a szuzai palotában.

PARMENIÓN

A kereskedőké, parasztoké, kistisztviselőké pedig a városban és a falvakban. Több mint tízezren.

BÉTISZ

Igen. Mégis hiányzik onnan valaki.

PARMENIÓN

Éanna.

BÉTISZ

Ő is. De mit láttál te, Parmenión? A napiparancsot végrehajtó vőlegényeket és lányainkat. A hajuknál fogva ráncigáltakat, a nyílt vagy titkos prostituáltakat és az adókedvezmények szerencsétlen patkány-örömapáit. Nem láthattad, akiket a kérők a háztűznézés örömében – ellenkezés miatt gondosan agyonveregettek.

PARMENIÓN

Ez a kivétel. A helyedben pedig nem áltatnám oly nagyon magam – az ellenkezéssel.

BÉTISZ

Nem tagadom: az örömapáknak ígért adókedvezményt máris az isteneitek közé sorolhatjátok. Ereje túltesz némelykor az ősök szellemén, nyelvén, mindenén. De ha nincs is nyílt ellenkezés: egyetemesen hiányzik onnan valaki. Kettős neve van: szerelem és önkéntesség.

PARMENIÓN

Tudom. A kényszer, a kényszerűség – a felszínen láthatatlan. Azt gondoltad: vitatni fogom tán a szavaidat?

BÉTISZ

Mást gondoltam. Különös, hogy el tudod képzelni magad a mi bőrünkben is.

PARMENIÓN

Nem biztos, hogy jót tesz nekem.

BÉTISZ

Lányom a fogságotokban volt. Miért engedted szabadon?

PARMENIÓN

Ama kettős nevű személy: – a Szerelem és Önkéntesség hiánya miatt. A lányod részéről természetesen.

BÉTISZ

Szeretnek téged az istenek, Parmenión. Ez a hiány menti meg itt, most az életedet. Talán az Éannáét is.

PARMENIÓN

Köszönöm. És ha csalódnál bennem? Ha bennem a hiányt betöltené mégis…?

BÉTISZ

Nem csalódhatom benned. Ellenségem vagy.

PARMENIÓN

De békeüzenetet hoztam. Mondtam: békés elvonulást!

BÉTISZ

Csak játszik a gondolattal. És kiadná nekem a Szuzában összegyűjtött troglodita gyermekeket is?

PARMENIÓN

Nem adja.

BÉTISZ

Oly sok perzsa gyermeknek akar jótevő atyja lenni?

PARMENIÓN

S még többnek. Csak nem fogja őket az anyjukra bízni. Hogy visszaneveljék őket – a ti ügyeteknek? A ti isteneiteknek? Hogy állandó gondja legyen a följelentők alkalmazásával? Akik följelentik neki – az altatódalaitokat? A világ ura nem fél a haláltól, de hidd meg, jól ismerem: tart az altatódalaitoktól. Bétisz kissé zavartan és gyanakvással hallgatja. Mert a nyelvetek, vallásotok, míg gyakoroljátok: ármány, cselszövés, minden pillanatnyi összeesküvés – ellenünk! Hány milliárd szavát pazarolja egy anya – gyermekére? Megannyi ráhatás, hogy különbözzék tőlünk, akik magunkhoz akarjuk őt hasonítani. Avagy nem tudnád? A gyermekkor az elme álma. Milyen szép, nemde? Elme álma. Nos, az ifjú, a birodalomért meghalni kész harcos azé lesz, aki álomállapotából a gyermeki elmét magának – a maga céljaira – fölébreszti. Aki nem röst zsenge korában közölni vele, hogy apja makedón káplár ugyan, de anyja – tévedés volt. Makedónnak, görögnek, büszke hellénnek kell vallania magát. Dicsőség Alexandrosznak…

BÉTISZ

Azt gondoltam, csak én tudom… csak mi tudjuk, az érdekeltek, hogy az egyetemes elrendezés, a harmónia rókahízelgése mögött ily nyíltan áhítoztok a sajtunkra: a hiszékenységünkre alapozva.

PARMENIÓN

Majd bolondok leszünk a gyanakvásotokat fölébreszteni vagy elmélyíteni. Katonáinak Sándor három nyelven adja már a parancsait.

BÉTISZ

Mert ilyenformán…

PARMENIÓN

Ne mondd ki, ne rágalmazd őt, még a kezébe kerülhetsz! Én kimondom helyetted: mert új országot ígér, de kohónak tervezi. Három nyelven kezdi, hogy egyetleneggyel folytassa. Okos isten. Nem kétarcú, nem Janus-arcú. Háromarcú.

BÉTISZ

Új országot ígér, föl akar emelni bennünket, koszos trogloditákat – bosszúállásként, mert úgymond, az apját Dareiosz gyilkoltatta meg. Hiszed ezt?

PARMENIÓN

Ki tudja, talán sejtem, hogy valaminek az oka nem föltétlen azonos az indítékával. S ebben a múlt mindig hasznunkra van, különösen hamisított formájában.

BÉTISZ

Te ezt ily szemérmetlenül bevallod?

PARMENIÓN

Ha eltitkolom, erősebb leszel?

BÉTISZ

Veletek szemben – itt már csak gyöngébb leszek minden pillanattal. Katonailag.

PARMENIÓN

Végre belátod.

BÉTISZ

És mégis…

PARMENIÓN

Mi a mégis?

BÉTISZ

Bésszosz. Az áruló.

PARMENIÓN

És az árulás? Ez a mégis?

BÉTISZ

A puszta fölismerés. Hogy közöttünk szaporodnak az árulók. Veletek szemben egyelőre még nincs mit tennünk. De önmagunkkal szemben már világos a tennivalónk. Láttad az ifjú Bésszoszt? Ilyen csalódásokban erősödünk.

PARMENIÓN

Nem gyönge vigasz?

BÉTISZ

Létrejön, ami nem volt bennünk, az egyetlen, ami segíthet még: a veszélyérzetünk.

PARMENIÓN

Ezt akarjuk mi elaltatni.

BÉTISZ

Túlságosan nyílt vagy. Ez az álruhád.

PARMENIÓN

Mindennek az ellenkezőjét kellett volna mondanom. Sándor barátja vagyok.

BÉTISZ

Akár egy álmos tengert, fölkorbácsolni ezt az egész nyomorúságos keleti világot. Sátraink és földkunyhóink helyén az Alexandriák fényes városfüzére. Utak, iskolák, könyvtárak, sportcsarnokok az elfoglalt területeken, az alexandriai Muszeion millió tekerccsel, a tengerben a száz mérföldre világító fárosz, Théba száz kapuja, Pheidiasz és Praxitelész márvány- és aranyszobrai. Kereskedelmet, hajóépítést, tudományt a tudatlanságunk helyére! Csillagokat imádni – ostoba keleti módon? Közönséges tűzgömbök – Thalész! –, és filozófiánk sincs. Nem baj, hoztatok. Platónt és Arisztotelészt! Színházat és vízvezetéket, orvostudományt! És tükröt, amiben fölismerhetjük igazi valónkat: Arisztophanész, Euripidész! És hányféle phanész és hányféle pidész!

PARMENIÓN

Ne gúnyolódj, ez mind igaz.

BÉTISZ

Mért nem mondod akkor?

PARMENIÓN

Mert láttam Szuzában az összegyűjtött troglodita gyermekeket és valami szomorúbbat is: az úton az akasztottakat.

BÉTISZ

Te áruló vagy!

PARMENIÓN

Esetleg szökevény.

BÉTISZ

Egyre megy.

PARMENIÓN

Végletekben gondolkozol. Csak fanatikus hívőt és árulót bírsz elképzelni? A kettő között is lehet valami. Az a büntetett állapot, amiben én vagyok. Büntetésből kaptam a megbízást, hogy közöljem veled mindazt, amiben nem hiszek.

BÉTISZ

Nem értelek.

PARMENIÓN

Mert nem tudod, mi történt holnap hajnalban. És szólnak mindjárt a kakasok.

BÉTISZ

Ezt végképp nem értem.

PARMENIÓN

Isteni látnokságával Alexandrosz az udvari történésznek tollba mondja múltként – a jövőt. Eddig tehette, mert szándék és véghezvitel nála sohasem ütközött. Kettőnkre nézve pedig most így szól az isteni tervezet: királyát a meghódolásban még aznap hajnalban, kakasszóláskor követte Bétisz, folytatólag: békére hajló szívvel vette tudomásul Éanna lányának házasságát – Parmeniónnal.

BÉTISZ

Békére hajló szívvel… Kacag. Becsülete után a lányát is odadobva. Egyetlen lányát a makedón latroknak… Saját alfelét is valamely görög pederasztának…

PARMENIÓN

Ne mocskolódj! Ember az emberhez szólt, mert becsültelek. A kardommal is beszélhetek. Bétiszhez szóltam, a férfiúhoz, nem gyáva patkányhoz, akinek csak sértő szavai vannak.

BÉTISZ

Latrokat mondtam, nem Parmeniónt. Latrokat – többes számban.

PARMENIÓN

Beleértettél engem is!

BÉTISZ

Kérlek, ne haragudj! Hiszen elengedted a lányomat. Cinkosa vagy a menekülésben. De ha becsületes vagy: hálámra nem számíthatsz ezért.

PARMENIÓN

Nem számítok.

BÉTISZ

És hiszel abban, ami megtörtént holnap hajnalban?

PARMENIÓN

Mondottam: azért vagyok itt, mert nem hiszek. Meggyőzni – ami feladatom lett volna – nem akartalak, így tehát a dolognak csak a végét mondom.

BÉTISZ

És mi a vége?

PARMENIÓN

A bokáidat fúratja átal és gyeplőszíjon vonszoltat végig a városon.

BÉTISZ

Ez így lesz. Sajnállak, nem vihetsz kedvező választ. Mert így lesz.

PARMENIÓN

Akkor azt is tudod: régóta megsemmisíthetett volna. Nem gyanús neked a türelme? Nem arra van szüksége, hogy a százszoros túlerő előtt letedd a fegyvert. Hanem, hogy önként… Hogy fölismerd a perzsák érdekeit.

BÉTISZ

Az érdekeinket, persze! Légy a mi testvérünk, Bétisz! Hellász fiai magukba fogadnak, térj eszedhez, Bétisz. Hellász urai megosztják veled a hatalmat, nyelvüket, kultúrájukat, isteneiket is, ha föladod barbár mivoltodat. Légy görög, makedón, és velük és általuk egyenrangú polgárként gyakorolhatod az ő jogaikat. Térj magadhoz, Bétisz, vesd ki magadból Mithraszt, Ahrimánt, a rossznak istenét! Isteneid, a rosszak is csak arra jók, hogy más légy, nem görög. Az igazi istenek az Olümposzon laknak. Hozzánk csatlakozva s barbár nevedet feledve – gondold el, mily szépen hangzik: Bétisz helyett Philón, Platón, Xenophón és Anakreón! Az agorának lehetnél szavazó polgára, véreid szünetlen följelentése révén baszileusz is a polisznak élén, vénségedre pedig a legfelsőbb tanácsnak, a bulénak is tagja. Szinte őrjöngve. Nem kell a bulé! Itt a bokám, fúrjátok át, hol vannak a gyeplőszíjak? Nem hoztad a kínzószerszámokat?

PARMENIÓN

A kételyeimet hoztam. Ne gyalázz engem!

BÉTISZ

Eredj uradhoz a kételyeiddel, és mondd meg neki kételytelenül: Bétisz nem eladó! A lánya sem eladó! Mindent elvehet tőlünk: semmi sem eladó. Eredj!

PARMENIÓN

Nem mehetek.

BÉTISZ

Szegény, szánandó lelked. Nem tudsz elszámolni vele.

PARMENIÓN

Ha csodálkozol is: nehezemre esik…

BÉTISZ

A kudarcot bevallani?

PARMENIÓN

A kínhalálodat tudomásul venni.

BÉTISZ

Sajnálsz? Megesett rajtam a szíved! Kacag keserűen. Ide jön az Adria mellől, feldúl, porrá éget egy országot, lemészárol, asszonyt, lányt megerőszakol – és most sajnál! Földre bukott istenek, ha nem fulladtatok meg a sárban, fulladjatok most a kacagástól! A röhögéstől. A makedón sajnál, könnyezik… lelkiismeret-furdalása támadt. Röstelli, szégyenli magát, irul-pirul az akasztottak láttán, a nyakamért, a bokámért aggódik, és ha gyeplőre vonnak, kispárnát könyörög a fejem alá. Bétisz, meg ne üsd magad a véres köveken! Mondd, Bétisz, vigyázattal és gyöngéden fúrták át a bokád? Könnyű és kellemes volt a kínhalálod, Bétisz? Borulj a keblemre! Az egyetemes elrendezés, a mindent összebékítés nevében borulj a keblemre! A hulla s a piruló hóhér! A hullák s a kételyektől meggyötört hóhérok! Hát ne szakadjon meg a szív, Parmenión? Számba veszem a fegyverkovácsaimat. Ha úgy tetszik, légy a vendégem. Csak egyet ne kérj tőlem: kételyt. Nincs kételyem. Csak reménytelenségem. Gyorsan el.

ÉANNA

Mindent hallottam. Tégy valamit, Parmenión! A reménytelenségből kovácsolt fegyvert magának.

PARMENIÓN

Kiszolgáltattam magam neki, visszaélt vele. Konok és ostoba, tehetségtelen, sereg nélküli fővezér.

ÉANNA

Ne beszélj így róla. Nem ismer.

PARMENIÓN

Te ismersz tán?

ÉANNA

Megmentetted az életemet.

PARMENIÓN

Attól még nem haltál volna meg. Perszephoné, Szuzia meg a többi… mind élnek.

ÉANNA

Méreg volt nálam.

PARMENIÓN

Méreg?

ÉANNA

Gyorsan ölő méreg. Íme… Mutatja. Philipposztól loptam.

PARMENIÓN

Philipposztól?

ÉANNA

Valami hasonlóval cseréltem ki – a nyugtatószereim közül.

PARMENIÓN

Amikor Philipposz Sándorhoz indult.

ÉANNA

Igen.

PARMENIÓN

És Philipposz Roxanától kapta.

ÉANNA

Roxanától.

PARMENIÓN

A kobrától… értem… Valaki jóságosan játszik velünk. Melyik isten lehet a sok közül?

ÉANNA

(?)

PARMENIÓN

Valaki játszik odafönt, és idelent te mentetted meg az életemet.

ÉANNA

Nem értem.

PARMENIÓN

Majd megérted. És ha Démétriosz a mérget megtalálja nálad?

ÉANNA

Figyelmetlen volt. A kankutyák állapotában…

PARMENIÓN

Valaki játszik velünk. Téged kivégeztek volna.

ÉANNA

Be jó most már! Élünk mind a ketten. Ott haltam volna meg melletted – a nászindulótok hangjaira. De most élünk mind a ketten.

PARMENIÓN

Élünk. Mennem kell.

ÉANNA

Ne menj.

PARMENIÓN

Sietnem kell Sándorhoz – a kudarcommal.

ÉANNA

Maradj még!

PARMENIÓN

Menjetek innen… meneküljetek! Nem kívánom a halálát.

ÉANNA

A tieid annál inkább.

PARMENIÓN

Enyéim, tieid! Más szavatok sincs már! Bésszosz: a tieid! Démétriosz: az enyéim! Ti és mi – az örökös többes szám… Hasonlóképpen apád is! Legyetek átkozottak! – sikoltottad egymagad az egyetlen képembe. Hány személy vagyok én teneked – tinéktek? Én osztottalak ki magamnak? Én vetettem kockát fölötted? Én motoztattalak meg? És láttad te, mit műveltek a perzsáid Athénben az asszonyokkal és Pheidiasz szobraival? Mindahányat helyettesítsem be – apáddal? Amiként ő teszi most velem – csúfot űzvén a kételyeimből? Én akarom, hogy meghódoljon – szent színem előtt? Én vesztettem el az ő háborúját? Hát oly gyalázatos képmutatás részemről, hogy nem óhajtom gyeplővégen látni? Hogy téged nem akarlak sírni látni – a holtteste fölött? Nagyon nehéz ezt fölfogni?

ÉANNA

Bocsáss meg, Parmenión! Az ő nevében is kérlek.

PARMENIÓN

Enyhülten. Nem hatalmazott föl rá.

ÉANNA

Csupa rátartiságból röstelli előtted az érzelmeit.

PARMENIÓN

Nem vártam kézcsókot tőle.

ÉANNA