Időtöredékek

Nem ezt a szobát hagytam itt: a délelőtti tárgyilagos volt, ész- és okszerű, valószínű. Családi étkezések, összezördülések, túlfűtött unalom vagy pletykák színtere: polgári szalon, egy középfajú színmű első-utolsó felvonásának díszlete. Most két spalettátlan ablakon át dől be a havas téli ég, a hó, a holdas hó világossága; két túlvilági zöld, sugárzó téglalap között egy harmadik, bizonytalan szellem-fénypocsolya a falon: a nagytükör. A tárgyak a Földnek a Hold felé forduló oldalán könnyebbek: lazuló körvonalakkal úsznak a tömény oldatban. A klasszicista nappal után e távollétemben kitört stílusváltásban, kísértet-korszakban, egy lebegő utalásban kell laknom. Ugyanez a szoba, tíz éve, húsz. Így változatlan feltételek mellett jól megfigyelhető, milyen fogásokkal él az idő. A jeges áradatban ázva, váratlanul, a semmiből a sötétben zajló működés villámló múlt-szilánkokat vet föl: nem képeket, de az átélés egykori módját. Mintha a nagytükör befagyott rétegeiből bukkanna föl, megőrizve hibátlan, a tizenhárom éves esetlen serdülő test, a fagyfoltos kamaszláb parafatalpú szandált visel, melyről a légies lelet kora azonosítható; az immár muzeális blúzok redői közt vagy meztelen figyeltem, mennyit nőtt a mellem, nyári délelőtt az üres lakásban, kulcscsörgést fülelve… (Vagy amikor a kisvárosi korcsolyapálya villanyfényes jegéről félreállva a sötét hóbuckák közé, ki a torlódó körből, amelyre buzgó hangszórókból dőltek recsegve a hatvanas évek slágerei – felnézve láttam, a hangos körhinta magas csúcsában hogy áll, saját tejszerű fényének szivárgó levében, a hold, a lélegző hiány-idom, mint egy gyötrő feladvány hirtelen álombeli megoldása – kerek, vakító evidencia…) Magánkorszakaim: külön divattal, korszellemmel, történelemmel, intézményekkel mindegyik: az emlék egy-egy év sajátos ízéről, érzelmi árnyalatáról lokalizálható… Aztán sokáig semmi: üresen őrlő kar, a surrogó sötét szalag némán szaladt, a gép egyetlen pillanat fokozatosan fakuló példányait ontotta. Most megint a helyzet kibocsátja csápjait, indul, visszadöccen, indul. A befagyott folyamat fel- és beenged. A ki tudja, mit záró zárban elfordul a kulcs – ki tudja, mi –, nyitom, kinyit.