Thriller

Miközben e senkiföldje, homályos délelőtti estében, a behúzott könnyű függöny mögött, az ágynemű házias, kék rózsái közt, míg a csontom villámlik és elolvad, hosszan vizsgálgatom, hogy mint állnak össze az anyajegyek sötét konstellációkká a váll bőrén, vagy a test árnyékait, a körömágy sajátos formáját – hirtelen eszembe jut, hogy azt álmodtam, meghaltál: és én valami bonyolult rémdráma kriptájában őriztelek, hová illendő módon hosszadalmas cselszövény, elkésett hírnökök és más hasonlók jóvoltából kerültünk, s ahol a meg-megingó fáklyafény a homályból előhívta a bomlás teljes skáláját: a szürkezöld, penészes citromhéjszínű, romlott konzervszerűtől a már-már higiénikus végpontig, amikor a megfeketedett nehéz ezüst nyaklánc és gyűrű alkot a csontokkal közös iparművészeti remeket… de meglehet – mert mint ha szélben, imbolygott a helyszín –, mindez sokkal sivárabb volt, korántse ilyen teátrális kellékekkel… talán csak valami ismeretlen nagyvárosban és mintha egy szállodában lettünk volna… a piros neonfény ritmikus villámaiban személytelen bútorzat, mosdó, borotvahab-szeplős tükör – s minden bizonnyal az előbbinél gazdaságosabb, célratörőbb cselekmény a háttérben… közös csak a mindent egymásba oldó érzés volt: a veszteség, a lábam alól kirántott szőnyeg, tompa ütés – de közben valami más is: nem emberi sírós boldogság, végtelen közelség: mintha csak estében az ismeretlen nehéz tárgy hirtelen megállt volna fölöttem a levegőben: még nem történt semmi, minden hiánytalan, még láthatom az anyajegyek sötét konstellációit, a körömágy sajátos formáját, a test árnyékait – mindazt, amit most vizsgálgatok hosszan ebben a délelőtti estében, a behúzott könnyű függöny mögött, az ágynemű rózsái közt, míg a csontom villámlik és elolvad.