Szerénytelen javaslat

Azért ez egyszer meg lehetne próbálni ezt is: hátha most beütne, miért is ne? Csak a fölöslegesre építeni: a rácsra sosem, csak a résre, csak a szökésre… Mintha egy könnyelmű déli ország minden lakója a karneválból élne, s tisztes köznapi öltözetük a kavargó strucctoll-vihar lenne, csuklón a csörgő, államfőik a tenger villámló hátterén kifestett maszkok, nagyfejű vigyorgó babák hosszú rúdon – ne félj, tudom, amit tudnom muszáj, mégis: ha a gyanús szabadság megenné most az egyszer – lyuk az egész harisnyát – a körülményeket?… És nem maradna, csak egy sötét szoba: kipárnázott kaland vagy rendbontó otthonosság: mint egy gyerekbetegség végtelenítve… lázasan a hűvös kövér mosószer-felhő ágynemű közt vagy a kályha forró körében, a leterített papíron mosdva a csorba zománcú lavórban, a bőröm sütő tűzfényben… Emigrálva végleg mindenki közös idejéből, amelyben a tervek megvalósulni törnek, a jóslatok betelnek, határidők letelnek… ha már csak annyi lenne minden cselekmény, mintha a kiskanálról legördülő méz, mielőtt leválna, inogna még a kanál peremén?…