Kapcsolatok

Nagyjából két csoportra oszthatók a dolgok: mindarra, amiben hibás vagyok, és arra, amiben nem. Ez az utóbbi csoport lényegében elhanyagolható. Megtudom, az én hajam tömte el megint a lefolyót. Közlik: az influenza- vírust is én hoztam haza. Miattam kellett éjfélig fönnmaradni, mosni-fonni, eladni a kis ezüstdobozt, a csomagban érkezett flitteres hálóinget. Rendben van, gonosz vagyok, nem tetteimben, lényegemben. Jobb lesz, tudom, az ellenkezőjét sem követem el, különben nem marad el a megtorlás: a számozott ajtó mögött pikkelyesen hámló, fehérre mázolt éjjeliszekrényen gyógyszeres fiolák és félig töltött narancsleves pohár; sőt koszorúk megbarnult rózsákkal, rongyolódó sötét szalag, ázott aranybetűk – ilyesmik következnének biztosan. Lehet, hogy az athéni földrengést is én okoztam? A holdfogyatkozást is? Ártó hatásom, borfolt az abroszon, minden irányba kiterjed. Vádaskodó kislányhang fonnyadó szájból; a szeplős kéz valamit mindig gyűröget: papírzsebkendőt, rádióműsort, egy láthatatlan terítő rojtjait. A tétova gombszemekben vád, vád – a régi képeken bolond kerek kis sapkák, gombaforma parányi retikül, bokáig omló nyáriruhák győztes barokk redői a kardvirágágyás vagy a szökőkút előtt; a keskeny vállpántok fölött tündöklő kulcscsont – jókora romboló erő lehet bennem valóban. Mire az ember észbe kapna, már csak valamit kiszorítva, már csak valami árán, már csak bűnök-ellenbűnök hálózatában… Azt álmodom: napfény, szoba, edénycsörgés – közben tudom: valaki a falon túl, valamilyen füsttelen szobatűzben… és az ajtó nincs bezárva: de én nem, én nem, én nem –