Udvariassági látogatás

Csak próbálnék mozogni, levernék valamit: szobanövényt, kitömött madarat, hócukros, mélykék téli éjszakát karácsonyi lapon, lucskos bonbont ezüstpapírban. Csak próbálnék levegőt venni, elrepedne a lámpabura, a váza, a porcelán cica: egy gyermeteg, poros szüzesség relikviái… Csapzott konty, a viszontlátás örömétől egy kicsit eszelősen kancsító nagy szemek… Vastag pulóverekben a vézna női test: elkonspirált betegség, szende csipkék, mentőláda, fürdőhabillat… Csuklómon simogató polip-ujjak, kövesgyűrűben vádló kék tekintet. Zsibbadt vagyok: recsegve, mintha gyufásdobozban cserebogár kaparászna… Nagy, dermedt epreket kapok, üvegtányérkán, kiskanállal. Miért nem vagyok jó? Kerek tükörben, képzelt helyeslésben csodálhatnám magam: hajam aranyszín ellenfényben millió finom rugó, kötényem ezer szelíd erénytől: elvont rózsáktól duzzadoz… Mért nem vagyok szégyentelen? Sajnálkozó grimasz, széttárt karok… kinn mély lélegzet, jól végzett bűntény után. De csak a kattogó örökmozgó, a két végpont között ingázom émelyegve: „Legközelebb is, hogyne, persze…”