Lejátszatlan lemez

Nem táplál, csak lehúz ez az idő: nehéz vagyok, mint a megcsalatott farkas, gyomrában a kővel. Szerelmeim és helyváltoztatásaim érzékeim gyéren lakott, havas provinciáin zajlanak, a csípős unalomba kergült vagy apátiába süppedt főváros nem akar tudni róluk: nem jegyzi őket szeszélyes nyilvántartásaiban; hírlapjai szerint makacsul nem történik semmi… A rosszkedvű hatalom hivatottságában maga sem hisz, légből kapott intézkedéseit máról holnapra visszavonja. A léggömb-eszmék helyett jobb szeretnék valami súlyos és kerek elfogultságot: ha a lábamra ejtem, igazán csontot törjön. Ahogy gyerekkoromban a poros fénykévékkel áthatott sötét templomban álldogáltam, ünneplő rakott szoknyámban, szívemben mártírok harcias hitével. Most minden indulat befullad félúton: csak ajtórés alatt előfüstölgő szobatűz, magát emészti, az ajtón nem zuhan ki… A szédület, amelyet épp hogy serdülve ígért a test tűzvész romantikája – mikor a kemény sugárban az uszoda forró kövén megálltam a szeplős, villámló tükör előtt –, mikor a hőség remegő másvilágában vakító lehetőség: nőtt a nap, a víz, a kő extázisában a gyerekkor esetlen, vak húsában, és szerelem volt a világ lelke – igen, ez kifizetetlen számla, lejátszatlan lemez.