Sirám

Elsodrattatom, szétszórattatom… Mint ha a macska, nyújtózkodva a napon az üres levegőbe pofozgat, olyan, amit tehetnék még, amit valaha tettem. Mert nincs mire várnom, a várakozás oszlopáról mivel leestem, nem őrizem magam: süllyedjen eleven sárba: gödrös hájba a testem, ráncos harisnyával dagadt bokámon tizenkét nyávogó kölykem etessem. Ha már sivatagban vonultam nem vezérli égő rögeszme, hogy mint csillagomat, kövessem, száradjak el: merev haj, rúzsos pergamen bőr, üvegkocsonyában úszó riadt szem – meddő papnő – albumokkal, lejárt műsorfüzettel tömött fiókban elgurult időm keressem, szenvedélyben össze nem rándult részletekben, jósdámban, honnét megszökött az isten… Ha nem lehetek az, amire lettem, ami lehetnék még, ne legyek az sem. Elsodrattatom, szétszórattatom…