Kövér asszony melegben

Mit meg nem próbálnak az emberek! Ma is mi volt? Bejön egy nő a boltba, a karján háncskosár, abba pakolta a holmit a műanyag kosár helyett, mintha neki többet szabadna. „Mégis, ezt hogy gondolja”, kérdem tőle, „drága? Azt képzeli, hogy a szabály magára nem érvényes talán? Hiába néz így.”   *   Milyen hőség van itt! Kisül a lelkem. Ha összeér, mint a csalán a combom úgy csíp, nyakig csalánban pácolódom ebben az összeizzadt szűk köpenyben… Igaz, én mégse kaphatom magamra, ahogy a tanulólány szokta, egy szál semmi kis bugyira – örökké ott áll az ajtóban, hogy a fényt hátba kapja, s a puszta rózsaszínje átdereng… „Csak álldigálj, fiam” mondom, „felőlem! Szülsz kétszer, és az lesz, ami belőlem, belőled is: híg háj, csomós erek.”   *   Ez a szerencsétlen penészvirág ma is kisírt szemmel jött be. „Te, nézz szét” mondom neki, „hol látsz jobbat? A pénzét neked hordja haza, neked csinált két gyereket, ott a lakás, az autó… A másik nő? Ne félj, azt is megunja, ahogy téged megunt. Mindenki tudja, ha nem bolond: a szerelem múlandó.” Két hete nem esett… Micsoda nyár! A bőr ragad, a vászon összefonnyad, rohad minden puhán, mint egy kiolvadt mélyhűtőben. A metszett cseh pohár- készlet a Vasedény kirakatában, ahogy nagy tűkkel dobálja a nap, mint hajnali fejfájás, hasogat. Az aszfalt szürke kelttészta. A lábam folyékony kőbe süllyed, menten elnyel, azt hittem. A szűcsüzletben a keskeny, hideg ezüstfejek szőrmekeretben csak néztek rám ferde ezüstszemekkel…   *   Miért nem kell senkinek az igazság? Mért gyűlölik? Ma is, egy nő mivel jön? Zöld barackot kapott. „Addig örüljön” mondom neki, „amíg zöld. Amit ott lát a ládában – lángfoltos-sárga, nedvdús, olyan hibátlan, mintha festve volna – Ma még csak egy szeplő van rajta – holnap? A fél gyümölcs rozsdás, halott üveghús. Dobhatja ki. Mikor majd széthasad, és olyan piros a paradicsom, mint nemrég egy dísztribün, másnap beomlik, ráncos, mint egy öreg mell. Mintha csak minden gömböt rajta külön kivéstek volna piros kőből, olyan a málna, aztán mikor kiborítja a tálba, mit lát? Fehér penészt az összepréselt szemek között. Mint ahogyan a nyár ahogy jön, már megy is.” Én nem tudom, mért rám néznek így. Nem én hoztam a törvényt. Én csak elfogadom: ez a szabály.