Fehér-fekete
| Élve dobták a kályhába a patkányt: |
| előbb a sistergő, narancsvörös láng |
| közt patkány-forma árny, később finom |
| rágcsáló-csontozat egy múzeum |
| hullámzó tárló-üvege alatt, |
| majd az sem. A macska-szaporulat |
| fölöslege vízbe, aztán szemétre |
| kerül, egy ázott gallér tarka prémje |
| darabokban, hamu és hagymahéj közt. |
| Közben a nap süt, kék az ég, a fű zöld, |
| fényes sörény, és mindez hihetetlen. |
| A tetszhalott, fakó gallyak rügyekben |
| törnek ki sorra, rangrejtett smaragd |
| tavalyi, sárga fű közt, benne a Nap |
| fullánkja, dél dől a gyomos telekre, |
| nyár lesz, tízmillió káposztalepke |
| sodródik seprő szélben, az elhevert gyep |
| fölött fehér, tündér atommodellek: |
| a pitypangok. Minden úgy jó, ahogy van: |
| ez a szem nézete. Holott az agyban |
| egy végtelen védő- és vádbeszéd |
| folyik egyszerre s szortírozza szét |
| – melyik ki mellett szól – a képeket. |
| Egy csont-jég laboránsnő méreget |
| pitypangot itt, patkányt ott. Egy fehér- |
| fekete logika – érv-ellenérv – |
| őröl, s zsarol, hogy el kell döntenem: |
| egész-igen, vagy az egészre: nem. |
|
|
Color Star
| Ha legalább szinkronban folytatódna |
| a véges számú történés-elem |
| örökös újra-kombinációja, |
|
| légmozgás s évszakok díszletcseréje: |
| infláció fölé sok elnagyolt, |
| jelzésszerű gomolyfelhő az égre, |
| vízbefúláshoz kréta hold. |
|
| Járványveszélyre hullottalma-sárga, |
| kormányválságra rőten hamvadó |
| égbolt borulna, lassan elizzó gyapjúbála- |
| felhőréteg, konszolidációra hó. |
|
| Hegyek, mellékfolyók, melyekkel egy rekeszben |
| azúr eget, arany bőrt tárolt a képzelet, |
| a jólismert bajokkal önkéntelen groteszkben |
| vegyülnek össze, helyszínekkel helyzetek: |
|
| az emberi elönti a tűzvész hajnaloknak, |
| bozóti tűzszemeknek fenntartott tartományt. |
| Korrupció fölé rézgong Napok hajolnak, |
|
|
Párok
| A lángoló dühvel vagy higgadt-módszeresen |
| izzé-porrá toporzékolt karóra. |
| Az egyre szennyezettebb szókészletek, a szem |
| tükrén a jéghideg karikatúra. |
|
| A kéthetente-két-szót, felhúzhatós babák az |
| Orange Pekoe vagy a Lapszang Szucsong |
| dobozai között kóvályogva, az álarc |
| alatt a düh, a lassított-film gesztusok. |
|
| A sör, a bor, a fél üveg Valériána, |
| jól időzítve, a hetediken |
| az utolsó utáni érv, a kirohanás a |
| gangra, és aki le, és aki nem. |
|
| Hangversenyen, színházban, buszra várva |
| derűsek, jólneveltek, kedvesek. |
| A közös ágyban a buszokra, szállodákra |
| lángot hajító őrület ketyeg. |
|
| A régi-új, a fényre, lombra lobbant világ a |
| A reggel és a rózsa, a harmat és a hála, |
|
|
Papírhajók
| Hogy korszak és körülmény aknazárja |
| százszázalékosan… azért ne hidd! |
| Merthogy lélekben persze…? Nincs kizárva. |
| Mondjuk, hatévesen az Ikva-híd |
| rozoga korlátján jól áthajolva |
| figyelhetted reménykedve, kiér-e |
| a túlfelén vízbe ejtett hajó a |
| három lépésnyi táv másik felére. |
| De ha igen, ha átkel a híd árnya |
| alatt, még meglehet: beléötöl |
| egy hosszú ág a partról, vagy berántja |
| s többé soha nem hánytorgatja föl |
| ahol a meder szintje hirtelen |
| megcsuklik, az a forrongó fehér |
| hab, az a törpe vízesés – ha nem, |
| ha megússza azt is, ha már elér, |
| meg-megiramodva, féloldalára |
| dőlve, ha elbiceg a torokig, |
| a boltívig, ahol a föld alá a |
| fekete folyosón befut a víz, |
| akkor már! fű alatt, és kő alatt, |
| és föld alatt, vízhatlan sztaniolja |
| kioltva bár, emelt orral halad |
| a nyílt vizek felé, ki a csatorna- |
| bűzből a másik városba, ahol ha |
| megérkeznél, kabátodon a keshedt |
| szőrgallérral, nem csúfolnák: „Ki hord ma |
| ilyet?”, sem azt, ha citromot csepegtetsz |
| a halra, nem kell halszemű agyag- |
| bálvány előtt hazudni össze-vissza, |
| tudván tudva, hogy tudván tudja: csak |
| féltedben. Valahol, valami tiszta, |
| valami jó – különben hogy lehetne |
| ilyen sivár, ilyen komisz ez itt? |
| Ennyit lehet: valódi tengerekre |
| indíthatod jelképes részeid, |
| s viszont. A megtapasztalt mostoha |
| a képzeletben létrehozza édes |
| visszáját – bár el nem döntöd soha, |
| minek nevezd el: emléknek? reménynek? |
|
|
Lakásmúzeum
| Milyen meghitt: ívelt hát, dakszliláb… |
| Te is bedobnád a törölközőt |
| szíved szerint? Mert én bizony… A csáb |
| idő múltán sem szűnik hatni. Sőt, |
| még fokozódik is. Én már egész |
| elfeledtem, mi volt a baj vele… |
| Te még tudod? Lágy, süppedős-nehéz, |
| súlyos-homályos dolgokkal tele |
| stíl- s eszmetörténeti anyaméh. |
| Az ablakok: ólomlépben üvegméz. |
| Ha süt a nap, úgy négy óra felé |
| felizzanak a földmíves, az erdész, |
| alattuk a gótbetűs felirat |
| iparkodásra, józanságra int, |
| lefogadom. Nem muzeálisabb |
| ezerszer adoleszcensz-álmaink |
| lakótere, a nemesen kopár |
| fém- és üveglakás, fényjárta csempés |
| felületek, és ami velejár, |
| a lomtalanító-lázba esett ész, |
| a tűzre hányt sok porfogó, a lábunk |
| alól sebten kirándított tabu- |
| rendszer, a kedvelt cafrangok, a bábuk: |
| por és hamu, no és? egy házibu- |
| li ideális színtere, ahol mit |
| se tilt a múlt, szabadságunk komoly |
| fegyelme a sok gyöngéd régi holmit |
| szorgalmasan szétrágta, mint a moly. |
|
*
| Próbálkoztunk, de mennyit, s hány avantgárd |
| megoldással, de egy se volt megoldás, |
| mígnem utána feltúrni a padlást, |
| s leporolni a polgárt, nem maradt más |
| hátra, még innen az érszűkület |
| korán jóval, az önkéntes tudat- |
| szűkítés, hatvan évvel visszavet, |
| aztán már a gyakorlat visszahat, |
| görög simán: korrekt munka, család, |
| közös ebéd, urambocsá mise, |
| nő szűzies, a csábító galád, |
| kinek-kinek tulajdon hitvese, |
| és így tovább. Vagy mégiscsak marad |
| a megviselt egyetemista mez |
| és kelléktár, és mellé a kamasz |
| dekameron: mikor, miért, kihez, |
| kivel, kinél – a megvívott szabadság |
| pár mégis-négyzetcentimétere, |
| meg a már végleges otthontalanság |
| tágas tele és dermesztő tere… |
|
|
Mint
| Mint elkallódott expedíció |
| után maradt késő leszármazottak, |
| nyershúson tengő kényszer-eszkimó |
| csoport, a szemfájdító sarki hó, |
| leolthatatlanul bosszantó rézvörös nap |
| világánál, ha nappal-éjszakája |
| unalmát enyhítendő, feltalálja |
| a tízes számrendszert, a puskaport vagy |
| az ábécét, az elnyomás homálya |
| s a megszokás megint más homálya közt a roppant |
| maguktól-értetődőségek fölragyogtak, |
| és hogy nekünk, mégis kiváltság, legkivált ha |
| nyilvánvaló: utóbb legjobb esetben is csak |
| mint pár, délben fakó fényt szivárgó utcalámpa… |
|
|
Gyerekkori öreg nők
| Mi is volt még? Az oszlopos pohárszék, |
| nyersmáj-színű márványlappal. A csészék |
| – a fénybe tartva szürke csésze-köd- |
| felhővé ritkultak –, az Új Idők |
| pár évfolyama, árny-agár ovál |
| keretben, karlsbadi emlékpohár, |
| de már csak mint a süllyedő hajóról |
| találomra mentett kakukkos óra |
| vagy tízszemélyes étkészlet egy sziget |
| pálmái és kecskéi közt. Minek |
| kellett család-, cseléd- és fénytelen, |
| vizes garzonba két egymást szemen |
| vetítő nagytükör? Üres levest |
| ezüst kanállal enni? Érdemes |
| volt a szemenként adagolt cukorhoz |
| csipeszt fogni? Mit gondoltak, mikor fog |
| a rongyláda purgatóriumát |
| lakó, tíz-éve-volt-divat ruhák |
| közül akár csak egy is üdvözülni |
| egy tavaszi korzón? (Mikor derült ki: |
| ha úgyse megy, már nincs mért zongoráznom, |
| sosem fogom egy „jó” vidéki házban |
| a „Für Elise”-zel kápráztatni el |
| komoly kérőimet?) Ugyan mivel |
| áltathatták maguk, ki tudja: váltig |
| hitték, azért egy-két játékszabályt még |
| maga a sors is figyelembe vesz. |
| Ínség, betegség: jó, rendben – de ez? |
| Alice őszen, még mindig lakkcipőben |
| és jólnevelten egy abszurd időben, |
| egy álomban, mely ezúttal szilárd |
| anyagból gyúratott – az álvilág |
| egy fél világért össze nem omolna. |
| Közben az idő úgy megy, mintha volna |
| még s az övék: hol zölden, hol fehéren |
| habzik föl, a soha az új nevén nem |
| hívott teret futólag rózsavészbe |
| döntve, vagy hó-szellemképpel tetézve |
| az emlékmű-oroszlán bronzsörényét, |
| az időjelző-házat. Újra, végképp |
| lecsattog s úgy marad a rossz roletta, |
| mind foltosabb a fal, mind cigaretta- |
| papír-szerűbb a foltos bőr a kézen, |
| táskák közé süpped a könnyező szem. |
| És még mi is? Csak egy túlexponált |
| fotó: fehér szellem – a gyertyaláng – |
| elől, kinn vélhetőleg tél meg este, |
| benn villanyfény, ünnepi abrosz csücske |
| lóg be a képbe, egy tükörkeret |
| ködös cirkalmai. A hátteret |
| szerzett jogon birtokló árny-gomolyból |
| félig-alig kitetsző szürke foltból, |
| fél-körvonalból kis jóindulattal |
| egy váll vagy áll, vagy azonosíthatatlan |
| gazdájú kéz olvasható elő – |
| az is mosódik végleg elfelé… |
|
|
Mintha
| A vedlett, sárga gyógyszálló előtt |
| a letarolt, hideg parkban a gőz |
| vízszint csapong a gyógyvizes medence |
| zöld négyszöge fölött. Jönnek, kerengve, |
| árnyékfoltok a ködben: jobbra-balra |
| elhúz, ha varjú, rézsút az avarra |
| inog le, ha levél, vagy tapogatva |
| kiköt a síkos lépcsőn, lefaragja |
| a belső éleket. Száraz és sötét |
| szellemrajt zörget egy-egy széllökés |
| ide-oda. Olyik beletalál a |
| medencébe: zöld ál-túlvilágba, |
| a forrongó, meleg üveg alatt |
| ragyog: hiánytalan, színes halott. |
| Lebegve ágtalan és árnytalan, |
| nem hat, nem él, nem változik, de van. |
| Mintha egy langyos, átlátszó öröklét |
| lakná két szó között a senkiföldjét. |
| Mintha mégiscsak konzerválható |
| volna tavalyi hő, tavalyi hó. |
| Mintha lenne egy köztes állapot, |
| amelyben épen elnyújtózhatok. |
| Mintha egy helyiségből az időt |
| kiszivattyúznák, és se azelőtt, |
| se ezután soha többé, csak a |
| fém és üveg és villany évszaka: |
| még csillog és már rég nem az, ami. |
| Így lehet, úgy-ahogy, megtartani. |
|
|
Áttetsző tárgyak
| Varrógép nincs. A véletlen szabad |
| asszociációja ernyővel síbakancsot |
| vagy golfütőt hoz össze a szabad ég alatt, |
| folyékony, szürke felhőmassza rezeg a kancsók |
| (Bosch-szörnyek: puszta törzsön fél-fül, alsóajak) |
|
| feketedő, viharvert ezüstjén szósz helyett. |
| Ha szétfújja a szél, az öt sor rézkilincs |
| csillogva szembejön, mint egy antik hadsereg. |
| Kövével fölfelé a tálcányi gyűrű, mint |
| szikrázó ikra, sárkánygyík-keltetőtelep. |
|
| Hová viselhették – vizitbe, bálba? – |
| a gombolós kesztyűt, a pille brosst? |
| „A kardhal” című monográfiába |
| hány évet ölhetett – ötöt? hatot? – |
| a szerzője? („Türelmes hitvesemnek ajánlva”.) |
|
| Véres Mária levesestálja, Boleyn Anna |
| hímzőpárnája a rivaldafénynek |
| készült már eleve, nem hoz zavarba |
| mint illetéktelen nézőt. Ezek, szegények |
| – ez a félszemű medve, macska alakú kanna, |
|
| az égkék, jégkék, formatervezett |
| gyümölcsöstál, amelybe elfelejtett |
| Isten konkáv gyümölcsöt teremteni – ezek, |
| a szúrós déli fény boncasztalán, lefejtve |
| róluk a megbocsátó érzelmi rétegek, |
|
| a kezdet cinkos optimizmusát |
| ontják még most is, itt is, mikor minden akár még |
| lehetett volna jó is – mikor fenyőfaág |
| alatt, vagy díszpapírból kihántott nászajándék, |
| landoltak régen, otthon, gyerekkor, ifjúság, |
|
| ilyesmik. Itt, kimetszve saját történetéből |
| egyéb múltak kirámolt mája-veséje mellett |
| hever mind egy kupacban. Rideg szemek szüléstől |
| csíkokban megrepedt bőrt latolnak, tészta mellet, |
| a gyöngédség szelektív rövidlátása nélkül. |
|
|
Decline and Fall
| Eltűnnek majd, el fognak tűnni végképp |
| az alkotmányjogi vagy hadtörténeti |
| fogalmakról elnevezett mozik |
| és cigaretták. El a vízművek, az ÉPGÉP, |
| a takarékos életvitel előnyeit |
| reklámozó gyufásdobozok. Rendre-sorra |
| el a vendéglátóipari vállalat |
| kerületi üzemegységei, a csorba |
| kávéscsészék, el a csővázas műanyag |
| ülőkés gnóm hokkedlik, az állott szénsavas |
| üdítő italok, naranccsal, napkoronggal |
| címkéjükön – akárha egyenlítői Nap |
| aszalta volna őket egyenletes fakóra, |
| a ragacsos műmárvány asztalok. Mint a hó a |
| hűvösebb mikroklímán, foltokban megmarad |
| itt-ott egy darabig, de mintha föld nyelte volna |
| el és nem az idő, áznak, lemállanak |
| az ünnepelve gyászolt vagy épp légből kapott |
| évfordulók, gyerek-, nő-, országos sportnapok |
| plakátjai, kiüt a rongyolt felhám alól a |
| korábbi réteg, a virágos ág, galamb, |
| számjegy alól a szűzi arcélű lányalak |
| (ellenpont s kárpótlás gyanánt Playboy-nyuszik dús |
| keble az antik ing foszlányai alatt), |
| eloszlik, és el a parancsuralmi klasszicizmus |
| egyéb termékei, koszos vasúti váró- |
| termek, vidéki kultúrotthonok faláról |
| a pattogó monstrum freskók, a foghíjas |
| mozaikok, ahol kantátát kardalolva, |
| aratva vagy golyóscsapágy-szerelve látható a |
| megváltását a munka s a kultúrált szabad- |
| idő jegyében elnyert, derült emberiség. Nem |
| jött össze a több millió fehéregérrel |
| végzett kísérlet, amit vasbetonnak |
| véltünk, mint luftballon, egyetlen csattanással |
| ezer darabra megy, vagy hosszas lángban olvad |
| széjjel, zsugorodik görbedve – semmi másban |
| ugyan, de legalább az elmúlásban |
| rokon – tudomisén – Rómával, Babilonnal. |
| Tömegtermelt tükröm, arcfrissítő zselés |
| tégelyem, görbe bögrém nem kerül múzeumba, |
| vasárnapi családot okítandó, sem én, |
| prezervált részeim keskeny hegedűtokba |
| zárva légmentesen vagy sötét háncsba csavarva |
| – festett frufru, golyószem –, sem az új nemzedék |
| erkölcseit vigyázni nem kerül föl a falra |
| megszólalásig hű arcmásom, sőt a falnak, |
| a házgyári elemnek se marad híre-hamva, |
| a testvérvárosok nevéről elkeresztelt |
| holdbéli szürke csirke-keltetőknek, hol a kocka- |
| házak kétévesen kétszerte vedlettebbek, |
| mint a városmag túltáplált barokkja. |
| Pár elfeketedett-zöldült óriási torta- |
| szeletnek – századfordulós középületnek |
| egy s mást még van esélye átvészelni, de már a |
| nyelv ornamentális használatára |
| épült falragaszok és embernyi transzparensek |
| lefonnyadtak róluk, rojttá romlik a keshedt |
| kókuszszőnyeg, a sárgán tengődő vízipálma |
| kiszárad a teremből, ahol kiskosztümös, nett |
| tanácsi dolgozónő iktat, oktat, vagy esket, |
| a helyiségek, ahol születve, halva, válva |
| előadódtunk – csak míg élünk, akik élték |
| őket, csak addig élnek, az emlékezet érték- |
| közömbös mézében mumifikálva. |
|
|
„Új élet”
| Hogy végleg is? Miért ne? Egy lakás, |
| igaz, a más múltjával teli-élve |
| minden zuga, no és? a más se más |
|
| olyan nagyon… Bemenekítve télre |
| pár cserepes növény… még három hónap, még négy |
| s föl sem veszed a szekrény tetejére |
|
| toloncolt bukósisakot, és hogy a mélykék |
| pliszírozott eget két bukóréce szántja |
| a polc iránt a döglött denevérként |
|
| kiszegzett legyezőn… Az ajtófélfa fája |
| ödémásan a rozsdás zárak köré dagad |
| (hús jegygyűrű köré). A por szürkeállományra |
|
| vetült kandallótűz a lámpa-üveg nagyagy- |
| kérgén a tűz hője-fosztott soványka |
| nővére, vízió vagy „érzéki adat”… |
|
| Pár év, s nem is gondolnál költözésre. |
| Vagy gondolnál, de tudnád: úgyse mégy el. |
| Mint ahogy nem fog elköltözni D. se, |
|
| itt fog a szövegszerkesztője képer- |
| nyője előtt vívódni négy vagy ötszáz |
| évig még Dosztojevszkij vibráló szellemével, |
|
| s örökre itt hurcolja majd a kottát |
| le-föl, a harmadik szint csúszós falépcsején J., |
| vagy a soros barátnőtől adoptált |
|
| reszketeg pincsit. A szobájában a tévé |
| sosem lesz jobb, örökké zúgni fog, |
| s Greco-szentek haránt hullámzó lángfejévé |
|
| fújja a terroristák vagy kommentátorok |
| koponyáját a szürke űrbéli szél. Na jó, a |
| csengőt talán idővel – de nem, a fűnyírót, |
|
| azt javíttatja meg, szomszédi presszióra. |
| A híres gyep, az ám… Zöldell mohón egész |
| télen minden növény, mintha valami óra |
|
| megbolydult volna bennük, a februári ég |
| úszó füstje elé már hiánytalan kirakja |
| szégyentelen vérzőszív-készletét |
|
| ellenpontnak a japánbirs vagy vadalma |
| vagy nem tudom milyen bokor, a barka sápadt |
| árukínálatát túlharsogva. A parkban |
|
| szétszórt piszkosfehér csoportokból libákat |
| formál a szem előítélete, |
| holott sirályok: peckes háromszögek, s ha szállnak, |
|
| ormótlan, szárnyas orsók. Csak ritkán süt ki, de |
| ha mégis, hát! Ellenfény-glóriát von |
| futólag fűre-fára, s mintha a zöld ide- |
|
| áját, de tényleg azt adatna látnom! |
| Meg ahogy gondos ujjakkal pihe |
| után matat a lompos tweedkabáton… |
|
| Két-három év, s holtbiztos lenne: most már |
| föl sem tűnik, nem fogna el a bőség |
| zavara a tizennyolcféle mustár |
|
| láttán, meglelném az eszményi cornflake- |
| márkát, a rámszabott fürdőhabot, |
| s előbb-utóbb amellett is kikötnék, |
|
| hogy mint apátnő vagy agátkő, másnapos |
| farsangi árny, feszengjek fakó hétfői fényben |
| holtomiglan, vagy mint Hádészt megjárt hajós |
|
| fitogtassam finom, vérlázító fölényem |
| úton-útfélen. A sötét tapasztalás a |
| gyanútlanok közül mint ritka érdemérem |
|
| emelne ki. A gőg felleghajtója vásna, |
| kopna, de tartana, míg nem fáradnék belé, |
| s az évszakok kevésbé látványos fordulása, |
|
| esővel álcázott futása, éveké, |
| meg nem kínálna más, terepszínűbb szereppel, |
| s tanár vagy háziasszony lennék, vagy épp a gay
|
|
| jogok élharcosa vagy festékszóró- s zsilettel |
| polgári szőrmebundák ellen fegyverkezett |
| állatvédő, igen, akár az is, ha egyszer |
|
| csak-élni nem lehet. (Mért nem lehet? |
| Ahogy a tűz, a barka vagy sirály: van. |
| Csak-van. Hát jó, ha nem, nem.) Levedlett életed |
|
| most már csak úgy, ahogy a gyertyalángban |
| ködlik rossz útra tért albán közért- |
| pénztárosnőnek, fríz halász korában |
|
| hogy is volt, vagy mikor Japánban élt, |
| s volt egy apró, fehér kutyája… No de csak van |
| valami… Mire gondolsz?… Valami, túl a tér |
|
| s idő minden cselén, amiről úgy lepattan, |
| mintha golyóálló üvegről… Sűrű, pont- |
| szerű zárvány, elvásárolhatatlan |
|
| félpénz, iránytű a sötét uton |
| végig, s tovább… Gombostű lágy iszapban… |
| Van? Nem tudom. Van? Tényleg nem tudom. |
|
|
|