Utószó az első kiadáshoz

Pilinszky János összegyűjtött szépprózai és színpadi munkái első ízben 1984-ben jelentek meg A mélypont ünnepélye (Szépirodalmi, Bp.) című gyűjtemény második kötetében. (A kiadvány szerkesztője Jelenits István volt.) A jelenlegi kiadás ennek a kötetnek az anyagán alapul; ugyanakkor több tekintetben el is tér tőle.

 

Módosult a színművek és a Beszélgetések Sheryl Suttonnal keltezése, a színművek pedig megírásuk sorrendjében követik egymást – ennek megfelelően az Élőképek az „Urbi et orbi” … elé került.

A korábban Simon Áron címen ismert „novella” (Pilinszky tervezett regényének egyik fejezete) itt Szabadesés címmel jelenik meg. A szövegnek ezt a későbbi változatát a Kocsis Zoltán tulajdonában lévő kézirat alapján közöljük.

További eltérést jelent, hogy a korábbi kiadásban szereplő Képzelt interjút nem itt közöljük. Ez a szöveg átkerült Pilinszky összegyűjtött publicisztikai írásainak (Századvég, Bp. 1993.) végére.

A filológiai jellegű változtatásoknál fontosabb, hogy a kötet három új darabbal is bővül: az operatervezettel, valamint a Függelékben olvasható forgatókönyvvázlattal és mesével.

A Három egyfelvonásos opera… feltehetőleg 1977 végén íródott, de csak 1979-ben jelent meg nyomtatásban. A kiadás a folyóiratbeli közlésen alapul. (Az első példány a hozzá írt levéllel és Kocsis Zoltán jegyzeteivel a Mozgó Világ 1982. decemberi számában olvasható.)

A Múzeum című forgatókönyvvázlat gépiratán nem szerepel dátum, ám az életmű egyéb írásaival összevetve, valószínűleg 1963-ban született. (Lásd még Jelenits Istvánnak a szöveg első publikálásához írt bevezetőjét, Filmvilág, 1985. december.)

A Kalandozás a tükörben keletkezési idejére egyelőre csak kötetbeli megjelenéséből (1974) következtethetünk; a többi írástól elkülönülve szerepel, mivel e szöveg prózában megírt változata Pilinszky azonos című verses meséjének.

 

A pontosítások és kiegészítések ellenére is meg kell jegyezni, hogy e kötet szövegkiadása sem tekinthető minden esetben véglegesnek. Pilinszky olykor apróbb javításokat eszközölt a már korábban megjelent írásain. Eltérésekre egyelőre csupán a hangfelvételek utalnak – újabb és megbízható eredmények a jelenleg még nem kutatható hagyatéki anyag ismeretében és a magántulajdonban lévő dokumentumok felkutatása után érhetők el.

 

Végül itt szeretnék köszönetet mondani Törőcsik Marinak, Maár Gyulának és Kocsis Zoltánnak, hogy rendelkezésemre bocsátották a birtokukban lévő kéziratokat; Jeleníts Istvánnak pedig külön is: bizalmáért és munkám elvégzéséhez nyújtott támogatásáért.

 

[1992]

 

H. Z.

[ Digitális Irodalmi Akadémia ]