ÜvegkrisztusNovellisztikus riport jelent meg a Fejér Megyei Hírlapban Üvegkrisztus a könyvtárszekrényben címmel. A szerző írását az irodalmias forma meglehetősen hoszszadalmassá tette, holott mondanivalója már az elején nyilvánvaló. A riporter felettébb elcsodálkozik azon, hogy lehet az, hogy egy olvasó, könyvtárlátogató, a történelemben is jártas öreg parasztasszony – vallásos? A szobában, az asztalon „egy üvegkrisztus terjeszti szét kezeit a belépő felé” – olvassuk. Majd valamivel odább: „Nem tudom magyarázatát adni, miért érzem, hogy ez a tárgy sehogy sem illik ide. Talán mert éles ellentétet érzek az üvegkrisztus mesterkélt jósága és a ház asszonyának energikussága, okossága, érdeklődő természete között.” De ez az ellentétpár nyilvánvalóan mesterkélt. Ha az „üvegkrisztus” helyett a kifogyhatatlanul gazdag keresztény művészet valamelyik népi remeke nézne a riporterre, ő akkor is ellentétet érezne a szobor és az asszony között. Magyarán: a tanulni vágyás és a vallásosság között. S e csodálkozása oly törhetetlen, hogy igazában nem is érdekli tulajdon problémája, amikor színről színre, hús-vér alakban kerül elébe – hanem a riporter könnyűségével most már csak azon igyekszik, hogy behunyva egyik szemét – a másik szemével már csak egy tanulni vágyó öregasszonyt lásson maga előtt. Vegytisztán, „ellentmondás” nélkül: ahogy azt az elképzelt jövő elébe vetíti. De nem lett volna egyszerűbb eleve nem zavaros, tétova „ellentmondást” látnia vallásosság és tudásszomj között? Ahogy azt a ma sok-sok példája tanúsítja, s nem utoljára a szóban forgó riportalany „energikussága, okossága, érdeklődő természete” is?
(Kézirat.) |