„Egyek lesztek…”

Jézus legfőbb ígérete, hogy egyek leszünk a szeretetben, egyek a Fiúban, a Szentlélekben és az Atyában. Jézusnak ebben az ígéretében föltétlenül meg kell jegyeznünk a többes számot; azt, hogy egyek leszünk Benne.

Ez a többes szám látszatra jelentéktelennek tűnhet, de belegondolva rendkívüli fontosságot nyer. Szöges ellentéte ugyanis a fanatizmusoknak, melyek látszatra szintén valami hasonlóra törekszenek. A perdöntő különbségre akkor figyeltem fel, amikor valaki megkérdezte: „Hogyan részesülhetnék én, személy szerint az üdvösségben, ha ennek föltétele az Istennel való egyesülés, az isteni szeretet mindent olvasztó kemencéje?” Bevallom, zavarba jöttem, holott a válasz tökéletesen evidens. Földi példával élve: Bach alkotó eksztázisában, ihlete önkívületében volt igazán Bach. E gondolatra, vitathatatlan valóságra az Evangélium számos mondata utal. Például: „Aki meg akarja nyerni életét, veszítse el azt.” Éppígy mondhatnánk: Aki meg akarja nyerni önmagát, mondjon le róla. Ezt példázza lényegében már a Szentháromság is. És ezért mondotta Jézus, hogy egyek leszünk vele. Nem a fanatizmus présében, hanem Isten szeretetének véghetetlen tágasságában és szabadságában.

Valami hasonló történik már itt a földön is: a szentek elragadtatásában, a művészek ihletében, vagy bárkivel a szeretet és béke állapotában. Csak aki valamilyen formában, lemond önmagáról, nyerheti meg életét és önmagát, míg az önző egoista biztos önvesztésre van ítélve, oly méretű magányra, amit az ember egymaga képtelen betölteni.

Ilyenkor folyamodik az egyén különböző pótszerekhez, azt is mondhatnám, az evangéliumi ítélet diabolikus megfelelőihez. Ilyenek: az alkohol, a fanatizmus, a zsarnokság és általában a lefele transzcendálás megannyi változata.

Amikor Bach műveit írta, elvesztette és ezerszeresen megnyerte önmagát, szemben például Hitlerrel, aki fokról fokra mindenét elvetélte, s végül egyedül maradva, szükségszerűen önmaga ellen fordult.

Egyek leszünk Istenben. Ez a szeretetnek természetéből fakadó, és semmivel se kisebb misztériuma, mint maga a Szentháromság. Éntudatunk csodálatos metamorfózisa, a szeretet egyedi titka, s talán magának a teremtésnek is a kulcsa. Öröktől fogva megszentelt ellentmondás, aminek leghívebb földi formája a kereszt, s a rajta csüngő ember elhagyatottsága, de aminek jelentése, „tartalma” ugyanakkor pontosan a kereszt ellenkezője. Az hogy egyek leszünk Isten hiánytalan békéjében, szeretetében és boldogságában.

 

(Új Ember, 1980. július 20.)

[ Digitális Irodalmi Akadémia ]