Szeretet, igazság, igazságosság

Ifjúságomban divatos volt megkérdezni: „Ha örökre egy magányos szigetre kellene menned, melyik három könyvet vinnéd magaddal?” Éppígy meg lehetne kérdezni bárkitől, ha három szót kellene választania a szótárból – ilyen vagy olyan okból –, melyik három szót választaná. Ismerek és mélyen tisztelek valakit, aki a következő három szót választotta: igazság, igazságosság, szeretet. Jól tudta, hogy miért. Rögtön hozzá kell fűznünk azonban, hogy e három szót igazi, még közelebbről, evangéliumi értelemben emelte ki.

Igazság, igazságosság, szeretet: e három szó egyszerre kulcsa földi és természetfölötti életünknek. Ugyanakkor: soha annyi csalást, igazságtalanságot és kegyetlenséget nem követtek el, mint éppen e három szó jegyében és nevében.

Jézus előre tudta ezt, s ezért semmi kétséget nem hagyott afelől, hogyan is kell e szavakat értelmeznünk. Mi több: egyenesen azért nyílt szólásra, hogy e három szót megtisztítsa az emberi, nagyon is emberi visszaélésektől. Mivel embernek lenni, a tragikus fogalmazásban úgy is mondhatnánk, annyit tesz, mint élni és – visszaélni. Az érzékelhető világban visszaélésre csakis az ember képes. Fák, madarak, kövek soha.

De hát akkor miként is élhetünk igazságban, igazságosságban és szeretetben anélkül, hogy visszaélnénk velük? Lapozzuk fel az Evangéliumot.

– Mi az igazság? – kérdezte Pilátus. És Jézus hallgatott. Hogy miért? Mivel ő maga az igazság. Én vagyok (az út), az igazság (és az élet). Ő ismerte az embert, és tudta, hogy a legszabatosabban megfogalmazott igazságot is kifacsarja. Hogy helyette majd sokan fogják mondani: „ez az igazság” –, hogy azután levonják belőle ítéletüket. „Ne ítéljetek!” – kiáltotta és könyörögte még a kereszten is. Az igazságot ugyanis, a teljes igazságot (és más igazság nincsen) egyedül Isten tudja. Pontosabban ő maga az igazság. Ilyen értelemben minden ítélkezés egyenlő az élő Isten detronizálásával, az Atya trónfosztásával. Aki ítél, az igazság teljes ismeretét tulajdonítja önmagának, az igazsággal azonosítja magát, fölöslegessé téve az Atyát, önmagát helyettesíti be az élő Isten személyének helyébe. A tények tények, az evangéliumi törvények törvények – de ítélni végső soron csak az ítélhet, aki maga az Igazság. A végtelen irgalom akarta így, és a legfőbb szeretet. Pilátus kérdésére ezért felelt hallgatással Krisztus. Már hallotta a lármát és látta a civódást és a vesztőhelyeket, a feneketlen gyűlöletet és zűrzavart, amit majd az emberiség csap az igazságra hivatkozva. Mivel az igazság nevében, tényekre és törvényekre hivatkozva, az emberiség mérhetetlenül több szenvedést zúdított a világra és a halálfélelemtől vacogó Bárányra, mint az igazságtalanság nevében. Mi mindennap válaszolunk Pilátusnak. Jézus helyettünk is hallgatott. Maga volt az igazság, akár az Atya csodálatos csöndje! Mindenre és mindenkire kiáradó egyetlen és egyetemes igazsága és igazságossága. Mi: csak törekedhetünk az igazságra, s annak alkalmazására, az igazságosságra.

S itt érkeztünk el a szeretet evangéliumi „természetéhez”. Az alapvető baj, hogy a gyűlölet ravaszabb és erőszakosabb a szeretetnél. A szeretet egyetlen „sansza” a szív mélye, szótlan és szemrehányás nélküli mélye: „egyedül” maga Isten. Jézus hiába szerette ellenségeit, támadóit, hiába húzódott vissza kritikusai elől, hiába tágította ki végtelenre szeretete határait, mellyel mindenkit testvérének és anyjának vallott. Fejére olvasták „bűneit”, s ő utoljára elhallgatott. Pontosabban a történet hiteléért egyetlen embernek megígérte, hogy vele lesz a paradicsomban. Kit ölelt magához a jobb lator személyében? A gyilkosokat, a vámosokat és utcalányokat? A részeges Rembrandtot és Schubertet? Krisztus szeretetére és igazságosságára lenne szükségünk, hogy ezekre a kérdésekre válaszolni tudjunk. És az ő tekintetére, mely meglátta saját sebeit a bal lator kezén-lábán, s talán Van Gogh vásznán fölismerte Veronika kendőjét.

Hát igen, így kellene szeretnünk. Az ítélkezést hagyjuk meg a Világ fejedelmének. Ő a szeretet nevében boldogít és tesz tönkre minket ölelése présében. A megfeszített Isten karja tárva-nyitva áll, és nincs ennél tartózkodóbban kitáruló ölelés.

 

Jegyzet