Látszat és valóság

Egyik kedvelt ötletem, hogy a történetírás százféle válfaja után meg kellene írni végre: egyszerűen a valóság történetét. Azt a sziszifuszi küzdelmet, amit az ember és az emberiség létének szinte minden pillanatában folytat annak a végtelen ellentmondásnak a leküzdéséért, aminek legmesteribb megfogalmazása talán a kései Rilke-mondat: „Rettenetes, hogy a tényektől sose ismerhetjük meg a valóságot!”

Persze a dolog végtelenül egyszerű lenne, ha a látszat mindig és mindenben ellentmondana a valóságnak. Csakhogy valószínűleg számtalan esetben a valóság és a látszat egybeesik. Ezerszerte gyakoribb ellentmondásuk milliárd variánsa, amihez viszonyítva tiszta és tökéletes ellentmondásuk szintén elég ritka – de (hogy a feladat még bonyolultabb legyen) távolról se kizárt.

Gondoljunk csak a formulára: „Amilyen szépen élt, olyan szépen is halt meg”. Lehet. De, hogy ennek a szentenciának mennyire törékeny a „logikája”, elég Krisztus embertelen halálára gondolnunk.

Most, hogy Pasolinit összeroncsolt arccal, holtan találták meg az elhagyatott ostiai tengerparton – első pillanatban valamiféle riasztó egybeesést éreztem halála és műveinek „bevallhatatlan” vallomása között. Itt most persze nem nyíltan hangoztatott szexuális eltévelyedésére gondolok, hanem a jóhoz és a bűnhöz való viszonyára. Arra, ahogyan útvesztőjét járta; ahogyan a jót a rosszal, s a rosszat a jóval újra és újra lefedte: ahogyan legdöntőbb fölismeréseiből is szakadatlanul száműzte önmagát. Mondom, tragikus halálában egy pillanatra ama ritka egybeesést véltem fölfedezni… A valóság azonban szent, s végül is nem egyéb, mint Isten beszéde. És itt igaza van Rilkének: a végső szó joga (a valóság nyelvén) nem a miénk.

Ennek a könyörtelen Rilke-mondatnak van azonban egy csodálatos ellenpárja. Megfigyeltem, hogy azoknak az embereknek, akik akár veszélyesen és a leggyötrelmesebb helyeken is – de a valóságot „motyogják”, arcuk összezúzódhat, de pillantásuk – még ha ezerszer vétenek is ellene – nyitott és erős lesz, akár a csecsemőké.

Nézzük azonban bárhonnét is, látszat és valóság drámájában teljes joggal számunkra csak a kérdés marad. Mi történt? Mi történik?

 

(Új Ember, 1975. november 16.)

Jegyzet

[ Digitális Irodalmi Akadémia ]