A „minőség” csillaga

Egy francia barátom mondotta magáról: „Szánalmasan esendő vagyok. Szinte minden este megkísért a szexuális kalandvágy. De ha még van annyi erőm, hogy föltegyek egy Bach-lemezt: otthon maradok.”

Kitűnő orvosság: minőséggel az ördög ellen. S e megoldásnak megvan az az előnye is, hogy nem lehet visszaélni vele, mint például a morállal, amit legtöbben kizárólag mások megítélésére használnak. Bach zenéje visszafordíthat bárkit a veszélyes küszöbről, ha csak egy pillanatra is valóban odafigyel.

Hogy miért? Mert ez a zene megvalósítja azt a jót, amiről a morál legtöbbször csak beszél. S mivel a beszéd a bennünk élő valódi rosszal szemben kevés, legtöbb esetben jobb lenne, ha hallgatnánk, mivel felesleges ítélkezéssel csak gyarapítjuk az amúgy is meglévő rosszat önmagunkban, másokban és a világban.

A jóban a közepes semmire se jó, s inkább árt, mint használ. Bizonyos értelemben rosszabb a bűnnél, mely nyíltan és kendőzetlenül szembesít önmagunk gyarlóságával. A jóban a közepes egyenlő a bibliai „langyossal”.

Belső küzdelmeinkben segítséget egyedül a tiszta jótól, a minőségtől várhatunk. Ami azonban egyáltalán nem jelenti azt, hogy annak, aki magát a minőség és a tiszta jó csillagával eljegyezte, egyúttal könnyebbé is válna élete. Ellenkezőleg. A minőség és a tiszta jó fényében látja csak az ember, mennyire esendő és gyarló szinte minden mozdulása és cselekedete. Zavartalan csak a „langyosnak” pályája. A jóra törekvő élet: drámai, rögös, nehéz.

És mégis ez az egyedüli reményteljes élet. Ez a rögös út az egyetlen, mely valahová vezet. Nem akárhová, hanem az atyai házba. Akkor is, ha a tékozló fiú, s akkor is, ha egy ártatlan gyermek a vándora.

 

(Új Ember, 1974. szeptember 22.)

Jegyzet

[ Digitális Irodalmi Akadémia ]