Az új magyar filmről

A kérdés sokféleképpen érthető. Egy bizonyos: nem kívánok rá globális, történeti választ adni.

A magyar film csúcsának – legalábbis korlátozott ismereteim birtokában – Huszárik Zoltán Elégiá-ját és Jancsó Miklós filmjeit tartom.

Mi sikerült Jancsónak? Egy athoszi szerzetessel beszélgettem erről. „A magyarok több mint ezer esztendeje kiszakadtak Ázsia kultúrájából. Azóta Ázsia továbbfejlődött, de Magyarország (a kereszténység humusza alatt is) mintegy rezervátuma, múzeuma maradt annak, ami színben, mozgásban, formában, emberi gesztusokban, tempó- és arányérzékben ezer esztendővel ezelőtt élt-volt Ázsiában. Ez az élő múzeum sok magyar művészt izgatott, de túlontúl anekdotikus modorban tolmácsolták, s állóképekben próbálták közvetíteni az amúgy is szürkét és csaknem mozdulatlant. Jancsónak a kerék egyszerűségével sikerült megtalálnia hazája és a fürge, nyughatatlan szellemű nyugati világ felé is azt a tolmácsnyelvet, ami dinamikusan közvetíti e mozdulatlan szürkét anélkül, hogy mozdulatlan monotóniáját elárulná. Ellenkezőleg. Míg azelőtt a vízfestményre lágyított anekdotikus lusta előadásmód valójában saját belső természetét is cserbenhagyta, és elvétette, addig Jancsó tolmácsnyelve – bizonyos minden valódi alkotóerőre jellemző »kívülállással« először realizálta önmaga, önmaguk és a világ számára egy elveszett kultúra minden erényét, veszélyét, tempóját, színét, halálát és befejezhetetlenségét, visszajáró aktualitását. Magyarán: nemcsak megfejtette, de mindenki számára érthetővé is tett egy írást s annak jelentését. Egy mozdulatlan írás mozgalmas tartalmát.”

Ehhez az okfejtéshez nincs sok hozzáfűznivalóm. Amit viszont Huszárikról elmondhatnék, szememben már a következő lépés volna, a következő nemzedék lehetősége és föladata Jancsó „alapvetése” után. Azt, amit Jancsó megtalált, elég tudni ezentúl. Különös: az irodalomban is, nemcsak az, amit leírok, de az is, amit „csak” tudok és gondolok – a papíron marad. A magyar film új nemzedékének Jancsó kopernikuszi fordulata után (a magam részéről) a minél nagyobb rugalmasságra, a találás–elvesztés–találás „mozarti könnyedségére” hívnám föl a figyelmét.

 

Jegyzet