Egy lírikus naplójából

Ha válaszolnom kellene arra, mi az, ami minden újonnan jelentkező művészi alkotásban közös, hosszú esztendők tapasztalatából egyetlen stílusjegyet jelölnék meg, mit kivétel nélkül (s mondjam azt, hogy tévedhetetlenül?) megtaláltam, s ez: valamiféle új „mezítelenségi fok”, amely azonban távolról se stiláris, külsőleges jegy csupán. Minden értékes új műben érvényre jut valami, az előzőeknél direktebbnek tűnő evidencia. Ezt nevezem én „új mezítelenségi foknak”.

Később azt is észrevettem, hogy ez valamiféle dinamikus eleme inkább a születő műveknek, amit a „múló idő fátylai” ismét elfednek szemünk elől.

Tudjuk, gyermeki mezítelenségünket paradicsomi bűnbeesésünkkel vesztettük el. Helyébe megszületett a test szégyene és paráznasága. Azóta a mezítelenségnek többnyire csak törvénytelen módjait emlegetjük. Közhely lett a tömegsírok és a kicsapongások „törvénytelen mezítelensége”, a test erőszakos lefokozásának e nagyon is rokon útjai.

Elvesztett ártatlanságunkat, elvesztett „valódi mezítelenségünket” azóta csak keskeny és meredek utakon közelíthetjük meg, amilyenek például a tiszta szerelem vagy a felebaráti szeretet sugallta irgalom testi cselekedetei.

Azóta mindenkor valamiféle elvesztett paradicsomi evidenciának (mezítelenségnek) az újra és újra való kiküzdéséről van szó. Művészi vetületében e küzdelem kánonját talán Simone Weil mondata fejezi ki leghívebben: „Látni a szerencsétlenséget, és nem megfutni előle, nézni a szépséget, és nem közelíteni hozzá: ez a szép.” Vagyis ami a paradicsomban adott volt, azóta a tartózkodás és a lemondás állandó kiegészítésére, áldozatára szorul. Az aszkézis eksztázisára.

Anélkül, hogy e „művészi mezítelenség” útjairól, okairól, időbeli alakulásairól többet, közelebbit mernék mondani, naplószerűen ma még csak magának a „stiláris jegynek” a létezését szerettem volna fölemlíteni. Úgy vélem ugyanis, hogy a napjainkban oly gyakran emlegetett művészi sokkhatások közül ez az egyedül törvényes és valóságos. A többi kacat és koholmány; rokona a szemérmetlenségnek, aminél viszont semmi se fedi el biztosabban szemünk elől a világ paradicsomi evidenciáját.

 

Jegyzet