Ország Lili festészeteAmikor Simone Weil, elutasítva magától az Ószövetséget, a megváltásra való várakozást az Istenvárásra cserélte fel, valójában a zsidó vallásos magatartásnak, a kilátástalan reménykedésnek adott újabb megfogalmazást. Várakozásának természete, reménységének előképe azonban mégis alapvetően keresztény, olyan sötétség – melyben a dolgok már most a végítélet rendje szerint polarizálódtak. Ország Lili festészetében ugyanez a kilátástalan reménykedés sokkalta ortodoxabb módon jelentkezik. Nem személyes, hanem kollektív aspiráció, s épp tisztázatlanságával rendít meg, azzal, ahogyan a választottság és megválthatatlanság kollektív élményét a jelek hűségével és a kövek türelmével vállalja és folytatja. Reménység, mely a kilátástalan szemléletével, jövő, mely a változtathatatlan felpanaszolásával remél egyedül teljesülni; emberi törekvés lehet-e ennél antimodernebb? És mégis – épp ezért – valami nagyon fontos keres itt kifejezést, amiről azt hittük, végképp magunk mögött hagytuk már. Egy olyan temető, ami temetkezőhelyül se szolgál senkinek többé. Ország Lili festészete az emberi, nagyon is emberi reménykedést a maga legelhagyatottabb és legkonokabb szintjén kívánja tovább folytatni, megnevezhetetlen türelemmel, bármiféle egyéni választás nélkül, de annál nagyobb személyes kockázattal szállva alá a mozdíthatatlan közösbe.
(Gépirat.) |