Katolikus szemmel (XXI.)

A katolikus egyházon belül egyre több szó esik Galilei rehabilitálásáról, ami érthető módon számos megnyilatkozásra ad alkalmat úgy katolikus, mint nem katolikus oldalon.

Itt most csak a leggyakoribb nézetekre szeretnénk kitérni. Sorrendben a legfontosabb megemlítenünk, hogy Galilei rehabilitációja a gyakorlatban réges-rég megtörtént, tudományos igazságát, emberi magatartásának erkölcsét hosszú idő óta senki sem vonja kétségbe. Amikor tehát az egyház a nagy tudós rehabilitációjára gondol, ünnepélyes gesztusával ma már egyedül a Galilei lényegében feddhetetlen hitén s fiúi hűségén ejtett csorbát kívánja kiküszöbölni.

Galilei-ügy, Galilei-probléma nem létezik, mivel az egyház álláspontja régóta tökéletesen világos. Igaza volt abban az egyháznak, amit féltett: Isten- és emberközpontú létszemléletének védelmezésében. És nem volt igaza abban, amitől féltette: a föld-középpontú világképhez való makacs ragaszkodásában.

Alapvető tévedése az volt, hogy összekeverte a tudomány nyelvét a vallás szükségszerűen szimbolikus nyelvével. Ezt a hibát azonban ellenfelei éppúgy elkövették, mint ő. Ahogy ugyanis a költészet nyelvét nem érinti közvetlenül és szükségszerűen semmiféle tudományos fölfedezés, még inkább érvényes ez a vallás nyelvhasználatára. Gondoljunk csak arra, hogy a költészetben Galilei után is, továbbra is a „nap kel fel az égen”, holott minden költő közhelyszerűen ismeri az égi mechanikát. Hasonlóképp a hit igazságait is egyedül szimbolikus nyelven ragadhatjuk meg. Galilei előtt éppúgy, mint Galilei után. Ez tökéletesen világos és érthető, hiszen az immanens világ csak töredékes része a transzcendens világot és igazságot is megszólaltató vallásos ihletnek. Téves volt tehát a két nyelv összekeverése, de még nagyobb hiba lett volna az egyház részéről a két nyelv valamelyikének egyoldalú elvetése a másik javára. Hogy pedig e fölismeréshez idő kellett, az természetes, hiszen a két nyelv hierarchikus egymásba illesztése azóta is állandóan, a napi élettel újra és újra megújuló föladatunk.

 

(Új Ember, 1968. július 28.)

Jegyzet

[ Digitális Irodalmi Akadémia ]