Katolikus szemmel (XX.)

A nyári szabadság a „kikapcsolódás”, de nem épp az „önvesztés” ideje. Ellenkezőleg: az a pihenő, ami legjobban szolgálhatja életünk folytonosságát, a kisebb-nagyobb egyensúlyzavarok kiküszöbölését. Azzal, hogy kilépünk megszokott kereteinkből, kitűnő alkalmat kapunk arra, hogy kívülről látva magunkat és szerepünket, elvégezhessük a szükséges korrekciókat. Pihenésünk csak így valódi pihenés, egyedül így szolgálja valódi érdekünket, egész esztendei munkánkat. Szabadságunk „rész az egészért” és nem fordítva. Ami persze távolról se jelenti azt, hogy lemondanánk a „nyár örömeiről”, gondtalanságáról. Nyaralásunk azonban nem lehet csak szórakozás, semmittevés. Legfőbb szerepét a sporthoz hasonlíthatnánk. Ahogy a sport viszonyul a napi munkához – úgy viszonyul a jó nyaralás tulajdonképpeni életformánkhoz. Szabad és játékos, de nagyon is koncentrált kiegészítése annak. S ez nemcsak testi, de még inkább lelki és szellemi vonatkozásban érvényes. A helyes „kikapcsolódást” tehát mindenkor új munkakedv, új fölismerések, új elhatározások kell, hogy kövessék.

 

Jegyzet