Emberi jelen vagy isteni jövő?

Érdekes vitát folytat Charles Moeller Isten csendje című könyvében Albert Camus-val. Elemzéseinek egyik legaktuálisabb fejezete Camus híres mondatához kapcsolódik: „Jövőnkkel szemben akkor vagyunk valóban nagylelkűek, ha mindent megadunk a jelennek.” Camus szerint a keresztények vétenek a humanizmus e parancsa ellen, amikor a lelket megvetve, passzív várakozással fordulnak isteni jövendőjük felé.

Moeller szerint viszont ennek épp ellenkezője az igaz. A keresztényt épp Isten iránti engedelmessége és Istennek a teremtés iránti szeretete arra kötelezi, hogy élete minden pillanatával bizonyítsa: „jövőnkkel szemben akkor vagyunk valóban nagylelkűek, ha mindent megadunk a jelennek”. – Ebben – hangsúlyozza Moeller – tökéletesen egyetértünk Camus-val. Majd így folytatja: „Az egyház időleges kompromisszumai olykor talán kikerülhetetlenek…; de soha nem igazolhatják oly sok keresztény passzivitását a világ bajaival szemben. A legfőbb keresztény erény a szeretet… s ez nem egyedül a természetfeletti javakra vonatkozik, amiket ki kell érdemelnünk felebarátaink számára, hanem az ideiglenes javakra is, mikről le kell mondanunk, hogy táplálékul nyújtsuk nekik”.

„Ki ne ismerné Ruysbroec híres mondását, miszerint Istenben való elragadtatásának óráján, ha egyszer meghallaná egy szegény kiáltását, megszakítaná szemlélődését, hogy a szerencsétlen segítségére siessen.”

Semmi nem szól amellett, hogy a keresztények természetfeletti hite élét venné a földi igazságtalanságok elleni protestálásuknak. Lehet, hogy a langyos hívők ilyenek, de semmiképp a szentek, kik legvalódibb képviselői az egyháznak. Ők mindenkor harcoltak a világ bajai, igazságtalanságai ellen – az „univerzális konkrét” nevében, mit Camus humanizmusa oly élesen állít szembe az „univerzális elvontságokkal”.

Hogy a keresztény mégse hívja lázadásnak a rossz elleni küzdelmét, mit Krisztusban vív Krisztusért, az egyedül azért van, mert a dolgok végső titkát a szeretetben véli megfogalmazva. „Viszont a szeretet, legjobb tudásunk szerint, nem jelent se elfordulást, se megfutást, hanem épp ellenkezőleg, lelkesedést és odaadást, erőt, mely a nyomorúság hegyeit képes megmozgatni és átalakítani Istenben” – zárja fejtegetését Moeller atya.

 

Jegyzet