Katolikus szemmel (XI.)

A művészet csodája címmel szép írást jelentetett meg Ferenczy Béniről a Film, Színház, Muzsikában Gách Marianne. Kár, hogy a cikk zárósorai meglehetősen lerontják a beszámoló írói hitelét. Szent-Györgyi Albert lemezről lejátszott Psalmus Humanum-áról van szó. „Uram! Óvd meg gyermekeimet / Óvd meg elméjüket, hogy az én romlottságom őket meg ne rontsa / Óvd meg életüket, hogy a fegyverek, melyeket kovácsolok, őket el ne pusztítsák! / Hogy különbek legyenek szüleiknél, és felépítsenek egy új és jobb világot / Egy világot tele szépséggel, tisztességgel és jóakarattal / Hogy szeretet és béke uralkodjék mindörökké…” – így Szent-Györgyi Albert. S ekkor átveszi a szót a riporter: „Ferenczy Béni asztalra könyökölve hallgatja távoli jó barátja béke-könyörgését a maga teremtette béke-istenhez.”

E kommentár akkor is abszurd, ha hívő, s akkor is, ha hitetlen ember művét tolmácsolná. A hívő: Istenhez fordul efféle könyörgésével; a hitetlen: az emberiség lelkiismeretéhez fellebbez. De egy maga csinálta istentől senki semmit nem várhat komolyan. Márpedig Szent-Györgyi verse komolyan esdekli a békét, ahogy Ferenczy Béni is komolyan hallgatja barátja szavait. Hogy is lehetne ezt félreérteni: „Uram! Óvd meg gyermekeimet…”

 

(Új Ember, 1967. január 8.)

Jegyzet

[ Digitális Irodalmi Akadémia ]