Költészet és imádság

Pierre Emmanuel, a neves francia költő, az emberi lélek legbensőbb titkainak lírikusa, legutóbb gyűjteményes verseskötettel lepte meg olvasóit, mely a párizsi Le Seuil kiadásában jelent meg. Terjedelmes előszava kitűnő kommentár Emmanuel munkásságához. Az élet és az írás egy – vallja a költő –, a könyvek csak korszakokat jelölnek, s megírásuk után rendszerint el is szakad tőlük. Nem tud többé törődni velük, ahogy a már egyszer megfogalmazott mondattal sem törődik az ember.

Ugyanakkor a Le Monde-nak adott interjúban bizonyos zsákutcáról beszél a költő, melybe – úgy érzi – a keresztény és a művész közti konfliktus vezette. „Az, amit szét akarok törni – mondja –, nem a művészet önmagában, hanem a határok, melyek közé bezártam magam. Nem tagadom meg műveimet. Azt hiszem, egy olyan pontra vezettek el, ahol elszakadhatok tőlük. Valójában szeretném elérni azt az állapotot, hogy költészetem láthatatlan belső imádság legyen. Úgy érzem, az utóbbi időben írt verseim túl keresztények voltak, vagy inkább (lényegükben!) nem elég keresztények.”

 

Jegyzet